Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-03 / 18. szám
IRODALOM (VII. RÉSZ) Odalenn a faluvégen, a kis süppedt viskóban is vidámabb lett az élet. Mamika és Jóska a rajcsúrnál állnak és boldogan szemlélik a malackát. Most már nem beteg és jóval gömbölyűbb is, mint volt. A hfzócska aprókat röffent Jóska simogató keze alatt. — Mégis csak megmaradt, mamilka. — Jő az Isten, kisfiam... megmaradt... De már nem sokáig, a jövő héten füstre Ikerül a Ihűsa. — Ügy bizony, füstre kerül — ismétli Jóska cigánykodva, és átöleli az apró, töpörödött anyókát, s ballagnak lefele, kuncognak, nevetnek, miközben nagyanyó öreges, fogatlan mosollyal egyre ismételgeti: — Oda, bizony, kisfiam, a füstre ... ☆ Telik, múlik az idő, lassan tavaszodik ... Á napocska mind melegebben sütöget. A domboldalról Íratniuk az olvadó hó leve. Kígyózó utat vág, olyan, mint a tejeskávé. A határ Is úgy néz ki, mint egy nagy, foltos lepedő, mintha megannyi gyapjas juh heverészne rajta szana-szét. A ikis erdő alján, az avar közül hóvirág nyújtogatja a derekát. Kipattanó fehér harangját méhecske zsongja körül tavaszt köszöntőn, vidáman ... Az idő javulásával egykettőre poros lesz az utca, s mezítlábas, hancúrozó gyerekektől hangos. A házak előtti járókákat nagy csapatok lepik el. Gomboznak. Izgulva figyelik a lyuk felé csúszó gomb útját. Közben veszekednek. — Én nyertem! — visítja egy borzasfejű, ragyás gyerek és nagy pofont nyom egy másiknak a képire, akinek eltörik a mécsese, s nagy bömböléssel indul hazafelé. A kertek ölén virágoznak a gyümölcsfák. Mint megannyi felhérfátyolos menyasszony. Illatot kap tőlüik a virgonc nyargalászó enyhe szél. A kék ég alatt nagy, tornyos felhők sütkéreznek szundikálva. Vakítón ragyognak, mint távoli, be, havazott hegycsúcsok. És lassan elérkezik a sorozás ideje Is. Robogó hintákon legényeik dalolnak. Jönnek már hazafelé, a „vizitálő főorvos“ elől. Egyiknek, másiknak annyi nemzeti szín szalag leng a kalapjánál, hogy súlya majd lerántja a fejéről. Jóska kalapja is szalagos. Hogyne lenne, hiszen olyan legény, mint a nádszál, széles a válla, domború a melle, az izmai meg acélkemények. A hintők a faluhoz közelednek. Már hallani a legények énekét. Mamika is iparkodik a kiskapuba állni. Féltő izgalommal várja a hintókat, Jóskát. Végül a ház elé érnek. Miamika megpillantja Jóska szalagos kalapját, s bánatos szemmel kíséri unokáját, ahogy egyre távolodva eltűnik. Már csak vastag porfelhő kavarog utána ... — Én jó Isteneip, elviszik tőlem a háborúba, örökre elviszik ... — mormolja sóhajtozva, majd köténye sarkát a szeméhez emelve fáradtan becsoszog az udvarba. Ahogy leszáll az est, kezdetét veszi a regruta-bál. A kocsma előtti poros téren duhajkodnak a legények. Egeikig csap a jókedv. Mintha előre vetné árnyékát a háború, s mintha egyikmásik legény most búcsúztatná az ifjúságát, most táncolná másvilágra az életét. Most még zeng a dal, de ki tudja jövőre, vagy öt év múlva dalolhatnak-e itt újra? Ki tudhatja azt előre, hogy közülük hánynak veszik oda a táncos lába, izmos karja, szeme fénye? Galambos Jóska szomorúan támasztja a kocsma ajtaját. Az elfogyasztott ital sem tudja felrázni, jókedvre deríteni. Sötét sejtések, gondolatok köröznek benne, aztán eszébe jut a tanítónő szava: — Egyszer a háborúnak is vége lesz, s ha véglegTéltakarodtak a németek, ha az oroszok győznek, talán megváltozik a helyzet, talán minden másképpen lesz, talán a szegényember sorsa is megjavul... Talán, talán... Ki tudhatja előre? ☆ Elérkezik a nyár! A forró, a kalászríngató. Márta a patakparton anöalog felfelé, s a jobbra elterülő virágos rétben gyönyörködik. Sétálva dúdolgat, szőke hajával játszik a szél. Megáll, visszafelé kémlel és tovább indul. A parti fákon madarak csattognak, s az őszbeboruló lombok alatt csobogva csevegnek a habok. Jóska az egyik vastagtörzsű égerfához lapulva lesi a közeledő tanítónőt. Amikor elhalad mellette, óvatosan utána oson, és hátulról befogja a szemét. — Jóska! — buggyan ki Mártából örömmel a név. Játékosan, huncut, cinkos fénnyel a szemükben összemosolyognak, és kéz a kézben sétálnak tovább. — Gondoltam, el sem jösz — szól Jóska tetetett duzzogással, de a szeme sarka mást mond. Márta nem felel. Elégedetten lépeget, meghintázza a kezét, szoknyájába bele-belekap a szél, majd hirtelen a rét felé mutatva felkiált. — Jaj, de szép! Nagy tarka pillangó karikázik a hajlongó szirmok felett. — Megfogjam? — Fogd! Jóska a pillangó után iramodik. Mint valami játékos kedvében ficánkoló kiscsikó cikázik a lepke után. Márta meg a nyomában fut stkongva, kaoagva. — Nem tudod megfogni, nem tudod! Jóska, amikor a pille közelébe kerül, utána veti magát. Nagyot huppan a rét füvében, de hiába: a pillangó tovább karikázik incselkedően, vissza-visszakanyarodva, hogy azíán végleg tovaszálljon. Jóska haragosan néz utána. — Elment... — El — feleli Márta és a fiú mellé heveredik. — Nem baj, neki is kedves az élete. Aztán elcsendesedik körülöttük a világ. Csak a szél muzsikál a virágok sziromhúrjain. Négy szem merül az ég kékjébe. Márta egy föltbe hajló margarettát letép a száráról és szaggatni kezdi a szirmait. — Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret... — Egy sziromlevél marad utoljára. Márta Jóskára néz, s halkan suttogja. — ... szeret! Jóska megcsókolja Mártát, mellére vonja szőke fejét. Simogatja. — Olyan ez a mi szerelmünk, Mártikám, mint egy szikra az égen... Felvillan, hogy aztán örökre kialudjon. — Nem szabad ezt mondanod többé. — Ne áltassuk magunkat, ez az igazság. — Nincs igazad, és ne beszélj erről többet! — Rendben van, nem beszélek. — A ml szerelmünk örökké fog tartani. — Bárcsak igazad lenne! — Igazam lesz, meglátod!... Egyszer majd hazakerülsz, tanító leszel, mint én, összeházasodunk és... és keresünk majd egy csendes falut, ahol mindketten taníthatunk... Később lesznek gyerekeink ... Én hármat szeretnék... Akkor már nem fogok tanítani. Nevelem a gyerekeket, vezetem a háztartást, tiszta lakással várlak, és a mi szerelmünk örökké fog tartani, mert mi ketten egyek vagyunk. Nélküled nem tudok élni, s te sem nélkülem. Tudom, érzem ... Én vagyok az égboltod a Nappal, holddal és a csillagokkal, és te vagy ez én világom. A mindenséget jelented számomra... Nagyon szeretlek ... És akkor se felejtsd el, amikor nagyon távol leszel tőlem... A kettőnk nagy szerelme lesz a híd, ami összeköt bennünket minden távolságon át... ☆ Bármennyire szeretnének féket vetni az idő múlásának, nem lehet. Csakhamar elérkezik október elseje, a bevonulás napja. Keserűséggel tölt el minden bevonulót és családtagot. A faluban nyirkos köd gomolyog. A reggeli félhomályban sírás-rívás, búcsúzkodás, okos tanácsok, fogadalmak hangzanak el. így, erre ébred a falu. A legények katonaládáikkal gyülekeznek a kocsma előtt. A mosolyok halványak, a jókedv erőszakolt, hiszen az ország határain túl háború van. Galambos Jóska a tanítónőtől búcsúzik. Keményen tartja magát, ne lássa gyengének a lány. Mártának azonban könnyben úszik a szeme. — Nagyon féltelek, Jóska. — Vigyázok magamra. — Nagyon vigyázz! — Nagyon vigyázok. — Ha téged is elveszítelek, senkim sem marad. — Visszatérek. — Várlak. Mindig visszavárlak. — Mindig rádgondolok majd. — Én is... és várlak ... A robogó hintók lenn az alvégen még egy pillanatra megállnak, hogy Jóska elbúcsúzhasson a nagyanyjától. Mamika az ajtófélfának dűlve szomorúan kesereg magában, mikor Jóska megáll előtte. Bánatosan emeli tekintetét az unó1 ikájára. Nézi, nézi, miközben borsónyi könnyek gurulnak a szeméből. Nagy-nagy szeretetétől és féltésétől görcsösen rángatózik az ajka, s csak ennyit tud sóhajtani: — Kisfiam... Jóskának összeszorul a szíve. A nagyanyjának szeretné megköszönni a jóságát, szeretetét, szeretné megköszönni, hogy fölnevelte, de kibírhatatlan fájdalma még a lélegzetét is beléfojtja. Átöleli a nagyanyját, s mint egy kisgyerek, elsírja magát. — Isten áldja meg, drága jó mamlkám! ☆ Fut, rohan az idő. Tél lesz, tavasz, majd újra nyár. Virágos, illatos mezőkön nyargalászik a forró szél, érő gabonahullámokat hajt maga előtt. A faluban aratnak, csépelnek, a fronton meg vonulnak a katonák előre, egyre csak előre, Az ezred erőltetett menetben húzódik az arcvonal felé. Az út mentén kiégett tankok, lövegek, romos falvak és városok. Galambos Jóska vállát nehéz golyőszóró nyomja. Gépiesen szedi a lábát. Zubbonya alatt merő latyak az ing. Homlokán patakokban folyik végig sós izzadtsága. Marja a szemét. Szája cserepes, torka tikkadt a szomjúságtól. ☆ Odahaza csendes, kihalt a Galambos udvar. Odabent mamika az ágyán fekszik, körülötte keserű arccal állnak a szomszédok. Mamika felnyitja a szemét, tétován körülnéz, de csak a szemgolyója fordul alig észrevehetően. A hangja gyenge, elhaló. — Józsikám... kisfiam... — Nagyot sóhajt és szeméből lassan elszáll az értelem. A szomszédok összenéznek. Az egyik asszony lassú mozdulattal lefogja nagyanyó üvegesedő szemét... ☆ Kinn a fronton rémítő a zűrzavar: aknák robbannak, gépfegyverek, golyószórók feleselnek, tankok dübörögnek, könynyű harcirepülők hasogatják az eget. Galambos Jóska is veszettül tüzel a golyószőrójával. Kemény kézzel fogja a fegyverét. Nincs idő most sem a halálra, sem másra gondolni. Jön az ellenség, s vissza kell verni a támadást. Tüzelni kell, ez a parancs. Honnan, miből is sejthetné, tudná, hogy mi történik azokban a pillanatokban odahaza egy kórházi fehér teremben? Két fehérköpenyes ápolónő és egy doktor áll az egyik ágy mellett. A doktor lassú mozdulattal húzza Márta arcára a lepedőt. Keserű a hangja. — Szörnyű ez, kérem: egyetlen bombatámadás és hetvennyolc halott, szörnyű ... Sem akkor, sem később nem tudhatja meg, mi történik odahaza, hiszen az oroszok nagy támadása állandó visszavonulásra készteti az ezredüket. Nagy a felfordulás és a zűrzavar. Menti a bőrét, aki mentheti. így sokan, túl sokan odavesznek. A tábori posta nem működik. Tetvek és éhség gyötri a frontkatonákat, s csak az emlékek és az emlékezés köti őket össze az otthonnal. ☆ Egy dohos bunkerben tíz-tizenöt elklnzott honvéd lapul. Kinn, rettentő hangzavar dübörög. Mintha a földgolyó akarna ezerfelé szakadni, s arat a halál,,. Galambos Jóska a zsebeit forgatja ki: rágyújtana. Tán a fél izemét is ki hagyná szúrni egy szippantásért. Körbejár a tekintete. — Emberekl Ki akar meghalni közületek? Csend. — Én nem akarok — folytatja. — Elegem van már ebből az istentelenségből, elegem!... Értitek? — Mit akarsz csinálni? — Semmit... én már semmit sem akarok csinálni, csak egy kicsit jóllakni, megpihenni és életben maradni. Azt mondom én nektek, hogy ne menjünk tovább, várjuk be ez oroszokat! Csend a válasz. — Megnémultatok?! Megszólal egy vézna honvéd. — Ne menlünk, én is azt mondom! Odakint mintha távolodna a dübörgés. — Hátha kinyírnak az oroszok?l — Akkor kinyírnak ... Előbb-utóbb úgyis itt pusztulunk, mint a veszett kutya! — Maradjunk! — Maradjunk! Senki sem ellenkezik már. Fegyvereiket összetördelik és a sarokba dobálják. Várakoznak. Idegtépő, hosszú percek telnek el eseménytelenül. Aztán váratlanul, mintha az égből cseppenne, hatalmastermetű orosz katona terem a bunker ajtajában. Kezében géppisztoly, arca elszánt, kemény, talán ijedt is egy kicsit a meglepetéstől. Körbefut fegyverének a csöve, majd szeme a sarokba, az összetört fegyverekre siklik. Mintha szellő érintené meg az arcát, alig észrevehetően elmosolyodik. — Davaj! — rikkantja hangosan, majd félreáll a bejárattól és fegyvere csövével irányítja ki a katonákat. Sok fogságba esett katona verődik össze. Hosszú oszlopban menetelnek a fegyvertelen hadifoglyok. Galambos Jóska is ott lépked a tömegben. Mennek, mennek a síkságot kettészelő poros úton. S valahol messze, a menetelő hadifoglyok előtt az út vastag porából magas oszlopot kavar a forgószél.., (Vége) Új könyvek Zalka Miklós: MINDENKIHEZ! A Képes Történelem most megjelent kötete a Magyar Tanácsköztársaság történetét mutatja be, hozzá közelebb a ma emberéhez. A gazdagon illusztrált kötet főleg a történelem iránt érdeklődő olvasóknak és szakembereknek nyújt szinte felbecsülhetetlen anyagismeretet és olvasmányélményt. Ara vászonkötésben 24,— Kős. * Juhász Ferenc: A SZENT TÜZÖZÖN REGÉI A mai magyar irodalom egyik legkiválóbb költőegyéniségének gazdagon áradó költeményeit jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó ebben a reprezentatív kötetben. A gyötrelem órái, Az éjszaka képei, Bomba, A Szent Tűzözön regéi, Gyermekdalok, A kiválásról és a feladatról, A költészet és a jövő című remekműveik találhatók Juhász Ferenc legújabb, négyszáz oldalas kötetében. Ára 29,50 Kős. * Laco Novomesky VÁLOGATOTT VERSEI Gazdag költői pályáról ad áttekintést ez a válogatás. Laco Novomesky, a XX. századi modern szlovák líra kiváló képviselője, költő és forradalmár, esztéta és újságíró. Lírája a kor emberének szubjektív, belső életét tükrözi. A kötet a Madách Könyvkiadó gondozásában E. Fehér Pál előszavával jelent meg. Ára 14,— Kős. * Lipták Gábor: SÁRKÁNYFÉSZEK Az Aranyhíd, a Regélő Dunántúl és a Délibáb után ez a negyedik kötete annak a munkának, melyben az író a magyar tájak mondáit, regéit a honismeret szolgálatába állítja. Mint előző köteteiben, itt is inkább a kevésbé ismert tájakra kalauzolja olvasóit. A Sárkányfészek is méltó arra, hogy ifjúságunk kedvelt olvasmányává váljék. A könyvet Szántó Piroska művészi illusztrációi díszítik. Ára 24,— Kős. * Alexandre Dumas: A JÁVÁI ORVOS Ezerféle alakot ölt, mindent lát és mindent tud, gyógyulást és halált, szerelmet és feledést oszt a Tűzsziget titokzatos orvosa, akinek egyetlen méltó ellenfele a fekete párduc, legyőzni végképp csak a hűséges szerelem, a tiszta szív tudja. Jáván, ezen a vulkánikus szigeten, már Dumas idejében is gyakoriak voltak a holland gyarmatosítók elleni felkelések. Dumas lobbanó fantáziája egy holland házaspár kalandjainak meséjébe szőtte mindazt, amit a sziget életéről tudott. Ára 32,— Kős. * MÁSODIK MESÉSKÜNYVEM Aki az Első meséskönyvemet ismeri, érdeklődéssel várja a Másodikat. Az előbbi a legkisebbeké, a kiscsoportban olvasnak fel belőle az óvőnéntk. A Második meséskönyvem a nagyobbaknak szól. Azoknak, akik már maguk kezdenek olvasni, és örömet találnak abban, hogy egyedül barangolnak a mesék birodalmában. A Második meséskönyvemet is, — akárcsak az Elsőt, Heizelmann Emma gyermekien kedves, művészi rajzai illusztrálják. Ára 22,— Kős. * Berkes! András—Kardos György: KOPJÁSOK Hatodik kiadásban Jut el most az olvasókhoz Perlaky Mária feszült, izgalmas története. A fiatal, csinos leány még 1949-ben disszidál szerelmével, Rejnay Zsolttal együtt. Csak Nyugat-Németországban tudja meg a fiúról, hogy évek óta egy nacionalista-fasiszta szervezet tagja, hivatásos ügynök. Mária későn döbben rá a valóságra, mert közben Zsolt már őt is bekapcsolta a munkába, és a szerelme révén kegyetlenül megzsarolt leány már nem tud szabadulni. Tfzesztendei hányatott élet után kerül haza. Magával hozza főnöke emlékiratait, amelyekből fény derül a nyugati kémszervezetek munkamódszereire, embertelenségére. Ara 28,— Kős.
