Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-03 / 18. szám

FALVAINK ipbilAl a pozsowyeperiesi HALADÁS Sikereirík A kÖlCSÖllÖS aiapje bizalom ^saknem a semmivel kezdték, 1949 nyarán. A mindössze 36 hektárnyi néhai Müller-birtokon. Gaz­dasági épületek hiányában rendkívül bajos volt a közös állatállományának összehozása. Az úttalan útnak neklindulók közül már csak néhányan élnek: Anda Sán­dor, Takács Domonkos, Takács János , és még egynéhány. Sáfár Sándor, Méri Ferenc és id. Csóka István — az első kormányos —, akik ugyancsak sokat hadakoztak a közös előbbreju­­tásáért, nem élhették meg a mát. Azt a jelent, amely már bőkezűbb, a ne­héz küzdelmektől már mentesebb, ke­vesebb az anyagi gond, gazdagabb terméssel fizet a korszerű gépekkel, szakszerűbben munkált föld. A közös gazdálkodás emberibb vonásai kitelje­sedtek. Most hozza gyümölcseit a sok­sok nekirugaszkodás, áldozatkészség, a szorgalom, s a nagyobb szaktudás... Mert a húsz esztendő nem suhant el nyomtalanul felettük. Az 1265 hek­táros egyesített szövetkezet — amely­hez a dunatőkésiek 1959-ben csatla­koztak — a HALADÁS nevet viseli. Ez a név kötelez! S vajon megtesz­­nek-e mindent az előrehaladás érde­kében? Mennyire haladtak előre? Er­ről vallanak a szövetkezet mai ve­zetői, szakemberei.­Az apja nyomdokába lépő ifj. Csóka István elnökkel, Czajlik József mér­nökkel, Ki£ Ladislavval, Godó János agronőmussal és Horváth Mihály öko­­nőmussal beszélgetünk. A közös fej­lődését, előrehaladását érzékeltető számok röppennek. Az elnök az 1954-es megingásról beszél, amikor vagy harmincán hátat­­fordftottak a közösnek, majd 1956— 1957-ben a fele visszajött az iparból, s újra belépett a közösbe. hez a legfőbb alkatrészeket, így pél­dául Zetor-hüvelyeket nem képesek beszerezni. Itt említeném meg, hogy a járási börze némileg segíthetne a helyzeten. A járási székhelyen gyakrabban meg­forduló mechanlzátorok, traktorosok — Ismerve, miből szenvednek hiányt — az állandó börze alkatrész-jegyzé­keiből tájékozódhatnának, melyik me­zőgazdasági üzemben, mi az, ami el­adó. A Járási Mezőgazdasági Társulá­sok ezen a téren kezdeményezőbbbek lehetnének. Az eperjesi Haladás anyagi meg­alapozottságáról ad számot az is, hogy a tagok évi munkadíjának 80 százalékát az üzemi tartalékalap sza­vatolja. — Míg a múlt évben csupán ne­gyedmillió, az idén már háromne­gyedmillió korona prémium kifizeté­sével számolunk — újságolja Horváth ökonómus. — Eddig csak építkez­tünk, ami sok pénzt felemésztett. Ez­után arra törekszünk majd, hogy a tagok évi átlagjövedelmét a mostani 19 700 koronáról, fokozatosan 24 000— 25 000 koronára gyarapítsuk. A tagok további munkalendületét ezáltal is igyekszünk előmozdítani. Ami a növénytermesztést illeti, je­lentős előrehaladás várható. Leg­alábbis ez tűnt ki Godő agronőmus, valamint a többiek szavaiból. Ugyan­is, társulási alapon 202 hektár föld válik öntözhetővé, amely bizonyára az eddigitől is gazdagabb hektárhoza­mokkal kecsegtet. Habár az öntözés nélküli hektárhozamaik miatt sem kell szégyenkezniük. Tavalyelőtt pél­dául búzából 44, árpából 32, 'kukori­cából pedig 33 mázsát takarítottak be (morzsolt állapotban számítva) hektáronkint. A Haladás kormányosai — Ez idő tájt a széttagolt közös állatállományból sok elpusztult, az örökös takarmánygondot még az is te­tézte, hogy a szállítás, majdmeg a ta­karmányozás közben sok elprédálő­­dott belőle. No meg az emberek sem álltak az öntudatnak, fegyelemnek azon a fokán, mint ma ... Jellemző az akkori gazdálkodásra (1953), hogy a kilencszáz hektáros szövetkezet pénzügyi tervében mind­össze kilencszázezer korona bevétel szerepelt. S mi a helyzet ma? Évi be­vételük az említettnek a tizenhárom­­szorosa, sőt még ennél is több. Ak­kor csupán 4,40 koronát ért egy munkaegység, viszont a múlt évben már — a nagy szárazságtól eltekintve — 37,55 korona volt. A közös vagyon értéke az akkori másfél millió koro­náról közel tíz millió koronára gya­rapodott. Ebből csak a mezőgazdasági gépek értéke több mint négymillió korona, s ha az alkatrészek raktár­­készletét is ide soroljuk, ezt az igen számottevő összeget még háromszáz­­ezerrel megtoldja. A géppark-fejlesz­tésre, valamint a gépi eszközök, be­rendezésekre az idén újabb közel fél­millió fordítódik. Mindamellett Czajlik mérnök, a szövetkezet mechanizátora nehezmé­nyezi, hogy a kultiváciős erőgépek-4 Az utóbbinál, a kukoricánál álljunk meg egy szóra. (S ugyanez vonatkozik a cukorrépára is!) Jóval gazdagabb lehetne még a terméshozam, ha va­lamennyi növénytermesztő, de főleg azok lennének az eddigitől sokkal lel­kiismeretesebbek, akik a hektáron­kénti megszabott növényegyedszámot nem tartják be. Ez nem holmi üres duma, hanem alapvető követelmény, amelynek megszegése a közös gaz­daság megkárosítását eredményezi. Mindjárt elöljáróban szó esett ar­ról, hogy a Haladás-ban az ötvenes évek elején rosszul állt az állatte­nyésztés „szénája“, azóta már sokat javult. A tehenészek például 3000 liter tejet fejtek ki átlagban az elmúlt év­ben, tehenenként. Tehát megkétsze­rezték az 1956-os átlagot. Ugyanilyen örvendetes jelenség tapasztalható a malacelválasztás szakaszán is: míg az említett évben csak 7,4 darab elvá­lasztására került sor átlagosan, vi­szont a múlt esztendőben már 18 da­rabot tarthattak nyilván. Ez mind a fejők, mind az anyasertésgondozók lelkiismeretes, jő munkájáról tanús­kodik. Csupán négy anyakoca hul­lott el, ami a többi sertés elhullásá­hoz arányítva alig számottevő. Nyil­vános dicséret illeti Molnár Lajos, Hegyi János, Szitás Erzsébet, Győri Károly, Balog Rozália, Marcel János, Múrocz Margit, Szabő István, Balogh Erzsébet, Németh Péter és Fodor Irén és Nagy Anna fejőket, valamint Fe­kete László, Nagy Ferenc, Sós László anyakocagondozókat, akik a tervezett­nél magasabb tejhozamra, s több ma­lac elválasztására törekedtek, s ez­által hozzájárultak a közös bevételé­nek növeléséhez. A prémium összege az idén a ta­valyinak háromszorosa. Jó lenne, ha ez a tekintélyes összeg jócskán ka­matozna: a minőségi munka lépne előtérbe, s ne a nyolcóráséit hangoz­­tatók szava legyen mérvadó, hanem a becsületes, jó munkát végzőké. Ha továbbra is a névreszólő bírálat ér­vényesül a taggyűléseken, mint ahogy a legutóbbi zárszámadó közgyűlés is példázta, a taggyűlés a tagok nevelő­iskolájává válhat. A nevelömunkáról, a közösségi szellemre nevelésről egy percre sem szabad lemondani. Közös gazdálkodásuk emberibb vo­násainak kiteljesedését látjuk abban is, hogy egyre több gondot fordít a vezetőség a tagok munkakörülmé­nyeinek kielégítésére. A szabadságo­lás kérdését az ipari dolgozókéhoz hasonlóan oldották meg, ami dicsé­retes dolog. Hiszen mindig ez volt a földmflv^sember vágya, önsegéllyel felépítették a közös gazdaság szék­házát. Tekintettel arra, hogy a tagok 40 százalékát nők alkotják, külön di­cséret illesse őket, hiszen megérdem­lik: eredményeik is ezt mutatják. Messzemenő higiéniai gondoskodás történt, főleg az állattenyésztőkről. A gazdasági udvar tőszomszédságá­ban levő székház alsó helyiségeiben külön fürdő-zuhanyozó helyiség áll mind a nők, mind a férfiak rendelke­zésére. Lám, milyenek az emberek? Szeszélyesek, mint olykor április. Most, néhány kivételtől eltekintve éppúgy otthonukban fürdenek, tisz­tálkodnak dologvégeztével, mint — azelőtt. Ez is — mondjuk meg őszin­tén — nevelés dolga. Meg-az is, hogy télen fűtetlen a fürdőhelyiség. Avagy mégsem...? Egy szó, mint száz: eddigi sikereik alapja jórészt a vezetők és tagok köl­csönös bizalma. S nem utolsó sorban az is, hogy személyi villongások he­lyett az egységre törekvés, a szorgal­mas munka, a holnap többet, jobbat akarás az uralkodó. S ez a döntő! Rövidesen jubilál a Haladás szövet­kezet tagsága, összecsendül majd sok pohár. A további sikerek eléréséhez a húszéves szövetkezet valamennyi tag­jának erőt, egészséget kívánunk! N. Kovács — Nyitrai jegyzetek A z első egységes földművesszö­­vetkezetek megalakításának 20. évfordulója alkalmából Nyitrán megrendezett ünnepi aktíva méltó kezdete a jelentős évforduló ünnep­ség-sorozatának, ahol Szlovákia egy­séges földmüvesszövetkezeteinek szá­mos érdemes dolgozójával találkoz­tunk. A nagykürtös! járás szövetkeze­teinek képviselői közül elbeszélget­tünk néhány dolgozóval, funkcioná­riussal. VILLANT ISTVÁN, a Szécsénke- Nagyfalusi Egyesített Szövetkezet el­nöke azt állítja, hogy nagyon hasznos dolgokról esett szó az aktíván, ame­lyeket hamarosan meg is kellene va­lósítani. Főleg az elégtelen műtrágya­ellátás és az alkatrészhiány gátolja a mezőgazdaság további fejlődését. CIBULYA LÁSZLÓ úgy véli, hogy számukra az Ipoly szabályozásának kérdése okozza a legtöbb gondot. Va­lóban. Égető probléma a rakoncátlan folyó megzabolázása. A nagykürtösi járás küldötteit ha­zaszállító autóbuszban jókedv uralko­dott. Főleg CSINGER SÁNDOR, az ipolynyéki szövetkezet agronömusa és Cibulya László volt a hangadó. A járás női küldöttei Ipolynyékről KÁZMÉR ROZÁLIA és ZSIGMOND FE­­RENCNÉ, Kovácsiból OCSKONÉ, Busá­ról KISS PIROSKA, Nagyzellőből HA­­NUSKA MARGIT és a többiek kelle­mes élményekkel távoztak Nyitráról, akik szövetkezeteikben példás mun­kával akarnak hozzájárulni a terme­lés további fokozásához. A múlyadi és a zsélyi szövetkezet könyvelőjének VÁMOS LÁSZLÓNAK, illetve PÉTER JÓZSEFNEK tetszett Husák elvtárs felszólalása. DÁN0CZI FERENC ipolyvarbói szövetkezet el­nökének figyelmét a mezőgazdaság problémái kötötték le. (kJ Felszabadult falvaink jubileuma Ha feltesszük a kérdést, hogy mit adott a május 9-i felszabadulás a falunak, röviden azt mondhatjuk, hogy elsősorban gazdag, millio­mos szövetkezeteket. Olyan közös gazdaságokat, amelyekben volt gazdag és nincstelen ma egyformán jussolhat a közös javakból. Ma már nem a házhelyek mérik vagy adják a földművesek értékét, .rang­ját, hanem az, hogy milyen munkát adnak a közösnek és ennek ará­nyában kapnak megfelelő bért. Nincs már a falvakban felmagasztalt és letaposott, koldus és nagygazda, dolgos földműveseink egy orszá­gos szempontból is jelentős osztályba, a szövetkezeti parasztság osz­tályába tömörültek. A gazdag szövetkezetekben ma már ipari szintű keresethez jutnak a földművesek és ez meg is látszik a falvakon. Fürdőszobával, központi fűtéssel ellátott korszerű villák hirdetik, hogy parasztságunk magas szinten, kulturális körülmények között él. Szebb, gazdagabb lett az élet minden faluban. Értékeli is ezt a parasztság és ezért a felszabadulás évfordulóján hálával tekint a le­gendás felszabadító szovjet katonákra, akik a felszabadulással együtt elhozták a földművesek számára a soha nem látott, magas életszín­vonalat is. Május elseje után megünnepeljük május 9-ét, de már újabb ünneplésre készül a névsor. A két évtizedes szövetkezeti moz­galom jubiláló közös gazdaságai kitüntetésben részesülnek. Persze a legjobbak közül a legjobbak, kollektívák és egyének, a szövetke­zeti mozgalom élharcosai. Előző oldalainkon és a most elkészült oldalon is néhány olyan szövetkezetről írunk, amelyek már a májusi ünnepségek során kitüntetésben részesültek. Szerkesztőségünk min­den kitüntetett szövetkezetnek és egyénnek szívből gratulál, e Jubi­leumi évben. Ebben az épületben tartották meg Nyitrán az EFSZ-ek megalakítása 20. évfordulója alkalmából rendezett nagygyűlést, amelyen résztvettek Szlovákia egységes földművesszövetkezeteinek kiváló dolgozói, funkcio­náriusai és alapító tagjai. —kp— Böngészés kél Íróasztalom fiókjában már sár­gulnak a lapok azokban a Jegyzet­füzetekben, amelyekben a szövet­kezeti mozgalom első mozzanatait bejegyezgettem. Cserzett arcú, vi- Iharvert, földhözragadt, önmaguk­kal küzdő földművesek százai, ezrei vonulnak el előttem, akikkel a szövetkezet-alakítási agitáciők során, majd a szövetkezetek alaku­ló gyűlésein és első éveiben ismer­kedtem meg. Több társammal együtt bejártuk Szlovákiát: a Csal­lóköz rónáit, a Mátyusföldet, ez Ipoly-mentét, a Medvesalját, a Ri ma völgyét, a Bodrogközt, azokat a vidékeket, ahol a földművesek az elsők között alakították a szö­vetkezeteket. Rozoga személyko­csik, fűtetlen vonatok, gyéren közlekedő autóbuszok szállították akkoriban az újságírókat meghatá­rozott céljuk felé. Dermesztő hi­deg várótermek, fűtetlen, nyirkos falusi „szépszobák“, mind-mind tartozékai a szövetkezeti mozgalom első éveinek . Küzdelmes évek voltak a toll­forgató és a szövetkezeti úton in­dulni alkaró földművesek számára. Mert nagy volt a tollforgató fele­lőssége is. Hogy csak néhányat említsek, a várkonyi, a csallóköz­­csütörtöki, a bősi, a nádszegi, a tőrei, a kis- és nagysallói, az ipoly­­saakállasi, az ipolyviski és ipoly­­keszi, valamint a páldi, egyházas­­básti, nagycsalomijat, szádudvarno­­kt és még számos szövetkezet tag­jai, akik fölött ott bábáskodtunk az alakulásnál, gyakran felelősség­re vontak. Mit ígértetek, és mi a valóság? Ezek a kérgeskezű pa­rasztok, akik csak hosszú, önküz­delem után írták oda nevüket a be­lépési nyilatkozatra, bizony sok el­marasztalást, viszontagságot meg­értek. Az akkori lelketlen, bürok­ratikus mezőgazdasági politika miatt bizony gyakran hónapokig nem Jutott nekik pénz a munka­egységekre. Mi mást tehetett a toll­forgató: kereste, kutatta a kibonta­kozás útját, de egy percig sem merült fel benne a gondolat, hogy a kollektivizálás helytelen lenne. Nyesegettük a kisebb-nagyobb munkaszervezési hibákat, bíráltuk az olyan eseteket, amikor a Járási szervek, például a helyi viszonyok mellőzésével azokra a területekre is kivetették a beadást, amelyek nem adtak termést. Ez volt a hely­zet többek között Bősön is, alhol mocsarasodó földterület után is gabonabeadást követeltek. Buktató tehát volt elég. Ebben az évben, a huszadik évfordulón mégis papírra vethetjük, hogy a kollektivizálás, a hibák ellenére is, sikeres volt. Sikeres volt még­pedig azért, mert a mozgalomnak nagyon sok önfeláldozó, önzetlen harcosa volt, akik az anyagiaktól eltekintve bíztak a jövőben. Hány családi botrányról tudok, amelyek csak azért robbantak ki, mert a szövetkezeti fukcionáriusokat csak az éjfél vetette haza, mert napköz­ben nem volt idő a gyűlésezésre, a munkabeosztás megbeszélésére, a kiút-keresésre. Az emberek mé­gis vállalták a kevés fizetést, a sokszor felbolygatott családi éle­tet, mert egész életüket a mozga­lomnak szentelték. Mégpedig a kö­zösség, a szövetkezeti parasztság érdekében. Ma, amikor feltehetjük a koronát a huszadik évfordulón a kollektivizálás sikerére, azt hal­lom egyes félrevezetett kollégáim­tól, hogy a mezőgazdaság szövet­kezetesítése nem volt helyes, és ennek a mozgalomnak nem voltak önzetlen harcosai. Az ellenkezőjére ezer meg ezer példát hozhatnák föl, de ezek kö­zül a legihatásosabbal, az említett bősi szövetkezetben találkoztam. Régi, veterán kommunistával be­szélgettem a baromfifarmon a ke­reseti lehetőségről. Jóformán alig kapott havi fizetést. Nem csoda, a munkaegység akkori értéke csak mindössze 70 fillér volt. A veterán kommunista mégis így nyilatko­zott: „Alig élek meg a keresetből, de mégis helyt (kell állni. Mit szól­nának hozzá a szövetkezeti tagok, ha én, öreg kommunista megfuta­modnék a nehézségek elől. Ki kell bírni valameddig, majdcsak jobbra fordul a gazdálkodás.“ Ez a bősi kommunista sok száz és ezred ma­gával hitte akkor is, amikor a mélypontotn voltak, hogy a szövet­kezeti mozgalomban nem csalód­nak és egyszer jobbra fordul a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents