Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-03 / 18. szám

SZÖVETSÉGI SZEMLE

Mezőgazdaságunk

Az elismerés, a társadalom megbecsülése mindig örömet okoz az embereknek. A kissé mostoha mezőgazdaságunk önzetlen dolgozói közül a múltban aránylag kevesen részesültek elismerő kitüntetésben. Ebben az évben a szövetkezetek és az állami gazdaságok megalakulásának 20. évfordulóján a helyzet lényegesen megváltozott, és sokan most érzik igazán, amit tettek, nem volt hiábavaló.

Az alábbiakban azok közül mutatunk be néhányat, akiknek az elmúlt napokban tűzték mellükre a társadalmunk megbecsülését jelentő állami kitüntetéseket.

megbecsültjei

Az állami gazdaságok megalakulásának 20. évfordulóján négy személy és két kollektíva a legmagasabb állami kitüntetést, a Munkaérdemrendet kapta.

Tóth József, Zselíz (a Kiváló munkáért c. érd. kapta). A deresedé csupatűz férfi már két évtizede a Zselízl Állami Gazdaság szakszervezetének függetlenített elnöke. Ahogy ő szokta régebben mondani „ütközőpont vagyok a dolgozók és az igazgatóság között“.

Valójában nem volt az Így, mert Gregor Mátyás igazgatóval s a vezető dolgozókkal közösen törték a fejüket, hogyan Juttathatnának nagyobb darab kenyeret a dolgozóknak.

A szakszervezeti elnök gyerekkorában tanulta meg, milyen nagy szó a mindennapi betevő falat. Talán ezért áll oly közel a gazdaság legegyszerűbb dolgozójához, mert hajdanában egyformán a nlncstelenség keserű ke-, nyerét ették.

A robbanékony elnök a kezdet-kezdetétől futott, szervezett, agitált, éjt nappallá tett a gazdaság fejlődéséért. Az állami gazdaság fája a 60-as évek elején már terebélyesedni kezdett és a szakszervezet sokat tett azért, hogy a dolgozók lassanként magukénak érezzék a mezőgazdasági üzemet. Ez nagy szó s az még nagyobb, hogy az emberek gondolkozóvá váltak. Talán annyi újítással sehol nem találkoztunk, mint Zselízen. A szakszervezet mindig az újítók mellett állt, sürgette az elismerést, s ezzel újabb tettekre serkentette az embéreket.

— Legfőbb érték az ember — vallja a veterán elnök. Azért építettek nyaralót a Tátrában, hogy a dolgozók eljussanak az ózondús levegőjű ormok alá. Klubok, szociális berendezések, betonutak, járdák, mind-mind az ember kényelmét, szórakozási lehetőségét szolgálják.

Az is az elve, hogy mindenki kapja meg járandóságát.

Nemrégiben hüségpénzt osztottak ki azok között, akik 15—20 év óta dolgoznak a gazdaságban. A fiatalok kissé bosszankodva mondták az elnöknek.

— Józsi bácsi, ml talán nem szorgoskodtunk? ...

— Senki nem állítja, hogy nem álltatok helyt. De tudjátok, hogy volt olyan Idő is, amikor ezek az emberek „bagóért“ dolgoztak. Amellett mondok még valamit, amt bizonyára meggyőz

benneteket, hogy nemcsak a „régiekkel“ törődünk. Jól tudjátok, aki megnősül. legtöbb esetben 4—5 ezer korona üti a markát. Ha nem akar a szülőkkel együtt lakni, 25 ezer koronás stabilizációs kölcsönt kap. Tudjátok ti azt, hogy tavaly egy millió száz ezer koronát fizettünk ki a fiataloknak fészekrakáshoz?

Nyíltan, őszintén ez Tóth József jelszava.

Tóth József különben már hosszú évek óta tagja a mezőgazdasági dolgozók Szlovákiai Szakszervezeti Bizottságának. Nemrégiben Prágában a Szakszervezeti Szövetségi Tanács tagjává választották.

Eleinte sok nyelvi nehézsége volt a funkcióval. A tolmács rendszerint kitekerte a mondanivalójának a nyakát. Ezért nekidurálta magét s megtanult csehül és szlovákul, hogy tolmácsolni tudja a szakszervezeti tagok óhaját, kérelmét.

— Mindig és mindenütt szembe kell néznünk a nehézségekkel és igyekezni kell kijavítani a hibákat, hogy rend legyen a gazdaságban. Ha jót akarunk, országos méretben sem lehet másképp csinálni.

A sokoldalú szervező veterán szakszervezeti funkcionárius ezt tartja korparancsnak.

*

Kováőová Judita, a Hlohoveci Állami Gazdaság trnavat farmján a baromfitenyésztő részleg vezetője (a Kiváló munkáért c. érd. kapta). Húszezer tojó van a tyúkfarmon és tavaly 202 tojás volt az évi átlag tyúkonként.

— Elégedett az eredménnyel?

— Dehogy vagyok, amikor azt hallom máshol 240—250 darabot is elérnek. Aztán az ár is bosszant. Hogy a csudában lehetnénk rentabilisek, amikor 17 koronát kapunk egy kiló tojásért?!

— A tojástermelést nem tudják emelni?

— A mi fajtáinkkal aligha. Ezért az Idén Bábolnáról (Magyarország) hozunk be 23 ezer naposcsirkét. Igaz, hogy az ára egyszer annyi, mintha itthon vennénk, mégis megéri, mert jóval magasabb lesz a tojáshpzam.

Olyan segíts magadon alapon kell megoldani, hogy ne topogjunk egyhelyben.

*

□ ombováry János (a Kiváló munkáért c. érd. kapta). A Gombai Állami Gazdaság főökonőmusa, erőtől duzzadó férfi. A kitűnő gazdasági szakember a kezdet-kezdetétől figyeli a nagyon is kötött körülmények között tevékenykedő állami gazdaságokat. A túlzott direktív irányítást sokmindennel indokolták. De éppen ezek az évek Igazolják, hogy semmiképpen nem volt helyes. Az 1967-ben bevezetett árpolitika és a másik ösztönző, a részesedés, hatalmas lendületet adott a fejlődésnek.

— Az anyagi érdekeltség elvét én mindig hangsúlyoztam — állítja Dombováry. — Sajnos, nem igen találtain megértésre. De nem baj, jobb később, mint soha tudomásul venni az anyagi ösztönző jelentőségét.

*

K u p e c z Gyula, a Nagyidai Állami Gazdaság szesztai részlegének a vezetője (az Építésben szerzett érdemekért c. kitüntetést kapta), és ami ritka számba megy, már húsz esztende]•— A föld titkának a megismeréséhez két évtized is vajmi kevés — vallja. — Márpedig

anélkül jól gazdálkodni, maximális

eredményeket elérni szinte lehetetlen.

A mezőgazdasági technikumot végzett fiatalember 25 éves korában kezdte a 737 hektáros szesztai részlegen a gazdálkodást. Mindig fő elve volt, hogy a megtermettből semmi ne veszszen kárba, vagyis legyen elegendő munkaerő.

Az utóbbi években az állattenyésztést fejőstehén és juhtenyésztésre szakosították. Az állatállományuk törzskönyvezett. Tavaly 3571 liter volt a fejési átlag tehenenként. Ez olyan eredmény, amilyennel kevesen dicsekedhetnek Kelet-Szlovákiában.

*

A Királyhelmeci Állami Gazdaságban három személynek is a mellére tűzte a miniszter az állami kitüntetést. Lefkovics József igazgatónak és K a z m i r Erzsébet állatgondozónak az Építésben szerzett érdemekért című kitüntetést adományozta. F u ö k o Stefan a Kiváló munkáért elnevezésű érdemrendet kapta.

A halkszavú, komolyarcú igazgató már tíz éve irányítja a 6300 hektáros gazdaságot. A legnagyobb nehézségük az volt, hogy öt tönkrement szövetkezetei csatoltak a mezőgazdasági üzemükhöz. Több részlegen nagy volt a munkaerőhiány, ennek ellenére mégis jók az eredmények és a kerületben a legjobbak között emlegetik a Királyhelmeci Állami Gazdaságot.

— Ez azért van — mondja az igazgató —, mert sok hasonló emberem van, mint az itt ülő két kitüntetett.

Fuöko Stefan magas, erőteljes férfi. Már 16 éve dolgozik az állami gazdaságban. Három évvel ezelőtt mondta neki az Igazgató: „Próbálj rendet teremteni Battyánban!“

Kemény, férfias munkára volt szükség, hogy a szétzihált részleg (volt szövetkezet) rendes h-rékvágásba ikerüljön. Bizony néha kemér>vebben csattant a szó, de rendet kellett teremaz enyveskezűek és a nemtörődömök kőzett. A Jó irányítás során megjavult a munkafegyelem és természetesen a terméseredmények is. Tavaly már 31 mázsa volt a búza átlaghozama, cukorrépából 500 mázsát takarítottak be hektáronként és takarmányrépából közel 1000 mázsát értek el. A fejlődés is kimutatható minden téren s így természetesen az emberek keresetében is.

Kazmir Erzsébet a „bölcsőde mindenese“ A borjak nevelése három napos kortól az ő gondja. Úgy törődik velük, mint annak idején saját gyermekeivel. Ha úgy érzi valamelyik beteg, különféle teát és miegymást főz, hogy a boci minél előbb rendbejöjjőn. A bekészítőkét minden nap külön megkéri:

— Fehér szalmát hozzatok át. Olyanok ezek, mint a csecsemők, a tisztaságra nagy szükségük van.

A törékeny, apró termetű, kedves arcú aszszonyka öt gyermeket nevelt a legnehezebb időkben. A férjét 1946-ben elvitte a háborúban szerzett kór, és magára maradt a nagy nyomorúságban. öt éhes száj várt betevő falatra, és ezt neki kellett előteremteni. A megpróbáltatások ével voltak azok, de azért lassanként felcseperedtek a gyerekek. A fiúk ácsmesterséget tanultak, az egyik lánya, akire büszke, érettségizett és laboratóriumban dolgozik, Korponán. Drága anyuskámnak — szólítja most is szülőjét, így köszöni meg, hogy oly nehéz körülményeik között tanítatta.

fii drága anyuska — aki az életben mindig anyagiakkal küzdött, most gazdag nagymama. Ezer korona nyugdíjat kap és havi keresete rendszeresen kétezren felül van. Az elmúlt najoikban 1200 korona hűségbért is kapott kiváló munkájáért.

— Jön ám a Mikulás, Jézuska, húsvét, kell az ajándék az unokáimnak — mondja mosolygós arccal. — Tizenkettő van az aranyosokból. Legalább nekik jusson, ha már az enyéim nem igen kaptak semmit — teszi hozzá sóhajtva.

Erzsi néninek a kitüntetés mellett más nagy élményben is része volt. Otközben elvitték Pestre, ahol még nem járt, és meglátta a másik Duna gyöngyét, Pozsonyt is. Talán soha nem jut el a ikét fővárosba, ha nem méltányolják szorgalmát, becsületes, odaadó munkáját. De elismerik nemcsak most, hanem máskor is. Az igazgató ezt vallja az aranykezű asszonyról:

— Ha valami rendellenességgel föidühösítenek, azon veszem észre, hogy az Erzsi néni „bölcsődéjében“ vagyok. Az ott látott rend, tisztaság pillanatok alatt megnyugtat.

Tóth Dezső

A szövetkezet jelenti számunkra az életet

Jubilálnak a falvak. Ebben az évben országszerte megünnepliik a szövetkezetek alakulásának 20. évfordulóját. Emlékeznek a sok nehézségre, gondja, fáradtságra, felmérik az utat, amely a tegnapból vezetett a mába. Van mire emlékezni. Nem volt könnyű dolog egyik napról a másikra teljesen új életet 'kezdeni. A falu mindig rettegett az ismeretlentől, a szokatlantól. Évszázados szokások, hagyományok állták útját a változásnak, s a legnagyobb visszahúzó erő a legfontosabb tényezőben volt, magában az emberben. Az idő azonban a bátrakat igazolta. Sikerült, ami eleinte lehetetlennek látszott: összefogott egy-egy falu közössége, hogy könnyebb legyen a munka, többet teremjen a föld, boldogabb legyén az ember.

Erről beszélgetünk Jalsovszky Jánossal, a Marcelházi Egységes Földművesszövetkezet elnökével.

— Nálunk 1950-ben alakult a közös. Ekkor még Ögyallán dolgoztam a felvásárló üzemben. 1952-ben tértem vissza a földekre. Paraszt ember voltam én világéletemben. Apám 4,5 ha földet hagyott rám még 1930-ban. Tizenöt éves fejjel lettem a magam gazdája. Aztán, amikor megnősültem, 2 ha-ral megnövekedett a gazdaság. Ennyi földje volt az apósomnak. Két családnak sem munkát, sem kenyeret nem adott eleget. Zöldségfelvásárló lettem. De aki egyszer összenőtt a földdel, nem szakadhat el végképp tőle. Először csoportvezető voltam, aztán agronómus lettem, majd 1961-ben megválasztottak elnöknek. 2700 ha föld gondja, sorsa szakadt a nyakamba.

9,5 millió korona volt akkor a szövetkezet évi termelésének az értéke. Tavaly elértük a 24 milliót, 10,5 millió koronát fizettünk ki a tagoknak. Most már sokan szeretnének visszatérni a faluba, akik annak idején másutt keresték a megélhetést. Sajnos, nem adhatunk munkát minden érdeklődőnek. Eleget törjük a fejünket a vezetőségben, hogyan segíthetnénk még többet az embereknek, dehát nem csak rajtunk múlik sikerül-e. Valamilyen gyümölcs-, zöldség- vagy húsfeldogoző üzem kellene ide a közeibe. Tavaly például 20 vagon paradicsomunk ment tönkre. Igaz, hogy 160 vagont sikerült értékesítenünk, de azért a húszért is kár, ha már egyszer megtermett. A kertészetet is hevíthetnénk még, bár így is van már egy 90 hektáros zöldségesünk. Egy kis szőlője is van a szövetkezetnek. Egyelőre 32 ha. Ebből 10 hektár középvezetékes, a többi pedig a hagyományos tőkés termesztés. De át fogunk térni a középvezetékesre, mert ez sokkal korszerűbb. Könnyebb a megművelése, s nagyobb a haszon is belőle. Sajnos, nincsenek meg a kellő előfeltételeink a bortermeléshez. Tavaly 6 vagon szőlőt adtunk el. A baracknak is nagy jövője volna ezen a vidéken. Mi 106 hektárnyi területen foglalkozunk a termelésével. Újvár és Rimaszombat szokta felvásárolni tőlünk a termést. Az idén azonban nem sokat várhatunk belőle. Valami baj érte.

— Engem a szövetkezeten túl az elnök sorsa is érdekelne — szólok közbe a lélekzetvételnyi szünetet kihasználva. Az elnök szerényen elmosolyodik. Deresedő fejét megcsóválja, tiszta, nyílt tekintete felderül, csak ennyit szól csendesen:

— Hiszen egyébről sem beszélek. Vagy talán arra kíváncsi, hogy most elkapott a nátha és gyengélkedek?

Elhallgat, de biztatóan néz rám, folytatja ő, ha kíváncsi vagyok a szövetkezet életére, ami különben az egész falu élete, csak kérdezzek, ne törődfek' a köhécseléssel.

— Van elég fiatal a szövetkezetben?

— A kertészetben vannak a legtöbben. Itt 21 év az átlagos életkor. >De a többi területen is elég jó a helyzet. 560 dolgozó tagja van a szövetkezetnek. Az öregek, ha elérik a nyugdíjkorhatárt, pihenni mennek. Van, aki 800 koronát kap, de olyanok is akadnak, akik 1000-et. Ha a helyzet úgy kívánja, dolgozhatnak is a legfontosabb munkák idején egy keveset. Szorgalmas, életre való nép lakja Marcelházát. Minden családnak megvan a maga kis kertje. Karalábét, majoránnát, fűszerpaprikát termelnek. Ezáltal is jelentősen növekedik a családok jövedelme. Már van vagy 100 személygépkocsi a községben. Lehetne azonban 300 is, ha mindenki hozzájutna, akinek pénze és kedve van rá.

— Az elnök elvtársnak is szép új háza van — jegyzem meg elismerései.

— Ezt még 1957-ben építettük. Mondhatom, a legnehezebb időkben. Ma már az is könnyebben megy a fiataloknak. 6000 korona nászajándékot kap, aki nősül vagy férjhez megy. Házépítésre 22 ezer korona kölcsönt ad a szövetkezet. Persze, ezt máshol is így csinálják. Nem is azért említem, hogy dicsekedjek vele. Csak éppen ez is hozzátartozik az eddig elért eredményekhez.

— Ezekről a ma már „természetes“ dolgokról sem árt szót ejteni néha. Szeretnek az ilyesmiről megfeledkezni az emberek — mondom őszinte elismeréssel az elnöknek.

— Nyáron kirándulásokat is szoktunk szervezni. Leginkább a Balatonra járunk. De ezzel a kulturális tevékenységünk korántsem ér véget. Vagy 100 bérlete van a szövetkezetnek a Komáromi Magyar Területi Színházba. Saját kultúrházunk is van. Komolyabb nehézségeink ezen a téren sincsenek. A tagokon múlik végső soron, hogyan tudnak élni a lehetőségekkel.

— Amint látom, az elnök elvtárs minél idősebb lesz — ma ugyan még csak 54 éves — annál közelebb kerül a fiatalokhoz, hiszen a kislánya, Katóka már hetedikes, s a gyermekében újra megfiatalodik az ember.

— Az igaz, hogy minden öröme között a gyermeke a legnagyobb öröme az embernek. Mi öten voltunk testvérek. Nekem csak ez az egy lányom van. Kissé megkésett gyermek. Szerencsére jól tanul, Szeretném, ha iskolázott ember válna belőle. Foglalkozni ugyan nem sokat tudok vele, mert minden nap korán kelek, későn fekszem. Szeretek mindenhol ott lenni személyesen. A munkaelosztásnál, az értekezleteken. Manapság könnyen becsapják az embert, ha nem elég éber.

— így bizonyára gyakran akad intéznivalója a hivatalokban.

— Olyan helyekre nem nagyon szívesen megyek. Igyekszünk teljesíteni a kötelességeinket, segítünk magunkon, hogy ne legyünk mások terhére. Az emberek a mi falunkban is rájöttek mér, hogy nemcsak a szövetkezetben, hanem a szövetkezetből is élünk. Ez jelenti számunkra a kenyeret, az egész életet. Érezzük, hogy a miénk. 1965-ben körülnéztem egy kicsit a világban. Bejártam egy társasutazás alkalmával Franciaországot, Olaszországot, Törökországot, Romániát és Magyarországon keresztül jöttem haza. Ügy láttam, nálunk, a szocialista országokban boldogabbak a dolgozó emberek, mint a kapitalista államokban. Nem azért, mintha olyan nagy különbség volna az életszínvonalban, hanem inkább azért, mert minálunik mindenki érzi, hogy egy nagy közösség tagja, s ezt nemcsak hirdetjük, hanem naponta meg is győződünk róla, tudjuk és vállaljuk.

— Milyen érzés elnöknének lenni? — kérdezem Jalsovszky Jánosnétől, mielőtt elbúcsúznék a családtól.

— Keveset tartózkodik itthon a férjem, de ebbe bele kell nyugodni. Nagyon elfoglalt ember.

— Úgy tudom, méltányolják is a munkáját, 4000 barátja van. A faluban

mindenkit személyesen ismer. Soha nem volt semmi baja senkivel. Már azért Is megéri vállalni a közös gondok javát. De a felsőbb szervek sem nézik Jalsovszky János munkáját behúnyt szemmel. A szövetkezetek megalakulásának 20. évfordulója alkalmából személyén keresztül nagy elismerésben részesült a marcelházi szövetkezet. Jalsovszky elvtársat állami ~ T ^

kitüntetésben részesítették az építés- SZABAD FÖLDMŰVES j ben szerzett érdemeiért. —————

SZENK SÁNDOR 1969, május 3.