Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-12 / 15. szám
RIPORTOK A lhajnalok még hűvösek, dér csillog a megújhodásra váró útszéll gyepen, amikor ez első vonatok bezötyögnek a főváros kisállomására a csallóközi emberekkel. Az asszonyok nehéz kosarakat, batyukat cipelnek a kijárat télé. Sietnének, hogy minél előbb feljussanak valamelyik trolibuszra, mert aki késő érkezik a piacra, az nem is számíthat jobb helyre. A városi emberek pedig ilyenkor, ünnepek előtt nem nagyon érnek rá a nézelődésre, hiszen nekik is igyekezniük kell, hogy minél előbb beszerezhessék az ünnepekre a legszükségesebbeket. A munkából sem késhetnek el. A gyárak, a hivatalok, az üzletek pontosan nyitnak. Néhány perc miatt is kellemetlen helyzetbe kerülhet az ember. Sohasem érkezhet egy kofa a piacra idejében. Mindig az ez első érzése, hogy már valamiről lekésett. A forgalmasabb helyeken szép sorban kirakott áru várja a pultokon a vevőket. A városkörnyéki kertészeknek és kistermelőknek bérelt helyük van. A vevők is bennük bíznak a legjobban. Ismerik őket, hiszen gyakran találkoznak, s ha Idejük engedi, leállnak néhány perces baráti tereferére. — A múltkor szebb volt a répája. — Olcsóbban is adtam — üti el a bolgár a célzást tréfásan. — Ezért messzebbre kellett a pincébe mennem. Vigyen egy kis hagymát is, azt majdnem ingyen adom, mert valahogy a kutyának sem kell. — Hozhatott volna tormát. Az az igazi húsvéti csemege. A szomszédos pultnál egyebe sincs egy ligetfalusi nyugdíjasnak. Körülállják, megtapogatják az asszonyok a tisztára mosott, friss árut, s csak úgy szemre, mérés nélkül vesznek 2—3 darabot belőle. Az árat talán aszerint szabja meg a kofa, melyik vásárló milyen kalapot visel.. Már egy félórája figyelem az ügyeskedését, de az ár megállapításának rejtelmeit még nem sikerült felfednem. Egy azonban biztos: ha valaki ráfizet a boltra, az nem az öreg lesz. Ügy látszik, a nyelvi pótlékot is beszámítja. Kérhetnek tőle akármilyen nyelven. A magyar, a német szótól sem esik kétségbe, pedig szlovák lehet, mert azt ejti a legtisztábban és legtökéletesebben. A leghamarabb az ‘ő tormája fogy el, pedig az imént még három degeszre tömött zsák hevert a pult mellett. — Tavaly kétszer ennyit hoztam ki az ünnepek előtt, s ez is elment. Ugyebár nemcsak a kofa, a vevő is ember. Néha egy szép szó többet jelent, mint a legkitűnőbb áru — mosolyodik el huncutkásan, s szedi a sátorfáját elégedetten, hogy átengedje helyét az élhetetlenebbeknek. Különben akad még a piacon torma bőven. A magyar szót a vágottbaromfit kínálgatő asszonyok használják a leghangosabban. A szlovák nyelvvel is megbirkóznak azonban, ha nagyon kell, de alkudozni csak anyanyelvükön mernek. Hiába, ez már egy magasabb, igényesebb nyelvi művelet. Néha a kövérre, gusztusosra hizlalt tyűk, kakas, pulyka, kappan életrajzát is kénytelen elmesélni a kofa a vevőnek, hogy elfogadhatóbb legyen az 50—80 koronás ár, amit megkér érte. — Neveljen csak fel egy tojásnyi kiscsibét a nagysága ilyen nagyra. Meglátja, hogy mennyi vesződség és munka van vele, mennyi drága szemet fogyaszt el addig, amíg ilyen szép sárga lesz. — Adja ide hetvenért, és viszem. — Ötöt még engednék belőle — mondja az idős asszony beletörődéssel — de hetvenötnél alább nem adhatom. A tíz korona nekem nagyon sokat jelent. — Pedig nem is olyan szép — forgatja meg a „nagysága“ a tyúkot mégegyszer, s hozzáteszi még a huszonötöst a piros ötveneshez. Egy ügyes kofa valahol almát szerzett. Sorban állnak érte. Gondolkodás nélkül adják meg a 12 koronát kilójáért. Nem is nézik, hogy sok benne a fonnyadt és a romlott. Szakember legyen a talpán, aki vállalkozik rá, hogy a fajtáját meghatározza. Szüret idején a malacoknak szokták adni az ilyet, most meg örül, aki hozzájuthat. Az állami boltban narancsot árulnak. Egyelőre csak a vidékiek vásárolják, a városiaknak gyakrabban van alkalmuk hozzájutni. Érdekes módon, sonkát csak egyetlen fiatalember hozott a piacra. Szép, kicsontozott sonka volt, nem 1a kínálta nagyon drágán, de így sem akadt vevője. Talán azért, mert ragaszkodott ahhoz, hogy egy darabban adja, pedig lehetett vagy 8—9 kiló körül. Az viszont 40 koronájával számítva jól meghaladja a háromszázat. Ki hord ma egyszerre ennyi pénzt magával a piacra? Zöldcsütörtök lévén a spenótnak is elég magas az ára. Hat koronán megy kilója. Szezonban ennyi pénzért egy szatyorra való zöldárut vásárolhatna az ember. Dehát a szokás, szokás. Zöldcsütörtökön spenótot kell enni tojással. Talán éppen tojásból futott ma be a legtöbb a piacra. Az ára azonban elég magas. A korona negyvenet is megkérik érte. Délfelé bizonyára engednek majd belőle. Különben vihetik vissza. Ma már nem fogy annyi tojás hűsvétra sem, mint valaha, mikor még a hímestojások voltak divatban. Különben ez is akadt. Egy öreg aszszonyka kínálgatta. Szépek, tarkák voltaik a kifújt tojáshéjak. Sok estén át dolgozhatott a család rajtuk,- míg ilyen tetszetősre pingálta, s még így sem nagyon vásárolják. Néha egy-egy álmodzó szemű fiatal lány, fiú megáll néhány pillanatra s elgyönyörködik a kosár tartalmán, eztán körültekint, mintha rajtakapták volna, s tovább siet az ünnepelőtti forgatagban. Valahol a nyüzsgő piactér közepén egy halkszavú kelepelő hangja vegyül az alkudozók, az árujukat kínálgatő parasztasszonyok és kofáik hangzavarába. Ez az egész húsvét előtti piacromantika. A táskák, kosarak lassan megtelnek áruval. A standokon egyre kisebbek a kupacok, csak a sawanyúikáposzta átható szaga lebeg fáradhatatlanul az enyhe, megkésett tavaszi napsütésben. Ibolya még sehol sem illatozik. Néhány kofánál aikad ugyan hóvirág, de úgy látszik, a vevők már megunták. Lassan egy hónapja, hogy a tavasz első hírnökei beköltöztek az erdőkből, hegyekből a városba, s lám még mindig fázik az ember lába, ha nem talál mindjárt az előre elképzelt árura. Úgy látszik, ezen a tavaszon elég okunk volt ráunni a hóvirágra. A fiatalembernek is sikerült a sonkán túladnia. Három darab százast kapott végül érte, no és egy kisebb náthát. — Erre megiszunk egy pohár forraltat — mondja a tásikás a sódart szorongatva, s betérnek a talponállóba. Nem soká melegedhet manapság a pénz az ember zsebében. A hízott liba, kiskecske, torma ára csakhamar átalakul cipővé, ruhává, mert öröm is, gond is az ünnep. Étel kell a tányérra, jó bor a pohárba, új öltöny a gyerekre, s itt-ott még egy kis szagosvíz is a locsoláshoz. A falu felhozza hét a városba, ami kis fölöslege, nélkülözhetője van, hogy mlndannyiunlknak sikerüljön a számítása, s ne csak az ünnepeink, hanem a hétköznapjaink is szebbek legyenek. Szenk Sándor Turisztika T 6napot, Igazgató elvtárs! ** Lehet még jegyet kapni az esti előadásra? Csak most tudtuk meg, hogy este ts lesz fellépés. A gyerek jött haza nagy örömmel, s mondta, hogy mi is nézzük meg. Rocskdr István, a Nagyfádéi mest Kilencéves Alapiskola igazgatója bocsánatkérően néz ránk, s mt belátjuk, nagyon sok dolga akad Ilyenkor annak, aki vállalja, hogy megrendezi egy Ilyen közepes faluban a Tanítók Napját. A Csehszlovákiai Magyar Tanftók Központi Énekkara éppen uzsonnázik a „Fényes" éttermében. Nemrég fejezték be délutáni nevelőhangversenyüket a helybeli tanulók számára. Erről beszélt imént az a szülő ts. Ögy látszik tetszett a sok éneklő tanító néni és tanító bácsi a falusi gyerekeknek. Érthető is, hiszen Vass Lajos, a kiváló zeneszerző és karnagy vezette nagyon ötletesen az egész hangversenyt. — Lám — gondoltam magamban — a pedagógusok munkával ünnepelnek. Aztán el ts vetettem a gondolatot, mert nagyon sok rossz emlék fűződik mindlünk az ilyesmihez. Emlékszem rá. volt olyan funkcionárius„ts.. aki a tanítók ünnepére kukoricát hozott a zsebében s a szónoki emelvényen meg ts csörgette azt fehér, nyirkos tenyerében. Már csak az hiányzott a teljes illúzióhoz, hogy csámcsogjon ts hozzá egy keveset. A mai ünnepségek megrendezésé^ ^sokkal nagyobb körül-Ünnepi gondok tekintéssel került sor. Az ünnepi szónok, a Nagyfödémesl HNB elnöke, a pedagógus felbecsülhetetlen küldetéséről, társadalmi megbecsüléséről beszélt az énekkar tagjaihoz és a környező iskolákból összegyűlt tanítókhoz a meghitt, családias összejövetelen. Igen, valahogy így képzeltük el ezt már akkor is, amikor J. A. Komensky születésnapját a pedagógusok ünnepévé emeltük. Volt még valami felejthet et- Jenjlménu fezen a tanltó-nanl ünnepségen. Az énekkar nevében Pintér Ferenc Iskolaigazgató, az énekkar alapító tagja sok szeretettel köszöntötte az együttes karnagyát, Janda Ivánt, akt ezen a napon vette át a Példás tanító megtisztelő címet. A bratislavai Oj Színpadon rendezett ünnepélyen az énekkar ts részt vett, s a kitüntetett pedagógusok tiszteletére egy szlovák nyelvű Suchotí-szerzeményt, s egy latin nyelvű Kodály kórusmüvet adott elő. Ezzel azonban nem ért véget még az énekkar aznapi munkája. Este a födémesi kultúrházban gyönyörködtették nagyszerű művészetükkel a hálás közönséget. Volt ennek a Tanító Napnak azonban egy parányi szépséghibája ts. Még mindig fáradozniuk kell a tanítóknak, ha azt akarják, hogy minden a legnagyobb rendben menjen megünneplésük körül. Érdemes volna talán elgondolkozni azon, nem tartozik-e az ilyen és hasonló jellegű ünnepségek nyélbeütése valamely más, mondjuk társadalmi vagy akár politikai szervezetre?! Meggyőződésünk, hogy tanítóink odaadó, lelkes munkájukkal ezt már régen kiérdemeltgk-Dél-Szlovákiában Ha az évről-évre megismétlődő „népvándorlásra“ gondolok, az az érzésem, hogy a turisztika fénykorában élünk. Persze a turisztika csak ott virágzik, ahol erre megfelelő körülmények vannak. Hegyek, tavak, folyók, tenger és egyéb természeti szépségek. A mai értelemben vett idegenforgalom egy-egy vidék szempontjából fontos jövedelmi forrást jelent. Dél-Szloválkia, különösen a Csallóköz és pereme, néhány évvel ezelőtt a turisztikát tekintve fehér foltnak számított. Pedig a hamisítatlan ősállapotban maradt természet ezer és ezer lehetőséget kínált a környék idegenforgalmának fejlesztésére. Ráadásul fontos nemzetközi útvonalak szelik át. Nem közömbös tehát az a tény, hogy az utóbbi két-három esztendőben gyökeres változás állt be e téren. A? új idény előtt rövid körsétát tettünk, hogy szemügyre vegyük, felkészültek-e a Duna melléki kirándulóhelyek, campingek és borozók a várható forgalomra? A vidék legkedveltebb kirándulóhelye kétségkívül a szenei tó. Sajnos, a tópart beépítettsége úgyszólván lehetetlenné tesz minden további terjeszkedést és bővítést. A helyi nemzeti bizottság és a többi érdekelt szervek azonban így sem ültek a holtidényben tétlenül. Korszerűsítették a meglevő berendezéseket, kibővítették a különféle szolgáltatásokat. Sűrűn látogatott hely továbbá a Kis-Kérpétok vidéke. Ide elsősorban a jó bor és a Jellegzetes libapecsenye, illetve a többi ételkülönlegességek csalogatják a vendégeket. E körzetben az elmúlt esztendő óta néhány hangulatos borozóval gyarapodott a vendéglátóipari üzemek száma. 'A libapecsenyéjéről külföldön is híres Szlovákgurabon (Slovensky Grob) stílusos „gurabi szobát“ nyitottak, Modrán lovagborozőt, az ismert Zoch menedékház közelében, a Kis-Kárpátokban pedig fuvaros kocsmát létesítettek. A bortermelés fellegvárában, Pezinakon pedig elkészült a rég ólhajtott 122 férőhelyes szálloda. Rövidesen befejezik továbbá a város közelében húzódó Baba hegyen épülő szállodát is. A körtvélyesi és az eperjesi campingtábor után a komáromi Jednota ugyancsak a Duna partján Ürsújfalun létesített újabb campingtábort. Bár a tábor még csak most esik majd át a tűzkeresztségen, bátran elmondhatjuk, hogy az előző kettőt, mind nagyság, mind felszerelés tekintetében felülmúlja. Hatvanöt ágy áll a vendégeik rendelkezésére. Házi ételkülönlegességeket, házi borokat szolgálnak fel, esténként pedig cigányzene szórakoztatja a közönséget. Komárom rövidesen fokozott idegenforgalomra számíthat. A két évvel ezelőtt felfedezett gyógyforrások már most is nagyszámú látogatót csalogatnak ide. Sajnos, a város egyetlen számbavehető, és a másik, jobbára inkább turistaszállodának nevezhető szállodája nem elégíti ki az igényeket. A jelek szerint a városnak újabb szállodára lesz szüksége, hogy kielégíthessék a növekvő követelményeiket. Addig is jó szolgálatot tesz majd éppen az őrsújfalusi autóoamping, mely mindössze négy kilométerre van a várostól. Az utóbbi években a Duna menti községekben elszaporodtak a szövetkezeti csárdák. Létezésük változatossá tette a vendéglátóipart. A szabadérképzés lehetővé tette számukra azt, hogy a vendégek óhajainak megfelelő ételeket és italokat szolgálják fel, elfogadható áron. A későbbiek folyamán azonban alaptalanul nagy adót vetettek ki rájuk. Lassan az a helyzet, hogy a szövetkezetek kénytelenek lesznek megszüntetni ezeket ez eredeti csárdákat, mivel a magas költségek miatt üzemeltetésük nem gazdaságos. Érdekes, hogy a vendéglátóipari üzemek ezekkel szemben általában előnyöket élveznek, holott többé-kevésbé elvesztették a vendégek bizalmát. Vajon mi késztette az illetékes szerveket arra, hogy különféle intézkedésekkel korlátozzák a látogatott és kedvelt csárdák tevékenységét? Nem gondoltak-e arra, hogy „kemény“ valutával fizető idegeneket riasztanak el? Idény előtti körsétámat azzal fejezném be, hogy haladéktalanul módosítani kell az említett szövetkezeti vendéglátóipari üzemek adórendszerén. Palágvl Lajos Ilyen takaros vadászlakok várják a látogatókat a közelmúltban megnyílt őrsújfalusi campingtáborban. Azért az az érzésem, hogy a névért nem kellett volna egészen a Rozsutecig menni. Akadt volna eredetibb és a környék hagyományainak megfelelőbb is. Foto: A szerző.
