Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-04-05 / 14. szám

CSALÁDI KÖR — Az enyéim szebbek ... Jó pár évtizeddel ezelőtt, húsvét másodnapján szokás volt a vízzel való locsolás. Már az első ün­nep éjjelén a falusi legények egész éjszakán ót daloltak a falun végig. Főleg a lányos háznál ébren virrasz­­tottak, várták a hajnalt, hogy mikor jönnek az öntözők és ki jön elsőnek. A dalos, duhaj parasztlegények kl-ki a maga szerelméhez ment először, mert hiba lett volna, ha a jelölt le­gény más lányt öntözött volna meg először. Tehát megkezdődött a locso­lás, Illetve az öntözés. Rendszerint mindig három jóbarót szokott együtt menni, bekopogtak a lány ablakán, »ki már jól felöltözve várta az öntö­zőket. A legények megmerítettek vagy három vödröt a kútból frissen húzott vízből. Előszöris, régi szokás szerint, kijött a lány édesanyja, és kérte a legényeket, hogy kíméljék meg lányát a sok hideg víztől, ne öntözzék na­gyon össze. Ahogy könyörög, az egyiik legény felkap egy vödör vizet és a szeme közé önti. A lány nem jött kt, tehát bement érte a legény a szobába, aihol a lányt elbújva megtalálta, ké­zenfogva kivezette az udvarra, ott a legény két társa megfogta a lány ke­zét, valósággal kifeszltették, és a sze­relmes legény pár vödör hideg vizet a lány arcába, nyakába, ruhájára ön­tött. A lány aztán a sok hideg víztől Eázva befutott a szobába, átöltözni. Sokat nem lehetett késni, mert jöt­tek a többi öntözők, akik az előzők­höz hasonlóan cselekedtek — így a tánynak egy egész halom ruhája vi­zes volt. A legényeket behívták a szobába, a már előre megterített asztalhoz ültették. Volt ott pálinka, bor nagy pen felöltözve, zsebében a kölnisüveg­gel, köszön, bemegy a szobába, s elő­ször is a lány arcát locsolja, aki szí­vesen szagolja a kölni kellemes illa­tát. Aztán a mamát locsolja meg. S végül a legény mindenkit meglo­csol, akit a házban talál. A kölni illata szétterjeng az egész szobában. A lány kinyitja ruhaszek­rényének ajtaját és kéri a legényt, hogy locsolja meg a szekrényben oly szépen elrendezett ruháit. Húsvéti locsolás régen és manapság választékban, a tányérokon különböző Ínyenc húsok, sonka, tojás, kolbász, kocsonya stb., különböző sütemények, torták stb. A legények az étkezés és a jól végzett munka utón mentek to­vább öntözni. De sokszor szomorú vége lett az öntözésnek, mert előfordult, hogy so­kan mentek öntözni, a lány a sok hi­deg víztől megfázott, s mivel az ak­kori orvostudomány nem volt úgy ki­fejlődve, mint manapság, többen az életükkel fizettek. Ma már más a helyzet a húsvéti öntözéssel kapcsolatban. A férfi nap­pal egyedül megy szerelmeséhez, szé-Aztán jönnek a gyerekek öntözni, sorbejárják a lányos házakat, ők azok a pénzszedők, akik a kölnisüveget többször megtöltik vízzel, hogy elég legyen az egész falu lányait megön­tözni. Mikor az öntözésnek vége, a gyere­kek összeszámolják pénzüket és máris tervezik, hogy mit vesznek rajta. Az egyik galambokat alkar venni, a má­sik nyulakat, a harmadik ruhára, a negyedik sportfelszerelésre, az ötödik könyvekre szánja. így volt ez régebben, s így van ez manapság. Szabó Dezső, Vámosladány A friss víz leányt szépít...I De megárt, ha sok zúdul belőle... Foto: KruZnislky TANÁCSADÓ A gyomor- és bálfekély gyógyulása számtalanszor bebizonyított tény. A panaszok teljesen megszűnnek és el­tűnnek a fekély röntgenjeiéi is. A ki­­újulás veszélyét teljes biztonsággal semmilyen eljárással, még műtéttel sem lehet kiküszöbölni. Az állandó szigorú étrendnek, gyógyszerek sze­désének, a nyugalmi szakban haszna nincs. A fekély kiújulásának megelőzésére a következőket ajánlhatjuk: 1. Gyógyult fekély esetén az étren­det minél inkább bővítsük. A teljes értékű étrend (fehérjékben és vita­minokban dús) feltétlen szükséges a fekély kiújulásának elhárítására. Nem azon van a hangsúly, hogy mit eszik a beteg, hanem azon, hogy hogyan. Az emésztés már a szájban kezdődik, ját tapasztalatunk szerint fájdalmat, Rágjuk meg jól az ételt. Fordítsunk puffadást vagy égést váltanak ki, gondot fogainkra, a rágófelület tel- hagyjuk el. Kerüljük az erősen fűsze­­jességére. Ne kapkodjunk, kerüljük a rés, borsos, paprikás ételeket. Kimen­tül forró, túl hideg ételeket. dottan tilosak a tömény szeszes italok, 2. Fontos, hogy akinek fekélye volt, a feketekávé. Nyári melegben egy­­kerülje azokat a gyógyszereket, me- egy pohár sör vagy hosszúlépés meg-A iekély kiújulásának megelőzéséről lyek a gyomor-bél nyálkahártya sérü­léséért felelőssé tehetők. Ilyenak pl. az aszpirin, a kalmopyrin, a rheopy­­rin, a rheosolon, a cortison és ezek származékai. Ajánlatos tavasszal és ősszel, továbbá ha elkerülhetetlen szellemi túlerőltetésnek vagyunk ki­téve (stressz hatás) atropin, vagy ha­sonló hatású újabb szerek és enyhe nyugtatók szedése. Ha gyomorégés nem jelentkezik, se szódabikarbónára, se más ún. alkalikus porok fogyasztá­sára szükség nincs. Jót tehet az enyhe karlsbadi kúra. 3. Azokat az ételeket, amelyek sa­f KICSINYEKNEK,. NAGYOKNAK) \Jénlk, bácsik, pajtásokI Írni nem ■L' tudok, mert iskolába még nem járok. De ami velem történt, azt el­mondtam egy újságíró bácsinak, hogy ismerjétek meg esetemet. Megbetegedtem. Anyukám elvitt a doktor nénihez. Megnézte a torkocs­­kámat, kopogtatta a hátamat, egy gu­micsövet dugott a fülébe, a másik vé­gét pedig a mellemre helyezte. Kép­zeljétek, még beszélnem se lehetett. Péterke A doktor néni csóválta a fejét és anyukám Ijedten kérdezte: mi a baj? A doktor nént azt felelte, hogy a szí­vemmel van valami... Aztán végigmentünk egy hosszú fo­lyosón. Találkoztunk egy nénivel, aki megsimogatott és azt mondta, vár­junk kicsit. Később behívott és szólt anyukának, hogy vetköztessen le. Megérkezett a Kisix doktor bácsi. De rám se nézett. Anyukámnak azt mondta, hogy a szobából azonnal vi­gyen ki. En anyukámhoz bújtam. Nem értettem, miért ilyen haragos. Eddig az orvos bácsik szépen bántak ve­lem ... Anyuka mondta neki, hogy Csupa­szív doktor néni küldött, a szobába pedig a szolgálatos néni hívott be Anyuka még azt is mondta, hogy szív röntgent kellene csinálni. A doktor bácsi mérgesen azt vála­szolta anyukának ha a doktor néni­nek kell az az izé, hát csinálja meg magának. Aztán az ajtóra mutatott, hogy menjünk ki. Ezért nem szeretem a doktor bácsit. Visszamentünk a doktor nénihez, akt már várta az eredményt. Csodál­kozott, amikor anyuka elbeszélte a történteket. Nagyon ideges volt. A doktor néni telefonon hívta Kisix doktor bácsit, hogy a röntgen-felvé­telre tényleg szüksége van, és nem szórakoztatásra küldött minket. Kép­zeljétek, a doktor bácsi azt válaszol­ta, hogy azért zavart kt minket, mert anyuka veszekedett vele. Nekem el­­hihetitek, hogy ez nem igaz ... Később azután mégis elkészítették a röntgen-felvételt. Elvittük a dok­tor nénihez. Beszéltek valamit anyu­kával, utána hazamentünk. Agyba fek­tetett anyukám. Sokáig mozdulnom sem lehetett, óvódába sem járhattam. Naponta injekciót kaptam, de nem sírtam. Most keserű gyógyszert sze­dek, hogy újra egészséges lehessek. panasza Már járkálhatok, sétálhatok. De fut­kosnom nem szabad. Sokat köszönhe­tek Csupaszív doktor néninek. Hálás vagyok neki mindenért, ö tényleg sze­reti a gyerekeket, nem úgy, mint Ktsix doktor bácsi, aki elkergetett a rendelőből. Kedves Pajtások! Kérlek benneteket, írjátok meg saját véleményteket Kisix doktor bácsi cselekedetéről és Csupa­szív doktor néni jóságáról. A gyógyulás reményében, jópajtási szeretettel: PÉTERRE. BÄRÄNYKÄK A RÉTEN — Király Éva, 6. A. oszt., Vendégi HÜSVÉT VÍZSZINTES: 1. Vékony deszka. 3. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 1. sorban. 5. Tyúklakás. 6. A tuberkulózis bacíllusának felfe­dezője (Koch). 7. öreg. 8. Lágy fém. 10. Kótesl 11. Talál. 12. Magyar Állam­vasutak (röv.). 13. Gally. 14. Televí­zió. 15. Latyak. 16. Nem Ihászon. 17. Személyes névmás. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 3. folytatása. 2. Nem halt meg. 3. Húz. 4. Római kilencvenkilenc. 6. Spion. 7. Volga nagyobbik része. 9. A mel­léknév felső fokának jele. 10. Huzal. 12. Mázsái. 14. Göngyölegsúly (é. h.). 15. Azonos a függőleges 10-el. 16. Kér­dőszó. 17. Szovjet repülőgép jelzés. Beküldendő a vízszintes 3. és a függőleges 1. számú sorok megfej­tése. engedhető. Ha a feketekávéról lemon­dani nem tudunk, csak tejszínnel vagy tejjel hígítva fogyasszuk. Ha egy mód van rá, hagyjuk el a dohány­zást, mert a nikotin rontja a gyomor nyálkahártya vérellátását, és ellen­állóképességét az önemésztődési fo­lyamattal szemben csökkenti. 4. Életmódunkat igyekezzünk rend­szeressé tenni. Kerüljük az éjszaká­zást, a testi-szellemi túlfáradást, a fö­lösleges hajszát, izgalmakat. Ne múl­jon el nap 1—2 órai teljes kikapcso­lódás nélkül. A szellemi dolgozók, ülő foglalkozásúak igyekezzenek mi­nél többet mozogni, szabad levegőn tartózkodni. Ha panaszok jelentkez­nek, késedelem nélkül forduljunk or­voshoz. Ezek azok a módszerek, melyeknek figyelembevételével a fekélybetegség kiújulása elkerülhető. Minél inkább tartjuk be az előírásokat, annál va­lószínűbb egészségünk tartós megőr­zése. Dr. F. J. Megfejtés - nyertesek Lapunk 12. számban megjelent minl­­keresztrejtvény helyes megfejtése: cement, vas, homok, épületfa, tégla. Nyertesek: Dobosy Mária, Naszvad — Szoboszlay Jenő, Tany — Molnár Bálint, Ipolyszalka. Nyilvános dicséretben részesülnek: a szőgyéni Elzer Ildikó, ifj. Piszton Boldizsár — Ifj. Nagy Ferenc, örsúj­­falu — Hírős Rudolf, Párkány — Fer­­jentsik Anna, Ögvella — Petrécs Lász­ló, Csicsó — Kétyi Katalin, Búcs — Tyapus Józse, Nagykér — Maszlák Attila, Izsa — Banáik Gyula, Madar — Fábián Magdolna, Étied — a muzslai Becse Tibor, Mészáros Matild, Zalaba Ilonka — a szlmői Kosík József, Nagy Katalin, Morvay Edit, Bombícz Erzsi, valamint sokan mások, akiknek nevét helyszűke miatt nem tudjuk közölni. SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1969. április 5.

Next

/
Thumbnails
Contents