Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-04-05 / 14. szám

SZÖVETKEZETEINK ÉLETÉBŐL

A hegyek alján

is indulnának, ha...

A <Jombhátr6! letelő ereszkedve egyszerre látszik a falu. Egy-két gondolatnyi ldö, és máris a falu közepén vagyunk, ahol csermelyszerű patak partján óriási szomorúfüzek lógatják hosszú ágaikat a lágy tavaszi napsütésben tündöklő víz fölé. A tükörben lói látszik arányos, szép lombozatuk. Észak felól Ide ikéklenek a nem meszsze emelkedő hegyek. Egy percre megtorpanunk, megállunk, jólesik egy kis pihenés a rohanás után. Igazi nyugodt, falusi idill fogad. Jellegzetes tahidon postás baktat nehéz táskájával, amelyből kikandtkálnak a különböző újságok. A régi messze feihérlő harangláb mellett idősebb nénike vízben állva mossa a törülközőt. A hegyipatak partján odébb huncutszemű gyerekek üldögélnek, sütkéreznek a tavaszi napsütésben. Hej, de jó lenne itt hosszabb ideig elidőzni, ötlik fel az emberben a gondolat, de amíg eddig jut, máris kizökkenti a tavaszi varázsból egy jól megtermett, hórlhorgas atyafi.

— A szövetkezet irodáját keresi? jöjjön utánam, majd én odavezetem!

Kissé rosszkedvűen baktatok a tagbaszakadt ember után, búcsút veszek a hegyi pataki tdilltől, a szorgalmasan mosogató nénikétől és búcsút Intek az udvarokból kikandikáló kurtaszoknyás, pirospozsgás menyecskéknek Is, akik ámbár kacérkodnak, de amikor elkattantom a fényképezőgép lencséjét, szégyenlősen visszahúzódnak, nem akarnak szerepelni. Pedig nincs mit szégyenkezniük, hisí falusi létükre megelőzték a világot. Hisz ők már akkor is „miniztek“, amikor az öreg földtekén még a hosszú szoknya volt a divat. Évszázadok óta kurta szoknya a divat ezen a vidéken, az Ipoly mentén csak úgy hívják „hegyaljai viselet“. Sohsem féltette az itteni fehérnép bájait, bizony a formás lábú, rövid szoknyás hegyaljai lányok számtalanszor felkavarták a vért ez amúgy is lobbanékony hegyaljai legényekben. Nincs ebben semmi elítélnivaló. Az ember azért él, hogy a hétköznapok dolgos, szürke napjai mellett szépet is lásson. Ha pedig valami szép, az legyén" igazán szép.

Kísérőm is észrevette, hogy igen belemerültem a táj és a falu lakóinak szemlélésébe és ezért ugyancsak sürget:

— Gyerünk már az irodába, mert még azt hiszik, hogy be sem akar

menni.

A szép tavaszi kép után kissé kelletlenül foglalok helyet a slraki szövetkezet pincehideg irodahelyiségében, ahol Hárfái Imre majdhogy bele nem vész a sok papírhalmazba.

— így van ez kérem, magam ura vagyok. Én vagyok az ökonómus, a főkönyvelő, a beosztott vagy amit akar. — Aztán hozzáteszi: — Miért Jött? ... Tudom úgy is, ne tagadja. Megtörtént. Ügy volt, ahogy megírta. Az elnök most is büskomor. De honnan tudta meg?...

— A járáson mondták.

— Még jó, hogy nem vezették félre.

— Ennek én is örülök.

Aztán részleteiben beszélünk a történtekről. Közben kioktat a sajtótörvényről, pontosan meghatározza, hogy milyen jogai és kötelességei vannak az újságírónak, és a „szenvedő“, illetve a riportalanynak. Nem haragszom. Hadd mondja. Aztán megnyugtatom. Nétn akartam én olyat írni, hogy ártsak vele, inkább elővigyázatosságra intettem. Ekkor már másképp néz a dolgokra. Nem volt rosszindulat az elnök részéről sem, de mégis szabálysértés történt. A közben megérkező Tariska László elnök sem védekezik.

— Hibás voltam. Nem kéllett volna felvenni a teherautóra az öt szövetkezeti tagot. Csak egy tizes sört ittam. A kanyarban megcsúsztunk és sajnos

D. Lajos olyan szerencsétlenül esett a fejére, hogy nyakát szegte. Élesztgettük, vezetgettük, a kezeim között halt meg. A bíróság is elítélt. Igaz, csak feltételesen, de örök tanulság ez a számomra. Amikor történt, az életemet Is odaadtam volna az ő életéért. De nem lelhetett semmit tenni.

Az elnök elérzékenyndik és könnyet morzsol szét a szemében. Jónéhány percig kínos csendben ülünk és csak tassan-lassan kezdődik az a beszélgetés, ami miatt lényegében Sirakra látogattam.

Elsősorban felelevenítjük a régi emlékeket, amikor többször Jártam a hegyaljai kisközségben. Nehéz volt, nagyon nehéz. Kilincseltünk, gyöngyöző bor mellett beszélgettünk a kis falu földműveseivel, amíg egy napon egész falusi szövetkezet alakult. Nehéz volt a kezdet, de a folytatás sem volt könnyű. Sok ígéret maradt papíron, és bizony nagyon sokszor csak vékonyan kaptak pénzt a munkaegységek után. Szinte a semmiből indultak. Nagyon szépen jellemezte ezt az egyik beszélgető:

„Nagybirtokos sem volt a faluban, még egy épületet sem hagyott ránk senki. A saját erőnkből kellett Indulni, építkezni.“

így volt. Földhözragadt zsellérek és néhány módosabb földművelő Indult el az öj úton... Meddig értek? Nem

messzire ... De azért mégis előre haladtak. Három évvel ezelőtt a szövetkezeti tagok évi átlagkeresete még csak 6420 korona volt, a múlt évben már 11 890. A kereset tehát majdnem megduplázódott, azonban még mindig kevés. De hogyan legyen több korona, mily módon lehet kövérebb a közös erszény?

— Talán, ha kezet fogunk, jobbra fordul a sorsunk — vélekedik az elnök.

Régi dolgot elevenít fel. Lapunkban Is írtunk már róla. Négy szövetkezet vitatkozik évek óta hogyan lenne jobb, közösen vagy külön, Gyürki és Kőkeszi már kezet fogott, egyesült. Még Sfrak és Szelény van hátra. De úgv látszik, létrejön a frigy és az elnök szavaiból úgy veszem ki, hogy egíszséges gazdasági négyes lesz. Amolyan hegyaljai szakosított szövetkezet alakulhat iki. A sirakiak máris irányt vesznek rá, mert a jövőben 300—350 anyajuhot akarnak tartani, mivel 100 hektár árkos-akácos hegyilegelő félélük Is van. De amikor az elnök erről beszél, többen fölfortyannak.

— Bennünk megvan a Jóindulat. KI akarjuk használni a helyi lehetőségeket. De a felsőbb szervek .,. Megtorpedózzák a terveinket, mert leszállították a gyaplú árát. Hát most hogyan szakosítsunk?

Hát erre bizony nehéz felelni. Mert minden amellett szól, hogy a gazdasági négyesben nagy szerepet kellene kapni a juhtenyésztésnek. Dé amint a tényekből Is látjuk, lehet, hogy a befektetés nem hoz majd megfelelő hasznot. Pedig mégis a Juhtenyésztést kell előtérbe helyezni, mert minden teltétel emellett szél. Persze lenne szarvasmarhalhizlalás, sertéstenyésztés Is, de miért az legyen majd a leggyengébben Jövedelmező ág, amire a legjobb feltételek vannak?

A kellemetlen és egyelőre megoldatlan probléma után a növénytermesztés lehetőségeiről esett sző. Rámpákéi Pál vincellér elmondja, hogy a lövőben 40 hektáros szőlészetet akarnak létesíteni. Szintén jő előfeltételei vannak, hisz az első termés már rekordnak számit. A Veltellnt például 1 hektár 13 áron 160 mázsát termett.

A vita egyre panázsabb, közben megízleljük az első termés gyöngyöző borát Is. Csak Sztranyóvszki Vince agronőmus dolgozik szerényen. Olyannyira belemerül munkájába, hogy szinte úgy látszik, észre sem vesz bennünket és nem is figyel a vitára. De azért közbeszól:

— Né felejtsétek el, hogy öt hektár fekete ribizllt Is telepítünk, és a lucerna hektárainak terjedelmét pedig negyvenre emeljük.

Néhány szót ejt a hektárhozamokról is, ami kissé meglep. Cudar egy határ a siráki. Humusz- és vízszeHunnutszemű sütkérező gyerekek

Törődnek a dolgozók szociális körülményeivel

A Zselízi Állami Gazdaság tpolybéli részlegén 75—80 személy dolgozik, akik közül mintegy 30 dolgozó a szomszédos lpolyszakállasrél jár be munkahelyére. Ezek számára a volt urasági kastély egyik helyisé-gében mosdóval ellátott öltözőt rendeztek be. Távlati tervükben szerepel egy új öltöző építése, amit a műhelyek mellett akarnak elhelyezni.

Azt, (hogy a dolgozók hosszú távlatban üzemükben való kitartás mellett döntöttek, bizonyítja a térítésmentes kölcsönt felvett dolgozók aránylag elég magas száma, hiszen ez 10 évre az üzemhez köti a dolgozót. Ha tehát úgy döntöttek, hogy a kölcsönt elfogadják, arra enged következtetni, hogy elégedettek, számításukat megtalálták. A kölcsönt új családi ház építésére, vagy a már meglévő modernizálására használják fel. Az előbbi esetben 25 000 KCs-t, míg az utóbbi esetben a tényleges költségvetés 50 %-át kitevő összeget kapnak a dolgozók. Térítésmentes kölcsönt kapott: Tencel Magdolna, Baka Gyula, Melicher József, Otrekal József és Bolemant László. A térítésmentes kölcsön mellett 5000 Küs-lg terjedhető kamatmentes vállalati kölcsönt is kaphatnak a dolgozók, amit bútor és háztartási cikkek vásárlására használhatnak fel. Ezt a lehetőséget Balázs János. ifj. Mestra Lajos. Adamka Erzsébet és Bolemant József használták ki.

Megfelelő szinten kezelik a dolgozók gyógykezelésének kérdését is ebben az üzemben. Az üzem dolgozói vagy ezek hozzátartozói közül a múlt évben szanatóriumi gyógykezelésben részesültek Kovács Lajos, Gergely András, Bolemant Károlyné és Melicher Jőzsefné.

Minden évben tanulmányi úttal egybekötött kirándulást szervez az üzem Forradalmi Szakszervezete. Kísérleti állomások, kutató intézetek és élvonalbeli mezőgazdasági üzemek meglátogatására van helyezve a főhangsúly az ilyen kirándulások alkalmával.

Az állandó munkalehetőségek bebiztosításának problémájától ez a kis üzem sem mentes. A nőt dolgozók túlnyomó része időszakos dolgozó, ezek téli foglalkoztatásáról gondoskodni nem kell. Az állandó Jellegű női dolgozók a téli Időszakban egyrészt a szabadságon lévő dolgozók helyettesítő sével, másrészt a magtárl gabonatisztításban és zsákok javítgatásában vannak foglalkoztatva. A férfi dolgozókból az Ál laml Erdészet favágót közé csatlakoznak náhányan a téli Időszakra. ,

Az elmondott néhány adat azt bizonyltja, hogy érdemes az üzemek vezetőinek rendszeresen és behatóan foglalkozni az üzem dolgozóinak szociális problémáival, mert a gondosko dó figyelem gazdagon fog ka matoznl úgy az üzem, mint az egész társadalom javára.

Relányi János és Tűrök Lajos

iiiiTiiiriiiwirBirwnwwiiiiiiiiiiMiiiiiiwi

■^■lndenki életében történik valami olyasmi, amit hosszú idő elteltével sem felejt el. Persze, lehet az emlék szép, de lehet fájó is. Az előbbire mindig szívesen gondolunk viszsza, áz utóbbi azonban rendszerint keserűséget vált ki bennünk. Mit tagadjuk, az Ilyesmire nem is szívesen gondolunk vissza.

Vegyük például a szövetkezetek évzáró közgyűléseit. Egy-egy „közös“ életében ez Is jelentős eseménynek számít. Az ilyen összejöveteleken Is akad mindig bőven olyasmi, ami maradandó emlék marad az emberek számára.

Az idén több szövtekezet évzáró közgyűlésén vettem részt. Nagyon sok tanulságot, észrevételt szereztem ezeken. Jót és rosszat egyaránt. Voltam olyan helyen, ahol a tagok „nagybetűikkel“ beszéltek a vezetőkről, és voltam olyan évzárón Is, amelyen kemény bírálat érte a vezetőség múlt évi munkáját.

Az Ilyen összejöveteleken mindig és mindent igyekeztem Jól megjegyezni. Sok-sok hasznos tapasztalatot és észrevételt szereztem már így. Nemcsak a vezetőiktől, hanem az „egyszerű“ szövetkezeti tagoktól Is, hiszen a szólás-mondás szerint: katonák nélkül még a legjobb hadvezér Is képtelen egy (háborút megnyerni. É3 így vannak ezzel a szövetkezetek „kormányzói“ is.

Most azonban mégsem róluik akarok írni, hanem azokról, akik a közös gazdaságok megalapításának érdekében húsz évvel ezelőtt nagyon sokat tettek. Olyan emberekről emlékezem meg, akik ott voltak a szövetkezetek megalapításának a bölcsőjénél.

Húszévesek az első szövetkezetek! A galántal járásban több olyan „közös“ Is akad — mint például az alsószelt —, amely az Idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját.

A vízkeleti szövetkezet Is az elsők között alakult meg ebben a járásban. Ez a közös azonban még csak „tizenhét" éves, ám ennek ellenére ma a galántai járás egyik legjobb szövetkezete.

Az évzáró közgyűlés itt is ünnepélyes keretek (között zajlott le. Ünnepelhetett a vezetőség és a tagság, mert csak prémium és osztalék formájában több mint 1,5 millió koronát fizetett ki a tagságnak. Köztük a

nyugdíjasoknak is.

S épp erre lettem figyelmes .. .

— Megható volt a számunkra, hogy a szövetkezet mostani vezetősége nem feledkezett meg rólunk — mondotta Halász Dániel, az egyik legrégibb szövetkezeti tag. — Nyugdíjas vagyok, de amennyiben az erőm és az egészségem engedi, még mindig szívesen dolgozom. Bárcsak még egyszer 40—50 éves lehetnék ... Megmutatnám a fia-FAJÚ

EMLÉKEK

falóknak, hogy tudtam én dolgozni, úgyszólván semmiért. Tizenöt-húsz koronát kerestem egy nap abban az időben. Ma pedig ... Jobb erről nem is beszélnem, hiszen napi 100—120 koronáért még az Ararat begyét is megkapálnám.

Igaza van Halász bácsinak. Ma már Vlzkeleten a szorgalmasan és a lelkiismeretesen dolgozóik ennyit is megkeresnek egy nap alatt. S abban az Időben, amikor ők az alapot rakták, ml volt a munka, az áldozat és a lelkesedés jutalma?

— Fájó emlék ez számomra — vélekedik Uhrovcsík József, a szövetkezet első elnöke. — Azok közül, akik csak „papíron“ akarták a szövetkezet megalakulását kimutatni, többen másutt keresték és találták meg számításukat, mert a kezdetben bizony rendszeresen nem tudtuk a fizetést biztosítani. Magunkra maradtunk, csak saját erőnkre és az államtól kapott kölcsönre támaszkodhattunk, de ezt időA falu jellegzetes képe

gény völgyei, dombjai ugyancsak megkínozzák a növényt addig amíg az termést ád. A múlt évben mégis 30 mázsás (hektárhozámot értek el búzából, árpából pedig 35 mázsát. A kukorica pedig 35 mázsát adott szemesen. Ezek bizony rekorderedmények ezen a vidéken.

A gazdasági vita után még elbeszélgetünk, egyikünk-mástkunk egyént életéről, és közben még az is kiderül, hogy nemsokára rendbetészik a falut, szabályozzák a patákot, épül a kultúrház, amelynek építkezésein a falu lakói már személyenként hat napot dolgoztak le. Bizonyos szintet ér el a szövetkezet, a falu, és egy magasabb szint félé indulnának, ha az a „ha“ nem volna. Kicsit elveszt a kedvüket a szakosítást fékező árintézkedés. De azért tovább mennek verejtékezve, küszködve, nem kevesebb lelkesedéssel, mint annak idején, amikor á semmiből léptek egy új útra és sok-sok csalódás után sem vesztették él a reményt. Bállá József

vei meg is kellett adnunk. Csak anynylnk volt, amennyit összeadtunk. Mégis dolgoztunk, nem is akárhogyan. Szorgalmasan, becsületesen és lelkiismeretesn. Tudom, a fiatalabbak közül sokán ezt ma meg sem értük. Én Is örülök, Ihogy ma már mindez a múlté. Azt tartom, hogy mégiscsak érdemes volt kezdenünk és harcolnunk. Megérte az áldozatot, megérte a fáradtságot, mert ma teljes egészében érezzük és észleljük az akkor végzett munkánk eredményét.

Kétségtelen, sokat tettek ők a szövetkezet érdekében, ám tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy az idősebb korosztály mindennel elégedett.

— Bennünket annak Idején „tettünkért“ még büntetés Is ért — mondja az első szövetkezeti elnök. — Nem kaptunk cukor-, zsír- és ruhajegyet, pedig akkoriban még mindent jegyre árultak.

Fájó és keserű emlék ez. A fiatalabb szövetkezeti tagok az ilyesmit csak egy-egy idősebb, nyugdíjas alapító tag elbeszéléséből tudják. De nem árt ezt mindenkinek tudnia, mindenkinek a tudomására hozni, hiszen a múlt deformációi talán a mezőgazdaságot érintették a legérzékenyebben.

— A kezdet kezdetén, amikor elnök voltam, bagó pénzért dolgoztunk mindannyian, ma pedig 63 éves nyugdíjas létemre 4500 korona évvégi jutalmat kaptam a szövetkezettől. Sajnos, egyet-mást ma sem értek. Például sehogyan sem megy az a tejembe, hogy azok az emberek, akik egész életüket feláldozták a mezőgazdaságnak, a szövetkezeti mozgalomnak, miért kapnak csak 400—500 korona nyugdíjat. Hol van itt az arányosság az ipari dolgozókkal?

A felvetett kérdésekre bizony nem könnyű választ adni. Igaz, nemrég emelték a mezőgazdasági dolgozók nyugdíját, ám tény, hogy ez még így is sok esetben alacsonyabb az ipari dolgozóéknál. Orvosolni kellene ezt mielőbb, márcsak azért Is, mert ha valakik nagyot léptek előre a fejlődés útján, akkor azok elsősorban Is a földművesek voltak.

Nagy A,