Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-11 / 2. szám
CSIGALÉPCSŐ Foto tt. Aliig virradt, fölkerekedtek, és folytatták a hajszát. Egy óra hosszat vagy még tovább csörtettek a hajnali hidegben, s csak a bosszúvágy tüzelte vérüket. Egyszerre valaki béklyócsörgetést hallott. Friss lótrágya Jelezte az úton, hogy nem messze a zsákmány. Az előőrs óvatosan lopakodott a fák között, és csakhamar meg Is látták Rudi lovát. Érzékeny orrcimpák rőzsetűz füstjét szimatolták. Aztán meglátták az ágakból, fakérgekből összeeszkábált kalyibát, a patak meneteles partján. S a reggeli napsütésben ott állt Rudi, szétvetett lábbal, a tábortüze mellett, mintha övé volna a világ; kezében vastag karaj kenyér, Jókora szelet szalonnával, Esmeralda meg a tűz mellett guggolt, kezében teáskanna, és szerelmesen nevetett fel a fiúra. A csapat vad üvöltéssel tört rájuk. Rudi a bozótba akarta vetni magát, de két férfi megragadta. A fiú nem hagyta magát, kétségbeesetten rúgott, hánykolódott. Egyik támadója elterült, Jindabát meg egy jól irányzott rúgással a bozótba repítette. Akkor hárman estek neki. Ütötték, verték, rúgták, ahol érték, a csontját is öszszetörték. Esmeralda visítva ugrott nekik, és harapta, marta az embere támadóit. Az asszonyok elkapták a megvadult leányt, hiába sikoltozott, viaskodott. Leteperték a földre, lehúzták a szoknyáját, s míg Jessica meg a többi nő erősen fogta, Maria megvizsgálta a helyzetet. — Késő — emelkedett fel komoran az öregasszony. Rudi eszméletlenül hevert a földön; homlokából csurgott a vér. Esmeralda holtnak vélte, és sikoltozva vetette rá magát: — Rudi! Ja], jaj, Rudi! Megölték! Az asszonyok visszarántották, s addig pofozták, míg el nem eredt az orra vére. Akkor a csapat dolgavégeztével bekebelezte a szerelmesek reggelijét, utolsó szemig kiszedték a teát Rudi tarisznyájából, s felfalták az egész útravaló kenyeret meg húst. Éhük csillapításával a diadalittas bosszúállók hazafelé vették útjukat. Rudit feltették a lovára, s Jól felkötözték a hevederrel, karját meg hátul összekötötték a béklyóval. Olykor hangosan felnyögött fájdalmában. Esmeralda egész úton zokogott, az asszonyok meg szidták, gúnyolták, a hátába csaptak, ahogy előttük támolygott. Toronyirányt haladtak a város felé, s alkonyaira értek a rendőrőrszobához. Flannígan őrmester éppen sertéskarajt evett sült krumplival, amikor a fáradt, tépett sereg bevezette Rudi vadlovát az udvarra. — Mi történik itt? — üvöltötte a rendőr. — Már egy hete nyugvása sincs az embernek tőletek, átkozott fekete népség! — Megfogtuk ... maga mondta! — szólt néhány hang büszkén. — Hogy a magasságos Úristen tenne akárhová! — ordított Flannigan őrmester. — Azt mondtam, hogy agyonverjétek? Oldozzátok ki ebben a minutában! Fekete ujjak fürgén kioldották Rudi köteleit. Reszkető kezek segítették le a nyeregből. Rudi lmbolyogva állt, az orra eltört, két fogát kiverték, bedagadt szemét, véres arcát bizonytalanul forgatta erre-arra. — Ennek oszt Jól megadtátok! — vakkantott mérgesen a rendőr. — Pusztuljatok innét, ahányan vagytok! Ha két perc múlva egyet is látok, letartóztatom súlyos testi sértésért. És ha Rudi elpatkol, ülni fogtok! S felesége följelentheti, ha úgy tartja kedve. A bosszúállók megszégyenülten sompolyogtak ki az udvarról és dühösen morogva szidták Flannigant, aki nem méltányolja a fehérember törvényének meg a magukénak megtartásán való fáradozásukat. Maria és Jindaba nemigen tudták, mitévők legyenek. A rendőr ezt mondta, megbünteti őket, ha Rudi meghal. — Vigyük Pearlhöz — ajánlotta Maria. — Ö megmondja, mit akar vele. Átvonultak a városon, Pearl viskójához. Rudit a két férfi vonszolta, Esmeraldát az asszonyok. A magas, szikár, őszülő asszony meg a szoknyájába kapaszkodó két kisgyerek szótlanul bámult az utcán közeledő társaságra. Pearl érzéktelenül hallgatta zajos beszámolójukat. Nem is igen volt szükség magyarázkodásra, mihelyt Pearl megpillantotta Rudit és Esmeraldát, vagy éppen csak tépett árnyát a friss, magabiztos teremtésnek, akit gyakran látott munkába menni reggelente. — Mit csináljunk a Rudiddal? — kérdezte éles hangon Maria. — A rendőr azt mondja, a te dolgod. — Semmit — felelt Pearl nyugodtan. — Mit tehet róla, ha szeretik a lányok? Pearl rokonai üvöltözni kezdtek. Áz asszony Rudira nézett. — Gyere be, bekötözöm a fejed. Rudi szeme Esmeraldát kereste. A lány elkerülte a pillantását, mogorván sunyta le fejét. Az asszonyok még egyre fogták. Nem a fényes te kintetű lány már ez, akit tegnap ölelt. — Mindenért engem okol! — gondolta Rudi. Nem ízzott már kettejük között a szerelem. A férfiak elengedték Rudit. Felvetette fejét; amennyire tehette, felegyenesedett, és a kavicsos udvaron át lassan odament Pearlhöz. Beléptek a házba, az ajtó becsukódott mögöttük. Az asszonyok nem fogták már Esmeraldát. Visszatért velük a táborba. Most már kedveskedett neki mindenki, Jóvá akarták tenni a bántalmakat. Engesztelték, simogatták. Esmeralda kissé megvigasztalódott, de az ütéseknek még sajgott a helye. Bemászott nagyanyja kunyhójába, és elsiratba rabságát, szerelmét, örömét. Maria és Jindaba most már megnyugodtak: többé nem menekül a lány. Harcban védték meg a törzsi hagyományt, és Esmeralda továbbra is ellátja majd őket borral, bagóval, Shillingecskékkel. És ha magához hívja Jindaba, egy szó ellenvetés nélkül beköltözik a kunyhójába. ■■■■■■■■■■■■■>■■■■■)■■■■■! A vasútállomáson indulásra készen pipált a vonat. A felszállás előtt nyomatékosan figyelmeztette öt a kenyéradó asszonya. — „ ... Aztán nagyon vigyázzon a Micurral" A Micur macskát nyaranként a falura vitték, hogy egészséges levegőn és kövér egereken javítsa meg városi kondícióját. A macskaszállításból visszatérve Mária napja úgy kezdődött, mint sokszáz többi a nyolc év alatt. Kiflivásárlás a boltban, azután a háziasszony vendégeitől otthagyott poharak elmosogatása, szellőztetés a hálószobában. Mária előszedte a porszívót és dolgozni kezdett. Ekkor történt. Hirtelen. Besötétült előtte a világ. Es már az sem jutott a tudatáig, hogy elterülve a parketten, nagyot koppan a feje. Később asszonyának fölébe hajló rémült arcát és nyakáról lelógó vastag gyöngysorát pillantotta meg először. — Hála istennek! Kinyitotta a szemét! Már a legrosszabbra gondoltam! — szorította szívéhez a kezét az aszszonya és felállt a térdeplésből. — Riadtan topogott a szoba közepén. — faj, mit is hozzak magának? Mária mozdulatlanul, elnyúlva feküdt a rekamié és az állólámpa között, mint a strandon a napozók. Emlékezni próbált, „igen, elájultam. Szóval ez lett a vége az egész heti rettenetes fáradtságomnak." — Már itt is vagyok! — szólt az ajtóból kenyéradó asszonya. — A kis párnát a feje alá teszem. Ebből a pohárból meg tgyék vizet, Mária! Még soha nem volt ilyen kedves az asszonya, pedig nyolc éven át lett volna alkalom bőven. Megzörrent a zár az ajtóban: az asszony férje érkezett haza: Majd kővé meredt a szobában. — Mi van itt?! Felesége gyorsan elmesélte a történteket. — Add •ide az autókulcsot, amit eldugtál előlem! Szaladok orvosért! — Ne fáradjon Kerner úr! Nincs nekem már semmi bajom! — szólalt meg az asszony helyett Mária, a parkettről. Es hogy szavainak hitele legyen, lassú mozdulatokkal, de felkelt. Visszatért a hangulata és újra a dolgos és megbízható bejárónő lett a hátralevő néhány órára. — Azért menjen el holnap az orvoshoz és mondja meg nekünk az eredményt! — tanácsolta a késő délutáni búcsúzásnál az asszonya. Lesújtó volt az orvosi vélemény. Elváltozás a szíven, azonnal abba kell hagyni mindenfajta munkát és pihenni, pihenni.,. A bejárónő — Milyen arcot vágtak Nemerék, amikor ezt elmondtad? — kérdezte odahaza Máriától az ura, aki vidékre járó kétkezi munkás. — Semmi különöset. Éppen ez nyugtalanít! Kérdezték, hogy utánad jár-e nekem biztosítás, mert akkor ingyen kezel az orvos! A bejárónő és az embere nem sokat beszélgettek ezután. A vacsorát is csak egy-két szóval illették. Másnap reggel a postás volt az első ember, aki megzörgette náluk az utcai kiskaput. — ... „Munkájának elismerésével, s mai nappal felmondunk. /Egyúttal a kétheti felmondási időre járó pénzt, a levéllel együtt az ön címére postára adtam. Tisztelettel..." — olvasta hangosan a szöveget Mária és döbbenten idézte kenyéradó gazdája nevét. — Mit sápítozol? Nemhogy örülnél a felmondásnak. Dolgoztál már eleget öregségedre! — dohogott Mária embere. Ám az igazi csalódás a hivatalos helyen várt Máriára. A társadaloma biztosításnál így nyilatkoztak: — Nem lenne semmi akadálya a nyugdíjának. Csak eddig nem volt bejelentve! A munkaadója vagy nem akarta, vagy elfelejtette. Bizony, az a nyolc év elveszett. Ennyit persze magának is illett, volna tudni! Ekkor emlegette Mária az assza* nyát: — ... Bezzeg a macskájára volt pénze. Arra már nem, hogy a bejárónőjének biztosítást fizessen! Micsoda hitványság! Mária bizonyítani akarta, hogy bejárónőként naponta öt óránál többet dolgozott. Bizonyítania kellett, mert az asszonya meg a férje letagadták az igazságot! — Nézze; ha a maga volt gazdáinak nincs erkölcse, van a társadalom* nak! — mondták Máriának a hivatal* ban, a második beszélgetés után. Mária, a menesztett bejárónő nem értette. A következő mondatból azonban igen. — Elmegy a bíróságra és feljelen* test tesz az ügyben! Megnyeri a pert, és vele együtt a nyugdíjat is. Érti? Ezen a napon Kerner ék-nem hívtak társaságot. A bejárónő követelése fel* adta nekik a leckét. — ... Na és mit csinálunk, ha el* viszi a bíróságra a tanukat? A boltost, a szomszédasszonyt, az anyámat! Az mindig a Mária pártján állt! — sorol* ta idegesen az asszony. A férje, az ismert ügyvéd, fel-alá loholt a szobában. Egyszerre csak megállt: — Itt a jogászkodás nem segít. Csak egyben bízhatunk! Talán elég lesz a tanuknak... — Micsoda? Mire gondolsz!? Kerner úr a kombinált szekrényhez lépett. Az üveg mögül előhúzta a felesége ékszeres dobozát. Kiemelte a banki takarék betétkönyvet. Aztán megfordult. És hirtelen jött vad indulattal, odavágta a könyvet az aszszony lábaihoz. SZABÓ ROBERT GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÄSZLÖ -fr RAJZOLTA: ZÖRÄD ERNŐ ■& r A KIRÁLYTÓL SEM JÖTT //ÉS ÜZENET. DOBÓ VASS MIKLÓST AZ. EGRI PÖS' FŐKHÖZ KÜLDTE SÜRGETNI A SEGÍTSÉGET. OSZ/NTE EGYÜTTÉRZÉSÜNKRŐL BIZTOSÍTJUK A t/ÁRKAPITÁNY URA T, DE AZ EGYHÁZNAK ?EM ‘ - •“> SEM KATONÁS fi 6A. IMÁDKOZOM ES MISÉT NONPAR TOK A VÁRBELIÉ- n* KERT. KKAPITÁNY URAM, HADD ÜSSEK K/ A TŐRÖKRE. HADD LÁSSÁK W NEMCSAK ECCA'KA Xmerünk RÁJUK ” K. CSAPNI. NEKIVÁGUNK , ; SZÁZÁN, ) ^SZÁZEZERNEK IS. ' '-NEM ELLENZEM. KICSAPTOK A GYALOGHADRA ÉS V/SSZANYAR6ALT0K AZONNALf NEGYEDÓRÁS SEM VOlT A VIADAL, DE A TEMPLOMTÉR, A PIAC ES A KÁPTALAN UTCA HOLTAKKAL ES SEBESÜLTEKKEL MARADT TELE.
