Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-05 / 14. szám
BEL- ÉS KÜLPOLITIKA Dél-Szlovákia és az életszínvonal 1980-töI kezdve gazdasági rendszerünk hiányosságai egyre szembetűnőbben törnek napvilágra és jelentősen érintik társadalmi életünket. A hatvanas években a nemzeti jövedelem amúgy is elég alacsony növekedési üteme csökken, és a legalacsonyabb a szocialista államok között. Ezen nehézségekkel párhuzamosan egyre nehezebbé válik gazdasági helyzetünk, ami természetesen kihat az életszínvonalra is. Növekedik a közélelmezés szempontjából fontos fogyasztási eszközök ára. Nem csoda tehát, hogy az elmúlt év augusztusáig a legkülönbözőbb szociális rétegek jelentős béremelési követelésekkel fordultak kormányunkhoz. Helytelen lenne azt állítani, hogy ezen követelmények jogtalanok vagy alaptalanok. De ugyanakkor nem állíthatjuk azt sem, hogy rövid időn belül kielégíthetők. A bérek növekedése nem gazdasági rendellenesség. Éppen ellenkezőleg: világviszonylatban tapasztalható, általános jelenség. Például a normális bérek (a bér abszolút értéke a vásárolható értéktől eltekintve) az 1950 évtől 1967-ig külföldön és hazánkban a következőképpen növekedtek. Jugoszláviában 301 %, az NSZK-ban 137 %, Nagy-Britanniában 131 %, az USA- ban 114 % és nálunk 106 %-kal. A reálbérek (amelyek a bérek vásárlóértékét fejezik ki) ugyanazon időszak alatt az NSZK-ban 195 %-kal, Nagy- Britanniában 132 %-kal, Franciaországban 180 %-kal, az USA-ban 129 %-kal növekedtek. Világviszonylatban a legnagyobb növekedés az NSZK-ban tapasztalható, ahol a reálbérek az elmúlt 15 év alatt a kétszeresére növekedtek. Még eredményesebbnek tűnik a reál havi-bérek koronában való összehasonlítása az ENSZ adatai alapján: Átlag havi bérek Kős-ben kifejezve 1964-ben __________CSSZK Fnanclao. NSZK NB Svédország USA munkások 1 448 2 250 3 560 4 170 5 900 10 400 mérnökök 2 000 12 900 — — — 21000 Az átlag havi bérek fejlődése Csehszlovákiában Kés-ben kifejezve Év__________________CSSZK_____Csehország _________Szlovákia 1961 1 382 1395 1 339 1963 1390 1401 1352 1965 1 463 1 473 1 433 1968 1503 1511 1478 1967 1586 1 594 1 561 1968-ben kb. 1800 A táblázat alapján világos képet alkothatunk a nominális bérek szintjéről és annak fejlődéséről az elmúlt években. Országos viszonylatban átlagmutatókban a nominál bérek 1381- től B7-ig 14,7 százalékkal növekedtek. Ez önmagában kívánatos jelenség, de ezt a növekedést lényegesen csökkentik a fogyasztási eszközök és a közszolgáltatások állandóan növekedő árai. 1961-től az árképzés reálisabban alkalmazkodott az elért gazdasági eredményekhez. Ennek köszönhetők az elmúlt években és a jelenleg előforduló áremelkedések. A legjelentősebb áremelkedés 1964. április elsején valósult meg. Ekkor növekedtek a vendéglői és az üzemi étkezés árai. 1984-ben emelkedett a lakbér is. 1968. március 16-től emelkedett a sör, húsfélék, textil, cipő és bőráruk ára. Ugyanebben az évben drágultak a közszolgáltatások is. A nyílt áremelkedés mellett állandóan tapasztalható a rejtett áremelkedés is, ami főleg az újonnan forgalomba hozott áruknál tapasztalható. A nyilvános statisztikai adatok 1961-től 1967 ig kh. 8 százalékos árnövekedést mutatnak ki. Ez a mutató azonban az utolsó két évben lényegesen megnövekedőt*. Jólétünk objektív elemzésénél föltétlenül számítani kell a bérek lényeges növekedésével az elmúlt években. A nominális bérek a hatvanas evek felében évente általában 2,3 százalékkal, 1967-ben már 5,5 százalékkal és 1968-ban pedig már 7 százalékkal növekedtek. Amíg 1961-ben csak a lakosság egyötöde keresett 2000 kornnán felül, 1968-ban már minden harmadik lakos havi bére magasabb. Habár a nők bérezése még mindig alacsonyabb, mint a férfiaké, itt is pozitív jelenség mutatkozik. Amíg 1981-ben csak a női dolgozók 1 százaléka keresett 2000 koronán felül, ma már a női dolgozók 7 százaléka. Számunkra rendkívül fontos elemezni az egyes népgazdasági ágazatok közötti bérviszonyokat. Éhhez azonban szükséges értékelni még az alanti táblázatot: A bérek fejlődése az egyes ágazatokban [havi bérek koronában) É v Ágazat 1954 1960 1966 1967 ipar 1262 1429 1582 1687 építészet 1320 1517 1752 — forgalom 1 217 1 457 1 632 — tudomány és kutatás 1 389 1 538 1 780 — EFSZ (beleszámítva a természetbeni jutalmat is) 895 1022 1 179 Állami gazdaságok 1180 1380 1 473 Kulturális hírek A pöstényi Magnólia Szállodában március 26án a „B9-es nagyanyó" jelige alatt vetélkedő zajlott le, amelyet a SLOVENKA című folyóirat szerkesztősége rendezett karöltve a Szlovák Nőszövetséggel. A korát meghazudtoló 29 „nagymama“ közül a 74- éves, varrni születésű Emília Prekopová vitte el a pálmát. Az 1967—B8-es években lényegesen növekedtek az egyes szociális rétegek bérei és jutalmai. A bérek leginkább növekedtek a kereskedelem, az egészségügy, az iskolaügy és a közlekedés terén. Nagyobb segítséget kapnak a gyermekes anyák és családok, növekedtek a nyugdíjak. Növekedtek a jövedelmek a mezőgazdaságban. Szociális viszonyaink egyik legelszoninríiőbb valósága, hogy a mezőgazdasági munka jutalmazása a szocializálódástől kezdve a legalsóbb szinten mozog. Például mivel indokolható az, hogy 1960-ban az ipari munkás kb. 40 százalékkal magasabb bért kapott, mint a szövetkezeti dolgozó. Ez a szomorú diszproporció a bér növekedésének időszakában is megmaradt, illetve csak 30 százalékra csökkent az 1987-es esztendőben is. Ha figyelembe vesszük a mezőgazdasági munka fizikai, egészségi és időszükségleti igényességül, akkor a mezőgazdasági dolgozók bérének a kiegyenlítését elsőrendű társadalom-politikai és gazdasági feladatnak kell tekintenünk. A mezőgazdasági munka alacsony jutalmazásának következményei ránk. magyar kisebbségre is lényegesen kihatnak, mivel magyarlakta vidékünk lakosságának kétharmada éppen mezőgazdasággal foglalkozik. Ez is egyik kísérő jele' Dél-Szlovákia gazdasági és szociális lemaradásának. Tóth Endre mérnök Oj tavaszi offenzíva % Egy helyben topogó párizsi értekezlet ^ Politikai megoldást sürgető amerikai hangok @ A saigoni klikk közvetlen titkos tárgyalásokra tett ajánlata # Már több mint hat hete tart a Délvietnami Nemzeti Felszabadító Front (a DNFFJ mostani tavaszi offenzívája, melynek során a DNFF számos szabadon élhet önrendelkezési jogával. Ám az USA és a saigoni bábkormány még mindig csak manőverezik, ktbúvőkat (keres, kerüli az Igazi megoldást, Dél-Vietnam szuverenitásának elismerését. Az USA mindenképpen szeretné elérni, hogy a saigoni csatlős-rezsím vezetői nyeregben maradjanak. Ezt pedig csak a maga és szövetségesei haderőinek katonai győzelmével erőszakolhatná ki, amire azonban a Fehér Ház továbbra sem Az USA szövevényes ☆ A Csehszlovákia ötvenéves fennállásának emlékére rendezett „Színházi szerzők vetélkedőjének“ értékelése során a bíráló bizottság egyebek közölt kitüntette a közkedveltségnek örvendő Tibor AndraSovan profeszszort, aki megzenésítette Karol Cápák: „A fehér kér“ című világhíres drámai regényét. Díjnyertes lett Gejza Dusfk „Fazekasbál“ című műve Is. ☆ Kevésbé örvendetes „kultűrjelenségnek“ minősíthetjük azt a tényt, hogy a Zeneművészeti Főiskola — állítólag csak átmenetileg, a valóságban azonban immár 20 éve — egy túlzsúfolt bérházban, az Állami Konzervatórium egy volt szállodában, a Csehszlovák Rádió egy volt középiskolában, a Szlovák Zeneműkiadó két összetákolt lakásegységben. a Zeneiskola egy kolostor boltíves celláiban és a Szlovák Zeneszerzők Szövetsége egy üzlethelyiségben tengeti létét. ☆ A „Példás népkönyvtáráért folyó országos versenyben a 800 lakosú Sárosfa nyerte el a központi kitüntetést, A könyvtár fejlesztése körül érdemeket szerzett annak vezetője, a hatgyermekes Méry Andctrné, ^ S7AH VI) MM DMÜVFS 1869. április 5. _______ amerikai támaszpontot és egyéb katonai célpontokat vett tűz alá. Ellenőrzését további jelentős területre sikerült (kiterjesztenie. Maguk az amerikaiak beismerik, hogy mintegy 350 ezer lakossal növekedett a hazafias erők rezsimje alá tartozó országrész népessége. Fokozódnak az USA hadereje által elszenvedett veszteségeik. Az amerikai törvényhozás naplója, a Congressional Record 31 ezernél több elesett amerikai katona nevét nyomtatta ki legutóbbi számában és a névjegyzék még nem teljes. Hiszen a lista elkészülése után máris további több száz halottat követelt a hazafiak áldozatos szabadságiharca, amelyre a betolakodók kényszerítik a DNFF-ot. Mind nyilvánvalóbb, hogy a vietnami konfliktus felszámolása egyedül és kizárólag politikai síkon érhető ei. Az eddigi párizsi tárgyalások sajnos még nem hoztak semmiféle pozitívumot. A DNFF és a VDK küldöttet azon követelés teljesítéséhez fűzték a párizsi értekezlet sikerét, hogy az amerikaiak és szövetségeseik feltétel nélkül kivonják csapataikat Dél-Vietnam. területéről és hogy a genfi egyezmények értelmében Dél-Vietnam népe számíthat. A hazafias erőik valósággal példátlan aktív ellenállását bizonyítja, hogy (hasztalannak mutatkozott az USÁ gyorsított „pacifikálást programja“, Dél-Vietnam városainak és falvainak bombázása, amellyel az Egyesült Államok (ki akarja köszörülni a kudarcok folytán presztízsén esett csorbát. Nem juttatja őt az áhított katonai fölényhez közelebb a Laosz területére küldött tengerész-gyalogság és azon fenyegetőzés sem, hogy a háborút kiterjeszti a Kambodzsai királyságra. Ügy -látszik Nixon nem bízik a párizsi tárgyalások sikerében. Másrészt mind érezhetőbb a közvélemény fokozódó nyomása, amelynek az amerikai szenátusban erősödik a visszhangja. Különösen Fulbright demokrata párti szenátor bírálatában, akt kezdeményezést követelt Nixontől. Ám mint a Vietnam ügyében nemrégiben megtartott washingtoni tanácskozásokat követő beszédből — amelyet az elnök a rádió- és tv-társaságok szövetségének ülésén mondott el —• kitűnik, Nixon (legalább is egyelőre-) csak formailag keresi az új kezdeményezést. Véleménye szerint a „béke felé igazi haladást csakis zárt ajték mögött folytatott tárgyalásokon lehet el-Az Antifasiszta Harcosok Szövetsége a múlt héten tartotta alakuló kongresszusát. A kongresszuson résztvett Alexander Duböek, a CSKP KB első titkára, Samuel Falfan, a Szövetségi Kormány elnökhelyettese és más (közéleti személyiségek. Jelen volt továbbá az Ellenállási Harcosok Nemzetközi Szövetségének küldöttsége Jean Toujas főtitkárral az élen. Duböek elvtárs felszólalásában kifejezésre juttatta Csehszlovákia Kommunista Pártja köszönetét mindazoknak, akik a felszabadítás! mozgalomban tevékenyen résztvettek, akik a Ludvík Sveboda hadseregparancsnők, köztársasági elnök, a csehszlovák fegyveres erők főparancsnoka meglátogatta a csehszlovák néphadsereg chebi és Mariánské Lázne-1 alakulatait, valamint a határőrségnek a nyugati határokon szolgálatot teljesítő egységeit. A köztársasági elnököt Alexander Duböek, a CSKP KB első titkára, Oldflch Cerník szövetségi miniszterelnök, dr. Lubomír Strougal, a CSKP KB csehországi irodájának elnöke, Stanislav Rázl, a CSSZK miniszterelnöke, Martin Dzúr vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter és más ka-A múlt héten történt Spanyolországi Nemzetközi Brigádban harcoltak a fasizmus ellen, akik az illegális szervezetekben, partizán-alakulatokban, « szlovák és a prágai felkelésben résztvettek, akik a fasiszta koncentrációs táborokban szenvedtek és küzdöttek. Külön fejezte ki köszönetét a Szovjetunióban alakult csehszlovák hadtest hősi katonáinak, akik Svoboda tábornok parancsnoksága alatt a szovjet hadsereggel kéz a kézben harcoltak a felszabadulásért és független államunk felújításáért. Hangsúlyozta, hogy nemzeteink ma sem szigetelődnek el a világméretű osztályharctől a haladásért, a háborútól, a kiuzsorázástól és a nemzetiségi elnyomástól mentes világért vívott küzdelemtől. Csak a haladásért vívott harc biztosíthatja teljes mértékben a mi nemzeti és állami létünket is. A csehek és szlovákok, valamint a nemzetiségek együttműködésének megszilárdításával a felgyülemlett régi problémák eredményes megoldásával, valamint a szocializmus fejlődését célzó új intézkedésekkel akarunk hozzájárulni a haladáshoz. Ezért összpontosítjuk minden erőnket az égető gazdasági és politikai problémák megoldására A továbbiakban újbői állást foglalt a januári politika pozitív tartalmának fejlesztése mellett, mely eddig is jelentős eredményeket hozott. Ugyanezt akarjuk — mondotta többek közt — amit a nemzeti felszabadító harcban és a háború utáni építés során akartunk: virágzó, szocialista Csehszlováklát, amely maximálisan kiveszi részét a szocializmus világméretű fejlődésében. „Tudatában vagyunk annak, hogy országunkban a helyzet bonyolult. Éppen ezért elfogadhatatlan számunkra az olyan hangulatok előidézése, amelyek gátolják a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolataink normalizálódását, s ezzel akadályozzák annak a politikának a megvalósítását, melynek igazában és helyességében hiszünk,“’ — fejezte be beszédét Duböek elvtárs. tonal parancsnokok kísérték. A csehszlovák állami és pártvezetők első útja a chebi Július Fucík laktanyába vezetett. Az ünnepélyes fogadtatás, az állami himnusz elhangzása és a díszalakulat szemléje után a vendégek megtekintették a kiképző körleteket, a szállásokat és végignézték egy páncélos zászlóalj gyakorlatát. Megismerkedtek, a harci és politikai felkészítés eredményeivel és a kiképzés anyagi biztosításával. Chebből, ahol a város lakossága szívélyesen üdvözölte a magasrangü vendégeket, a párt- és állami vezetőik kimenteik a határra és felkerestek egy határőr alakulatot. A határőrök tájékoztatták a vendégeket az alakulatok harci felkészültségéről és gyakorlatilag bemutatták a határvédelmet. Délután Ludvík Svoboda köztársasági elnök, Alexander Duböek, a CSKP KB első titkára, valamint politikai és közéletünk további képviselői meglátogatták a Mariánské Lázne-i ikatonat egységet. Meghallgatták Fnantiáek Sédek eltábornnagynak, a nyugati katonai körzet parancsnokának tájékoztatását az ország nyugati határainak védelmétől. Ludvík Svoboda, hadseregtábornok köztársasági elnök dicsérőleg nyilatkozott a nyugat-csehországi (katonai egységeik harci felkészültségéről. Megemlékezett arról, hogy éppen harminc évvel ezelőtt szakították el ezeket a határmenti területeket a köztársaságtól. •k A Kelet-Szlovákiai Vasmű acélőntődéjében a számítások szerint már ebben az évben 1 850 000 tonna acélt fognak termelni. Ez a mennyiség már nagyon megközelíti az öntöde tervezett kapacitását, a 2 millió 200 ezer tonnát. A vasművekben azonban a jövőben 4 millió tonna acél előállítását tervezik. Ennek érdekében azonban a második öntődét is fel kell építeni. érni. Ezáltal Nixon felfogása alapján nem feszélyeznék nyilvános „presztízsmegfontolások“ Észak- és Dél- Vietnam képviselőit. Mintha az nem vonatkoznék ugyanügy az USA-ra isi Persze Nixon ezúttal sem felejtette el hangsúlyozni az erőpozíció szükségességét, amit nem éppen egyszerű őszszeegyeztetnl Rogers külügyminiszter múlt hét csütörtökén a szenátus külügyi bizottságában tett nyilatkozatával, amely utalt arra, hogy az USA új kormánya „tisztességes és elfogadható“ kiutat keres a vietnami válságból, és olyan békére törekszik, melyben Észak-Vietnam és szomszédai valóban békében élhetnek, nem csupán a fegyveres ellenségeskedések állapotában“. A szenátorok joggal mutattak rá a Nixon-kormány meglehetősen ellentmondásos magatartására és az amerikai közvélemény Rogers állásfoglalását általában a közvélemény megnyugtatáséra tett kísérletnek terendezni kívánja a vietnami problémát, tárgyaljon közvetlenül a DNFF- fel. A közeljövő feleletet ad, nem tekinthető-e Tlhleu elnök javaslata csupán a Nixon kormányzat manőverének, amely leplezni akarja a háború fokozására irányuló politikáját, és egyben a diszkreditált Ky-kormány megmentését célozza. Az észak-vietnami delegáció vezetője Xuan Thuy támogatja a DNFF azon követelését, hogy az amerikai kormány Dél-Vienam ügyéről közvetlenül a Nemzeti Fronttal tárgyaljon. Bár Tran Buu Kim, a DNFF képviselője elutasította a saigoni kezdeményezést, számos nyugati hírmagyarázó úgy véli, hogy ez az elutasítás nem zárja teljesen ki bizonyos közvetlen titkos megbeszélések lehetőségét, melyek pozitív eredményeiben Nixon bizakodni látszik... A hanoi Nhan Dán című lap azonban joggal tesz célzást arra, hogy nem a megbeszéléseik jelvietnami politikája klntik. Nixon titkos tárgyalásokra tett javaslata, amely körül feltűnően nagy volt a hírverés, aligha több a saigoni bábrezsimmel összehangolt manővernél. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a saigoni rezsim elnöke Thteu éppen most javasolt közvetlen titkos tárgyalásokat a DNFF-fel és helyettese Ky tábornok sem véletlenül vetette fel azt a gondolatot, hogy szívesen ellátogatna Hanoiba, a VDK fővárosába. Nem lehet a béke egyetlen őszinte hívére nézve sem meglepő, hogy a DNFF küldöttségének vezetője Tran Buu Klem elutasította a saigoni elnök közvetlen titkos tárgyalásra tett ajánlatát. Hiszen — mondotta — a saigoni klikk csak önmagát képviseli, és amennyiben az USA valóban legén, hanem azok tartalmán, vagyis -azon múlik, hogy a tárgyalások az agresszió végét és a béke helyreállítását eredményezzék, amelyben semmi esetre sem a bábok látszhatják a főszerepet. A „Washington Post“ a párizsi megbeszélések új fázisáról ír, amelyek állítólag döntő fordulatot jeleznek. Washingtonban egyes körök (derűlátóan) jelentős előrehaladást várnak az elkövetkező félévben. De egyelőre még korántsem lehet tudni, kik kerekednek felül az Egyesült Államokban, a katonai megoldást szorgalmazó héják, vagy a tárgyalásos megoldást kívánó galambok, amelyek nyilván nem hiszik, hogy a kínaiszovjet viszályból tőkét lehetne kovácsolni holmi engedmények kicsikarására . i . Szírt