Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-08 / 10. szám

RIPORTOK

mégis valamit, ami most számomra sokat jelent. Az egyik nikkelrészen rövid felirat. Made in Itallal Heuréka, kiáltanék fel Archlmedesszel. íme, Itália vár bennünket, s vár Szicília.

Még pár perc és elhelyezkedünk a gépben.

Az idő borongássá válik. Prága felett szürke az ég s mire elérjük a nyolcezer méter magasságot, olyan ködben úszunk, hogy a légcsavarokat is alig látjuk a kerek ablakocskákon keresztül. Pedig de kárl Tizenkét éra van. Át fogunk repülni az Alpokon, Róma felett, láthatnánk Nápolyt, Korzikát, de hiába! Hol ködben úszunk, hol pedig alattunk gomolyognak a vattapamacsokhoz hasonló fehér felhők s felettünk tündöiklik a sejtelmesen kék ég. Talán a jegestengerek partvidéke lehet ilyen nap-1^1 lelőtt útleírásomba kezdenék, hadd idézzem Stendhal a Palliano hercegnő című novellájának bevezető sorait:

„Távolról sem vagyok természettudós, elég gyatrán tudok görögül; amikor szicíliai utamra indultam, nem az volt a főcélom, hogy az Etna sajátosságait tanulmányozzam, sem hogy a magam vagy mások okulására némi fényt derítsek mindarra, amit a régi görög szerzők mondtak Szicíliáról. Elsősorban a szememet akartam gyönyörködtetni, mert ezen a páratlan földön sok gyönyörűséget talál az ember szeme, azt mondják, hogy ez a vidék Afrikáihoz hasonlít; én csak abban vagyok egész bizonyos, hogy Szicília csak a pusztító szenvedélyekben hasonlít Olaszországhoz. A szicíliaiakról mondhatjuk csak Igazán, hogy nem ismernek lehetetlent, ha lángra lobban bennük a szerelem vagy gyűlölet, s a gyűlölet ebben a szép országban sohasem pénzkérdésből fakad.“

Tehát így vélekedik Stendhal egy tragikus szerelmi novellája bevezetésében. Érthető, hiszen az ő célja hangulatkeltés volt alhhoz, amit az olvasónak elmond majd, ahhoz a tragédiához, mely csakugyan a szenvedély magasra feszített kötelén táncol s kéjenceket, és szenteket, züllött bíborosokat és jámbor pápákat, utcanőket és szerzeteseket mutat be, kiknek ereiben szinte az Etna lávája csobog, azzal a különbséggel, hogy az együk önmegtagadással, vagy képmutatással el tudja palástolni érzelmeit, a másik nyíltan mutogatja hatalmát, testi szépségét, lelki rútságát, de megegyezik mind egyben: a tüzességben.

Ha tehát Szicíliát röviden ismertetni akarnám, a mai Szicíliát, akkor ezeket a szavakat kell leírnom: láva, tenger, sziklahalmaz, narancsliget, napfény.

De ne vágjak elé a dolognak, hiszen még csak a prágai repülőtéren gyülekezünk.

Derült délelőtt. A vámvizsga már rendben van. Kezünkben szorongatjuk a repülőjegyet s a kijárat üvegajtaján át nézzük a hatalmas gépet, amely majd négy ország felett száll velünk Palermóba.

Kicsit meglep a félórás késés, különösen pedig az a tény, hogy a repülőgép orrának kapuját kinyitják a szerelők, kiemelnek valamilyen alkatrészt, újat hoznak helyette, beleillesztik, visszacsavarozzák a kúpokat, s talán végre megnyílik előttünk a hatalmas toló-nyitós üvegajtó. Az ajtón kilincs sehol. Hogyan jutunk ki ilyen ajtón. Közelebb lépek s ekkor egyszerre hangtalanul széthúzódik a két hatalmas üvegfal, önkéntelenül visszalépek s az üvegfalak újra összecsukódnak. Nem vagyok Ali Baba, még csak magamban sem mondtam ki a Szezám táruljt. A hátralevő perceket most már ezzel a játékkal töltjük, odalépünk az ajtó elé, kinyílik, visszalépünk bezárul. Egyesek azt állítják, hogy a márványpadló alatt van valami szerkezet, melyet ha megnyomunk, kinyílik az ajtó. Mások mágnességre gondolnak, vannak tudós utasok, kik fotocella rendszert emlegetnek. Nem értem. Jól szemügyre veszem az egész üvegfalat, hátha felfedezők valamit, s íme megtaláltam. Ha nem is a megoldást, de

sütésben. Ha valaki olyan ülne mellettem, aki még ilyen magasságban nem repült, el tudnám vele hitetni, hogy az Északi sark fölött vagyunk. De mindegy, ez is gyönyörű.

Egyszerre szétoszlanak a fellegek s a mélyben megpillantjuk Génuát.

Közeledünk. Most már a tenger felett repülünk, még talán egy óra, s Palermóba érkezünk. A tenger fölött, ha felszakadoznak a felhők, úgy érezzük, egyhelyben lebegünk. Látunk már gyermekjáték nagyságú gőzhajókat, tenyérnyi szigeteket, itt-ott olasz lökhajtásos repülőgépek húznak el mellettünk hatalmas fehér csíkokkal rajzolják tele az eget, aztán kigyullad a figyemeztetőtábla: tessék

abbahagyni a dohányzást, kapcsoljuk be a védő-övét, ereszkedünk.

S most kitárul előttünk Szicília. A városokat már nem látjuk, csupán hepehupás sziklatömeget.

Ha most valaki azt kérdezné, milyen is Szicília madártávlatból, valahogy így szemlélődtem: önts ki egy maroknyi híg habarcsot, nyomd le egy deszkadarabbal, a deszkát emeld fel s a habarcson apró hegyek és völgyek keletkeznek. Ezt a parányi hegyes-völgyes szigetet helyezd rá kék selyempapírra, s előtted máris ott van Szicília.

Igen. Ilyennek láttam én is ezt a később százszor és százszor megcsodált szigetet hétezer méter magasságból.

De mint álmából ébredő széplány,

a tenger, a repülőtér másik oldalán 500—1000 méteres hegykoszorú. S ez teszi szemre kicsinek a teret s mégis ez teszi csodálatosan széppé.

A nap perzsel. Bemegyünk a repülőtér épületébe. Kicsi. Most építik,' nagyobbítják. Az épület előtt hangos, mégis álmos cigányosképű népség tereferél. A vámvizsgálaton könnyen átesünk, hiszen csak mintegy próbaképpen egy bőröndöt nyittat ki az udvarias vámtiszt, de mindjárt int, be lehet zárni. Mégis egy egész órát időzünk. Hiába, 102 turista iratait átnézni nem gyerekjáték. Végrel Fél öt, bőröndjeink az autóbuszok gyomrába kerülnek s mi elhelyezkedünk a forró üléseken. Még egypár hangos párbeszéd, aztán megindulunk. Irány, Palermó.

A tengerparton suhanunk. Körülöttünk piros színű köves kertek, füge, pálma, s rengeteg kaktusz. Nem értjük, vajon vadon terem-e vagy tenyésztik, ha igen, ekkor mit készítenek belőle. De később erre a kérdésre is megadta a választ valamennyi szicíliai gyümölcsös bődé. De erről majd később, hiszen benn vagyunk Palermóban. Előbb mondtam, suhan velünk az autóbusz, most egyszerre megváltozik a sebesség. Lépten-nyomon megállunk. Lehetetlen állapot. A hőség szörnyű, s mi döcögünk. Miért? Hát igen. Előttünk, ahol szélesebb az utca, négy-öt sorban döcögnek ugyanilyen csigalassúsággal ez autók. Csupa személykocsi. Azt hinné

az ember, hogy folyik az úttest. Nézelődünk. Jobbra a Monte Pellegrini nevű hatalmas hegykolosszus, vagy 1500 méter magas, egészen a csúcsáig szerpentin vezet. Később ezt is megtapasztaljuk, egyelőre jó lenne már beérni a hotelba. Végre átszeljük Palermót s pár perc múlva Mondello nevű tengerparti külvároskába érünk, főtere nem lehet nagyobb a pozsonyi Kőtérnél, de itt is csak lépésben haladhatunk a rengeteg személygépkocsi miatt, pedig már látjuk a La Torre nevű óriási tengerparti szállodát, ahol majd megpihenhetünk, lezuhanyozhatunk s vízszintes helyzetbe kerülhetünk végre. Elmúlt öt óra.

Mikor kiszállunk, kissé hűvösebb a levegő, mint az autóbuszban. Rettegve gondolok arra, milyen hőség fogad majd a szálloda halijában, ahol legalább fél órába kerül majd, mire megkapjuk a szobakulcsot. S itt újra a Prágában látott önműködő üvegfal nyílik szét előttünk. Igen, Szicília is kitárja előttünk karját. De mi ez? Mintha a nyárból enyhe májusi reggelbe lépnénk. Kellemesen hűvös a levegő. No persze, a nagyszerű léghűtés. Most már türelmesen várakoznánk, de egy kis hiba történt. A foglalt szobákat egyelőre nem a megrendelés szerint kapjuk, hanem két éjszakára külön a nők, külön a férfiak. Engem és barátomat nem érdekel a dolog, mi, akárhogyan is lesz, kétágyas szobát kapunk, de sok itt a férj és feleség. A szálloda igazgatója megnyugtatja a társaságot, hogy csak egy, esetleg két éjszakáról van szó. Mondom, minket nem érdekel, de mikor kezemben a szobakulcs 102 (cento due) akkor látom, hogy a hallban legalább három párocska vigasztalja egymást összebújva. Szegénykék, nászutasok. Segítenénk rajtuk, de nincs megoldás. Kétágyas szobákat kaptunk, s mindenképpen alkalmazkodniok kell ezeknek az árva madárkáknak Is az ideiglenes megoldáshoz. Vigasztalom is őket mosolyogva: menjenek, jelentsék fel az igazgatót, hogy éppen Olaszországban választja szét a párokat, mégpedig a pámaposokat, ahol még a törvény sem engedélyezi a válást. Természetesen humoros formában adtam ezt a tanácsot, mosolyogtak is a fiatalok, de ez a mosolygás csak arra volt jó, hogy már-már kibuggyanó könnyüket visszafojtsák.

Most aztán gyerünk fel a szobába.

Nagyszerű kétágyas szoba. Telefon, léghűtés, összkomfortos fürdőszoba, hideg-meleg víz s ami a legfontosabb: kilátás a terraszról a sziklás, vadregényes tengerpartra. Ha távcsövünk lett volna, talán megláthattuk volna az Olasz csizma sarkát is.

Gyors mosakodás, rakodás, aztán le a hallba. A bejárattal szemben üvegfal, önműködő ajtók, az ajtók mögött a láva gyűrött szikláira épített térrész, apró asztalkákkal, műanyaggal befont székekkel, sokszínű napernyőkkel, szemben a már említett Monte Pellegrini, jobbra a tengerparton homorú félkörben elterülő Palermó, mely kezdi már nyitogatni sokezer színes szemét s most már a sötétség beálltával az ezer és ezer autó csakugyan szakadatlanul ömlő lávafolyamnak látszik. Ránk borul az első langyos, zsongó szicíliai éjszaka.

■»alán érdekes lesz, ha elmon■ dóm a közönségszervező egy napi munkáját, illetve néhány epizódot egy napi „műsorba“ sűrítve.

Az előző napon kezdem, mert szinte napszakok-nélküli életet élünk. Este előadás. Hazaérkezés éjjel nulla óra harmincöt perckor. Ágybabújás egy óra húszperckor. Alvás reggel hétig. A csengő nem szól, nincs idő a megjavíttatására! ... (Ezt egyébként senki sem hiszi el.) Autótülkölés a ház előtt. A szomszédok lenéznek az ablakokból:

„Milyen nagy úr?! ... Minden másnap autó jön érte! Hahh! ...“

Elrobogunk ... Azaz csak robognánk, ha az ónos esőtől nem lenne tükör-sima és csúszós az úttest.

— Csés jó reggelt! — köszöntök be a B.-i állami gazdaság irodájába. Ekkor és ekkor játsszuk Komáromban ezt és ezt a darabot. Kellemes szórakozást ígér az előadás megtekintése.

— Jó, jó, majd megtárgyaljuk a gyűlésen... Tessék ítthagyni 60 darab jegyet, ha nem tudunk elmenni időben visszaküldjük ...

„71“

— jó napot kívánok! — Ez már húsz kilométerrel odább van, az N.-i iskolában. — H. tanító urat keresem. . Órája van?!... Mikor csengetnek? ... Jó félóra múlva?! ... Bekopoghatok?! ... Köszönöm igazgató elvtárs! ... Bocsánat a zavarásért, de ugyebár ön a kultúrfelelős a faluban ... Jövő hónap tizenötödikére tu^ Q7APAH FfUDMÜVES

1969. március 8.

A MATESZ-nak szervezek

dunk egy szép darabot hozni... Igen, igen, a diákoknak is megfelel, sőt ajánlatos ... Kérem, akkor délután háromkor a diákoknak és este fél nyolckor a felnőtteknek__ Már készen is van a szerződés ... Nem ott, itt tessék aláírni... Köszönöm!... A viszontlátásra! ...

N-től 10 kilométernyire:

— Á! ... Van szerencsém!... R. úr, kérem Önöknél idestova három éve nem tudjuk megvetni a lábunkat! ... Bizony, bizony, jó lenne megkísérelni, hiszen a kultúrház 600 személy befogadására képes, a színpad is megfelelő .., Egy szombati napon ... Mondjuk 5-én. Közel van az ünnepekhez?! ... Hm! ... Hm!.. Szóval ön, mint CSEMADOK-elnök beleegyezik, ha a kultúrfelelős vállalja a fele rizikót?! ...

(Attűnés a kultúrfelelős tanítóhoz.)

... Ez és ez vagyok. R. úr említette, hogy már tárgyaltak rólunk. Igen, ő így és így beleegyezik ... ön is?... Köszönöm ... reméljük, három év után sikerül!... Sok szerencsét!... Viszlát...

Egy házzal, illetve faluval tovább:

A szövetkezet elnökét keresem! ... ön az? .. Hogy nekem milyen szerencsém van! . . Ötödikén itt játszunk hat kilométernyire önöktől... Autóbuszt küldünk a nézőkért... Meg tetszjk tárgyalni? ... Akkor jegyeket ne hagyjak itt?!!!... Jó kérem, számítunk rá, hogy időben értesítenek ... Igen, igen, reméljük a legjobbakat!.., (El.)

... — Bocsánat a zavarásért! ... (Bemutatkozás.) örvendek! ... A községben egy diákelőadást tervezünk. Az igazgató elvtárs hozzájárulását kérem, hogy mivel a tananyagba iktatható darabról van szó ... Tudom, tudom, hogy rövid a hét... szabad szombat, miegymás, de az esztétikai nevelés is fontos! ... Nem kérem, tanítás után nem lehet, mert mindenütt csakis testületileg ... Igen, az egész iskola... (De meleg van ebben az irodában!) ... Majd meg tetszik látni, hogy hasznos lesz ... hiszen azonkívül kultúrpolitikai küldetést is teljesítünk .. .1 .. .A bűvész húsz százalékot adott a bevételből?!... A pionírszervezetnek?!... (Jézus Mária! El lehet itt égni, olyan a hőség!...) De kérem, mi államilag fenntartott, nemzetiségi jellegű kultúrintézmény vagyunk! ... Évek óta ostromolnak bennünket,' hogy miért nem játszunk mesejátékot?“ ... Hogy miért pont ide jöttem?! ... Istenkém! ... Nem, nem vagyok beteg, csak pillanatnyi roszszullét!... Azért jöttem ide, mert örömet akartam szerezni önöknek, a gyerekeknek, mindenkinek! ... Hogy a biztosító ügynökök is arrogánsak?! ... (Levegőt, vizet!...) Semmi, semmi, már jobban vagyok! ... „Kultúra-levegő! ... víz! ... Tűzvíz! ... arrogancia ... szemtelenség ... gyerekek-nagyok ... felnőttek ... Jóéjszakátl... Álmodjatok szépet! ...“

... Aláírják? ... Nagyon szépen köszönöm)... ön igazán nagyon kedves! Reméleml... Igen, igen, Jó barátok maradunk...

... 30 kilométerrel tovább:

— Szervusz, Gáborkám!... Nem zavarlak?... Nem?!... Jövő hónap húszadikán Jövünk ... Persze ... már meg is írtam a szerződést, tessék!... Elküldhettem volna postán is?... Tudod, az embernek másfajta tapasztalatai is vannak!... Kávét?... Köszönöm, annyit még várok ... nem, nem, erőset nem lehet!... No, szervusz, majd legközelebb elbeszélgetünk ...

Integetés. Jobbra el.

50 kilométerrel tovább a HNB irodájában:

... — Már nem ő a kultűrfelelős?... Ja, igen, persze, már a múltkor sem ő volt, hanem A... már az sem? ... Kár, pedig ő ügyes volt! ... Egy év alatt ugyebár ez már a harmadik?... negyedik?... Akkor majd a jövő hónapban megbeszéljük ... Bocsánat a zavarásért!__

... Brrr! 20 km.

— Le tetszik mondani az előadást?! ... Fűtés?! ... Hát igen, vannak gondok, bajok mindenütt... Hogy mit csináljunk?! ... Hát! ... Hova tudom elhelyezni az elmaradt előadást?... Mikor is lett volna?... egy hét múlva? ... Már sehova! ...

... Tovább!...

Rohanok, mert este előadás van J.-n. Talán még időben odaérek?!... Az együttes már ott van, amikor megérkezem

... — Köszönöm jól, és ti?... Kö-A kis csavargó

Petit, a harmadikos kisdiákot Jó tanulóként emlegették az iskolában, s szülei sem panaszkodhattak különösebben a viselkedésére. Mégis a szúrós tekintetű mostohaapja néha-néha megjegyezte a Jeleségének.

— Mindent ráhagysz arra a gyerek1 re. Majd meglátod, mi lesz belőle.

Az elmúlt napokban a hallgatag, mélabús szemű legényke még zárkózottabban töprengett valamin. Szelíd szavú anyja aggódva figyelte kis csemetéjét.

— Talán beteg vagy, kisfiam? — faggatta az elmélázót.

Peti melegen nézett anyjára, s szótlanul a fejét rázta.

— Ugyan, hagyd ót — szólt közbe a mostoha. — Tavaszi fáradtság — tette hozzá kissé gúnyosan.

Másnap Peti egy órával később én kezeit a szokottnál az Iskolából. A ruhája is feltűnően poros, piszkos volt. Édesanyja alaposan megdorgálta a kis rendetlent és aztán a lelkére beszélt.

Ügy látszik nem használt a szép szó, mert másnap, sőt harmadnap is késve, összepiszkolt ruhával állított be Peti.

A szerető, gondos anya kétségbei esetten nézett szurtos fiára és megi eredtek a könnyet.

— Mi van veled, te haszontalan?.., Beszélj, beszélj! Mit művelsz te mostanában?

Peti a padlóra szegezte tekintetét és konokul hallgatott.

— Ha nem mondod meg hol Jártál, szólok az apádnak, — mondta elszántan az anyja.

A fenyegetőzés nem igen használt. Talán annyit, hogy a kisfiú, nagy szürkéi szemei kissé ijedtebben meredtek anyjára.

Este az apja vállalóra fogta. Hiába húzogatta, tekergette Peti füleit, egy szót sem tudott a fiúból kiszedni.

— No megállj, te kis csavargó! Majd ellátom én a bajod, csak még egyszer gyere haza későn!

Másnap a szülők a szokottnál korábban jöttek haza a munkából. Estére vendégeket várták és így készülődni kellett. A sürgő-forgó ftatalaszszony gyakran tekintett az órára s mikor elhagyta a négyet a kismutató, s nem hangzott fel a türelmetlen csöngetés, nagyon elszorult a szíve.

A férj mogorva arccal járt-kelt és végül kitört.

— A te nevelésed! De ebből elég volt! Jöjjön csak haza! Majd én megmutatom a csavargónak ...

Már öt felé járt az idő, amikor megszólalt a csengő.

Az elkeseredett anya könnyes szemmel nyitott ajtót.

— Hol voltál, te? ... — Hirtelen elállt a szava, mert Peti valami furcsa csomagfélét hozott.

— Hát ez meg mi? — kérdezte az anyja.

A fiúcska nem szólt semmit, csak édesanyja kezébe tette a szépen becsomagolt cserép virágot és a szép ptros szalaggal átkötött bonbonos csomagot.

— Isten éltesse, édesanyám! Hol* nap lesz a Nőnap — tette hozzá.

Édesanyja hirtelen nem tudta, hogy a szép piros virágra, vagy a kipirult arcú kisfiára nézzen.

— Es honnan vetted a pénzt, te tekergő?! —* reccsent szigorúan az apja hangja.

A kis csavargó nem válaszolt, csak kicsatolta a táskáját és előkotort néhány nyugtát, amelyet a papír átadásakor kapott a hulladékgyűjtőnél.

TÓTH DEZSŐ

zönség?!... Reméljük, hogy telt ház lesz... Hideg van az öltözőben?!... M. bá’, legyen szíves etesse meg jól a kályhát!... A teremben?!... Bíz’ ott is jó lenne legalább tizennyolc fokot teremteni!... Nincs letapasztva a padlás?! ... Tyű, a kiskésit! ... Valóban, ha meggyújtja a padláson a lámpát, átvilágít a heraklltos menynyezeten ...

Aztán eljön az idő ... Suhan a függöny, tapsol a közönség ... és a szervező elfelejti az egész-napi rendkívül forró, vagy rendkívül hideg helyzeteket. Színész és közönség boldog, hogy tetszik a darab.

Éjfél után fél egykor — amikor a szervező hazamegy — valaki a szomszédok közül felriad álmából és roszszallóan megjegyzi:

„én nem tudom, milyen ember ez a mi szomszédunk?! ... Csak kocsikázik és majdnem minden nap éjfél után jön haza! ..

Kovács József

kinek válláról félig lecsúszott az ingván s hajót álmosan simítja el arcából, megnyitja álmosan is szép szemét, hagyja, hogy karjának mozdulatára félrecsússzon testéről a szigorú paplan, íme, csakhamar megmutatja eddig rejtett szépségeit a csodák szigete, mint gyöngyfüzér csillog alattunk Palermo, Szicília fővárosa. Még pár perc és a hatalmas madár kinyújtja lábait a futószerkezet, s gurulunk a szokatlanul kicsi futópályán. Elénk tolják a lépcsőt s ml negyvenfokos hőségben lépünk Szicília földjére. Délután fél négy.

Hadd magyarázzam meg, mért is oly kicsi ez a repülőtér. Aki el tudja képzelni a habarcshasonletom után ezt a hatalmas szigetet, az megérti, hogy itt nehéz repülőtérnek alkalmas sík területet találni. Egyik oldalról

I. RÉSZ