Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-04 / 1. szám

Volt egyszer egy kertváros... Ma Is akadnak még elégedetlenke­dők, akik nem tudják, vagy nem akar­ják méltányolni pártunk és kormá­nyunk több rendbeli intézkedéseit, amelyek bizonyos helyeken gátat ve­tettek az ún. beruházási építkezések terjeszkedésének a mezőgazdasági földterület rovására. Ma már nyilván­való viszont, hogy az említett intéz­kedések mezőgazdasági termelésünk tervszerű fejlesztésének egyik lénye­ges kellékét képezik. A tilalom indokoltsága nemcsak vidéken nyilvánul meg vitatihatatla­­nul, hanem bizonyos fokig nagyobb lakótelepek peremvárosaiban is, jól­lehet iparosítási szempontból csak bajosan lehetne megakadályozni az urbanizálást, a városok rohamosan fejlődő terebélyesedését. „Elrettentő“ például vessünk egy pillantást a régi Pozsonynak öt kerületből álló térké­pére, és helyezzük mellé összehason­lításképpen a mai Nagy-Bratislava szinte „lepedő“ nagyságú óriás-térké­pét. Csak az idősebb „bennszülöttek“ emlékeznek Vissza arra, mennyi vi­rágzó gyümölcsös és kertgazdaság esett ásók-kapák, újabban pedig a talajgyaluk martalékául. A szerény méretű ött kerület közül csupán az „Öváros“ maradt meg többé-kevésbé eredeti alakjában. A többire bizony alig ismerne rá a félszázad előtt el­­húnyt polgár, ha történetesen felkel­ne sírjából. Már az ún. II kerület (Nándorvá­­ros) a múlt század végéig valóságos „városi vadon“ volt. A mai Palisádyn (Védcölöp út) egész hosszában virá­gos kertek és gyümölcsösök zöldell­tek mindössze három; lakóház társa­ságában. A Stefánia-kávéház helyén álmatag kacsaúsztató ásítozott a ví­ziszárnyasok, békák és szúnyogok nem kis örömére. A Stefánikova (Március útja) 17. szám alatti épület mögötti gyümölcsöst a polgári lövölde letaroltatta, hogy tagjai kedvük sze­rint hódoLlhassanak a céllövészet mes­terségének. Az említett út vége északi irányban egyúttal a „világ végét“ is jelentette, mert a Praíská (Lamacsi út) mentén csupán végtelen kiterje­désű szőlőkertek sorakoztak, egészen Vörös-hidig, azon túl pedig afféle „őserdő“ húzódott Vaskútig. Ugyan­csak jó hozamú szőlőkertek virultak a Védcölöp út végétől délnyugati irányban egészen a pozsonyi várig, ahol csak 1902-ben tűnt fel az első épület, a Diakonissza-otthon, amely ma Evangélikus kórház néven isme­retes. Szőlőt termesztettek továbbá a Főpályaudvartól északra, ahol a Vanőurova (Wachtmeister út) sarkán épült a második vincellér-iskola, előd­je pedig a Sulekova (Jeszenák út) hajlatában állott. Világ, azaz város végének számított akkoriban a ZiZkova (Mária-Terézia út), valamint a Mudroüova (Császár út) külső torkolata, ahol hatalmas agyagdomb éktelenkedett a mai troli­busz-járat kellős közepén. Ezeken az ún. fogyasztási vámokon túl már csak elvétve akailt egy-egy szerszám- vagy kertibódé és madárcsicsergéstől vissz­hangzottak a gyümölcsösök, erdők, ligetek. Karlová Vés (Károlyfalu), Lamaí, Vajnory (Szőlős), Podunajské Biskuplce (Pozsonypüspöki), Prievoz (Főrév) stb. önálló, de csupán né­hány viskóból álló jelentéktelen fal­vak voltak. Az utóbbi határában vi­rágzó bolgárkertészetet folytattak, önálló falunak számított továbbá PetrZalka (Ligetfalu), amely kitűnő minőségű kifli- és rózsaburgonyájá­ról, valamint kajszibarackjáról volt híres. A gyárnegyednek is nevezett egy­kori III. kerületben (Ferenc József­városban) is több volt a bolgárkerté­szet, mint az elenyésző számú ..gyár­­tizem“. „Vége“ már a Mlynské nivy (Malomligeti út) „elején“ volt, ame­lyet népiesen üvegcserép- vagy ma­­jom-lhonnak is hívtak. A IV. kerület vagy „Cukermantli“ (Terézváros) többnyire már romokban hever. Az V. kerületet (Újvárost) Virágvölgy vagy Blumental néven ismerték a ré­giek. A fogyasztási vám beszedésé­ről a Radlinského (Országút) végén gondoskodtak, amelyet ma is még Récsei Vámnak neveznek. Kétségtelen, hogy mezőgazdasági, illetve szőlészeti, gyümölcsészét! és kertészeti viszonylatban rengeteg ter­més veszett kárba az évtizedek sorén szükségessé vált építkezések folytán. Más lapra tartozik azonban annak eldöntése, vajon népgazdasági szem­pontból — ebben az esetben — elő­nyösebb volt-e az iparosítás és az azzal szorosan összefüggő lakásépítés Szlovákia fővárosában az egykori me­zőgazdasági földterület rovására. Kozics Ede Határaink védel­mének jelentős szerepe van. Derék határőreink dacol­nak az időjárás szeszélyeivel. Nap­nap után őrt áll­nak, hogy törvény­telenül senki ne tegye a lábát ha­zánk földjére. „Hű­séges segítőtársuk“ a lovak nyergében sokkal könnyebb a szolgálat és jobb a kilátás. Új MEDERBEN Suttyó legényke voltam még, középiskolás diák, mikor megbolydultak a békés felszíná falvak. Éjszakákba nyúló gyűléseken vitatták meg az emberek, miként is legyen most már a paraszt élete, jövője. En még nem sokat értettem a nyugtalanságból, a falusi szegények félelmé­ből, akik attól rettegtek, hogy saját jöldecske, tehénke és jármocska nélkül még kiszolgáltatottabbak, még föl­­dönfutóbbak lesznek. A módosabbaknak meg úgy is jó volt, ahogy volt. Nem akart közösködni a cselédsorsúak­­kal. Sokat vajúdott az ország szántó-vető népe, míg az első közös gazdaságok megalakultak, s aztán sem volt méq sokáiq minden rendben. Kis haszonnal gazdálkodtak a kis közösségek. Egyre több falu fogott össze, hogy közös szövetkezetei alakítsanak. Tornaújfalu, Vendégi és Horváti népe is így látta jobbnak, s 1963-ban Ojbódva néven egyesültek. 1550 hektárnyi mezőgazdasági terüle­tet hoztak össze. Megerősödtek, megizmosodtak, s olyan tetteket hajtottak végre az elmúlt öt év alatt, amilyenek­ről a legbátrabbak is csak titokban álmodoztak. Uj me­derbe terelték a Bodvát, a silány, mocsaras legelőket le­csapolták, felszántották s árpával, búzával, kukoricával vetették be. Gazdagabb termést még soha sem arattak. — Csak olyasmivel foglalkozunk, amivel érdemes — mondja Peter Hudák mérnök, az egyesített szövetkezet ökonómusa. — A növénytermesztés jelenti a legnagyobb jövedelmet. Tavaly 153 vagon gabonánk termett. De a juh- és a baromfitenyésztés is jól fizet. Jelenleg 25 000 darab aprójószágunk van. A javát külföldre szállítjuk valutáért. Főleg a gyöngytyúk iránt nagy a kereslet a nyugati államokban. A tejtermeléssel is érdemes foglal­kozni. 90 db dán tehenet szeretnénk venni még ebben az évben. Így jövőre elérnénk a 350-et. Aztán létesítünk az istállók közelében egy 28 hektáros, jól gondozott le­gelőt. A kertészettel is elégedettek vagyunk. Szilágyi József érti a dolgát. Harminc-harmincötezer korona jö­vedelmet ér el hektáronként. De nemcsak a határ arculata, az emberek élete is na­gyot változott a Bódva völgyében az elmúlt néhány év­ben. Erről a szövetkezet 291 tagja böszkén beszélhetne. Elmondhatná, hogy tizennégy nap fizetett szabadsáq jár annak, aki már több mint öt éve dolgozik a szövetkezet­ben. Világot látni ts rendszeresen járnak a közös tagjai. Aki nősül, az hatezer korona nászajándékot, aki pedig családi fészket rak, az 25 000 korona segélyt kap a szö­vetkezettől. Az öregeket kenyérgabonával és háztájival támogatják. Lassan azok is visszaszivárognak a faluba, akik eleinte hitetlenkedtek. A szakemberek ts megtalálják már a szá­mításukat. Nagy pénz a 2500 korona, ha otthon keresi meg az ember. Valamikor, gyermekkoromban sokszor bejártam a Bód­va menti falvakat. Télen tejért, túróért házaltam j piac­ról él a szegény ember, s télen nem volt piac!), nyáron meg ebédhordó, marokszedő voltam. De sokszor is tér­tem haza fáradtan, üres kosárral! Most kirándulni vol­tam a régi ismerős helyeken; nem vittem táskát magam­mal, a szívembe rejtettem drága portékámat. Paraszt vé­reimtől boldogságot kaptam. Nemcsak a Bódva, az élet is új mederben folyik szülő­földemen. Ogy láttam, szilárdak a partok, merészen fut­nak a messzeségbe. SZENK SÁNDOR Simonyi sikerek A simonyi EFSZ egyetlen irodahe­lyiségében szorongunk a szövetkezet elnökével, Varga Lajossal, Bacsó Géza könyvelővel, Pál László zootechnikus­­sal, Bőd László agronómussal és a két segédkönyvelövel. — Már évek óta igyekszünk bizto­sítani egy megfelelő adminisztratív központot, de terveinket túlméretez­tük, s a járási szervek ezért elutasí­tották, — mondja az elnök. — Pedig volna rá pénzünk s a tervezett admi­nisztratív épület létrejöttével megol­dódna a faluban annyira hiányzó kul­turális létesítmény felépítése is. A tavalyi eredmények jók voltak a szövetkezetben. — A gabonatermelésben a nagyba­­logi EFSZ mögött a 2. helyen végez­tünk a járásban — dicsekszik nem kis büszkeséggel Bőd László agronó­­mus. Búzából 73 ha területen 39,4; árpából 46 hektáron 37,B q átlagos hektárhozamot értünk el. Gabonane­műekből összesen a tervezett 33,5 va­gon helyett 45,5 vagon szemet taka­rítottunk be. De a növénytermesztés többi ága­zataiban is kiemelkedők az eredmé­nyek. Dohányból 10 hektárnyi terü­letről ez évben takarították be 16 év óta a legjobb termést. A szövetkezet büszkesége s egyik leggazdagabb bevételi forrása a ba­romfitenyésztés. Érdemes megemlíteni néhány gazdasági adatot. Tavaly először hoztak Magyaror­szágról 3675 darab napos csirkét. Míg az előző években az elhullás 10 szá­zalékon felül volt, tavaly mindössze 2,72 százalékot tett ki. A baromfit 63 napos korában adják el a feldol­gozó ütemnek. Egy kg baromfihús előállításához átlag 3,63 kg takar­mányt használnak fel. így az egész évre tervezettt 720 000 koronával szemben már október 20-ra 780 121 korona bevételt könyvelt el a szövet­kezet, s az év végéig még mintegy 6000 darab csirkét adtak el. Nem mindennaposak a simonyi si­kerek. Hozzáértő szakemberek gon­dos munkáját dicsérik. Kovács Zoltán Új vendéglátó a gömöri domboldalon A bódvamentiek szorgalmas emberek Laczkó Miklós a felszabadulás után született. Az iskolában ügyes fiúnak mutatkozott, s tanítói ajánlatára a Szepsi Mezőgazdasági Gépészeti Tech­nikumban folytatta tanulmányait. Majd hazajött falujába, Perbetére. Most huszonhárom éves, segédmecha­­nizátor a helybeli szövetkezetben. — Már kisgyermek koromban meg­szerettem a földet, s ezt apámnak is köszönhetem, aki mindig kivitt magá­val a mezőre... Aztán lassan teltek az évek, elvégeztem az alapiskola ki­lencedik osztályát. Apám azt akarta — mivel elég nagy család vagyunk, s kellett a pénz —, hogy menjek mindjárt dolgozni a szövetkezetbe. Tanítóim ajánlatára mégis felvételiz­tem a középiskolán Sikerült... Mikor érettségi után visszajöttem, az embe­rek kissé idegenkedtek tőlem. Pedig nem akartam császár lenni a falu­ban. Mindenesként kezdtem, de soha­sem lázongtam beosztásom miatt. In­kább igyekeztem ezt is, azt ts elles­ni. őszintén szólva elméleti tudásom mellett nem volt nagy tapasztalatom Sokat köszönhetek Kecskés Béla bá csinak Nagyon jó szakember sokszor látott el hasznos tanácsokkal A szövetkezet vezetősége lassan­ként belátta, hogy jó szakember Mik­lós. Katonaság után a segédmeohani­­zátort állást ajánlották tel neki. Ti­zenöt traktoros és két szerelő tarto­zik a keze alá. Reggelente szétosztja a traktorosok munkáját, maid közösen ellenőrzik a munkába induló gépeket Aztán iárja a határt és szerelőt küld ha szükséges. Szerinte a gépek karbantartása és ellenőrzése nagyon fontos dolog. Csak jó karban levő gépekkel végezhetik el időben a mezei munkálatokat, csak így hosszabbítják meg egy-egy gép élettartamát. A fizetésével elégedett. — Soha nem volt annyi kukoricája édesapámnak, mint nekem — vallja. — A régi szárító helyébe újat kellett építeni, mert már nem fért bele a sok Miki... temgeri. Csakhát a szabad Idő ... Itt nem úgy van, mint más üzemekben, hogy az ember ledolgozza azt a bizo­nyos órát, s vége. Itt mindig helyt kell állni, gyakran szombaton s va­sárnap is. Ha vagon van, be kell osz­tani a traktorosokat, mert a kirako­dással nem lehet várni hétfőig. — A minap szintén vagon érkezett, s az egyik traktoros éppen névnapját ülte. Miklós nem akart ünneprontó lenni, mást sem akart zavarni, maga is fuvarozott. Így aztán növekszik a becsülete — mondja róla Nagy Ferenc elnök. De azért munkája mellett szórako­zásra is jut az idejéből. A nemrég alakult ifjúsági klub elnökévé válasz­totta. — Nagy segítségemre volt az ala­pító munkában Dikecz Marika. Az alapító gyűlésen 26 tag vett részt, ma már a tagok száma meghaladja a 80-at. A CSEMADOK szorított részünk­re egy kis termet, itt tartjuk össze­jöveteleinket. Csütörtökön, pénteken s vasárnap vannak klubnapok, melye­ket vetélkedőkkel teszünk érdekessé. Nagy érdeklődés volt a minap lezaj­lott irodalmi vetélkedő iránt, ahol a legtöbb pontszámot Majoros Ilonka érte el. — Sajnos, a kultúrház nem éli ren­delkezésünkre. Fizetni kellene érte, de a klubnak nincs még annyi pénze, hogy ezt győznénk. így kénytelenek a CSEMADOK ter­mében próbálni, alhol nem legideáli­­sabbak a körülmények. Dolgos, ügyes fiatalember, szereti munkáját, szereti az embereket, nem sajnálja feláldozni idejét a közösség­nek. Szereti, ha mások jól szórakoz­nak, akkor érzi jól magát ő is. M. I. Elszállásolás. Ez okoz legtöbb gon­dot az utazó embernek. Nemrégiben Losoncon kilincseltük végig a szállo­dákat, s bizony nem volt Szerencsénk. Aztán Rimaszombatban próbálkoz­tunk. — Sajnos, minden foglalt, — kap­tuk meg az elutasító választ. Már-már úgy látszott, a kocsiban töltjük az éjszakát. Ekkor a véletlen összehozott ismerősünkkel, aki a ku­­rinci szállót javasolta. Bár az említett helyiség alig öt kilométernyire van Gömörország fővárosától, az éjfél utá­ni ködös sötétségben alig találtunk rá. Addig zörögtünk, míg nyílt az ajtó és a legnagyobb meglepetésünkre egy kedves ismerősünk, Konyha Géza nyi­tott ajtót. Rövidesen kiderült, hogy a 75 éves Géza bácsit hívták haza a losonci fürdőről és őt bízták meg az „Astra“ vendéglátó és szálló fellendítésével. Miért vált szükségessé a kissé el­dugott helyen a vendéglátó létesí­tése? Közismert, hogy az utóbbi években az üzemek és a városi lakosok egyre többen építenek nyaralóházakat. A Rimaszombati Városi Nemzeti Bizott­ság az utóbbi években a divatossá vált Kurincén kezdte építeni a nya­ralókat. — Miért nyaralót építenek, amikor a vendéglátó úgy hiányzik, mint egy falat kenyér — mondogatták az arra­­járók. Hasonló megjegyzések egész sorát ] kellett hallgatnia Juhász László épí­tésvezetőnek és a nemzeti bizottság elnökének. Gondoltak hát egyet, s ele­get tettek a jogos követelésnek. Kibő vitették a megkezdett épületeket, S Plk6s7Í11t R yonrlóalátfi c .q-7 ttttton ágyas szálló. (Központi fűtés, hideg­­meleg víz.) Ekkor aztán „ki legyen a vezető?“ lett a vita tárgya. Bár jelentkező volt elég a fiatalabb korosztályból, mégis úgy döntöttek, hogy a veterán ven­déglősre, Géza bácsira bízzák az új­donsült vendéglőt. Olyan emberre, akinek szentírás a „mindent a vendé­gért“ jelszó. A vendéglátó még csak néhány hó­napja üzemel, de máris megszerették a rimaszombatiak, tornaljaiak és kör­nyékbeliek. Nap nap után ott tartják a különböző értekezleteket, iskolázá­sokat. Az elszállásolás olcsó, s a kosztolás is jóval kevesebbe kerül, mint a városban. • * * Derűs, őszvégi reggelre ébredtünk. Csak akkor láttuk meg valójában, milyen szép a környezet, s mennyi szebbnél szebb nyaralóház épült az erdővel körülölelt domboldalon. De tavasszal, nyáron nemcsak a termé­szet kedvelői találnak sok széjjet, kedveset Kurincén. Lent a völgyben nyolc hektáros tó vize csillogott a reggeli napsütésben. A mestersége­sen épített víztárolóban sok a hal, és a halásztársaság horgászati lehető­séget biztosít a „csendes“ sport ked­velőinek. Emellett csónakázni, fürödni is kitűnően lehet a tó selymes vizé­ben. Az utazó, szórakozni szerető embe­rek örömére új vendéglátó létesült Gömörben. Az utat rendbehozták, és tavasztól kezdve a város saját kis „busza“ a késő éjszakai órákig közle­kedik a' nyaralóhely és Rimaszombat között. Emellett Konyha Gézával az élen olyan emberek dolgoznak az Astrában, hogy a vendég mindig jó benyomással távozik, illetve vissza­vágyik a romantikus helyen fekvő Vnrinf-Äi-p TCTq r>V7,SÖ A it „Astra" vendéglátó

Next

/
Thumbnails
Contents