Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-15 / 7. szám
VILÁGPOLITIKA NIXON nyugat-európai körútja előtt Munkaigényes program 0 Miről lesz szó a tárgyalásokon £ Későbbi szovjet—amerikai tanácskozások lehetősége • Az amerikai külpolitika súlypontjának kérdése # Az USA elnöke, Richard Nixon az eddigi tervek szerint február 23-án Brüsszelbe repül. Másnap Londonba folytatja útját, ahonnan már 26-án Bonnba utazik, azután Nyugat-Berlinbe, onnan pedig a hónap végén Rómába repül. Nyugat-európai kőrútjának utolsó állomása Párizs lesz, ahol két napot tölt majd el. Látogatása mindenekelőtt az említett 5 ország kormányfőinek szól, de fogadja őt a Vatikán is. Eredetileg az volt a feltevés, hogy Nixon később szánja rá magát erre a körútra, de a torlódó égető problémák nem tűrnek folytonos huzavonákat, amelyek csak mérgezhetik á már amúgyis annyira füiledt világpolitikai légikört. így a vietnami háborútól eltekintve, melynek felszámolása érdekében már legalább megindultak a sajnos még mindig terméketlen tárgyalások, mielőbbi megoldást sürget a súlyos közép-keleti válság. Mint ismeretes, Nixon hozzájárult, hogy egy négyhatalmi értekezlet keresse a kibontakozás útját az ENSZ talaján. Az értekezletet kétoldalú megbeszélések előznék meg. Méltán feltehető, hogy az amerikai elnök és partnerei eszmecseréiben már most tág teret Ikap az oly annyira bonyolult és elfajult közép-keleti helyzet. Kétségtelen, hogy Nixon útjának talán egyik legfontosabb célja, hogy tisztázza az USA és a nyugat-európai főszövetségesei közt fennálló viszonyt, illetve, hogy szorosabbra fűzze velük a kapcsolatokat, amelyek az augusztusi események előtt meglehetősen bizonytalanok voltak a NATO keretében. Másrészt az a körülmény, hogy éppen de Gaulle bizonyos rokonszenvvel fogadta Nixon elnökké választását és valamelyest módosította az USA-val szemben tanúsított korábbi magatartását, bizonyos mértékig növelheti Nixon esélyeit, aki minden bizonnyal kihasználja látogatásait, hogy egyengesse Nagy-Britannía útját az Európai Gazdasági Közösségbe. Aligha férhet hozzá a legkisebb kétség, hogy az amerikai elnök mindent megtesz, hogy biztosítsa nyugateurópai szövetségesek támogatását és ezáltal kedvezőbb helyzetet teremtsen a Szovjetunióval folytatandó későbbi tárgyalások esetére ... Am ezek a tárgyalások a valóságban akkor mutatkozhatnak ígéreteseknek, ha az Egyesült Államok és a Szovjetunió, tehát a két vezető nagyhatalom megegyezésre jut a középkeleti válság felszámolása tekintetében és a támadó, valamint védelmi rakétarendszerek fejlesztésének beszüntetésével utat nyit ez atomleszereléshez. Egyelőre az a helyzet, hogy az amerikai szenátus még késlekedik az atomzár-szerződés ratifikálásával és számolni kell azzal a veszéllyel, hogy a Pentagon héjái, a fegyvergyártó nagyipar potentátjai igyekezni fognak újabb meg újabb akadályokat gördíteni e fegyverkezési iram lassításának vagy pláne feltartóztatásának útjába. Ezek a vissaahúzó erők, bármily konfliktust, alkalmas ürügyként használnak ki sötét céljaikra és bizony feldúlt világunkban konfliktus akadhat akárhány. Csak nemrégiben tört ki új viszály az NDK és az NSZK között, amely a potsdami egyezmények megsértésével Nyugat-Berlinben akarja az elnökválasztást végrehajtani, ami ellen a Szovjetunió is tiltakozott. Ez a provokáció aligha jött kapóra Nixonnak, akit inkább arra figyelmeztethetett, milyen vulkanikus talajon mozog majd Európában ... Sok egyéb összetevőn kívül nem kis mértékben esilk latba, hogyan alakul az USA és a Kínai Népköztársaság viszonya, amelyre nézve bizonyára nem lehet közömbös, hogy újabban két NATO-állam, Kanada és Olaszország komolyan foglalkoznak a Kínai Népköztársaság diplomáciai elismerésével. Nem egy hangadó amerikai politikus már régebben követeli, hogy az USA kormánya revideálja eddigi kínai politikáját, vessen számot a realitással, illetve azzal a ténnyel, hogy az Egyesült Államoknak számolnia ikell Dél-Kelet Ázsia térségében a harmadik vezető nagyhatalom pozíciójára törekvő Kínával, amely egyébként most a békés egymás mellett élés húrjait pengeti. Nixon jőnéhány Johnsontól örökölt nehéz és bonyolult problémával kel útra Nyugat-Európába, ahol a szövetségesek korántsem ítélik meg a NATO kilátásait egyazon szemszögből. Nem kevésbé vonatkozik ez a közép-keleti helyzet értékelésére és az atomleszerelésre, amely egyébként elsősorban magában az Egyesült Államokban a leggúlyosabb ikérdés. Márpedig mindenek előtt az USA-n múlik, hogy elháruljanak az útból mindazok az akadályok, amelyek fékezőleg hatnak a tervezett amerikai szovjet tárgyalásokra és egy valóban a békés együttélés irányában ható koncepció kialakítására. Mindenképpen várható, hogy Nixon nyugat-európai körútja és a kilátásban levő sokoldalú további tárgyalások közelebb hoznak annak a kérdésnek megválaszolásához, hol lesz az amerikai külpolitika súlypontja Európában, ami Henry Kissingernek, Nixon főtanácsadójának szívügye, vagy Ázsiában. « Szírt Erős ember a háttérben Mi várható a jövőben Brazíliában? „Lehet, hogy a diktatúra 15 napig vagy 15 évig tart“ — hangzik a politikai viszonyok ismerőinek laikonikus válasza. Sehol sem tapasztalható komoly ellenállás Arthur e Silva elnökkel szemben, aki ma diktátor! hatalommal rendelkezik. A politikai helyzet továbbra is áttekinthetetlen. A hírek egymást követik. Egyesek arról beszélnek, hogy az elnök vissza alkart lépni, de ebben a „kemény vonal“ katonái megakadályozták. Mások úgy tudják, hogy Recife és Olinda püspökét, Dom Helder Camarát letartóztatták. A letartóztatás miatt Recifében tüntetésekre és lövöldözésekre került sor. Rióban azt suttogják, hogy a kabinet egyes polgári miniszterei veszélyben forognak. A jövőben sok függ majd attól, hogy Costa e Silva mennyire tudja kezében tartani az ügyeket. Hiszen elődje, Castelo Branco is kapott ditktátori felhatalmazást, de azt soha kíméletlenül nem alkalmazta. Brazíliában semmiképpen sem szabály, hogy az előírásokat és a terveket olyan szigorúan betartsák, mint egyes európai államokban. Az a nagy kérdés, ki lesz az „erős ember“, aki a politikai porondon majd felbukkan. Eddig még nem látni határozottan, milyen csoport áll az új irányzat mögött. Ami a tényleges hatalmat illeti, egyelőre határozottan csak a Costa e Silva-kormányról lehet beszélni. Ez idő szerint csak sejteni lelhet, hogy ki a kemény jobboldali irányzat szürke eminenciása. Hébe-hóba Siseno Sarmento tábornokot, az I. hadsereg parancsnokát emlegetik. Lehetséges, hogy a jobbszárny magvát a katonák között, olyan csoportban kell keresni, amely Rio de Janeiroban az elit iskolák köré tömörül. Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy az egyik fiatal vezérkari tiszt, aki rang tekintetében a „második vonalba“ tartozik (tehát nem az idősebb tábornokok közül való), kényszerítette Costa e Silva elnököt az elszánt lépésre. A jelenleg irányadó tiszti körökben azt állítják; a növekvő aknamunka és az egyre jobban terjedő anarchia miatt mindenképpen „szükség volt“ a beavatkozásra. Ezeket a tiszteket részben a fanatikus kommunistaellenesség jellemzi. (Például számos nemzetközi tekintélyű művész őrizetbevételét azzal magyarázzák, hogy az értelmiségiek anyagilag támogatták az illegális kommunista pártot.) INDONÉZIA Dzsungelpolitika Indonézia gyönyörű kert, sok-sok fával és virággal; szép, teraszos rizsföldjei, kék hegyei és mindenekfölött kedves, vendégszerető népe igen szívderítő. Van valami groteszk abban, hogy ezeket a sorokat Indonéziában fogalmazták meg. Indonéziában, amelynek népére ma minden jelző inkább illik, mint az, hogy szívderítő. A hónapokkal ezelőtt kiadott propagandakiadvány minden sora, minden szava éget. Valami érdekeset, valami egyedülállót ígért akkor ez a tájékoztató. Indonéz különlegességet. Csodálatos vadászterületet. Igazi kalandokat. „Szívesen látjuk önt, hogy személyesen győződhessék meg arról, amit Indonézia nyújthat Önnek, de kérjük, jöjjön elfogulatlanul, KALANDOKRA készen.“ Már az indonéz tudósítóiroda tájékoztatójának megjelenésekor sem voltunk elfogulatlanok, bármennyire is kértek rá bennünket. Még kevésbé vagyunk azok után, hogy az elmúlt hetekben és napokban az események ismét megértették velünk, valójában mi is az az egyedülálló indonéz különlegesség. Nem az, amit az indonéz politikai idegenforgalmi reklám olyan 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1969. február 15. előszeretettel hangsúlyoz. Mert az igazi vadászterület ma nem Baluran szigete. Hanem egész Indonézia. S a hajtóvadásaat nem állatok után folyik ... Az AP amerikai hírügynökség jelentése összehasonlíthatatlanul rövidebb, mint az indonéz tudósítóiroda tájékoztatója. Mégis többet árul el az indonéziai KALANDOKRÖL és az indonéz vadászat jellegéről. Arról van szó, hogy az indonéz kormány azt tervezi: az 1965-ös dráma után letartóztatott politikai foglyokat kényszermunkatáborba szállítják. A borneói dzsungelekbe. Amelyek valószínűleg szintén gazdagok természeti szépségekben, s nem egy prospektust lehetne írni róluk. Annak a 60—80 ezer kommunistának és nem kommunistának, a kit a dzsungelvilágba akarnak száműzni, nem lesz lehetősége gyönyörködni a tájban. A kormány elképzelése szerint, először ki kell irtaniuk az őserdőket, majd meg kell művelniük a földet. Pontosabban: azoknak, akik a borzalmas viszonyokat túlélik... A brutális terv nyilvánosságra hozatala önmagában is az antikommunista hisztéria újabb jele, a haladó emberek elleni hajsza riasztó megnyilvánulása. Bizonyítéka annak, hogy Djakarta szélsőséges erőit az időről időre megszervezett fejvadászatok sem elégítik ki. Csak néhány hónapja, hogy az Indonéz Kommunista Párt nemzetközileg is elismert vezetőit bekötött szemmel kivégzőosztag elé állították. És nemcsak őket. Az indonéz reakció olyan lelkendezve jegyezte a hazafiak elleni hajtóvadászat adatait, mintha nem is meghurcolt legyilkolt emberek állnának a számok mögött. Kelet- Jáván, Közép-Jáván, Dél-Szumatrán, Borneóban, s iki tudná sorolni, még hol csaptak le a hazafiakra. Közben ezrével bocsátották el a hivatalukból a baloldali nacionalistáknak vagy „a régi rend más elemeinek“ kijelölt alkalmazottakat. A foglyokkal eddig is brutálisan elbántak. A közép-jávai Solo folyóba vagy az Indiai-óceánba dobott tetemek, a Malangban lefejezett tanítók holttestének közszemlére tétele, a táboraikban gyakori éhlhalál után a djakartai kormány új terve a szadizmus újabb megnyilvánulásainak nyit kaput. Jelzi, hogy a propagandakiadványban is lefestett veszélyes, kanyargó utak nemcsak az indonéz természetre, hanem a politikára is jellemzőek. A dzsungelhalálra szánt foglyokat még nem indították útnak. A jelentés szerint a kijelölt területen partizánegységek harcolnak, és ez, úgymond, súlyos gondot okoz Djakartánaik. Az ellenállás eddig is gondot okozott az indonéz reakciónak. E gondoktól terrorral sem tudott megszabadulni. Nem fog megszabadulni mostani dzsungelpolitikájával sem. Barabás Péter IDŐSZERŰ JEGYZETEK Az Olasz Kommunista Párt az új többségért Az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusa mind belpolitikai, mind pedig külpolitikai szempontból igen nagy jelentőséggel bír. Belpolitikai síkon igyekszik olyan taktikát kidolgozni, amely Olaszországot kivezetné a válságból, külpolitikai síkon pedig minden erejét arra fordítja, hogy a kommunista és munkáspártok közelebb kerüljenek egymáshoz és létrejöjjön egy európai vagy egy világkollektív biztonsági rendszer. Luigi Longo az Olasz Kommunista Párt főtitkárának beszéde foglalkozott a múlt évi, valamint a januári politikai sztrájkmegmozdulásokkal és utalt arra, hogy a küzdelmekbe a pártnak lehetősége nyílt újabb szövetségesek szerzésére. A főtitkári beszéd gerincét az „egységben harcban alkossuk meg az új politikai alternatívát, hqgy kijussunk abból a válságból, amely Olaszországot gyötri“ jelszó jellemezte. A pártmunka igen bonyolult és összetett, mert olyan platformot kell kialakítani, amely megegyezik az országok különböző rétegeinek érdekeivel. A párt olyan reformokat tűz maga elé, amelynek végső célja, hogy az országot eljuttassák a szocializmushoz. Hogy ez megvalósulhasson, ehhez pedig az új többség kialakítása kell, amely a baloldalból, a szocialistákból, a katolikusokból és demokratikus erőkből állna. Az új többség kialakítására azért van szükség, mert a mostani középbal irányzat csődbe jutott. Amint a beszédből kitűnik, az új többség létrehozásiéhoz most kedvező a helyzet, annál is inikább, mert a kormány jelenlegi politikája érzékenyen sebezhető, mivel az maradék nélkül kiszolgálja a monopol tőkések érdekeit, ugyanakkor alig tesz valamit az ország gazdasági helyzetének megjavítására. Röviden a párt olyan új gazdaságpolitikát követel a kormánytól, amely elsősorban a belföldi kérdések megoldására irányulna, és korlátozná a külföldi tőke behatolását, amely komoly akadályokat gördít az ország belső gazdasági problémáinak megoldása elé, és csak saját érdekeit nézve minél nagyobb nyereségre törekszik. Erről egyébként saját magam is meggyőződtem, mikor Olaszországban jártam, mégpedig a Monte Catino-i Edison óriási műtrágyagyárban, ahol megtudtuk, hogy a gyár a műtrágya 80 százalékát külföldre szállítja, ugyanakkor az olasz mezőgazdaság európai méretben majdnem a legkevesebb műtrágyát fogyasztja. Amint a beszédből kitűnt, baj van az olasz demokráciával is. Az Olasz Kommunista Párt a második legerősebb párt és a kormányban mégsem kap helyet. Tehát egy hatalmas tömeg nincs képviselve a kormányzatban. Pedig az olasz jobboldal gyakran hangoztatja, hogy náluk igen magas fokú a demokrácia. De ez a példa bizonyítja, hogy nem így van. A kommunisták elszigetelése, kizárása az ország politikájának irányításából mindenképpen az olasz demokrácia problémája. Külpolitikai síkon, amint már említettük, az Olasz Kommunista Párt a kollektív biztonsági rendszerre törekszik. Továbbra is híve a tömbön kívüliségnek és a semlegességnek. Ugyanakkor elismeri, hogy a Vietnami Népi Demokratikus Köztársaság csakis azért győzhetett, mert a szocialista országok erkölcsileg és fegyverrel is segítették. Csábító és vonzó a tömbön kívüliség, a semlegesség, de addig, amíg például Amerika harci repülőgépeket szállít Izraelnek és Jordániának is, valamint öldöklő háborút folytat Vietnamban, kémszolgálatával Nyugat-Európában államellenes akciókra serkent, ilyesmiről nem lehet szó. Az OKP egyébként a Földközi-tengert atommentes béketengernek képzeli el, azonban hozzáteszi, hogy a szovjet Ihadierők csakis azért jelentek meg ott, mert az amerikai hatodik flotta hajói ezt kiváltották. Luigi Longo továbbra is elítéli az öt hatalom csehszlovákiai beavatkozását, azonban elítéli azokat az elemeket is, akilk ezt a hidegháború kiszélesítésére használják fel. Egyébként a csehszlovák eseményekkel kapcsolatban a kongresszuson megoszlottak a vélemények, és nehezen alakult ki egységes állásfoglalás. Az Olasz Kommunista Párt legközelebbi programja tehát az, hogy a párt végre uralkodó pártjává válhasson, hogy így a már említett reformokon keresztül a szocializmus felé vezesse az olasz népet. BÁLLÁ JÓZSEF A pakisztáni ellenzék Az elmúlt napokban a külföldi hírügynökségek meglehetősen kevés tudósítást közöltek a súlyos belpolitikai helyzetben levő Pakisztánról. Valószínűnek tűnik, hogy a túlfűtött légkörben az ellenzékek átmenetileg, lehet, hogy csak napokra, várakozási álláspontra helyezkedtek. Ellenzékekről szólunk, tudniillik Pakisztánban legalább annyira összetett a kormányellenes tábor, mint amennyire az ország elnevezése — amelyet három állam nevéből kovácsoltak össze. Az 1965-ös indiai és pakisztáni konfliktusból a taskenti tárgyalások, illetve a Szovjetunió közvetítése vezette ki az országot. Az is tény, hogy Pakisztán arra törekedett, hogy fejlessze kapcsolatait a szomszédos ázsiai országokkal; kissé távolodjon az egyoldalú nyugati elkötelezettségtől, valamint rendezze kapcsolatait több szocialista országgal — köztük a Szovjetunióval is. A kormány külpolitikai vonalvezetésének érvényesítése közben növekvő belső feszültséggel találta magát szemben. Kikből áll az ellenzék? A fő hangadó az Indiával szembeni szélsőséges álláspontot képviseli: úgynevezett „iszlám szocializmust“ hirdet, amelylyel csak jobban felkavarja a világ legnagyobb mohamedán államában a szenvedélyeket. Lényegében anarchiába akarja rántani az országot és csak kevés a köze az egy témával „halkabb“ körökhöz: Ali Bhutto volt külügyminiszter — Ajub Khan politikai ellenfele — néppártjához, amely „sajnálkozik“ a taskenti konferencia eredményei felett. E sajnálkozás gyökerei viszont nem belpolitikai talajban, hanem a pakisztáni—kínai kapcsolatokban sarjadnak. Bhutto e kapcsolatok szószólója volt. Népszerű alakja a diákmozgalmaknak; „keményen India-ellenes“ és ezt az álláspontját lovagolják meg a nacionalisták — lázitva vele a fiatalokat. Itt kapcsolódik a nacionalizmus a kalandor ellenzéki koncepcióhoz. Ajub Khan többször kifejtette, hogy országa nemzeti egységre törekszik és a gazdasági ügyeket is szilárdabb alapokra kívánja helyezni. A soviniszta politikusok egyebek között azzal vádolják Ajub Khant, hogy „Taskentben meghiúsította Kasmír megszerzésének lehetőségét“. Ugyanakkor — ez is tükrözi a pakisztáni bonyodalmakat — a nacionalisták azt állítják, hogy „nem kívánják vissza azt az időt, amikor Pakisztán a CENTO és a SEATO agresszív katonai tömbök aktív tagja volt“ — jóllehet, formálisan tagja ma is. És most néhány szót az igazi ellenzékről, amely a nép érdekeit képviseli. E kis létszámú és valóban baloldali csoport — amely a Bhuttót támogató Népi Liga pártból vált ki — ellenez minden szélsőséges megnyilvánulást és síkra száll a gazdasági viszonyok rendezéséért, az igen alacsony reálbérek emeléséért. . Ajub Khan a jelek szerint igyekszik alkalmazkodni az új helyzethez és gazdasági engedményeket tesz — ahol tud. A különböző színezetű ellenzék magatartása most attól függ, hogy mennyire érvényesül Pakisztán kül- és főként belpolitikájában a higgadtság, valamint a realitások figyelembevétele. Jankovszky János AMERIKAI SUGÄRHATTÄSÜ GÉPEK JORDÄNIÄNAK Az Egyesült Államok elküld Jordániának néhányat abból a 20 darab F—104G Starfighter sugárhajtású gépből, amelyet Jordánia még az 1967 júliusi háborút megelőzően rendelt. Noha az F—104G gépek régebbiek és lassúbbak, mint az az 50 Phantom sugárhajtású gép, amelyet az Egyesült Államok Izraelnek ígért, Jordánia hamarab kapja meg a rendelt szállítmányt, mint ahogy a Phantom gépeket Izraelnek leszállítják. Jordánia egyébként későbbi leszállításra újabb 40 F—104G gép leszállítására kötött szerződést Amerikával.
