Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-03 / 31. szám
A nagyölvedi szövetkezet korszerű pincéje a tetszetős fölépítménnyel. A pince „gyomra“ jó fajta nedűt őriz, melyei az üzletfelek bármikor szívesen megvásárolnak. Méltán büszkék az eredményekre A nagyölvedi szövetkezet nemcsak szántóföldi növénytermesztéséről és állattenyésztéséről, hanem szőlészetéről is messze vidéken híres. A 30 hektár szőlőből 18 már termő. Tavaly 12 hektár jó eredményt hozott. Átlagban 98 mázsás hozamot értek el. Az Ezerjó 210, a Tramín pedig 70 mázsát adott. Varga Gyula elvtárs, a közös szenvedélyes vincellérje erre az évre 85 átlagmázsát tervezett s ha nem jön közbe jégverés, akkor a múlt esztendei szölőhozainot is jócskán túlszárnyalja. A szőlóskertben példás rend uralkodik. A kordonsorok közt egy szál füvet nem talál a nézelődő. A tápanyag semmi esetre sem kerül illetéktelen helyre, hennm a termést gyarapítja. Általában véve a szőlészkedés a szépen, szakszerűen gondozott kert majdnem minden 81- vedi lakosnak nagy szenvedélye. Lényegében ezt bizonyítják a házak előtt húzódó virágágyások is, Ha a faluban Szalma Ferenc agronömus felől érdeklődik valaki, a kérdezett illő tisztelettel válaszol, hiszen f egyike a legszenvedélyesbb háztáji szőlő- és gyümölcstermesztőknek, aki különféle díjak tulajdonosa. A szövetkscvt gazdasága ín az egyének háztáji kertje elárulja, hogy ülvedat valóban nagyszerű emberek lakják, űröm ilyen gazdaság vezetőjének tenni. Urbán Ferenc szövetkezeti elnök méltán büszke az eredményekre. -hai-6 Részlet a kordon rendszerű szőlőültetvényről. TÁNACSADÓ Gyümölcsöseinkben sok a hullott gyümölcs. Különösen azon egyéni termelőknél potyog a gyümölcs a fáról, ahol az év folyamán nem védélveztek kellőképpen a különböző gombabetegségek és állati kártevők ellen. A termesztésben kevésbé jártas kertészkedők sajnos, a legtöbb esetben nem szedik össze a hullott gyümölcsöt, a fa alatt hagyják. Jó, ha tudjuk, hogy a hullott gyümölcs melegágya az összes növényi és állati kártevőknek, élősködőknek, tehát az ilyen trágyázással nagy kárt teszünk önmagunknak, szomszédainknak. A hullott gyümölcs hevertetése a fák alatt nem egyéb, mint a férgek, gombabetegségék mesterséges továbbszaporítása. Éppen ezért a fertőzött gyümölcsöt mielőbb és minél gyakrabban szedjük össze, a fel nem használhatót pedig haladéktalanul semmisítsük meg. A hullott gyümölcs sertésekkel is feletethető. Azonban Ilyenkor se tároljuk halomba, mert időközben a férges gyümölcsöt a féreg elhagyja és visszavándorol a fára. Az ilyen rothadó gyümölcshalom a gombabetegségek valódi tenyésztelepe, amely azután elárasztja betegségekkel a környező gyümölcsösöket, ügy hogy azok karbantartása szinte lehetetlenné válik. Az érésben lévő hullott gyümölcs különösen szélvihar után házilag hasznosan feldolgozható. Nemcsak finom rétes, de az érettebbekből bor, némi cukor hozzáadásával elsőrendű befőtt készíthető. • • • Nagy gonddal végezzük a kerti magvak betakarítását, raktározását. A mag akkor a legértékesebb, a legjobb csíraképességű, ha megőrizzük eredeti színét, fényét és jellegzetes illatát. Ezt időbeni aratással és gondos betakarítással érjük el. Az apró kertimagvak aratására viaszélés a legmegfelelőbb időpont. A maghozók nem virágzanak egyszerre, tehát nem is érnök egy időben. Amikor tehát a mag nagyobbik fele érett, a többi viaszérésben van, ekkor ajánlatos a betakarítás. Jó, ha tudjuk azokat a jelenségeket, amikor a legalkalmasabb aratási időpont bekövetkezik. A salátamagot akkor aratjuk, amikor a magtüsző kétharmada pelyhes, a kömény, a petrezselyem, sárgarépa, karotta magját pedig akkor, amikor a rózsatányérok barnás színt nyernek. Végül a hagymamagot akkor takarítjuk be, amikor a fej háromnegyed részén nyílásban vannak a tüszők, és láthatókká válnak a fekete magvacskák. Ha kisebb területen csupán magunk számára termelünk magot, betakarítását szakaszosan is végezhetjük. Ily esetben az érett maghozót levágjuk, míg a tejes, illetve viaszérésben lévőket még néhány napig érni hagyjuk. A learatott magvakat kis kévékbe kötjük és lehetőleg fedél alatt szárítjuk. Ezután kimorzsoljuk, szeleljük, majd zacskóba akasztjuk szellős helyre. Megjegyezzük, hogy a hagyma maghozőin kívül a magvak szárastól, illetve rózsástól is tárolhatók tavaszig. Ajánlatos, hogy a különböző zöldségmagvaik raktározása egy helyen történjen. Célszerű, ha a padlás valamelyik részén szögeket verünk a gerendába és szépen sorrendbe odaaggatjuk a maggal telt zacskókat. Ily esetben nem kell félnünk, hogy a magok a nedvesség következtében penészessé válnak, de attól még kevésbé, hogy az egerek a tél folyamán elbitangolják. (s) Anyu, ne keresd a gereblyét, az apu már megtalálta!