Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-08-03 / 31. szám

ALVÖSZEMZES nal egyik végét az alanyhoz szorítjuk, a másik végét pedig jobb kezünkkel felülről kezdve a szemzés körül csavarjuk egé­szen a seb aljáig úgy, hogy a fonal másik végét is letekerjük. Ü6ak a szemet hagyjuk szaba­don és végül a szálat önmagá­val elhurkoljuk vagy a szál má­sik végével elkötjük. Lehet a fonal mindkét végével is kötni úgy. hogy először is a háncs középrészét a szempajzs felső részére szorítjuk, a szem köré keresztkötést csinálunk, azután a szár két végét kétfelé csa­varva a szemzést betekerjük és végül a szár két végét egybe­kötjük. Kötözés közben ügyel­jünk arra, hogy a szem el ne mozduljon, az alany héja simán feküdjön és össze ne sodród­jon. A kötés a T vágást teljes hosszában fedje. A szőregi kötözés a követke­ző: a szálat két kézbe vesszük úgy, hogy a jobb kézben csak 15 cm-es rész legyen, ekkor a szemzésre fektetjük a szálat ügy, hogy a T metszés felső víz­szintes sebét borítsa, azután a bal kezünkben levő hosszabb végét az alany mögött áthúz­zuk, majd előre húzzuk, és csa­varni kezdjük az alany körül. Első csavarás után a hosszú szál e rövid szálat is lefogja, ekkor a rövid szálat elenged­hetjük, és a hosszú szálat két kézzel felülről lefelé haladva gyorsan csavargatjuk az alany körül. Ha a szem elálló, mint pl. a cseresznye szeme, úgy a kötést a 6zem alá visszük, kü­lönben egészen a szemig taka­runk, azután a következő csa­varásnál a levélnyelet is leszo­rítjuk a tövénél. így haladunk a végéig, amikor a hosszú szá­lat erősen húzva a másik szál­lal kétszer óthurkoljuk (két­szer átváltjuk) és meghúzzuk. Csömöre kötni nem is kell. A szőregiek alulról felfelé haladva is kötöznek és a T vá­gás vízszintes sebe felett feje­zik be a kötést. Ez azért elő­nyös, mert éppen az alany nyi­tott sebénél lesz többrétű a kö­tés, másrészt Itt az sem okoz bajt, ha a kötés befejezésekor erősebben meghúzott kötelék bevágja az alanyt, é6 erősebb szél itt letörheti az alany szá­rát, mert a szemzés a törés »latt épségben marad. Nagyon fontos, hogy a szem körül jó szoros legyen a kötés, de a szemet ne érje. Legjobban a levélnyél tövénél kell meg­húzni a kötést. Fontos, hogy az alanyon a metszést és a szemek leszedé­sét mindig szemzőkéssel végez­zük c e pengével más vasta­gabb farészeket vagy kötöző­anyagot ne messünk, mert az éle feleslegesen romlik. Ha ész­revesszük, hogy a kés tompul, nyomban le kell húzni szíjon és Időnként fenőkövön meg kell fenni. A leszedett szem sebéhez sem kezünkkel, sem mással ne érjünk hozzá, szájunkba ne ve­gyük, mert mindez csökkent­heti a megeredést. A szemzés sikerét 10 nap múlva megállapíthatjuk. Ezt felismerhetjük arról, hogy a szem lapja a színét megtartja és nem ráncosodik össze. A levélnyél elbarnul és kis érin­tésre lepattan a szemlapról. Viszont, ha a szem megfekete­dik, a szemlap bámulni kezd és ráncos, a levélnyél elszárad, de érintésre nem válik le, vagy­is rászárad a szemlapra, úgy a szemzés elpusztult. Nem ele­gendő az, hogy a szempajzs alul vagy egyik oldalon kissé össze­forrt az alannyal, mert ez úgy­sem marad tartós és a szemzés pusztulásnak indul. Szemzésnél általában 80—98 °/e eredést le­het elérni. Bármely oknál fogva is pusz­tult volna el a szemzés, erről 10 nap múlva meggyőződhe­tünk, és ilyenkor, ha még az alany lében van — azaz a hé­ját feladja — a szemzést az előző mellett vagy mögött meg­ismételhetjük. Ezt a műveletet szaknyelven pótszemzésnek ne­vezzük. Amennyiben a pótszem­­zés sem sikerült volna, úgy egyes esetekben tavasszal még oltással — főként rügylapozás­sal — segíthetünk. Nem min­den növényfaj oltható tavasz­­szal, pl. az őszibarack sem. Az jalvószemzések következő tavaszig szabály szerint nyu­galomban maradnak. Egyes ala­nyok azonban természetüknél fogva még mindig erősen vasta­godnak, ezért az alvószemzést kb. 18 nap múlva okvetlen át kell vizsgálni és ha az alany vastagodik, a szemzéseket fel kell vágni és újra lazábban be kell kötözni. Az erősen vasta­godó alanyon előfordul, hogy a kéreg a nemes szem mellett szétnyílik, a szem mintegy ki­fordul a kéregből, ami a szem­zés további sorsára káros ha­tással lehet. Ha az ilyen szem­zést a kötés felvágása után nyomban újra átkötjük, a szem körül az alany kérge nem válik szét, és a szem is jobban telel. A szoros kötés alatt az alany vastagodhat, a kötés ezért be­vág. Az Ilyen szem elpusztul, vagy tavasszal, ha ki is hajt, csenevész hajtást hoz. Általá­ban a szemzéseket a 18. naptól kezdve felvágjuk, azaz a szem­zés mögött kacorral a kötést elmetsszük. Sok szemzés, megy tönkre azért, mert hozzá nem értők a kötést nem vágják fel. Bokorrózsák alvószemzései gyö­kérnyakba szemezve, földdel betakarva nem vágandók fel, mivel a föld alatt a rafia arra az időre elrohad, amikor már erősen bevágna. Leginkább vastagodnak a csontmegvú alanyok és legke­vésbé a lágymagvúak: a körte, és az alma. Az alvószemzéseik további ke­zelése abból áll, hogy a tél beállta előtt az utolsó kapálás­kor az alanyokat kissé feltölt­jük, így némi védelmet nyúj­tunk a szemzéseknek. Különö­sen védelemre szorul a mele­gebb éghajlat alól származó őszibarack. E szemzéseket — ha néhány darabról van szó — télire olajba mártott papírral is beboríthatjuk a következő­képpen: Papírlapból tenyérnyi széles szeleteket metszünk és ezt a szemzés felett odakötjük úgy, hogy mintegy beborítja a szemet, alul azonban tölcsér­­szerűen üres marad. Az alanyt az alvószemzés fe­lett ősszel nem szabad vissza­vágni. mert a visszavágás a ne­mes szemet kifakadásra serken­tené. Ha a szem mégis kihajta na, az annak a jele, hogy kissé korán szemeztük — míg az alany túlságosan lében volt —, vagy esős, meleg időjárás miatt az alany erős fejlődésnek in­dult. Mindezen úgy segíthetünk, hogy ősszel a nemes hajtást egy ujjnyira lemetsszük, hogy csak az alsó, érettebb része maradjon a fáján. Amennyiben ez a kis csonk szerencsésen át­telel, tavasszal a szemlap egy pótrügyéből új hajtást várha­tunk, amit majd tovább nevel­hetünk. Egyébként a túl erős növeke­désben levő alanyok hajtásait szemzés előtt össze is szokták kötözni. Ez a nedvkeringést meglassítja. De lehet máskép­pen is védekezni az ellen, hogy az erős alanyba helyezett alvó szeme tavaszig ki ne hajtson, éspedig úgy, hogy az alanyon a T vágást fordítva készítjük el, ami mérsékeli a gyökérnedvek­nek a szemhez való áramlását. Természetesen a szemet nem fordított helyzetbe rakjuk be. Az ilyen szemzés azonban a munkát meglassítja. Éppen ezért faiskolai üzemben nem alkalmazzuk. Bokorrózsa alvószemzésénél előfordulhat, hogy a vastag alany a kis szemet teljesen beforrja. Az ilyen szemet ta­vasszal a kéreg alól ki kell bontani. Kora tavasszal az alanyokat a megenedt szemzés lelett 10— 15 cm-re visszavágjuk, az eset­leges kötéseket is felvágjuk, az összes oldal- és tővesszőit 6imán eltávolítjuk. Ezután az alany rügyeit kitördeljük, hogy csak a nemes szem fakadjon és az minél erősebben fejlődjön. A hajtást — amint lehetséges — a fölötte meghagyott ún. „biztosító“ csaphoz kötjük. A rózsát, őszibarackot, mandulát közvetlenül a szemzés felett vágjuk le, tehát biztosítócsapot nem hagyunk. Az alany alvó rügyeiből újabb és újabb haj­tásokat növeszt majd: ezeket állandóan tőből ki kell vág­nunk. Az elpusztult alvószem­­zéseket, amennyiben lehetséges, tavasszal oltással pótoljuk. A gyakorlatban a legelterjed­tebb ivartalan szaporítási mód. Szebb kert - tökéletesebb üdülés A Német Demokratikus Köztársaságban a városi dolgozók százezrei üdülnek hétvégén, ünnepnapokon és szabadságidőben kiskert-telepeken vagy kertes nyaralóban. A kert szeretettnek kollektiv és egyéni formái már szinte történelmi múltra tekint­hetnek vissza, jó félévszázada pedig különösen a kiskert tele­pek létesítése hatalmas tömegmozgalommá fejlődött. Virágkora azonban igazán napjainkban teljesedik ki, amikor a szocia­lista állam az egész társadalom létfeltételeinek állandó javí­tására törekszik. E mozgalom nem újkeletű, sok a 30, 40, 50 éve, vagy annál is régebben létesült kiskert telep, ahol a parcellák nem nyúj­tanak kielégítő látványt, termelvényeik sem ütik meg a mai kívánalmakat. A rajtuk álló házikök és a kerítések jórésze felújítására szorul. Az általános életszínvonal emelkedése az emberek esztétikai igényeinek megnövekedésében is megnyil­vánul, azt várja a kerttől, hogy a befektetett munka nagyobb eredményességén kivül a szépség harmóniáját is sugározza. Az NDK területén megszakítás nélkül létesülnek újabb modern lakótelepek, amelyek területén még régebbről kiskert-telepek találhatók, joggal megkövetelhető, hogy ezek kulturáltságuk­kal hangulatilag is beleilleszkedjenek az összképbe. Az NDK kiskertészetei az egész országot átfogó egyesülésben tömörülnek, legfontosabb feladatuknak a kertek és kerttelepek korszerűsítését tekintik. A sokrétű és hosszabb idő alatt meg­valósítható tervek kidolgozásához a legkiválóbb szakemberek, kertészek, kerttervezők és építészek nyújtanak segítséget. Ettől a komplex tervtől várják, hogy néhány év leforgása után a kiskert-telepek struktúrája, növényféleségeinek összetétele ús minősége, valamint a tájban kialakított összképe kedvezően megváltozik. A kertbarátok helyi csoportja dönti el továbbra is, hogy a tagság mit hoz közös erűvel létre, s amellett, hogy a maga területét is megműveli, a helyi adottságokat figyelembe veszik a távalti munkatervekben. A zárt ipari települések mellett a kiskert-telep zöldfelülete erős hangsúlyt kap, itt már nemcsak a kertkedvelők kis cso­portjának ügye ez, hanem az egész lakóközösségé, ezért kom­munális erőből vagy önkéntes munkával sétautakkal, pihenő­­sarokkal, gyermekjátszótérrel veszik majd körűi. Az új tele­pülések helyének kijelölésekor, a tervek elkészítésekor már figyelmet kell arra is fordítani, hogy kiskert telep is létesül­jön. Az egyesület körzeti és helyi szervezeteire vár a feladat, hogy a városi hatóságokkal és a tervezőintézetekkel meg­felelő kapcsolatokat építsenek ki, hogy a későbbi városfejlesz­tésnek a kiskert telepek ne essenek áldozatul: és kezdettől a dolgozók javát szolgáló szociális létesítménynek tekintsék. (Garten unó Kleintierzucht) H g-y-z-V

Next

/
Thumbnails
Contents