Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-03 / 31. szám
m m m m, 1wwmmYßM. SSm m, 'ScmNSGWfiCr m vm m ot *k nim m, vf H m ism m? A VIDÁM FÜRDŐZÉST EGY TÖB&K ZAVARTA MEG. VICUS ES GERGŐ IJEDTEN BÚJT.A FÉLSZEMÜ ELÖL. S BÁCSI! TÖRÖK BÁCSI! A SZÜRKE HOL 1/ACK FIÚCSKA? G/EPE ELŐ! FÜGÉT ADOK! HA KÉM JÖSSZ, ELVISZEM.A LOVADAT!^ — A KÖLTŐ HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJA — Népies költészetünk „nagy triászának“ rimaszombati szülöttét, Tompa Mihályt ünnepelte múlt vasárnap Hanva község és széles környékének lakóssága, a költő halálának 100. évfordulója alkalmából. Az irodalomszerető közönség fülében az iskolapadok távlatából ismét felcsendültek az általánosan ismert, felejthetetlen Tompa-verssorok, melyek mondandója napjainkig megőrizte időszerűségét. Vajon ki ne tudná idézni ezeket a már szállóigévé vált sorokat: „Fiaim, csak énékeljetek!“ vagy a Gólyából: „Neked két hazát adott a végzeted, Nekünk csak egy volt, az is elveszett.“ És ismerősek ezek a sorok is: „ ... pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk.“ Az iszákos csizmadia fia korán elárvult és csak véletlen folytán sikerült kiemelkednie a nép legmélyebb rétegéből. Kálvinista rektora közbenjárására bejutott a sárospataki kollégiumba. De számára a szellemet gyarapító tanulás egyben megalázással A hanvai Tompa-mellszobor. járt, mert diáksága mellett két földesúri! szolgája volt. Tanulmányait többször .megszakította, egyszer betegsége, máskor nyomorúságos anyagi helyzete miatt. Ügyvédnek készült, végül mégis a lelkészi pályát választotta. Eléő költeményeit diákkorában Irta, s neve hamarosan ismertté vált az irodalmi körökben. Az ifjú Tompa verset kielégítették az akkor divatos mesterkélten érzelmes versekre áhító olvasó követelményeit. A Petőfivel kibontakozó népies költészeti irányzat őt is elragadja, s ezt a hatást 1844-ben írt „Levél Petőfi Sándorhoz“ című verse pecsételi. A „Felelet Tompa Mihálynak“ Petőfi barátkozásra nyújtott jobbját jelenti, s a két költő a következő évben Eperjesen személyesen is találkozik. Ez a barátság később elvesztette egykori közvetlenségét, melegségét. Tompa részéről az elhidogülés irodalmunk üstökösével szemben táplált féltékenysége, de betegségéből származó borúlátása és boldogtalan családi élete is befolyásolta. Tompa költészete a szabadságharc idején egyértelműen a forradalom mellett agitált, s a bukást épp olyan nehezen viselte, mint megannyi igaz hazafi. A Világos utáni évek jelentik költészetének legjelentősebb, úgynevezett allegórikus-szakaszát. A madár fiaihoz, A pusztán, A gólyához című költeményeiben természeti jelenségek szolgálnak ürügyül, hogy ítélhessen, kifejezhesse súlyos politikai mondanivalóját. Az ezután következő időszak lírai verseit bensőséges érzelmek forrása táplálja, de bennük is fel-felcsendül a forradalom emlékét gyászoló hang, a kétségbeesés. „Hová lett innen a vérfolt s a patkónyom, Mely a setét idők küzdelmiről szóljon, Eltörlék az évek. Hej, ha a szívből is fájdalmat, emléket így kitörlenének“ (Tornácomon) Ekkortájban írja Virág regéit, melyekben az eddigi értékelések szerint, az emberek világától elfordulván, a természetben, a virágok között keres nyugalmat, feledést. Véleményünk szerint, e finom lehelletű költemények keletkezése, lélektani motívumainak felfedezése még mindig az elkövetkező évek irodalomtörténeti feladata. A reménykedés, az igaz hazafiság, a bátorság erényei csillannak fel a hatvanas években írt verseiben. Költői ívelésének legmagasabb pontját jelentik ezek az alkotások. Betegsége egyre inkább elhatalmaskodik teste, lelke felett. 1866-ban keserű őszinteséggel írja Meggyes Lajosnak: „Kétségkívül fogsz még emlékezni arra, hogy tíz éve ismeretlen, erős ember jelent meg nálad, s maga nevezése nélkül nyújtá neked ^baráti jobbját. Ezt az embert Tompa Mihálynak hívták. Ez az ember nem létezik többé. Valami nyomorult árnyék reámemlékezteti, a vizsgálót, az elenyészett emberre. Maga is alig tudja, kicsoda...“ Ekkori lelkiállapotára jellemző, a Fékét» íromTM esete, amelyet naev titokban tartott és bizalmasan a jászoli kpnvent irattárában helyeztetett el szigorúan meghagyván, hogy csak halála után bontsák fel. A könyv csalódást okozott, mivel a feltételezett „leleplezések“, műhelytitkok helyett olyan apró anekdotákat, feljegyzéseket tartalmazott, amelyeket kár volt rejtegetni. A Fekete könyvvel részben összefügg a centenáriumi ünnepség szenzációnak tartott sírfelbontása is. E könyv kísérő levelében Tompa azt az óhaját fejezi ki, hogy megírandó végrendeletét vele együtt temessék el és csak száz év múlva emeljék ki sírjából és tegyék közzé. A Tompa-hagyaték után kutató történészek Csíz vidékén még a hatvanas évek elején is találkoztak ilyen értelmű szájhagyományokkal. A hanvai ünneplő közönség nagy érdeklődéssel várta, vajon mit üzen Tompa Mihály testamentumában. A szélsőségesek Tompa jövendőmondó képességeire hivatkozva napjaink politikai helyzetére, kisebbségi sorsunkra vonatkozó megállapításokat is reméltek. Nem egy véleményt hallottam, viszont, amely szerint az egész végrendelet históriát a magyarok találták ki azért, hogy odacsábítsák a mintegy hathétezres közönséget. A várakozás ■ hiábavalónak bizonyult. A költő sírboltjában csak két korán elhúnyt gyermekének játékát találták. Ezt a csalódást talán Tompa lelkiállapotában, lelki erejének felőrlődésében kereshetnénk. A Fekete könyvet háromnégy évvel halála előtt juttatta el Jászóra és az .akkor tett Ígéretet egyre rosszabbodó lelki állapota miatt talán már nem akarta, esetleg nem is tudta megvalósítani. De nincs kizárva, hogy azoknak van igazuk, akik szerint a végrendeletet már régebben más kiemelte ... Ezzel kapcsolatban azonban úgyhisszük a legteljesebb és legelfogadhatóbb igazat Turczel Lajos dooens, az ünnepély egyik szónoka mondta: „Tompa utóéletében a mai nap, halála 100. évfordulójának hanvai ünneplése olyan dátumot jelent, melyet minden bizonnyal az irodalomtörténelmi írásunk is rögzíteni fog. A mai ünnepség minden résztvevője büszke lehet arra, hogy jelenlétével hozzájárult ahhoz az impozáns tiszteletadáshoz, amellyel ma itt Tompa emlékének hódolunk. Talán lesznek a jelenlevők közül olyanok, akiket csalódással töltött el az a körülmény, hogy a szájhagyományban feltételezett végrendelet nem került elő, beteljesületlen legendának bizonyult. PETRIK JÓZSEF A rimaszombati Lévay-énekkar a hanvai ünnepségen. Prandl Sándor felvételei. TISZTELT SZÜLÖK! „Kérjük, hogy szabadon, és bárki befolyása nélkül válasszanak gyermekük részére iskolát olyan tanítási nyelven, amelyet szükségesnek tartanak.“ így, szó szerint közöljük annak a röplapnak szövegét, amely az utóbbi időben Dél-Szlovákiában elterjedt. A kassai járás szülői nevében Szabó János, csécsi lakos arra kér minket, hogy mondjunk véleményt: Csak a szülőknek van joguk dönteni arról, hogy gyermeküket milyen tannyelvű iskolába Íratják. A legdemokratikusabb eljárás, mely kizár minden adminisztratív beavatkozást. Tehát egyetértünk a röplap szövegével, mert mindenkinek szabadon kell döntenie ebben a kérdésben, hiszen ez minden ember legegyénibb, legsajátosabb kérdése. Anélkül, hogy ismernénk a röplap kiadása szükségességének körülményeit, a hirdetés szükségét és annak hátterét, engedjék meg, hogy ezt a kérdést egy hasonlattal érzékeltessük (vállalva ezzel még azt a rizikót is, hogy végeredményben minden hasonlat, tehát ez is sántít). A „független választás“ kérdését ahhoz a helyzethez lehet hasonlítani, mint amikor a beteg ember szabadon és függetlenül választ, hogy vajon aláveti-e magát egy számára létfontosságú operációnak vagy nem. Csak egyedül neki van joga a kérdésben döntenie. Persze, a döntés előtt mindig kikéri a szakember, ebben az esetben az orvos véleményét. S mivel a kérdés nemcsak egy szülőtől érkezett, hanem közel 30 levél hever asztalomon és majdnem mindegyik szülő hivatkozik az annakidején is már ezzel a „kényes kérdéssel“ foglalkozó írásaimra, hadd ismételjem meg az ebben a kérdésben már kifejtett véleményemet. Szeretném hangsúlyozni, hogy véleményem a szakember véleménye. Nem akarok befolyásolni senkit sem legsajátabb egyéni ügyének döntésében és véleményemet nem tartom egyedül igaznak, sőt mégcsak minden esetben érvényesnek sem. Mégis szólnom kell, hasonlóan, mint annak az orvosnak, aki páciensének a szakember módján magyarázza, hogy mi az előnye és mi a veszélye az operációnak. A döntés joga a páciensé. A kérdésre úgy véljük a legjobb válasz, ha vázoljuk az anyanyelvnek az oktató-nevelők tevékenységében betöltött pedagógiai-pszichológiai szerepét. A szülök kérdésének eleget téve tájékoztatásul le kell szögeznünk: az anyanyelven történő tanítás-tanulás jelentőségét a nyelv és a gondolkodás dialektikus összefüggéséből eredően kell magyarázni. Mert az anyanyelv egyrészt a gondolkodás formáját adja meg, a nyelv a gondolat anyagi burka, másrészt viszont a nyelvi anyag a gondolat megjelenési formája. Ebből a dialektikus kölcsönhatásból adódik, hogy a gondolkodás teremti meg, alakítja a nyelvet, de a nyelv így kialakult formái is visszahatnak a gondolkodásra. A gyermek gondolkodásának fejlesztésével beszédét, beszédének fejlesztésével értelmi képességeit is fejleszti. Viszont ugyanakkor az ember mindig annak a nyelvnek a formái között gondolkodik, amelyet a legjobban beszél, s ez legtöbbször az anyanyelve. Ehhez hozzátehetjük még, hogy a gondolatok egybekapcsolása, a gondolkodás tevékenysége századokon keresztül, több nemzedék által kialakított, mintegy kikristályosodott gondolkodás útját. Ezért mondja Kosztolányi: „Csak anyanyeivemen lehetek igazán én. Ennek mélységéből buzognak fel az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok! Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról.“ A nyelvlélektaní kutatások, valamint Pavlovnak és tanítványainak a gondolkodás fiziológiai mechanizmusával kapcsolatos, az első és a második jelzőrendszerre vonatkozó kutatásai azt igazolták, hogy a tanulásban az anyanyelvnek, mint elsődleges keletkezésű nyelvi komplexumnak, nagy a szerepe. A gondolkodás ugyanis — amely mindig elvonatkoztatást és általánosítást jelent, kezdve alapformájától, a fogalomtól, az ítéleteken át a következtetésig — nyelvi anyag, azaz szavak nélkül nem lehetséges. A fogalomalkotásnak tehát mintegy szüksége van a szavakra. A szónak az anyanyelvi oktatásban betöltött szerepét magyarázza az a körülmény is, hogy az anyanyelvi szó van legközelebbi kapcsolatban az ember (de főlég a gyermek) életével, tapasztalataival, hiszen ebben a szóban halmozódik fel az egész élményanyag, amelyet az előző nemzedékek hosszú éveken át kialakítottak. Mindebből egyrészt az következik, hogy egy idegen nyelv szavai a legtöbb esetben csak akkor fejezhetnek ki a beszélő és hallgató számára fogalmat, gondolatot, ha ugyanazt a pszichológiai ingert váltják ki, mint az anyanyelv szavai. Mindez arra kötelezi a szülőket, pedagógusokat, hogy az e téren meglévő egyéniességet és önkéntességet váltsa fel a tudományos ismeretekre támaszkodó tudatosság. Ha a szülők szempontjából vizsgáljuk a magyar tannyelvű iskolákat, megállapíthatjuk; a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák tantervei értelmében a pedagógusok megismertetik a tanulóikkal mind a magyar, mind a szlovák nyelvet és kultúrát. A gyermek a magyar tannyelvű iskolában megismeri és megszereti anyanyelvét, a magyar irodalmat, Petőfi, Ady, Arany, Móricz és más nagy írók műveit, a magyar nép történelmét. Emellett módjában áll tökéletesen elsajátítani a szlovák nyelvet is, megismerni, megszeretni a szlovák és a cseh nép történelmét és irodalmát. Minden iskola egyetlen értékmérője, hogy tanulóinak mennyiben adja át a tanterv előírta fónanyagot. Tehát nem a tanítási nyelv, hanem az iskolában folyó oktató-nevelő munka eredményessége a döntő tényező. Csakis ezek után szögezhetjük le, hogy a kilencéves alapiskolák legfontosabb feladata: biztosítani a gyermek értelmi képességeinek sokoldalú fejlesztését, a tanulni vágyást és a tudást. Mindezt pedig — a didaktika (oktatástan) tudományának jelenlegi eredményei alapján — az iskolaköteles gyermek anyanyelvén történő oktatása biztosíthatja a legteljesebben. MÖZSI FERENC TOMPA. MIHÁLY életműve halhatatlan testamentum
