Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-27 / 30. szám
Kudarcot vallottak a halbiológusok Köztudomású, hogy már szá mos kísérletet végeztek a halak „nyelvének“, illetve beszédjének kifürkészésére. De valamennyi ilyen „bioakusztikai“ kísérletezésnek hajótörést kellett szenvednie, mert nem a szabad természetben, mondjuk a tengerben, hanem a természetestől eltérő feltételek között, például laboratóriumban folytak le. Az eredmények tehát távolról sem tükrözték a valóságot. A hamburgi halászati kutatóintézet Freytag nevű munkatársa most dróthálóból készült ketreceket bocsátott le a tengerbe megfigyelés céljából a Helgoland partjai mellett készülő első német vízalatti „épületével“. Munkásságát azonban nem folytathatta az anyagi eszik özök kimerülése folytán, araiért a dán szigetek környékére helyezte át működési területét. A második világháborúban lievetett búvámaszád-elhárítók személyzete cethalak által hallatott hangokat vélt felfedezni. Azóta a tudomány megállapította, hogy jóllehet az élővilág minden, csak nem csendes, de a vízfelület által kiváltott reflexió, vagyis visszaverődés nagyrészt elnyeli vagy eltorzítja a mélyből jövő hangokat és zörejeket. Amerikában is megrögzítettek különböző röfögö, nyekergő, brekegő, sípoló és brummogó hangokat magnetofon-szalagokon, amelyek azonban még csak nem I« hasonlítanak az akváriumokban tenyésztett fajrokonaik „nyelvére“. Dr. Freytag ennek ellenére is konokul folytatja kísérleteit azokból a felismerésekből kiindulva, amelyeket amerikai és német katonai szakértők gyűjtöttek össze a háború folyamán a tengeralattjárók akusztikai álcázásának megvalósítására. Viszont ezekkel sem „metszett“ sokat, mert közben kitudódott, hogy a hidrofon nevű lehallgató készülék csak olyan hangok észlelésére képes, amelyeknek hullámhossza kisebb mint a kísérleti medence hosszának fele. És vajon hol találni ilyen „eszményi“ feltételeket? A laboratóriumi és akváriumbeli kutatások során elkövetett hibák és tévedések egyúttal arra Í6 magyarázatot adnak, miért nem sikerült eddig az akváriumban készült hangfelvételeket eredményesen felhasználni a halászatban. A Frankfurter Allgemeine Zeitung mindezek ellenére kitart amellett, hogy dr. Freytag szívós munkáját végül is majd siker koronázza. Feldolgozta: K. E. „Kövér Vilmosának hívják a berlini akvárium „beszéli sztárját“, amelyet a tudósok mindig félreértenek. Ki tudja, milyen gorombaságukat vágott a fejükhöz? »» Ülök a vízen ffn mondom, van abban valami felemelő, hogy at ember ücsörög a vízparton, lógatja a isinórt bele a vízbe és bámulfa a tollat. Már maga a toll is, ez az elmés kis szerkezet, egyszerű, pt-. héitöl megfosztott lúdtoll, ám* bár a gólyatollat lobban ajánlják, színes csíkokkal tarkítva, esetleg bevonva sztantolpapírral, hogy csillámolfon a napfényben, kérem, ez az egyszerű tollacska kiálló csücskével olyan a horgászember számára, mint egy Geigerszámláló, egy szívhallgató, egy asztronómiai távcső, még annál is jelentősebb: ez a toll egy rejtelmes, láthatatlan, de életre halálra menő küzdelem kifinomult közvetítője. Mert ugyebár a kívülálló csak azt látja, hogy egy tollvég áll ki a vízből, noésaztán? .. . de te, vérbeli horgász, minden egyes moccanásának és rándulásának tudod, átérzed a jelentőségét. Ha enyhén megremeg, ponty bukkant rá és megnyalta a kukoricagancát, amelyben ott rejlik a végzet, a horog. A toll apró rángatódzása azt mutatja, hogy a ponty már szopogatni kezdte a csalétket. Ha apró fi VADASZ w «. es ■ HSlSS* bugyborékok gördülnek fel, végképp megbizonyosodsz, hogy ponty környékezi a horgod. A villámgyors, erélyes rántás csakis keszegé lehet, sekély víz* ben, persze, mélyebben a ragadozó viszi így a tollat, no Igen, nem noklival, csakis valami húsféleséggel, legfőbb az aprókeszeg, de maradjunk csak a noklinál. A hal fölfedezte a vízbelógó noklit, és szaglászni kezdi. Csakhamar megállapítja, hogy színre, szagra, ízre egyaránt csábító a falat. Namármost, az Is lehet, hogy fogyasztás előtt holmiféle halegészségügyi felügyelőségnek kell ráütnie a kék pecsétet, akkor aztán nekiláthatnak. A toll megrezzen, aha, most szopja a pontyocska, óvatosan, alulról kezdve, a zsinórt azt persze nem láthatja, de kt tudja, nem dobálják ám csak úgy be az ablakon- a jó finom falatocskákat, múltkor Is megsütötte a száját, hát jó lesz vigyázni. De az Is lehet, hogy tisztában van már az egésszel, valamiféle gyorsfarkaló tanfolyamon meg ts tanult egyetmást a horognak az élelemtől való megfosztásáról, ámbár amikor a paprikás-kapros gancát tárgyalták, éppen csúsztatta az órát. Vagy ki tudja, talán ő az. aki tegnap nálam lakmározott, az 'éjjel aztán elmesélte mindenkinek, hogy sehol úgy nem főzik a noklit, mint a Pintérnél, s most tdecsődítette a fél hilllő-társadalmat, a menyaszszonyjelöltje lebeg az első sorban, annak akarja bebizonyítani férfiasságát. Rátermettség-próba lehet ám halóknál: mondjuk nekifutásból lekapni a gancát, anélkül, hogy megkarcolná a száját. Bajúszos pontyprojeszszorok aztán a szájába néznek, és hosszas konzílium alapján kiadják a látleletet, miszerint a jelölt letette a vizsgát, vér egyáltalán nem fröccsen, jöhet a nász... és az én pontyom, uszonyán szíve választottjának uszonyával, boldogan elvonul egy sötét vízmosásba ... Vagy talán keszeg- gyilkossággal vádolták meg, s most ősi halszokás szerint, ártatlanságát kell bizonyítani a horgom előtt. Vesszen, ha vesznie kell, vagy pedig vigye a gancámat és mossa tisztára a becsületét... Most... a toll mutatja, most ugrik neki... Istenem ... megvan! SikerültI Ártatlan! Milyen boldog lehet most szegénykém. No azért mindenesetre kihúzom a horgot. Hát tényleg nincs rajta a nokli. De hát akkor... akkor én egy életmentő vagyok ... Állat-élet, de élet. Holnap beiratkozom az állatvédők egyesületébe! HORGÁCS LAjOS A sügér Gyermekkori emlékeim közül talán a legszebbek közé tartoznak azok a sügérhorgászatok, amelyeken fűzérszám fogtuk ezeket a kitünó húsú halacskákat egy holtág surjákkal telt vizében. Egy szál „buktatóssal“, egy bicskával és egy jókora pórázzal felfegyverkezve Indultunk a nagy csatába. Megtelepedtünk pajtásommal a dús fűben, elkaptuk a közelünkben leereszkedő legyek egyikét, horogra tűztök és máris leshettük az úszó billegését. Az első keszeg nagyon szomorú sorsra jutott, Ő szolgáltatta a további csalit. Vékony szeletekre vagdostuk, majd kockára szeltük, és ilyen halkockával csaltuk horogra a „bandárokat“, ahogy mi akkor ezt a halat neveztük. Szájukban nemegyszer úgy eltűnt az apró horog, hogy pálcikával kellett kiakasztani. Sokszor szúrta meg tenyerünket hátuszonyuk tüskéje, de mi sem voltunk válami kíméletesek a zsákmányul ejtett halakkal szemben. És milyen nagyok voltak ezek a csíkos „durbincsok“, mert bizony akkortájt még nem nagyon tettünk különbséget a durbincs és a sügér között. Igaz, ma is sok horgász téveszti őket össze, pedig a sügér igen nagyra nő a durbincshoz képest, testén szürke harántcsfkok húzódnak, uszonyai vöröses színeződésűek, viszont a durbincs fehér, kicsi, nyálkásabb. Mindkét faj, a süllővel együtt egy családba tartozik, így nagy a hasonlóság köztük. A felnőtt már nagyobb halra vágyik, legtöbbször megveti a sügér-horgászatot, pedig ahol van ebből a fél kilósra is megnövő, falánk halból, kitűnő szórakozást nyújthat. Kis buktatóssal, közepes horoggal, giliszta vagy más húsos csalival, fenék közelében horgásszunk rájuk. Tisztításkor ollóval vagdossuk le hátuszonyaikat, apró pikkelyeiket kaparjuk le, irdaljuk meg a halat. Kiváló húsú, még ilyen szempontból is érdemes horgászni. G. *V<A'K
