Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-27 / 30. szám

Az idei vadászvizsgák értékelése A CSSZVSZ SZB elnöksége 1968. június 25-i ülésén többek között a vadászjelöltek 1968. évi vizsgáival is foglalkozott. A beterjesztett jelentés szerint az 1968. évben 1577 jelölt je­lentkezett vizsgaletételre. Ezekből a vizsgáikon megjelent 1440 jelölt, ami az utolsó 4 év alatt a legmagasabb szám. Közülük 1222 megfelelt a vizsgán (ebből 315 kitűnően) és 218 megbu­kott. Ha az elmúlt 5 év vizsgáinak százalékos eredményeit összehasonlítjuk, lényegesebb eltérést nem találunk. Vadászvizsgát a CSSZVSZ 28 járási bizottsága rendezett. Nem tartottak vizsgát a galántai, martini, tiomonnai, tőketerebesi és iglói járásban. Ebben az évben nem tartottak vadászvizsgát az erdészeti tanonciskolákban sem. Az új rendelkezések értel­mében ugyanis nem kötelesek külön vadászvizsgát tenni azok, akik az erdészeti tanonciskolán vadászatból vizsgát tettek, — amennyiben az illető iskolán engedélyezve volt a vadászat szaktárgyának oktatása. A jelentésben megállapították, hogy a jelöltek egyéni felké­szültsége jó volt és a CSSZVSZ járási bizottságai is megfele­lően gondoskodtak a vizsgák és az előkészítő oktatás sima lefolyáséról. Nem teljesen egységes még a jelöltek elbírálása a vizsgáztató bizottság tagjai részéről. Némelyik vizsga-biztos túl szigorúan, némelyik pedig túl enyhén, engedékenyen ítéli meg a jelölteik tudását. A biztosok nagy része azonban a he­lyes középutat követte: a jelölteket szigorúan bírálta el, de nem követelt tőlük olyan "tudást, amilyennel csak a szakembe­rek rendelkezhetnek. Szervezési szempontból a vizsgákat jól előlkészítették. Kisebb zökkenő csak az érsekújvári és a po­­vazská-bystricai vizsgákon volt, ahol nem biztosítottak elég helyiséget a vizsgák részére. Így egy-egy teremben több tárgy­ból egyszerre vizsgáztattak. A vizsgák színvonalának emelése érdekében a CSSZVSZ SZB elnöksége a következő határozatokat hozta: 1. Meg kell változtatni a jelöltek végleges értékelését és osztályozását. Az érvényes vizsgarend szerint megbukik az a jelölt, akit akár egy biztos egy tárgyból elégtelenre osztályo­zott. Ha az ilyen jelölt a Vadászvizsgát meg akarja ismételni, az egész előkészítő oktatást meg kell ismételni. Az értékelésnek ez a módja túl szigorú és méltánytalan. Az ilyen jelölt egy év múlva jelentkezhetne javítóvizsgára, még­pedig csak az elégtelenre osztályozott tárgyból s elegendő volna legfeljebb az elméleti oktatást újból ismételnie. Ilyen Golyós puskás lijvészversenyek Szlovákiában Ez év június 16-án és 23-án rendezték meg a golyós puskás céllövészet területi versenyeit. Szlovákia legjobb golyós lövé­szei juniorok és szeniorok ka­tegóriájában, hármas tusában mérték össze tudásukat, lö­­készségüket (nyírfajd, őzbak és vadkan céltáblákra) és az •lérhető 300 pontszámból a kö­vetkező eredményeket érték el: NYUGAT-SZLOVÁKIÁI KÉRŐ­IÉT (Malacky, 1988. VI. 18.): Szeniorok: 1. Maier R., Brati­slava, 280 pont; 2. Vyhnálck J., Devínska Nová Vés, 268 pont, 3. Slávik V., Nővé Mesto n/V., 266 pont. juniorok: 1. Herz S., Trnava, 256; 2. Randa M., Holíő, 237, 3. Vízner V., Bánovce n/B., 235 pont. KÖZÉP-SZLOVÁKIAI KERÜLET |2ilina, 1968. VI. 23.): Szeniorok: 1. Ing. Sivfiák M., Habovka, 292, 2. Weis J„ Har­­manec. 266, 3. Krasnec L., 2i­­lina, 250 pont. juniorok: 1. ifj. Kopp j., Klái­­tor pod Zn., 233, 2. Ing. Hor­­fansky }., Habovka, 224, 3. Opá­­leny O., Prievidza, 221 pont. KELET SZLOVÁKIAI KERÜLET (Preűov, 1968. VI. 16.); Szeniorok: 1. Gembicky J., Le­­vofia, 234, 2. Marcik ).. Poprad, 223, 3. Kramer ]., Humenné, 203 pont. , VADAS* 2 ,------* HAUSZ juniorok: 1. Ogurfiák M., Hnil- Cík, 250, 2. Uhlár F., Kosice, 240, 3. Fasko S., Kosice, 234 pont. Szlovákiai viszonylatban az 1968. év bajnokai tehát: Szeniorok: 1. ing. Sivfiák M., 292 pont; 2. Maier R., 280 pont; 3. Gembicky J., 234 pont. juniorok: 1. Herz §., 256 pont; 2. Ugorfiák M., 250 pont; 3. ifj. Kopp ]., 233 pont. A versenyek során kitűntek a fiatal versenyzők, akik átla­gon felüli eredményt értek el mindkét kategóriában (ing. Sivfiák, Maier a szeninrok kö­zül és Herz §., Ugorfiák M. a juniorok kategóriájában). A lövészversenyek jó időjá­rási viszonyok között, rendben, fegyelmezetten zajlottak le. A rendezők és versenybírák egy­aránt kitünően vezették a lövé­szetet. Egy hiányosságot mind­amellett meg kell említeni: úgy tűnik, hogy a CSSZVSZ járási bizottságai nem eléggé népsze­rűsítik és kevésbé támogatják a lövészversenyeket. A megfi­gyelők véleménye szerint a já­rási és területi lövészversenye­ken kevesen indultak. Ennek egyik oka, hogy nemcsak söré­tes, de a leggyakoribb golyós töltényekben is hiány mutatko­zott. A CSSZVSZ vezetősége minden lehető fórumot meg­mozgatott, hogy az átmeneti töltényhiány megszűnjön és ne legyen akadálya a lövészsport folytatásának. M. Ku lieb (ford.: K. K.) irányú javaslatot a CSSZVSZ SZB már a múlt években is tett, ám a felsőbb szervek ezt nem fogadták el. Ebben az értelem­ben újra kell majd szövegezni a vizsgarendet. 2. Egyszerűsíteni kell a jelöltek lőfegyverrel történő kikép­zését, a fegyverek és más segédeszközök használatából a vizs­gáztatást is. A CSSZVSZ KB eddig érvényes rendelkezése a je­löltek részére 4 gyakorlati kiképzést és vizsgatételt ír elő a lőtéren. Ez a rendelet komplikált és ezért nem minden járás­ban vezették be. A gyakorlatok számát le kell csökkenteni úgy, hogy azok elfogadhatók és teljesíthetők legyenek. A vizsgát úgy, mint azelőtt a helyi CSSZVSZ járási bizottságának meg­bízottja tartsa a gyakorlati fegyverkezelésből, nem pedig más járásból delegált vizsga-biztos. Ebben a szellemben meg kell változtatni a CSSZVSZ KB erre vonatkozó rendelkezéseit. 3. Sürgősen meg kell változtatni a CSSZVSZ KB vadász­­vizsgákra vonatkozó rendelkezéseit. Az eddig érvényes rendel­kezéseket még a CSSZVSZ kerületi bizottságainak idején adták ki. A kerületi bizottságok hatásköre a vadász­­vizsgák rendezésében még nem lett átruházva sem a járási bizottságokra, sem a szlovákiai bizottságra. A ren­delkezésnek még más hézagai is vannak. Nem oldja meg pél­dául azt a kérdést, hogy a jelölt részt vehet-e az előkészítő oktatáson abban a járásban, ahol csak ideiglenes lakóhelye van. Nincs megoldva az a kérdés sem, hogy új előkészítő tan­folyam végzése nélkül mehet-e új vizsga elé az a jelölt, aki sikeresen elvégezte az előkészítő tanfolyamot, de a vizsgán nyomós és elfogadható ok miatt nem jelenhetett meg. Végül az érdemjegyek meghatározása nagyon mesterikéit és sablonos, ami a jelölt hibás és téves értékeléséhez vezethet. 4. Az előkészítő tanfolyam alól kivételt engedélyezni csak igen kivételes esetben vagy egyáltalán ne lehessen! 1968-ban héttel több kivételt engedélyeztek, mint az elmúlt, 1967. év­ben. A kivételek engedélyezéséneik eddigi módja kellemetlen visszhangra ad okot és a vizsgarend megmásltásával kell ezen segíteni. 5. Üj vizsga-kérdéseket kell összeállítani a vadászvizsgákra s azokat úgy kell közzétenni, hogy már 1969-ben vagy leg­később 1970-ben azok alapján lehessen vizsgáztatni. A mostani kérdések sok esetben nem felelnek meg a jelöltekkel szem­ben támasztott igényeknek. A kérdéseket apnyi példányban kell majd kinyomatni, amennyit a CSSZVSZ járási szervezetei igényelnek. 6. Szlovák nyelven előkészíteni és kiadni minden nyomtat­ványt, amely a vadászvizsgák lebonyolításához szükséges. A szlovákiai vadászati szervek jogainak megnyirbálása előtt voltak szlovák nyelvű nyomtatványaink és a szlovákiai járások vadászati bizottságai joggal követelik újra a szlovák nyelvű nyomtatványokat. F. Ralbovsky (ford.: Kimer) Vadásztémájó képes levelezőlapokat ad ki a CSSZVSZ SZB. A sorozat 12 darabból áll és neves vadászfényké­pészek felvételeiből készült. A lapok szeptemberben je­lennek meg és kaphatók lesznek a vadászszövetség já­rási bizottságain. Egy sorozat ára kb. 10 Kfis. Vadászkutyák vizsgái. A vérebtenyésztök klubja új időpontot Irt ki a véreb-vizsgálatra: október 11-én a vérebek előzetes vizsgái, míg a fővizsgákat október 12— 13-án a karlovicei erdőgazdaság területén tartják. Vadászkutyák származási bizonyítványai (pedigréi). A CSSZVSZ KB vadászkutya-törzskönyvének vezetői fi­gyelmeztetik az ebtenyésztőket, hogy a nyári ellési fő­szezonban egy-egy bizonyítvány kiadása 8—10 hétig is elhúzódik. Ezúton is kérik az érdekelteket, hogy a bi­zonyítványok kiadását ne sürgessék. Az ifjúsággal történő foglalkozás kézikönyve megje­lent és a vadászszövetség járási szervei július elején megkapják megfelelő példányszámban. A könyv főleg az oktatási előadóknak, az ifjú vadászok vezetőinek, az ifjú vadászoknak, a vadásztársulatoknak ad hasznos út­mutatót. Lényegbevágó részel magyar nyelven is nemso­kára megejelennek. A Dunamenti Vadászszövetségek Cniója 1968. áprili6 18 —19-én Bécsben megalakult, melyben a csehszlovák va­dászszövetség is képviseletet kapott. Az alakuló gyűlé­sen létrehozták az unió vezetőségi szerveit és 3 szak­bizottságát is. Az unió célja a közös munka feltételeinek megteremtése, a vadászat, a természetvédelem, a vadá­szati kutatómunka és a vadászati propaganda terén. F. R.

Next

/
Thumbnails
Contents