Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-27 / 30. szám

ERKEL emlékezete Kisfiú voltam még akkor, egy födél alatt laktunk vele. Nem tudtam röla mást csak annyit, hogy az első emelet magas, szárnyas ajtaja előtt lábujjhe­­gyen kell Járni, mert egy híres mu­zsikus lakik ott, aki mérges ember, és haragszik ránk, gyerekekre, mert lár­mázunk a küszöbe előtt. Egyszer aztán szörnyű eset történt. Ordítozva rohantunk le a lépcsőn, mikor fölpattant az ajtó, s megjelent a küszöbön egy öregember, akit én abban a pillanatban haragvő óriásnak láttam és később megtudtam, hogy nem is tévedtem, mikor óriásnak lát­tami Szürke „slafrok“ födte alakját, papucsban járt, s a pipaszárat ütésre emelte, mint egy haragvő Olimposz! főistenség. ERKEL FERENC A garázda gyerekek széjjelfutottak, de én a rémülettől odagyökereztem a földbe, és maradtam. Az óriás megeny­hülve nézett le rám és bevitt a laká­sába. Persze, azt hittem, hogy men­ten fölaprít és elfogyaszt „fölöstö­kömre“. De nem ez történt. Vízbe mártott cukrot adott, a barna zongo­rájához húzott, leült, s a térdéhez ölelt, majd bozontos üstököm fölött elkezdett zongorázni. Félelmem las­san fölengedett, de azt nem is sejtet­tem: mit játszik a zongorán Erkel Dümmler Schenknek. Odalépett az ósdi ikredenchez, hogy előkotorja a maradék rumot. Északi irányban, a kertek felől váratlan gépfegyver­kattogás hallatszott. Utána elszaba­dult a pokol. Mintegy adott Jelre fergeteges tüzelés támadt a villát minden oldalról körülvevő kertben. A szomszéd szoba ablakaiból Dümm­ler alakulata is tüzet nyitott. A meg­lepetéstől szinte megbabonázva, senki sem tudta a helyzetet felmérni. Első­nek a főhadnagy szólalt meg: — Sürgősen ki kell innen kerül­nünk, hogy ne kerítsenek be. Egysé­günket alighanem lerohanták, mert a támadás egészen más irányból jött, mint ahonnan vártuk. — És mi lesz a kinccsel? — tuda­kolta aggódva Schenk hadnagy. Dümmler ingadozott, egy ideig ta­nácstalanul meredt a dobozra, majd Kubitschekhez fordult: — Elássuk a pincében! Gyere a ka­zettával utánam! — Ezzel kirohant a folyosóra. Közben Schenk gyertyát gyújtott. Felemelték a csapóajtót és a dobozt cipelő Kubitscheket nógat­ták, hogy gyorsabban szedje a lábát. A gyertya fényénél Kutbitschek és Schenk a pince betonburkolata alá rejtette a kincsesdobozt. Abban a pillanatban, amikor Schenk felegyenesedett, hogy agyaggal be­mocskolt kezét megtörölje, gránát robbant a villa ajtajában. Elaludt a gyertya és elnémult az őrség tüze­lése. — Jobban álcázd, senkinek sem szabad észrevenni a rejtekhelyetl — hagyta meg Dümmler sebtében Ku­­bitscheknek. — Te pedig gyere utá­nam! — mondotta helyettesének. Dümmler revolverrel. Schenk gép­pisztollyal a kezében loholtak fel a sötét lépcsőn. Schenk a C6epóa]tónak feszítette térdét, amly azután nagy recsegéssel záródott be mögöttük. A nyitott folyosón még apró lángnyel­veket látott felvillanni, azután égő fájdalmat érzett Jobb szeme fölött. Ájultan zuhant a csukott pinceajtóra. Dümmler főhadnagy közelebb állt a falhoz. Két hatalmas'ugrással el érte a szobaajtót és egyenesen a he­lyiségbe szökkent. Alig hogy átugrott Ferenc? Később tudtam meg, hogy a Bánk bán-ból a csodálatos tenor-áriát Játszotta: „Hazám, hazám ...“ Igen, ezt Játszotta nekem, rekedtes hangján még dúdolt Is hozzá, halála előtt né­hány hónappal Erkel Ferenc. Aztán fölment a Svábhegyre — meghalni. Ennek immár 75 éve múlott. Verdi és Wagner kortársa volt. Ver­di és Wagner mögött a műfaj, az ppera fejlődésének évszázadai sora­koztak: hagyományok, mintaképek, stílusok, és stílusmegújulások, meste­rek és mesterművek, ök folytatták, szépítették, csinosították az évszáza­dos műfajt: az operát. De mi volt Erkel mögött? Nincs „boldog őse“, magyar mintaképekre nem nézhetett vissza, magyar hagyományokból nem táplálkozhatott. Hiszen fejlett magyar színpad Is alig volt, nemhogy magyar opera. Egy kiuzsorázott, Ausztria gyarmatává züllesztett, nemcsak gaz­dasági és szociális fejlődésében cél­tudatosan visszavetett nép árva gyer­meke volt, hanem egy kultúrájában is messze elmaradott nép fia. Nemze­tének egyik legsötétebb korszakában kezdte életét és a pályát, de magába szívta az alföldi jobbágy nép dalla­mait, megismerkedett Erdélyben a székely népdallal és népballadával, hogy aztán Pesten, 1838 tavaszától kezdve a német ajkúakat és a magya­rokat elcsalogassa a német színház magas színvonalú operaelőadásairól — az újonnan fölépült Magyar Nem­zeti Színházba, ahol Mozartot és Ros­­sinit vezényelt. És közben megteremtette, minta­képek és elődök nélkül a formáiban európai magyar dalművet, amelynek melódia- és ritmusvilága azonban gyökeresen magyar volt. A verbunkos­ból merített főképpen, a dacos, rá­tarti, lázadó, forradalmi férfitáncból, amely a nyomorúság és a vérpadok, a börtönök s a mealáztatások korá­ban már a magyar ellenállás, az örök szabadságharc ritmusait pattogta és melódiáját énekelte. Lépjünk egyet vissza az időben és álljunk meg a Kerepesi út elején, a Nemzeti Színház előtt, egy zimankós téli estén: 1845. Január 27-én. Nagy torlódás esett ezen az estén az újon­nan épült ház előtt, egymásnak dől­tek a hintók, a csézák, a szekerek, megálltak a gyalogos vándorok is. Mi a csuda történik odabent a teátrom­­ban? Olyan vad dübörgés tört ki az utcára, a két méter vastagságú falak közül, hogy csudálkozva az egyik, ámulva a másik, megállott a járókelő ember. Egy kocsis az ostorával a szín­a küszöbön, koponyáját akkora ütés érte, hogy eszméletlenül terült el a földön ... # # * Otto Schenk kinyitotta az autó szellőztető ablakát. A kocsi belsejé­ben csaknem vágni lehetett a ciga­rettafüstöt. Dümmler szarvasbőrron­­gyot vett elő, megtörölte a bepáráso­dott szélvédő üveget, leporolta nad­rágjáról a hamut és hozzáfogott egy­kori sofőrjükről szőtt elmefuttatásá­hoz: — Emil akkoriban a pincében ma­radt, erre pontosan emlékszem. A zűrzavarban és a sötétség leple alatt alighanem megmentette az irháját. Ez pedig annyit Jelent, hogy mindenek­előtt Emilt kell felhajszolnunk, ha a kincs nyomára akarunk bukkanni... Schenk igyekezett bekapcsolódni Dümmler gondolatmenetébe: — Azt hiszem, lebecsültük Kubit­scheket. Itt forduljak fel, ha nem vette bizonyosra elpatkolásunkat. Így magának kaparintotta meg a kincset. Különben sem akadályozta semmi ab­ban, hogy ne maradjon csehszlovák területen... — Ebben lehet valami — helyesel­te Kurt. — Elvégre halálunk után egyetlen tanútól sem kellene tartania, nincs kitől félnie. — Mit tegyünk hát? — tette fel a kérdést Schenk. — Egyelőre semmit. Alaposan át kell gondolnunk az egész ügyet! Ä fejezte be a vitát Kurt. Kurt Dümmler, az egykori náci fő­hadnagy, kiből kereskedővállalko­zó lett, édeskeveset aludt ezen az éjszakán. Még nyolc óra sem volt, amikor reggel kinyitotta szemét. Ér­tetlenül tekintgetett maga köré, nem tudott felocsúdni, gyanakvóan szem­lélte az idegen hotelszoba berende­zését. Valahonnan zenefoszlányok szűrőd­tek be szobájába. Gyorsan megfor­dult ágyában, kezével végigsimított borostás állán és egyszeribe a fürdő­szobában termett. Fütyörészni kezdett. Alig pillantott a tükörbe, Dagmar jutott eszébe, aki azon melegében jó­kedvre hangolta. {Folytatjuk) ház felé bökött, és a bakról hátraszóít az uraságnak: „Talán bizony kitört odabe’ a forradalom?“ Igazat sejtett, mert ami a Nemzeti Színházban tör­tént ez estén, Erkel Ferenc karnagy új művének, a Hunyadi Lászlónak be­mutatóján, az forradalom volt. El­hangzott a kardal: „Meghalt a csel­szövő, megszűnt a rút viszály...“ És Iszonyatos vad tombolás rázta meg a színházat. Hátulról Indult a förgeteg, az állóhelyről, a mesterlegények meg a diákok kezdték, átterjedt aztán a földszintre, ahol nagyrészt német ajkú „Purgerok“ ültek, de a „kaputrokk­­juk“ alatt már magyar szív dobogott, aztán fölcsapott a láng a páholyok, az uraságok felé. Valami új magyar szépség született, ami eddig nem volt: a magyar dalmű, de — megszólalt e dallamokban és ritmusokban a kö­zelgő szent tavasz, a magyar forrada­lom hangja! ... A szabadságharcot vérbe fojtották. Erkel Ferencnek nem volt többé mon­danivalója a világ számára. De for­málódott már műhelyében az új, — ugyancsak forradalmi alkotás: a Bánk bán. Ausztriát nagy vereségeknek kellett érnie, hogy 1861-ben megszó­lalhasson az új mű. Az országgyűlést összehívták, majd szétkergették. Föl- Jegyzik, hogy az ellenzéki beszédekre szomjas emberek most már a szín­házakba jártak, mert országgyűlési szónokok hiányában Erkel forradalmi magyarsága szólt hozzájuk a színpad­ról és a zenekarból. Soha más tárgyat, mint magyar tör­ténelmi témát nem vitt az operaszín­padra, egyetlen vígoperája is törté­nelmi tárgyú. Miként az orosz nép nagy fia, Muszorgszkij, ő is véres víziókban látta népének történelmi sorsát és azt énekelte. A hatalom so­hasem szerette. A Hunyadi László-t és a Bánk bán t csak vajmi ritkán adhatták elő akkoriban. Balassa Imre Új iskolarendszer a Szovjetunióban Négyezer tanító 206 000 iskolát képviselt a moszkvai Kreml Kong­resszusi Palotában megtartott össz­­szövetségi gyűlésen, amelyen az ál­talános ismereteket terjesztő közép­iskolák létesítéséről tárgyaltak. Ezt az iskolai reformot 1970-ig akarják megvalósítani. Most a tanu­lók 80—62 százaléka folytatja tanul­mányait a kötelező 8-éves iskola el­végzése után. jövőben a teljes közép­iskolai műveltség kérdését nemcsak az általános műveltséget nyújtó isko­lák segítségével, de szakiskolák és technikumok bekapcsolásával akarják megoldani. A gyermekek felfogásának gyor­sabb fejlődése érdekében javasolják az általános oktatás három évre rö­­j vidítését. Ezt az óvódák nyújtanák. Valamint javasolják az oktatási prog­ram bővítését a 4—8 osztályok ré­szére, s ugyanakkor a felsőbb osztá­lyok tantervét is korszerűen állít­ják össze. (Bauer Echo) BOMBAY HUGÓ a vidéki költő Idestova egy emberöltő telt el azóta, hogy először szoríthattam kezet Dombay Hugóval, u zoboraljai kisváros körülrajongott fiával, a költőveL Megtiszteltetésnek számított egy pelyhesállű tollforgató számára, hogy az akkor már őszbeborult, több mint hetven tavaszt megélt költő, a Petőfi Társaság kétszeres díjnyertese, verskötetek, novelláskötet szerzője, lap­­szerkesztő látni kívánta azt a szárnybontogató gyerkőcöt, akinek abban az időben Jelentek meg első írásai az újságok hasábjain. Csínesi apró házikójának kertjében, a magaültette fák lombjai alatt be­szélgetett az életről, a magány békességéről, az ember szenvedéséről. Hallgattam a sok bölcsességet, érett igazságát, megilletődve, mozdulatlanul. Elnéztem őt: nyugalom, békesség áradt lényéből. Aztán még sokszor meglátogattam ... Dombay nemigen mutogatta a vagyonát: verselt. Sorai olyanok« mint búzaföld tavaszi barázdái: pacsirtadal hallik végig felettük, telehlntve színtiszta maggal: egy igazhívő, a szépet kereső ember gondolataival. Sokat tanult és sokat tudott. De mindennél többet ért nagy emberszeretete, a nemes lelkeknek ez a gyönyörű pazarlása. A költő Nyitnaivánkán született 1846-ban. Huszonhat éves korában ügy­védi diplomát szerzett, de már az első világháború idején felhagyott az ügyvédeskedéssel és az irodalomnak, művészetnek és tudománynak szen­telte idejét. 1892-ben elbeszélő kötettel, 1904-ben első verskötetével Jelent, ikezett. Helyi lapokat szerkesztett, a fővárosi lapok is szívesen közölték verseit, prózai írásait. Dombay Hugó nyitnál költő volt, nem Is vágyott többre. Sorra visszauta­sította a felajánlott megtisztelő, Jövedelmező állásokat. Nagy tudásánál csak emberszeretete volt nagyobb. Jő verseket Irt, az elmélyedt filozófus mázsás szavai, a tudós meglátásai, az emberszerető poéta gondolatai vibráltak írásaiban, melyek emberi írások voltak, mert a szívével gondolkodott. A toll, ez a parányi Jószág volt a fegyvere. Sze­retni kell tudni, sírni kell tudni a más baján, fájdalmán. — Ennek felis­merése avatta sok költő fölé, akik csendülő rímeket, mértékben hibátlant, verstanllag tökéleteset alkottak és mégis csak csilingelő mesterkedések maradtak. Ebben állt mérhetetlen magasságban korának önző társadalma, nagyhangú tucatemberei felett. „A mi nyelvünk“ című terjedelmes versében a magyar nyelv szépségei­nek állított emléket. A „Gőg“ című versével elnyerte a Petőfi Társaság tíz aranyat kitevő pályadíját, a „Mária“ című 64 versszakos versével pedig az ötven aranyas pályadíjat, ötven darab húsz koronás arany abban az időben rengeteg pénz volt. Emberi nagyságára jellemző, hogy a pályadí­jakból csak egy-egy aranyat vett át, a többit azzal adta vissza, hogy csa­tolják a legközelebbi pályázat összegéhez, hadd nyerje el egy vékonypénzű poéta. ...Tudom a dalnak nincs manap keletje, Csak az arany csengése, ami hat Utána fut a nagy tömeg, feledve A lélek nyelvét, sengö álmokat A dal bolondság, más kell a szívének! Mi rangot ád, hatalmat, fényt, sikert! Bohó poéták! kincsetek: as ének Mindössze egy kis lelki rózsákért... (0 trevtí 6 f Dombay Hugó 1931-ben halt meg 85 éves korában. A nyitnál temetőben nyugszik. Kötetnyi verse, prózája, tanulmánya, aforizmák és egyéb káeodi maradtak írói hagyatékában. ... Ezer halál leselkedik körülöttünk. Hulló kövek közt visz tovább útunk, Egy kis penész... s mi utolsót örültünk, De föl se vesszük, csak futunk, futunk.. ■ (B o gáí1 az úton)' A nyitraiak mind a múltban, mind ma meghajolnak Dombay nagysága és emléke előtt... DALLOS ISTVÁN Irodalmi botrány Itala CARVONO olasz író vissza­utasította a Viareggio-díját, az egyik legtekintélyesebb olaszországi irodal­mi elismerést. Á zsűri Ti coh zero című regényéért ítélte neki oda. Táv­iratban, amelyet a bíráló bizottság elnökének küldött, csak ennyit írt: „Elegem van az irodalmi dílakból!'' Rövid időn belül ez már a második irodalmi botrány Olaszországban. Nemrégiben több író is visszakérte a STREGA irodalmi pályázatra bekül­dött munkáját, közöttük Albert BEL­­VILACQUA is, akinek a bíráló bizott­ság ennek ellenére odaítélte az első díjat, az egymillió lírát „L’OCCHIO DEL GATTO" című regényéért. Szobrász­értekezlet Horicében Júliusban és augusztusban Hoficébe érkeznek a III. Nemzetközi Szobrász­­értekezlet résztvevői. így Herbert Dal­­wood Angliából, Loreno Squanchi Olaszországból, Robert Dinell Kana­dából, Ivan Avoscan Franciaországból. A csehszlovák szobrászokat Miloslav Hájek, Miloslav Vystrőil és mások képviselik. i Ezzel a tudományos értekezlettel párhuzamosan Ruíbachyn megkezdő­dik a III. Nemzetközi Szobrász-érte­kezlet második részének tanácskozá­sa, amelyen a travertin felhasználásá ról beszélnek. Ezen kívül Pöstyénben és Moravany-ban találkoznak, ahol a fa, illetve a fém feldolgozásáról tartanak beszámolót. épül Csatán Csata község kulturális élete moz­galmasnak mondható. Nincs a járás­ban olyan kulturális megmozdulás, amelyen a csataiak ne képviseltetnék magukat. Legtevékenyebbek az isko­lások, valamint a CSEMADOK helyi szervezetének tagjai. A pionírok leg­több díjat nyertek a szavalok és pró­zamondók versenyén. Ott voltak a Jékai-napokon is, a CSEMADOK tánccsoportja pedig fellépett Ipoly­­szakéllason, valamint a z s e- 11 z i dal- és táncfesztiválon. Eddig nagyon hiányzott számukra egy korszerű kultúrház. Most ez a több éves tervezgetés valóban testet ölt: ha az építkezés ütemét anyag­hiány nem lassítja, a mozitermet, színpadot, kis- és nagy klubhelyisé­get, könyvtárat, olvasótermet magába foglaló kultúrház — amelynek költ­ségráfordítása mintegy kétmillió ko­ronára tehető a berendezések költsé­geit is beleértve — átadására a jövő év végén kerül sor. Ami a lakosság hozzájárulását ille­ti, eddig társadalmi munkában mint­egy 700 órát dolgoztak le. Az alapo­zási munkálatokat a szövetkezet épít­kezési csoportja végezte. A kultúrház mielőbbi elkészüléséhez példásan hozzájárultak a szövetkezet vezetni is, valamint a helyi pedagógusok, a CSEMADOK-szervezet tagjai, valamint az Ifjúsági Klub. Még egy érdekesség: Csatán járva az iskolai szertárban régiségek hal­mazára lettem figyelmes. O r o s h á­­z i Lajos tanár gyűjtötte össze ta nitványaival, a szülők és iskolabará­tok közreműködésével. A Dél-Garam menti értékes gyűjteményt megtekin­tette Sándor Károly is, a Lévai Barsi Múzeum dolgozója, aki elismeréssel nyilatkozott Orosházi Lajos munká­járól. Szó esett egy Dél-Garam menti ház létesítéséről, ahol az értékes gyűjtemény helyet kaphatna. Örvendetes hír ez is, amit Jozef Kristóf iő tanfelügyelőtől tud­tam meg: a közeljövőben Csata és Oroszka között űj iskola épül, amely­ben az oroszkaí szlovák és a csatai magyar diákok kapnak helyet. BELÄNYI ). Bemard Russel Londonban most megjelent második életrajzikötete, amely az 1914—1944-ig tartő pe­riódust öleli fel, nagy teret szentel Russel háborúellenes magatartásé­nak. 1914-ben kiutasították az oxfordi Trinity College-ből, majd súlyos fogházbüntetésre ítélték. Ennek ■kitöltése után az Egyesült Álla­mokba ment, de mivel haladó esz­méi nagyon nyugtalanították az egyetemi tekintélyeket, - csak ven­dégprofesszorként működhetett. Végül dr. Barnes, az Argyről fel­találója bízta meg egy előadásso­rozat megtartásával, amelynek tár­gya a nyugati filozófa története. Miután az előadások könyv alak­ban is megjelentek, olyan sikert hoztak szerzőjüknek, hogy Russel végre megszabadult az anyagi gon­doktól. s. V. SZABAD FÖLDMŰVES 1968. július 27. Korszerű kultúrház 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents