Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-20 / 29. szám

Hat évtized tapasztalataiból...

i.

Megpróbálkoztam 40 X 30-as keretekkel, de nem vált be. Ez ott megfelelő, ahol kiadós legelő van. Mivel környékünkön kevés a legelő, nem érdemes az említett keretekkel foglalkozni, mert mire a méhek elszaporodnak, elfogy a legelő. Nálunk legalkalmasabb a 38 X 23-as keretméretű kaptár, mely házilrg könnyen elkészíthető.

Még egy fontos mondanivalóm van, amelyen nem lehet átsiklani. Ez a kaptár kijárónyílása, illetve a röpnyílás helye. A Balogh típus szerint a kijárónyílás a kaptár felső részén helyezkedik el. mely nyáron ugyan megfelel a levegőcserének, de télen a meleg levegő gyorsan kíáramlik. Egyesek a Zander-féle kijárót, mások az alsót tartják jobbnak, melyeknél kevésbé cserélődik a levegő, nagyobb a páraelcsapódás, míg a tavaszi kirepülés idején a hullák, törmelékek gátolják a méhek közlekedését. Mindezek megállapítása után szerintem alkalmasabb a kaptár közepe táján elhelyezett ki járónyílás, mert az említett hátrányos tulajdonságok nem fordulnak elő. Ennek előnye még az is, hogy amikor a méztér, a költőtér felett van, a méheknek rövidebb utat kell megtenniök a nektárral. Az így nyert idő alatt jó néhány száz métert repülhetnek a méhek. Ugyanakkor, a méhek is sikeresebben védekezhetnek a külső ellenség, valamint a rabló méhek ellen.

Célszerű, könnyen kezelhető kaptár. Etetéskor, itatáskor, különösen hideg időben nem zavarjuk a méheket.

Még 1917-ben készítettem a kaptár falába helyezett pléhetetőt, mely segítségével bármikor zavartalanul etethetem a méheket. Abban az időben a magyarországi „Méh“-ben terjedelmes cikkben számoltam be az etetőről és ábrákkal mutattam be az olvasóknak.

Számos méhész panaszkodik, hogy télen lehullnak méhei, illetve nagyon sok egyed elpusztul. Nálam évtizedeken keresztül nem fordult elő, hogy az egész család lehullott volna. Ez több okkal magyarázható. Gyakori, hogy a júliusi és augusztusi száraz hónapokban gyenge a hordás. Ilyenkor már augusztus elejétől a méheket serkentenünk kell, hogy minél több fiatal méhhel menjen a család telelőbe. Ezt követően sor kerül a családok feletetésére, hogv 10—12 kg készletük legyen télire. A méhek őszi átvizsgálása után a gyengébb családok egyesítése elengedhetetlen. Természettes, hogy augusztust követően a kijárónyílást is szűkítjük. Teleléskor csupán annyi keretet hagyunk a kaptárban,

MÉHÉSZ

amennyit a méhek takarnak.

Rossz szokás, hogy számos méhész az utolsó pillanatban, így októberben—novemberben eteti fel méheit, amikor már a méhek nem tudják mézzé érlelni a feletetett cukrot.

Jó magam a szabadban teleltetem a családokat, függetlenül, hogy ezáltal egy két kilogrammal több a téli fogyasztás. Úgy gondolom, a szabadban a méhek hozzászoknak a változó időjáráshoz, és bármilyen korán érkezik a tisztuló kirepülés ideje, azt végrehajthatják. Ez nagyon fontos a családok tavaszi fejlődésében. Ugyanis zárt helyiségben a méhek később ébrednek, s ha ki is visszük a kaptárakat a szabadba, a változó időjárás befolyással van az anya petézésére. A kaptárak felállításáról még annyit, hogy lehetőleg délkelet felé nézzepek, ugyanakkor megfelelő magasságra szilárd alapra helyezzük azokat. így jobban védjük a hőségtől, télen pedig a hideg szelek ellen. Sőt ajánlatos, hogy a kaptárak mögé sűrű bokorsövényt ültessünk, még az északi oldalról magas deszkakerítéssel védjük a szél ellen.

Tudtommal 1963. április 26-án a Szabad Földműves 34. számában említést tesznek a normalizált kaptárról, amelyet 1961. szeptember 28-án ÚSN 478 810 sz. alatt hagytak jóvá. Az írás 25 pontban vázolta a kaptár fő kellékeit. Ezek között legfontosabb a keret mérete (37X30 — 11 keret], mely 11(0 cm2-t tesz ki.

Amint már fentebb említettem, saját tapasztalataim és elgondolásom alapján 1947-ben megalkottam a 11 keretes 38 X 28 keretméretű (1064 cm2) kaptárt. Ezek szerint a normalizált kaptár és kaptáraim keretei közti különbség csupán 46 cm2.

Abban az időben számoltam azzal, hogy az egyéni méhészek könnyen elkészíthetik az általam gyártót kaptárt. Ezt azért vettem számításba, mert a normalizált kaptár házi előállítása elég körülményes, míg gyári előállítása esetén elég drágába kerül.

Ami a vándorlást illeti, kisebb méhészeknek költséges, vagy nincs rá idejük. Ily esetben az EFSZ-ek vezetőségével tárgyaljanak, hogy lehetőleg mézelő növények vetésével segítsék a méhészet fellendítését. Ezáltal nemcsak a méhésznek, de a gazdaságnak is haszna származik a pillangós virágúak beporzásával. Nem ártana, ha arra is felhívnánk az illetékesek figyelmét, hogy ne siessenek a tisztesfű leszántásával, hiszen az később zöld trágyanövényként szolgál. Emellett a méhészeknek is elő kell mozdítaniuk a méhlegelő javítását különböző mézelő fák ültetésével. Tanácsos, hogy a hasznavehetetlen, kopár területeken ültessenek akácot, hársfát s egyéb mézelő bokrokat, virágokat. Ha

minden méhész évenként csupán 2—3 fát ültet alkalmas területre, ez már nagy előrehaladás lenne. Tanuljuk meg, hogy a fát nemcsak kivágni, de ültetni is kell.

Amíg az egyéni méhészek nagyban hozzájárulnak a méztermeléshez, nem kapják meg az elvárt támogatást. Például nehezen szerezhető be műlép, de fennakadás van a deszkával, még a szöggel Is.

Az egyéni méhészek amellett, hogy állandó alkalmazásba vannak, szabad idejükben hasznos tevékenységet folytatnak. Ezt azért teszik, hogy fizetésüket pótolja a méhészkedésből eredő bevétel, mely hozzájárul a családi költségek fedezésére.

Mondhatom, hogy a méhek nekem is sokat segítettek, két fiam tanításában, valamint csa-i ládi házam építésében. Igaz, akadnak úgynevezett vérbeli méhészek, akik nemcsak a haszon reményében bajlódnak e kis szorgalmas rovarokkal, de kedvüket lelik munkájukban. Egy másik csoport a lehető legjobban kizsákmányolja a méheket. Eközben előfordul, hogy jó esztendöt fognak ki, amikor nagy buzgalommal végzik munkájukát, míg a silány hordás éveiben felhagynak a méhészkedéssel. Szerintem ehhez a munkához kitartás, de főképp szeretet szükséges. . (Folytatjuk.)

Kelecsényi János, Csata

ZA

A MÜLÉPEK FERTŐTLENÍTÉSE GYÁRI CSOMAGOLÁSBAN

A nyúlós és enyhébb költésrothadás kórokozóinak elpusztítására eddig alkalmazott hevítés (a viasznak legalább 30 percig 120 C fokon való-tartása) a viasz minőségének romlását okozhatta, és a belőle készült műlép még fertőzésnek lehetett kitéve . — Szmirnov A. M. kísérleteket végzett a műlépnek kobalt—60 gamma sugaraival való fertőtlenítésére. A kísérlet során gyári műlépcsomagban — a műlépek között — baktériumos tárgylemezeket helyeztek el. A csomagot kobalt—60 gamma sugaraival kezelték. 2,5 millió röntgen sugármennyiség a kórokozók valamennyi alakját elpusztította. Az így kezelt műlép a méheknek nem árt, szívesen kiépítik. A kezelés hatására a viasz megfehéredett, de értékéből nem veszített. Az Ufában épülő nagy viaszüzemet már ilyen fertőtlenítő berendezéssel fogják felszerelni. (Pcselovodsztvo, Szovjetunió)

MÉHKIFUTÖ

A méhkifutó egyre több országban bukkan föl. Nemrég Ausztráliában is gyártani kezdte a Marino részvénytársaság. Fölül és egyik oldalán nyitott könnyű falú láda ez, erős csővázba foglalva. Alja a nyitott oldal felé lejt, és széles szállódeszkához hasonló, szinte földig érő lemezben folytatódik Sarkain összesen két gumis kereke és két lába van. Egyik oldalára van szerelve a motor, melyből a fújócső kiindul. A készüléket a lábak felől kissé fölbillentik, s kaptártól kaptárig, mint a taligát gördítik. A rakodó kaptár mézkamráját a láda tetejére állítják. A kifújt méhek a menedékes aljon kisodródnak a szabadba.

A részvénytársaság a következőkben foglalja össze kifújója előnyeit: 1. Aki gyakorlott, egy mézkamra fiókból 20 —50 másodperc alatt eltávolítja vele a méheket. 2. Nagy munkát lehet megtakarítani. 3. A munka gyors. Az üzemköltség kevés. 4. A kifújás nem árt a méheknek, nem ingerli őket, hiszen a „szél“ régi ismerősük a szabadban. Nagyon hamar rendes munkához látnak. 5. A mézkamra fiókban nem marad méh, vagy alig néhány. 6. Nemcsak a mézkamrából, hanem fészekből is el lehet távolítani a méheket anyástól, ha éppen kell. 7. Kevés a méhszúrás. 8. A készülék csak 50 font súlyú fkb. 23 kg). (The Australasian Beekeeper, Anglia)

A BÖLCSÖK KALITKÄZÄSA

Jungwirth félnapos álcát rak a mesterséges bölcsőkbe. Nem tapasztalta kárát, hogy a bölcsőket már az ötödik nap, tehát közvetlenül befödésük után kalitkázza. Fontosnak tartja azonban, hogy a kalitkák két nemrég befödött fiasításos lép közé jussanak, mégpedig anyás család közepében. Kísérő méheket nem tesz a kalitkákba. Nyolc nap múlva pároztatókba osztja szét a kikelt anyákat, de nem a fészek közepén, ahol legmelegebb van, hanem a szélén, az utolsó fiasításos lép és a következő virágporos lép között. A hőmérséklet ugyanis az anyák ideiglenes eltartására ott a legkedvezőbb.

(Die Biene, Német Szövets. Köztárs.)

6i