Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-21 / 51-52. szám
Műcsalival pergető horgászás A horgászás -e módjánál villantót, devont és Wobler-t használ a horgász. A műcsaliból különösen külföldön nagy az árukészlet. A sokból megfelelő árut választant még a tapasztalt horgász számára sem könnyű feladat, hiszen a mficsall mindegyikéről valamennyi horgásznak más-más a véleménye. Sikerre csupán az a horgász számíthat. aki meg tudja választani a kellő műc9alit, s azt helyesen és megfelelő helyen tudja alkalmazni. A műcsali kiválasztása és mozgása Híve vagyok a műcsalinak és szivesen horgászom vele, de ha már alkalmazom, gondosan megválasztom alakját és színeit. Vigyázva dobálom azt és figyelemmel kísérem mozgását. A műcsalit a víznemhez és a halak fajtáját tekintve választom. Ha 20—30 percen belül nincsen rablás, kicserélem. A villantó súlyát a víz jellegétől teszem függővé: folyóvízben az ár sodrának erejélhez alkalmazom, állóvízben pedig ahhoz, milyen messzire dobom a műcsalit. Még a pengetés megkezdése előtt megvizsgálom, hogyan mozog a műcsalt a vízben. A mozgás a cséve átmérőjétől, az orsó áttételétől és a csé yélés gyorsaságától függ. A műcsali hatékonysága is ezektől függ. Az egyfajta műcsalit sem pergetem egyformán. Csévézés közben előforduló rövid szünetek azonnal megváltoztatják a mozgását, ami nagyon _befolyásolja a kapások eredményességét. A szünetek tartalmán a műcsali súlyához, a víz mélységéhez, és a lehetséges akadályokhoz mérten kell változtatni. A műcsali mozgását a horgászbot hegyével is szabolyázhatom. Ha a csévélést hirtelen beszüntetném, és ha a műcsali a vizfenékre bukna, akkor a legragadozóbb és a legkíváncsibb halat is elijeszthetném. Hogyan dobom a műcsalit? Az első dobást mindig közelebbre eszközlöm, nehogy elijesszem a halat, amely a horgászhely közelében tanyázik. A tapasztalt horgász sosem dobja a csalit vaktában, hanem ügyel arra, hogy végig pásztázhassa az egész vízfelületet. Erre a legyező alakjában történő dobás a legalkalmasabb módszer, miközben arra kell ügyelni, hogy a villantó ne érje a vizet, mint valami kődarab. A botomat megemelve dobom vízbe a műcsalit, hogy azt még röptében, vízbeesése előtt, tetszésem szerint lefékezhessem. A műcsali röptét a horgászbot hegyével kísérem és egyidejűleg úgy irányítom, hogy lágyan essék a víz felületére s csak akkor merüljön alá, amikor a halászfonál megfeszül. Az ilyen dobás igen előnyös, mert gyakran épp abban a pillanatban rabol a (hal. Különösen ha a folyó közepén horgászik az ember. Csévézésnél úgy tartom a botomat, hogy az derékszöget alkosson a halászfonállal. Ilyen módon rablás esetén a bothegy rugalmassága következtében a hal msga akad horogra. A műcsali színe Műcsalinál súlyon, alakon kívül a szín is fontos tényező. Ha tiszta a víz, elvből kerülöm a fénylő villantőt. Zavaros vízben az ezüstös fényű villantó hatásosabb a nagyon csillogó krómozott műcsalinál. Reggel és este a fénylő villantó válik be a legjobban. Verőfényes időjárás esetén a nem fénylő, sárga vagy vörösrézből készült a legalkalmasabb. Napos időben a csiszolt szélű kék-sötétplatinaszínezetű villanták a legeredményesebbek. 6 VAD%sissr Külföldön kanálfonna platinázott villantókat gyártanak, amelyek szegélye, egész hoszszukban, 3,5 mm szélességben csiszolt, A külföldi horgászok szavai szerint e villantók igen hatékonyak. Magam is csináltam ilyenekből egynéhány darabot és bátran állíthatom, hogy sikerrel horgásztam velük. Tapasztalataim alapján a (használt villantót sosem csiszolom teljes egészében, hanem csak a szélét. Meggyőződtem róla, hogy ezekkel sikeresebben horgászom (pergetek), mint a vadonatúj villantőkkal. Ilyen viharvert műcsaltk a pergető horgász értékes kincsei. Ha elveszíteném, bánkódnék utánuk. A pirosán vagy feketén petytyezett, ezüstözött villantóval kitűnő eredményt értem el. Hogy a villantók színezésére vonatkozólag nem lehet végeredményes receptet adni, az természetes. Megtörtént, hogy fénylő, kanalas villantóval derűs napsütésben csukát fogtam. Ez persze kivételi Nem egyszer meggyőződtem arról is, hogy pl. a pisztráng szívesebben rabol ezüstös színezetű villantóra, míg a domolykó inkább a sárga vagy vörösréz mücsalira ugrik. A villantó gyakori alkalmazása meggyőzött, hogy a rajta végzett parányi változás is a kapások fokozott hatékonyságát eredményezi. Ezt az operációt a villantó tökéletesebb tételét ott, a helyszínen a víznél, lapos és sima harapófogóval el lehet végezni. Nehéz vagy könnyű villantóval pergessünk? A pergető horgászok legtöbbje nehéz, 3 mm vastagságú, pléh bői készített villantót használ, vagy pedig ólomnehezékekkel terheli meg azt a tengelyén. A nehezékkel ellátott villantóknak az az előnyük, hogy azokat messzire lehet dobni, hátrányuk pedig, hogy csak gyors csévélés esetén érvényesülhetnek a vízben. Ha a csévézésnél rövid szünet áll be, vagy ha a villantó mozgási iránya megváltozik, akkor ellankadnak, lekonyulnak és a vizfenékre süllyednek. Ezzel a siker reménye is elvész! Franciaországban igen hatékony műcsalikat gyártanak. Nagyban, 140 000 db különböző alakú és színű villantót hetenként. Különösen rablóhalak fogásánál használják ezeket. Apró villantóval azonban pénzes pérre, vésettajkú padúcra, veresszájú koncárra és pirosszemű kelére horgásznak. A francia horgászok azt állítják, hogy a könnyű villantó hatásosabb a nehéz villantónál. A pergető horgászok felfogása szerint rendezkedett be a francia nagyipar. Ha könnyű villantóval hosszú dobást óhajtunk elérni, akkor a halászfonalat excentrikus ólomnehezékkel szereljük fel, éspedig 80—120 cm távolságban a műcsali előtt. Az ilyen módon súlyozott villantók igen előnyösek, mert mindennemű vízben egyforma a mozgásuk és igen érzékenyen reagálnak a víz áramlására. A nehéz villantó nélkülözi ezt az előnyt. Magától értetődik, hogy az Így felszerelt műcsali dobásánál szükséges, hogy a pergető horgász bizonyos kézügyességgel rendelkezők. A nehezék megválasztásánál arra ügyeljünk, hogy a műcsali normális csévézés mellett megfelelő hosszban mozogjon. A könnyű villantót ferdén kell dobni, szemben az árral, és nem hagyományosan párhuzamosan a víz áramlásával. A pengés e módszere mellett ügy szabályozzuk a villantó mozgását, hogy az a horgászhely közelében kellő mélységben történjék. Ilyképpen nem a horgász húzó ereje hat a villantóra, mert az, ha már vizet ért, együtt úszik az árral. Ezt a pergető módszert csak tapasztalt horgásznak ajánlom, aki kellőképpen fel tudja becsülni a távolságot, és a műcsali süllyedésének sebességét. Ellenkező esetben a villantó elakad, különösen, ha sekély a víz. A pergető horgászat e módszere akkor válik be nálam, ha pirosán pettyezett ezüstös mepsz villantóval 16—20 méter széles és 0,5—1,5 méter mély folyóvízben pisztrángozom. A villantót ilyenkor a horgászhelytől feljebb dobom, 3—4 méternyi távolságra a túlparttól. Ha ott kőtömbre bukkanok, az esetben annak közvetlen-közeiébe dobom a villantót. Ekkor a horgászbotomat megemelem és lehetőleg megfeszült fonállal úsztatom a villantót egészen á horgászhelyemig. Ezután lehajtom a botom és a vizszinttel csaknem párhuzamosan kezdem a mérsékelt csévézést. Ha a víz árja az úszó villantóra hatni kezd és a halászfonál feszítő ereje is érvényesül, a műcsali mozgása is megváltozik. Ilyen pillanatban 70 %-ban kapásaim voltak. A csévélés idején ritkán rabol a hal, s épp ez okból a villantó mozgásának előbb említett fázisaira irányítom figyelmemet. Ilyen pillanatokban különösen a nagyobb példány rabol. Tapasztalatból tudom, hogy a horgász-módszer a folyóvizek szakaszain is érvényesülhet. Különösen ott, ahol gázolni is lehet a vízben. Ilyenkor a vlllantót még ferdébben dobom, szemben az árral, és ferdén húzom magamhoz. A műcsali ilyen mozgása zavarba hozza a pisztrángot és az gyakrabban rabol. Ez a pergető taktika hatásos ugyan, de alkalmazásánál gyakori a hibás kapás ... ]. Zadunajsky (ford. A. S.)
