Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-21 / 51-52. szám

A természet egészségügyi rendőrsége Az egyedek létért való küz­delmében a gyengébb a vesz­tes. Megesik, hogy balsors éri mindkét küzdőfelet. Például szarvasbőgés idején, amikor sűrűn tagozott agancsával el­­válhatatlanul ölelkezik össze két viaskodó kapitális szarvas­bika. Éhenpusztul mindkettő, vagy pedig megölik a ragado­zók. Ilyen tragikus esetnek em­ber ritkán lehet szemtanúja. A tragédiáról sokszor csak ek­kor vesz tudomást, ha az osz­lásnak induló hulla kellemetlen bűzt áraszt, vagy amikor a ter­mészet rendőrei: a szajkók és a cinegék figyelmeztetik rá. Az állatvilág és az ember egészsége érdekében a rotlhadó hullát föltétlenül el kell távo­lítani. Erről maga a természet gondoskodik a legtöbb esetben. Hogy megóvhassa alkotásának halhatatlanságát, egészségügyi szolgálatot szervez a veszedel­mes szenny eltávolítása céljá­ból. A természet konzerváló tevé­kenységéről és ennek célszerű berendezéséről erdészek, vadá­szok és természetbúvárok nyújthatnak kimerítő és pontos állandó összeköttetést tartanak fenn a természettel. A vadállomány egészsége és információt, mert valamennyien fajtatökéletesítése szempontjá­ból speciális rendszabályokra van szükség. Ilyen pl. a szelek­ció. A fajfenntartás érdekében a meddővé vált, vénülő egyede­­ket ki kell selejtezni. Ez a fel­adat rendszerint a vadászterü-. let személyzetére hárul. A terv­szerű selejtező, puska eldurra­­nása pillanatában azonnal meg­kezdődik a dögtemetés lassú folyamata. A kiselejtezett vad hullája mellett késedelem nél­kül megjelenik a döglégy. Nem tudjuk, milyen és melyik érzék­szervével tájékozódva figyeli a közeledő alkalmat, hogy élő lárváit az elpusztított vad hú­sába, vagy nyitott sebébe he­lyezze. Faja halhatatlanságáról ilyeténképpen gondoskodik és egyúttal az esetleg el nem te­metett és oszlásnak induló hul­la okozta fertőzés terjedésének meggátlásában is segédkezik. A nagy mennyiségű lárva úgy­szólván lelegeli a rothadó or­ganizmust. Ha hibás lövésünkkel halá­los sebet ejtünk a vadon és az a sűrű aljerdőben keres menek­vést, a természet azonnal moz­gósítja egészségügyi rendőrsé­gét: a rikácsoló szajkót és ez ide-oda cikázó cinegét. Az igen éber madarak lépten nyomon követik a menekülő nagybete­get. Vérszagot éreznek, vér után áhítoznak. Irtó rikácsoiá-Á fácántenyésztés helyzete Szlovákiában IFolytatás az 1. oldalról.) • Ül szerint mit kellene tenni, hogy nálunk tovább fej­lődjék a fácántenyésztés és a leggazdaságosabb nagyüzemi tenyésztés kifizetődő legyen? A már most meglevő létesít­mények, ha ezeket korszerűen kiépítik, elegendők, hogy Szlo­vákiában a fácéntenyésztést je­lentősen fokozzuk, talán a je­lenleginek négyszeresére is emelhessük. E termelési ág fejlesztése szempontjából, a­­mely szerintem nagy távlattal rendelkezik, fontos lenne az általa nyert hatalmas anyagi értékeknek egy kis töredékét visszaszolgáltatni. így gyorsabb ütemben fejleszthetnénk a ter­melés ez ágazatát, mivel ele­gendő anyagi eszköz állna ren­delkezésre a szükséges tudo­mányos és műszaki fejlesztés céljaira. Ezért ki kellene kü­szöbölni az eddigi, teljesen fe­lesleges közvetítő szerveket, amelyek a realizálás rendsze­rét csupán nehézkessé, drágáb­bá teszik és torzítják a farm­­szerű tenyésztés tényleges ha­tékonyságát. • Annak ellenére, hogy bel­terjes fácántenyésztésünk te­ry VADASZ 1 * HALASZ rén problémák még mindig akadnak, bizonyos haladást azért mégis felmutathatunk. Reméljük, hogy az elért tudo­mányos eredményeket a gya­korlatban is maradéktalanul megvalósíthatjuk. Végezetül még egy kérdést: Min dolgozik most és milyenek további ter­vei e munkaág fejlesztését ille­tően? Kutatói munkánk eredményei alapján kedvezően értékelhet­jük a nemekre jellemző tulaj­donságok kutatási eredményeit, ami lehetővé teszi, hogy már a napos fácáncsibék nemét fel­ismerhessük. A szekszálásnak, a nemek meghatározásának gyakorlati jelentőségével és végrehajtásának módozataival az érdeklődőket egy rendkívüli tanfolyamon ismertettük meg. Ez az első ilyen jellegű tanfo­lyam volt hazánkban. Ma már a tudományos-műszaki fejlesz­tés kérdéseit az egyes kiépített létesítmények és állomások dolgozói maguk is megtudják oldani. A kutatás terén szük­séges lesz tovább foglalkozni a tenyésztés fejlesztésének bio­lógiai ás ökológiai kérdéseivel s egyúttal utat kell keresni, hogy a tudományos intézetek­nek a tárgykörbe vágó tapasz­talatait és eredményeit egysé­gesítsük. (Ford.: Oy) savai a szajkó figyelmezteti ez erdő lakóit a menekülő sebzett vad jelenlétére. Az erdő rendőrei riasztására a varjúfélék reagálnak legha­marabb. A hamvas varjú, a szarka és a többi fajrokon, mint pl. a holló. Azonban a haldokló vad mellett az apró, hústigénylő madarak is össze­gyűlnek. Epedve várják a ha­lotti tor kezdetét. A civakodó kis éhenkórászok kompániája hirtelen elnémul, ha a magasabban vitorlázó kő­­száli sas árnyéka vetődik le rá­juk és a pusztuló vad vonagló tetemére. Ha az orvmadarak válogatott­ja: a kószáli sas egekig nyúló körözései közepette észreveszi a hullánál veszekedő madár­csapatot, összeüti szárnyait, mint baka a bokáit, és akárcsak egy hatalmas kődarab zuhan le a társaságra, amely ijedten nézi a madárvilág fejedelmét és türelemmel várja, hogy ha­talmas csőrével felhasítsa az áldozat bőrét, amely nem igen enged a kicsinyek gyenge cső­rének. A kószáli sas nagy ínyenc. Fölénye tudatában méltóságtel­jesen telepedik le a halott fe­jénél. Kivájja a szemét és csak e ritka csemege elfogyasztása után fog hozzá a fejbőr leskal­­polásához. Tépi, szaggatja, mar­cangolja és ökölnyi darabok­ban tömi feneketlen begyébe a szőrfedte húst. A kis éhező csőcselék kellő respektussal ügyeli a telhetetlen madárfeje­delmet ... Egy ilyen halotti lakomára nem egyszer látogat el hozzánk a meleg égtáj keselyűje is. Bal­kán, Kis Ázsia, Afrika és a messze India csupasznyakú ma­darai étvágyat kapnak Kárpá­­taink bércein elpusztult zerge, szarvas és más havasi vad ízle­tes húsára. A keselyű hullaeltakarítási módja elüt a kőszáli sasétól. Erős, kampós csőrével lyukat váj a dög hasüregén, azon húz­za ki a beleket és a többi bel­sőséget. Ezzel módját ejti an­nak, hogy a kisebb húsevők is résztvehessenek e fertőző szenny eltakarításában. A kis cinegék különben nagy ragado­zók, rövid, kúpos csőrükkel lé­ié csipdesik a hulla zsiradékot tartalmazó morzsáit. Orvmadarainkon kívül a ra­gadozó emlősök és a rágcsálók egyes fajtái is tagjai a termé­szet szanálási apparátusának. A medve, a vaddisznó, a farkas, a róka, a nyest, a görény, a borz és a kóborkutya nagy kedvelője a kínálkozó penet­­ránsszagú döghúsnak. A patká­nyok a nagyok asszistensei. Végűi, ha már elfogyott a hús, a visszamaradt csontvázat fehérre meszelik a természet rovarvilágának válogatottjai: a darázs, a moly, a hangya és a tömérdek bogár húsevő hada. Megjelennek a drámai színté­ren, hogy tökéletesítsék a ter­mészet aszánálási tevékenysé­gét. Tehát a rovar meg a bogár­­világ is fontos tényezője a ter­mészet egészségügyi egyensú­lyának ... SELMEC ADOLF A hős nyúl Nagyon érdekes, szinte hihe teilen jelenet játszódott le i nyáron a vajszlói erdészet te rületén. Egy kis nyúl elkóborolt a esa ládi fészekből és a mezőn c varjak megtámadták. A varjak részéről minden ment a magé rendjén. Ügy látszott, hogy t kicsi, gyenge állat könnyű zsákmánya lesz „hóhérainak" A kisnyúl sírására azonbar, nyomban ott termett az anya nyúl. Ide-oda futkosott, fel felugrott a levegőbe, így pró balta távoltartani, elűzni a var jókat. Az elkóbo­rolt, bajt szerző nyúlkölyök anyja oldalához bújva reszketett. A táma­dó négy varjú más­más oldalról köze­lítve állandóan tá­madta az anyanyu­­lat. A varjak bizo­nyára ki akarták fárasztani a nyulat. A csatában a nyú­lok helyzete egyre rosszabbodott, szin­te reménytelenre fordult. Az anya­nyúl azonban nem adta fel a harcot. Becsülettel küzdött mindkettö­­fük életéért. A varjak tovább fokozták támadásaikat és már­­már úgy látszott, manőverük sikerül s nemcsak a kisnyúl, de a védekezésben kimerült, egyre inkább lankadó öreg nyúl is a zsákmányuk lesz. Ekkor azonban a közelben levő embe­rek felfigyeltek a harcra, és a nyulak segítségére siettek. El­zavarták az éhes, támadó var­jakat, A nyulak esete egy anya ál­dozatkészségét, harciasságát bi­zonyítja. A történet ráadásul megcáfolja a közismert régi közmondást, „gyáva, mint a nyúl". —kp—

Next

/
Thumbnails
Contents