Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-07 / 49. szám
Tudja, felügyelő úr, ha valaki* ről, akivel tegnap este együtt néztük a tévét, másnap megtudjuk, hogy holnapután lesz a temetése, nagyon megrázó valami. Ezt most saját bőrömön is tapasztalhattam. Amikor megtudtam, hogy szegény Pető öngyilkos lett, mintha mellbevágtak volna. Ha elgondolom, hogy még tegnap este együtt ittunk ... szinte hinni sem akarom. Vajon miért tette? Egészen érthetetlen, hiszen olyan jókedvűen búcsúztunk el. Igaz, hogy sokat ittunk, talán a kelleténél egy kicsit többet. Különösen Pető, mintha csak érezte volna, hogy ez lesz élete utolsó ivászata. — Kérem, mellőzze az érzelmi momentumokat, maradjon a tárgynál — szakította félbe Tallót Jancsek felügyelő. — Mondjon el pontosan mindent úgy, ahogy történt. Figyelmeztetem, beismerő vallomását enyhítő körülménynek tekintjük majd. Én ugyanis — tette még hozzá — nem hiszem, hogy Pető öngyilkos lett. Talló arcára kiült a megdöbbenés és izgatottan felpattant helyéről. — Ez abszurdum — kiáltotta dühösen. — Csak nem képzeli komolyan, hogy megöltem a legjobb barátomat? Különben is, kizártnak tartom a gyilkosságot. — Gyilkosság, öngyilkosság, egyelőre hagyjuk ezt. Most a tények a fontosak. Azt akarom tudni, mit csinált attól a perctől fogva, amikor elvált Petőtől. — Hát tényleg azt hiszi, hogy valami közöm van barátom halálához? Hát ez hallatlan — kapkodott felháborodásában a szavak után Talló ott aztán jobbra fordultam, Pető Laci pedig a főutcán folytatta kácskarlngós útját. Az útkereszteződésnél találkoztam a szolgálatot teljesítő járőrrel, akivel egy ideig elbeszélgettem, míg haza nem küldött. Fél tizenkettő körül érhettem haza. Erre is vannak tanúim, mivel néhány lakó felébredt. Ruhástól az Sgyra heveredtem és csak másnap délben ébredtem fel. Éppen borotválkozni akartam, mikor jöttek a maga emberei. Ez lenne tehát minden — fejezte be mondanivalóját Talló, és egy kissé gúnyosan nézett a felügyelőre. — Állításáról személyesen győződöm meg — mondotta a felügyelő. — Kíváncsi vagyok, vajon valóban olyan kitűnő-e az alibije. Valószínűnek tartom, hogy mi még találkozunk. Jancsek felügyelő aznap délután utánajárt a dolgoknak. S csakugyan, Talló igazat mondott. Az éjjeli szol-Legalább azt mondja meg, miért gyanúsít. — Gyanúm több okból is indokolt. Elsősorban Pető menyasszonyát említem. Nyílt titok volt, hogy gyengéd érzelmekkel viseltetett a lány iránt. Aztán még egy dolog. Maguk együtt jártak iskolába. A megboldogult sikeresen elvégezte a jogot, magának azonban nem fűlött a foga a tanuláshoz. Pár év múlva Pető megszerezte a doktorátust és ezóta magát kisebbségi komplexus gyötörte, ez egyre inkább táplálta Pető iránti gyűlöletét. Az eddigi nyomozás során erre mind fény derült. És különben is, miért végzett volna Pető pont az irodában magával? — Magának igazán hihetetlen a fantáziája. A bibi azonban ott van, hogy sokban téved. Azt nem tagadom, hogy Magda tetszett nekem, és tetszik ma is, ez azonban nem lelenti azt, hogy elkövettem valamit. És különben is. Száz százalékos alibim van. Hogy1 Pető miért lőtte magát főbe pont az irodájában, azt önnek kell megállapítania, nem nekem. — Halljuk tehát, mit csinált attól a perctől kezdve, mikor elváltak — vágott Talló szavaiba a felügyelő. gálatos járőr elmondta, hogy fél tizenkettő körül egy erősen tántorgó férfi „boldogította“. A házmester is azt vallotta, hogy Talló úr rózsás hangulatban dúdolta a legújabb slágereket. Talló Péter első számú gyanúsítottat még aznap szabadlábra helyezték. A szürke égbolt kitartóan küldte áldását a főidre. A frissen hantolt sír körül mégis rengeteg ember topogott. Petőnek sok barátja, ismerőse, kollégája volt. Csaknem valamennyien megjelentek, hogy a tragikus hirtelenséggel elhünyt ügyvédet elkísérjék utolsó útjára. Természetesen Talló is köztük volt, sőt, ő nyilvánított elsőnek részvétet a fekete ruhában különösen szépnek tűnő Magdának. A szertartás után hozzá csatlakozott. — Magduska — szólította meg halkan. — Ogy-e maga egy pillanatig sem hitte, hogy én .. Bevallom, reménytelenül szerettem, és bármit megtettem volna, hogy az enyém legyen. De ilyen gazemberségre? Méghozzá a legjobb barátom ellen? Arra nem lennék képes. Ogye egy percig sem hitte, hogy én tettem? A kérdezett mélyeket szippantott cigarettájából, majd a semmibe nézve lassan mesélni kezdte annak a szerencsétlen estének a történetét. — Pető új kocsit vett magának, azt ünnepeltük. Úgy hét óra tájban találkoztunk a „Tengerészben“. Pető tudta, hogy inni fogunk, ezért gyalog jött. Whiskyt ittunk. Előbb szódával, majd tisztán. Petőnek különösen ízlett, mert már rég nem ivott meg annyit. Azt mondanom sem kell, hogy alaposan becsíptünk, s ezért a pincérnek nem kis fáradságába került, hogy zárórakor kitessékeljen bennünket. A sarokig együtt mentünk, én — Nyugodjon meg Péter — válaszolta vörös szemekkel Magda. Tudtam,, hogy ártatlan, hiszen szegény Laci mindig csak jót mondott magáról. De vajon ki tette, és miért? — tépelődött a lány, és arcát ismét elöntötték a könnyek. Három hónapi eredménytelen nyomozás után az ügy lassan feledésbe merült: Talló úgy gondolta, hogy most már talán Magda is beletörődik vőlegénye halálába, ezért egyre gyakrabban kereste a vele való találkozást. A lány azonban, aki még mindig gyászolta vőlegényét, hallani sem akart egy esetleges újabb kapcsolatról. Talló egyre reménytelenebbnek látta a helyzetet és már szinte beletörődött a lány megközelíthetetlenségébe. Aztán mintegy fél év múlva váratlanul mégis felcsillant a remény előtte. Magda maga kereste fel. Arra kérte Tallót, nagyítsa fel az utolsó kirándulásokon csinált fényképeket. Talló nem lepődött meg a kérésen, hiszen baráti körükben ő volt a fényképész. Örömmel teljesítette Magda kérését, és kihasználva a kedvező alkalmat, kávéra hívta meg a lányt, aki nagy meglepetésére, egyetlen ellenvetés nélkül beleegyezett, sőt, az újabb találkát sem ellenezte. Egyszer moziba mentek, máskor cukrászdában, eszpresszóban találkoztak, de mindig távoleső helyeken, mert féltek a szóbeszédtől. — Nézze, Magda, ez így nem mehet tovább. Nincs okunk bújkálni, — szólt egy alkalommal Talló. — A titkos találkozások nem elégítenek ki, s remélem magát sem. — Én is máshogy szeretném, Péter, de Laci halála óta nagyon kevés idő múlott el ahhoz, hogy mi nyilvános helyen mutatkozhasunk. De tudja mit? — csapott hirtelen homlokára a lány. — Van egy ötletem. Vagy hatvan kilométernyire innen, az erdőben van egy víkendházunk. Ránduljunk fel oda szombaton. Legalább nem kell tartanunk a pletykától. Talló el volt ragadtatva az ötlettől, s alig bírta kivárni a hét végét. A megbeszélt időben nagy csokor rózsával és két üveg borral indult a találkára. Az első zavartalan együttlétük megünneplésére mindjárt pertut ittak. A kötelező puszit csakhamar több forró csók követte. — Tudod — mondta Magda — és arcát Péter kezére szorította — én vallomással tartozom neked. Már régóta szeretlek, csak ezt eddig nem mondhattam és szégyeltem is. Mikor Laci menyasszonya voltam, már akkor is inkább hozzád vonzódtam. Tovább miért tartogatnám titkomat, most már mindent tudsz. — Drágám — képedt el Talló. — Erről sejtelmem sem volt. Ha ez így igaz, akkor valóban minden másképp lehetett volna, — mondotta leplezetlen örömmel és elborította csókjaival a lány karjait, nyakát, mad hozzátette: kiűtnően látszottad a szerelmes menyasszony szerepét. De miért volt erre szükség? — Ö, Péter. Szüleim hallani sem akartak rólad. Laci volt számukra a jó parti. Az ő nyomásukra lettem a menyasszonya. — Amennyire váratlan számomra ez a vallomás, legalább annyira boldogító. De őszinteségért őszinteséget. Tudd meg, hogy én is őrültül szerettelek. Emlékszel beszélgetésünkre a temetőben? Ott azt mondtam, hogy képtelen lennék miattad gaztettre. Hát ez nem egészen így van. Kedvedért bármilyen őrültségre képes lennék. A lány tágra nyílt szemekkel, kétkedve kérdezte — cakugyan, csakugyan képes lennél értem mindenre? — Igen, drágám, és egyetlen csókodért képes lennék valakit akár a másvilágra is küldeni — válaszolt a fiú és ismét megcsókolta a lányt. — Tudtam, tudtam. Éreztem, hogy így szeretsí — ujjongott a lány. — Laci ilyen szerelemre sosem lett volna képes. Mondd, csakugyan? Igazán még gyilkolni is képes lennél értem? Annyira szeretsz? — kérdezte ismételten, miközben vadul ölelte Pétert. — Képes lennék. Érted mindenre képes lennék — bizonygatta Péter újból és újból, miközben szenvedélyesen viszonyozta a lány csókjait. — Ö Péter, mondd még egyszer! Újra akarom hallani! összefonódtak és a férfi érezte miként lesz az arca nedves a lány könynyeitől. Hirtelen akaratánál erősebb indulat ragadta hatalmába. — Magda — fogta meg a lány vállait — tudd meg, akarom, hogy megtudd, ezt meg is tettem érted! És az ördög bánja! Ha kellene, újra megtenném! Magda megdermedve nézett rá. Szeméből már nem folytak a könynyek. Helyettük a borzalom fénye villant meg. Néhány másodpercnyi némaság untán sikoltozni kezdett. Ettől a hangtól a férfi egy pillanat alatt kijózanodott, és már tudta, hogy nagy hibát követett el. Lélegzetvisszafojtva nézték egymást és mindketten tudták, hogy most már csak egy dolog következhet. — Hát mégis te ölted meg? — kérdezte a lány rekedt suttogással, mint akiből minden erő kiszállt. — Erre a vallomásra volt szükségem. — Tehát ezért volt minden — mondta keserűen Talló és hangjában az olyan ember hideg elszántságának pengéje villant, mint aki nem riad vissza másodszori gyilkosságtól sem. Újra szembe fordította magával a lányt és kényszerítette, hogy ránézzen, majd halkan, csaknem szelíden kérdezte: — Ogy-e tudod, hogy mire kényszerítesz most? Sajnálom, Magda, ennek meg kell lenni. — Közelebb hajolt a lányhoz, akiben a halálfélelem toronnyá magasodott és egy éles segélykiáltás hagyta el az ajkát. — Kár sikoltoznod, kedves. Itt aztán senki sem hallja meg. — De igen — szólalt meg váratlanul Jancsek felügyelő és Tallőra szegezett pisztollyal kilépett rejtekhelyéről. — Ígértem magának, hogy még találkozunk. Nos, ígéretemet betartottam. Miután gyakorlott mozdulattal megbilincselte Tallót a lány felé fordult. — Köszönöm, Magda. Jól játszotta szerepét. A többi már az igazságszolgáltatásra tartozik. Néhány nap múlva Jancsek meglátogatta Magdát, aki a város melletti szanatóriumban pihente ki az elmúlt napok idegfeszültségét. — Csak azt mondja meg, felügyelő úr, honnan tudta olyan biztosan, hogy Talló a gyilkos. Megmondom őszintén, nem nagyon hittem magának és csak azért vállaltam a szörnyű játékot, mert mindent el akartam követni, hogy segítségére legyek vőlegényem halála körülményeinek felderítésében. — Mindjárt az első nap, Tallő kitűnő alibije ellenére, meg voltam győződve bűnösségéről, csak ki kellett várnom, hogy bizonyíthassak is. És most ez a maga segítségével sikerült. Az a meggyőződésem, hogy tökéletes bűntény nem létezik. Még a legtapasztaltabb, leghidegvérűbb gyilkos is követ el hibát. Talló sem volt kivétel. Mindent pontosan kieszelt, végrehajtott, de egy valamiről megfeledkezett, és ez okozta a vesztét. Még jóval a gyilkosság előtt csináltatott magának egy kulcsot Pető irodájától. Aztán várta a kedvező alkalmat, és az jött is nemsokára. Kegyetlenül leitatta barátját, ő maga persze csak csekély mennyiségű alkoholt fogyasztott. A WC-ben vagy az utcán aztán kilopta tehetetlen barátja kulcsait és lecsatolta lakáskulcsát, a többit pedig visszacsempészte zsebébe. Jól számított. Pető, miután hazaért és látta, hogy hiányzik a lakáskulcsa, elhatározta, hogy az éjszaka másik felét az irodájában tölti. Talló pedig hazament, megjátszotta a részeget, beszélgetett az éjjeli járőrrel, a házmestert is felébresztette, hogy bizonyíthassa otthon volt, ám odahaza gyorsan átöltözködött és a kerten keresztül, észrevétlenül távozott. Benyitott Pető irodájába és várt. Nemsokára meghallotta barátja Imbolygó lépteit és a szekrény mögé állt. Aztán lelőtte Petőt, kezébe nyomta a revolverét, letörölte a nyomokat, becsukta az irodát és elment. Tehát biztos öngyilkosság látszatát keltette. A hibát ott követte el, hogy elfelejtette viszszacsatolni Pető kulcsaihoz az ellopott lakáskulcsot. A halottnál a vizsgálatkor csak három kulcsot találtunk. A iroda, a lift és az autókulcsot. A lakáskulcs hiányzott, holott Pető kollégáinak állítása szerint ezt a négy kulcsot már évek óta együtt hordta. A hiányzó lakáskulcs volt tehát az, ami felébresztette bennem a gyanút. Ezen a banánhéjon csúszott el Talló. -Dér István: FEHÉR DRAPÉRIA GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÄSZLÖ RAJZOLTA: ZŰRÁD ERNŐ •& IS8Z4 GERGELY I KÜLÖNÖS m £GY SZEPTEMBERI MCS/XÍ/1 AtfSAA&A. gor. äAi. j AVENDCS HOSSZASAK mZEtT A TÁ VOZOK UTAK, SARCÁN ÖRDŐSt J YIGYDRRAl SZISZEGTEsK moAs-cs/iMsas főink, AZüMNESERBEM VAtt . £3 /Í4S4K41 s ^ WT£; ** MPSAtUTAé \A WCS/M L YS. ^ ^ VAlAfff V£fimcS£GYVW. rÖAŐKé tsjbu: > Í BACSt hozott-e VXWB/rÁT*