Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-30 / 48. szám

— No. maid a Pokolégés dőlő cirokiában több lesz — váltia fel a reménykedés az első csa­lódást.---------------------------------^ 10. szám 9 A TARTALOMBÓL: 4 A vadászat hónapjának új tormái A A szlovákiai vadászat távlatai A Szót kérünk a túzok védelmében A Szomorú végű vadászkaland A Vadásznaptár A Veresszárnyú koncér A Vigyázat, csuka! A Segítség, segítség emberek! A Orvhalász-járvány A Mérgező-e a halak vére? A A csengő A Csukázók V___________________________/ Néhány perc elég ahhoz, hogy puskások, hajtők egymást kö­vetve arcvonalba húzódjanak. Az Ökörtó dűlő csenevész ná­dasa, zsombékosa díszestollű fácánokat rejteget. A hajtők füttyögetése, zajongása, no meg a kutyák csaholása felveri a pagony szárnyas vadjait. Féltíz­kor dörren az első lövés, ame­lyet puskaropogás követ. Reb­ben a kakas, repül a tolla, és mire földet ér, alig fut néhány métert... A simaszőrű, hű segí­tőtárs lába gyorsabb ... Az utó­kezelést már a hajtó végzi el, aki a már élettelen zsákmányt nyakánál a szíjkötegre rögzíti. Sok a tvúk. kevés a kakas: ez az egyöntetű megállapítás. No meg a szél is akadályoz. Fácán­vadászatra legalkalmasabb a szélmentes, csöndes idő. Mintegy harminc hektárnyi a méteres magasságú takarmány­­cirok. Jó búvóhely a vad szá­A vadászgazda jelentést tesz a vadászelnöknek VADASZ es A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE IV. ÉVFOLYAM 1968. NOVEMBER Vadászaratás Nádasdon Rakoncátlan, hűvös szél söp­­rögeti a nádasdi utcákat. Am a zöld egyenruhás flintások mit sem törődve az ingyenes „utca­seprővel“, a vendéglő előtt gyü­lekeznek. A találka jól kezdő­dik: az érkező vendégeket és a helyi vadászokat szíves szóval invitálja be Vajas János, a va­dászgazda egy kis lélekmelegt­­tőre, majd kisvártatva az indu­lást szorgalmazza. Hiszen az idő nem vár ... Kilenc óra. A nimródok hada az üresedő határ felé veszi út­ját. Amikor a falutól már tisztes távolba ér, kezdődik a szokásos vadász-ceremónia. A vendégva­dászok és a helyiek két sorfala fegyelmezett, nyugodt, csak a féltucat négylábú segítőtárs tü­relmetlenkedik. Vajas, a vadászgazda jelen­tést tesz Méhes Lászlónak, a helyi vadászegyesület elnöké­nek: — Elnök elvtárs, 22 puskás, 14 hajtő vadászatra készen! Kölcsönös tisztelgés. Rövid tanácskozás közepette éberség­re, figyelmességre íntő szavak röppennek, hiszen a vadász­puska nem játékszer. A vigyá­zatlanság emberéletet követel­het. A nyolc év során egyetlen komolyabb esetre nem került sor a vadászatok alkalmával, ami arra vall, hogy ennek tuda­tában veszik kézbe a fegyvert. mára. S mégsem számottevő a puskavégre kapott zsákmány. A mellette levő magyar hibrid­­cirok kisebb területű, de szinte áthatolhatatlan, mint az őserdő. A vadászok hiába bíztatják a hajtókát: „Bele a cirokba! La­zsálásnak itt semmi helyei ...“ — azokon bizony nem fog a szép sző. Kihúzódnak a dzsun­gelból, s a kanálisparton csel­lengnek. Vagy tíz puskás azon­ban minden kényelmet félreté­ve, eltökélten tör utat a sűrű, magas hibridcirokban, hogy néhány díszes nyakékűvel gya­rapítsa a zsákmányt. Csörtet­nek, mind kedvszegettebbül, mert a puskák hallgatagok. . . Alig akad dolguk. A határ felső részét átszelő kanális hídjánál szusszanásnyi pihenő. A Nagy tő dűlői zsombékos, sás a kevésnél is kevesebb szárnyasvadat kínál. A Szabó­tag annál többet. Megint puska­­ropogás. Surran a fácán, s me­nekülne, de ... ólomgolyőcskák sebzik. Zuhan, majdhogynem a kutya szájába esik. A csalitok, berkek lakóinak egy része a szomszédos bodakiak cirokjába húz ... A kakasok meg jobbára a hajtók vállára kerülnek. Legzsákmánydúsabbnak ígér­kezett a Királyrétje dűlő kuko­ricása, illetve kórója. A vén Duna menti határrész csöndjét egyszeriben felverte a puskalö­vések zaja, hajtók kiabálása, kutyák csaholása. Volt is dolga Méhes Zoltánnak, Gróf Tibor­nak, Oláh Ferencnek és a többi vadásznak. A hajtók vállaira minden eddiginél több súly ne­hezedett. Estébe hajlott az Idő, amikor a napi zsákmány terítékének négy sarkán fellobbant a láng. A rőt fény megvilágította né­hány percre Nimród fiainak ar­cát, a nap győzteseit, akik fá­radságot nem ismerve szüntele­nül járták a pagonyt. A társasvacsorán Gróf Bözsi néni, a főszakács, valamint a vadászfeleségekből összetevődő segédszemélyzet párolgó, illatos fácán- és nyúlpörkölttel ked­veskedett. Igen finom, ízletes volt a főztjük. A vadászok mind­ezt méltányolva, ajándékokkal kedveskedtek. Az est legkiemelkedőbb ese­ménye volt Hauer István vadász­jelölt vadásszá avatása. A bíró szerepét Gróf István, tapasztalt, sokéves vadász töltötte be. Az avatott védőül Méhes Lászlót, keresztapául pedig Oláh Feren­cet választotta. Lekerült az ifjú vadász pus­kaszíja, s bizony az elkövetett „baklövésekért“ 16 ütést kellett elszenvednie. Megkérdeztem az újdonsült vadászt, hogy érzi magát, s mit üzen a vadászjelölteknek? — Bár sajog még az ütések helye, ettől függetlenül életem legboldogabb perceit éltem át. Eddig nem éreztem magam va­dásznak, csak most, miután vadásszá avattak. Azt üzenem a vadászjelölteknek, az öt liter bor, amit fizettem, nem a világ pénze, több is veszett Mohács­nál ... Az ütés csak jelképes, dacára annak, hogy sajog. Ez mind semmi. A vadásztársak megbecsülése, amely megnyil­vánul irántam, mindennél töb­bet jelent. — Sok sikert a vadászathozl Legyen kicsit szoknyavadász is, hiszen még nőtlen I — búcsúz­tam az újonc vadásztól. Bizonyára megállja a helyét. Nimród fiának lenni nem egy­szerű dologi N. Kovács István

Next

/
Thumbnails
Contents