Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-30 / 48. szám

ALAKULNAK az Egységes Parasztszövetség szervezetei Szlovákia egyez járásaiban teljes ütemben folyik az Egységes Parasztszövetség alapszervezeteinek a megala­kítása. A rimaszombati járásban a 17 tagú járási elő­készítő bizottság már régebben megkezdte a tevékeny­ségét, és az elmúlt hét végéig 82 szervezet alakult meg. Mind az előkészítő bizottság, mind a szövetség alap­­szervezeteinek a megalakulását a mezőgazdasági társu­lás kezdeményezte, illetve segítette elő az alakuló gyű­lések szervezését. Éppen ezért VITÄRIUS Lajos mér­nököt, a járási mezőgazdasági társulás elnökét kerestük fel, hogy kikérjük a véleményét. — Az elmúlt héten a szövetkezeti elnökök bevonásával értekezletet tartottunk Magas-Tátrában. A társulás külön­böző problémáinak a megvitatása mellett részletesen foglalkoztunk a Parasztszövetség helyzetével és az alap­szervezetek megalakításának fontosságával. A Paraszt­szövetség helyi szervezeteinek és járási szervének meg­alakításával kapcsolatban nem voltak különlegesebb •llenvetések. Általános vélemény viszont, hogy csak akkor jelent segítséget a járási szervezet megalakítása, ha sokoldalú, hozzáértő szakemberek kerülnek a vezető­ségbe s valójában védik majd a közös és a tagok érde­keit. Emellett az értekezleten arról is beszéltek, hogy a Parasztszövetség fontos feladata lesz a szakmai neve­lés. Az utóbbi években a tagság továbbképzésével keve­set törődtünk, s ezt a mulasztást be kell hozni. Vitárius elvtárs, aki különben a nagybalogi szövet­kezet elnöke, arról is beszélt, hogy egyelőre nem lenne helyes, ha a társulások megszűnnének. Még a Paraszt­szövetség rendes kerékvágásba nem jön, szükség lesz a társulásra. A dupla elnök azt is fejtegette, hogy töb­ben nem egészen értenek egyet a Parasztszövetség el­nevezéssel. Manapság nagyon sokan dolgoznak a mező gazdaságban, akik nem parasztszármazásúak, és ezért nem a legszerencsésebb az elnevezés. Mészáros Sándor, a lénártfalvai szövetkezet elnöke szintén tagja a járási előkészítő bizottságnak. Náluk 65-en vettek részt a Parasztszövetség alakuló gyűlésén. Szerinte a legnagyobb baj az, hogy még ma sem tudják pontosan mi lesz a feladatköre a szövetségnek. Először is félő, hogy a kettősség (a társulás, Parasztszövetség) nehezen illeszkedik majd egymáshoz. Mészáros elvtárs különben a szövetség érdekvédelmi jellegét tartaná a legfontosabbnak. Manapság egyre több gondot okoz az áru eladása, és ezen a téren jobban kellene védeni a szövetkezetek és egyéni gazdálkodók érdekeit. Martonfalván (Martinovo), a kis gömöri faluban is megalakult a szövetség. Cikó Lajos és Pál és a tagság többsége nagyon bízik a Parasztszövetségben, s úgy gon­dolják, hogy végre lesz egy szerv, amely valójában az ő érdeküket védi. Bizony ezidáig a mezőgazdaságot irá­nyító szervek nem sokat törődtek a szövetkezetek jogos kéréseivel. Vegyük csak az ő egyik esetüket. Ezelőtt tíz évvel a kerületi talajjavító vállalat a szom­szédos községben víztárolót akart létesíteni. Mivel az ottani vezetők nem egyeztek bele, őket beszélték rá, hogy kerületi beruházással, náluk létesítenek víztárolót. Szépen ecsetelték előttük, milyen előnyös lesz számukra a tároló. Az öntözés mellett kacsát és halat is tenyészt­hetnek. Ráálltak hát és a 265 hektáros földjükből 18 hektáron el is készült a víztároló. Amikor készen lett, valami sógorság-komaság alapján haltenyésztés céljából a tárolót átadták a kerületi halásztársaságnak. Azóta Ponciustól Pilátusig szaladgáltak, de sehol nem találnak megértésre, és tűrniük kell, hogy a saját területükön mások halásszanak. De volt idő, amikor azzal fenyeget­ték őket, hogy ha nem lesznek csendben, még az öntö­zést is megfizettetik velük. A martonfalaiak sokszor csalódtak már, s ezért nem igen hisznek a mezőgazdaságot irányító eddigi szervek nek. Ök a Parasztszövetség járási szervezetének a meg­alakulásától várják a pálfordulást, és ügyük rendezését. Ogy képzelik, csak ez a demokratikusan választott szerv lehet, amely mindenképpen képviseli majd a szövetkezet és a tagok érdekvédelmét. Greüo György, az ipolynyáki szövetkezet ökonómusa a nemrégiben alakult nagykürtösi járásban tagja az elő­készítő bizottságnak. Az új járás 25 szövetkezetében egyetértenek az alapszervezetek megalapításával és az­zal is, hogy kollektíván lépjenek a szövetségbe, ötven­kilenc szövetkezetben még nem foglaltak állást. Eddig egy szövetkezet van, a kiszellői, amely elutasító állás­pontra helyezkedett az alapszervezet megalakításával kapcsolatban. A közismert közgazdász különben azt várná a Paraszt­szövetségtől, hogy minél jobban kidomborodjon a gazda­sági és érdekvédelmi szerepköre. Fontosak a szociális és nevelési problémák is, de az előbb említett kétszere­sen az. Sajnos, nekik is szomorú tapasztalataik vannak, s ezért Greüo elvtárs bátran állítja, hogy ezidáig semmi­lyen szerv nem védte őszintén a szövetkezetek és magán­­gazdálkodók érdekeit. Mostanában ők is a kálváriát jár­ják, de sehol nem találnak őszinte támogatásra. Mi is történt Ipolynyéken? Közel 40 ezer broiler csirkét kellett volna elszállíta­niuk a tamasi Baromfifeldolgozó Üzembe (losonci já­rás). Ez azonban a mai napig sem történt meg. Azóta a főkönyvelő már sokszor ellátogatott Tamasiba és kilin­cselt és kilincselt más baromfifeldolgozó üzemekben is. A válasz mindenütt elutasító volt, s úgylátszik, hogy nyakukon marad a sok csirke, amelynek a takarmányo­zása több mint 15 ezer koronába kerül naponta. A leg­szomorúbb, hogy a súlygyarapodás jóformán semmi, mi­vel a gyorsan felhizlalt broilerek szervezete nagyon gyenge és a felhizlaláshoz szánt 60 nap után jelentős az elhullás. Az ipolynyékiek nemcsak a broiler csirkék eladására kötöttek szerződést, hanem naposcsibék megvásárlására is. Ivánkáról küldenék is az utánpótlást. Sajnos azonban a megrendeltnek csak egy részét vehetik át, mivel nincs hova elhelyezni a beütemezett újabb 40 ezer darabot. Két tűz között van most a szövetkezet vezetősége és főleg Greüo György főkönyvelő, aki mindig élharcosa volt a broiler csirke nevelésének. A tagság körében ne­­he_en hiszik el, hogy nem akad vevő a több mint másfél kilós szárnyasokra. Másrészt az ivánkaiak tűzzel-vassal ragaszkodnak ahhoz, hogy a leszerződött naposcsibéket átvegyék. Igaz, a szerződés kötelezi az üzemeket. Ha ez így van, akkor miért nem veszik át Tamásiban a leszerződött broilereket. Miért kell a főkönyvelőnek reggeltől-estig táviratokat szövegezni, s fűnek-fának jelenteni, hogy milyen értékesítési problémája van a szövetkezetnek. Manapság már nemcsak termelni, hanem értékesíteni is tudni kell. Ez igaz. De az is, hogy egyelőre nincs baromfifelesleg az országban. Ha pedig így van, meg­oldást kell találni a feldolgozásra. Az ipolynyéki irányí­tók hajlandók ezt is elősegíteni. Ha szükséges, munká­sokat küld a feldolgozó üzembe, akik segédkeznének a meghosszabbított vagy éjszakai műszakokban. De ha másképp nem megy, anyagiakkal is hozzájárulnának az üzemi dolgozók honorálásához. Szomorú, de a jóakarat nem segít. Telnek-múlnak a napok, fogy a drága takarmány, s nincs garancia, hogy teljes egészében átveszik a broilereket. Ez pedig nem­csak az ipolynyékieket érinti, hanem népgazdasági kárt is jelent társadalmunknak. A közgazdász arról is beszélt, hogy a jövőben a kilá­tások még szomorúbbak lesznek a broilerok nevelése terén. Az átvételi árat jelentősen leszállítják, és az amúgy is méregdrága takarmány ára még emelkedik. S amellett félő, hogy jövőre is hasonló eset történik * broilerok eladásánál. Éppen ezért az ipolynyékiek nagyon szükségesnek tartják a Parasztszövetség járási szervezetének a meg­alakulását, amely hasonló esetekben minden bizonnyal a szövetkezet védelmére kel majd. Akikkel szót váltottam, legtöbben úgy vélekednek, hogy nagy szükség lesz a Parasztszövetség demokrati­kusan megválasztott járási vezetőségére. Az is tény, hogy legtöbben nem értik, miért lesz szükség továbbra is társulásra, vagy termelési igazgatóságra, ha tevékeny­kedik a Parasztszövetség. Szerintük akár az egyik, akár a másik direktfven irányító szerv. Márpedig direktívák­ra nincs szükség, s a szövetkezeteknek olyan szerv kell, amelyet magukénak tartanak és valóban a közösség és az egyének érdekeit védi. Tóth Dezső A Tamási Baromfifeldolgozó Üzembe 440 00 libát szállítottak Bábolnáról. Minden bizonnyal ez is az egyik oka, hogy így elhúzódott az ipolynyéki szövetkezet brojlereinek az átvétele. LOBOG A FALUSZERETET LÄNGJA NAGYDARÖCON Kátyú helyett köves úton... Lehullott a falevél. A képen látható fákon azonban télen-nyáron egyaránt zöldellenek a fagyöngyök. Menjen a sóhivatalba Vevő (idősebb falusi asszony): Kérek öt kiló sót. Elárusító (kipingált fiatalasszony): Majd ha lesz! Vevő: Egy csomag gyufát is szeretnék. Elásurító: En is. Vevő: Elfogyott a gyertya... Elárusító: Nekünk még mindenszentek előtt. Vevő: Bors csak van? Elárusító: Lehet, de nem nálunk. Vevő: Rizsát kaphatok? Elárusító: Legközelebb. Vevő: Paprika is kellene. Elárusító: Azt meghiszem. Vevő: De hát tit a disznóölés ideje ... Elárusító: Nekem mondja? En is falust vagyok. Vevő: Só nélkül lehetetlen ... Elárusító: Azt már a kisfiam is tudja. Vevő (kétségbeesetten): Legalább sót... hol ve­hetnék? Elárusító (gúnyosan): Menjen a sóhivatalba... Vevő (hálásan): Köszönöm, aranyos. Melyik utcá­ban van? -tt-Esztendők során csakis elmaradott szövetkezetéről emlegették Nagydaró­­cot. A losonci járásnak ebben a falu­jában úgy tűnt, hogy megállt az idő: tespedtség, egy helyben topogás jelle­mezte a közöst. Az akkori tarthatat­lan állapotokat egy ici-pici példával szeretném érzékeltetni. Az idő tájt panaszlevél-ügyben szó­lított ide a kötelesség. Tollforgató kollégámmal a szövetkezet gazdasági udvarába mentünk> hogy saját sze­münkkel győződjünk meg a levélíró vélt igazáról. S csodák csodája, a tá­gas térben valóban egy elcsépeletlen gabonaasztag kuksolt magárahagyat­­va. Ezt a nem éppen dicséretes tényt még a bűntársul szegődött tejfehér decemberi ködnek sem sikerült elho­mályosítania. A maradi gondolkodású elnök válasza csöppet sem lepett meg bennünket. Angolos hidegvérrel mond­ta: „Majd tavasszal elcsépeljük ...“ Nemrégiben felkerestük az említett falut. Kellemes meglepetéssel szerez­tünk tudomást a sokatmondó változá­sokról. Ott kezdem, hogy a régi elnök helyébe szakavatott, jó szervezőképes­ségű ember került Tóth János szemé­lyében. A tapasztalt elnök első dolga az volt, hogy rendet teremtett a közös házatáján. Majdpedig vezetőkkel-ta­­gokkal karöltve azon munkálkodott, hogy a szövetkezet mielőbb kilábaljon a gazdasági nehézségek mocsarából. Mind merészebb terveket szőttek, és valóra is váltották azokat. A gazdál­kodás egyensúlya helyrebillent. A mérleg rövidesen tiszta jövedelmet mutatott. A sok fáradozás, áldozat­­vállalás, valamint az összetartás és szorgalom eredményei kézzelfogható­vá váltak: példás mezőgazdasági üzem lett a daróci szövetkezet. Annak idején a sorozatos kudarcok hatása a falu fejlődésére is rányomta bélyegét... Most meg a kutató szem új színfoltokat fedez fel. Üj iskola látható a falu szélén, s nem is akár­milyen. Kovácsolt, szép vaskerítés övezi körül. Itt található a pionírkert, a sportpálya. S az iskola előterében gondos kezek munkálta virágágyások is tanúsítják, hogy itt valóban szere­tik a szépet. A közerővel végzett munka gyümölcseit szemlélem, s arra a megállapításra jutok, aligha vélet­len, hogy falufejlesztés szempontjá­ból az évtized legeredményesebb esz­tendeje éppen az idei. Ezt útikalau­zom, Jacsmeník Frigyes, a helyi nem­zeti bizottság titkára is megerősíti: — Falucsinosítási láz kerítette ha­talmába lakosságunk apraját-nagyiát. Az iskola környezetének megszépítése céljából igen számottevő társadalmi munkát végeztünk. Pénzértéke hozzá­vetőleg eléri a hatvanezer koronát, önzetlen fáradozásukért dicséretet érdemelnek a szülői munkaközösség tagjai, a tanulók, a helybeli szakmun­kások s mindazok, akik derekasan kivették részüket a társadalmi mun­kából. A tűzoltószertár építéséhez is ily módon járult hozzá a lakosság, mintegy ötvenezer koronát megtaka­rítva. Határozottan nagy dolog ez, derék nagydaróciak! A faluszeretet tüzének lobogását látom benne. Sose húnyjon ki ez a tűz! Hevítsen további tettek­re! Tennivaló akad még. Rendezetlen a kultúrház előtti térség. Rútítja az omladozó, ódon kovácsműhely, s a né­hai szövetkezeti iroda. Ez semmikép­pen sem illik oda. Bántja a szemet, mint a vakító, túlerős napfény. Panasz is elhangzik. Itt a helye, hogy felemlítsem. A Jednota járási szervei mostohagyerekként kezelik ezt a nyolcszáz lakosú falut, amelyhez két puszta is tartozik, mintegy négy­száz lélekkel. Hogy miért ez a mos­toha bánásmód, az illetékesek a meg­mondhatói. Az általános elégedetlen­séget az váltotta ki, hogy megszün­tették a vendéglátó üzemet. — Legalább sört mérjenek! — kö­vetelte a lakosság. De a követelés süket fülekre talált' Losoncon. Ügy gondolták a népi fo­gyasztási szövetkezet járási vezetői, elégedjenek meg a daróciak azzal a sovány befektetéssel, amelyet egy lakóház megvételére fordítottak. Eb­ben az épületben önkiszolgáló élelmi­szerüzletet létesítettek. Nos, mit hoz a szükségmegoldás? A község vezetői latolgatták a helyze­tet, mit lehetne tenni. Számbavették minden számbavehetőt. Megállapítot­ták: ha az egyik ujjúkat vágják be, az is fáj, ha-a másikat, az ugyanúgy fáj... Így jutottak arra az elhatáro­zásra, hogy a kultúrház egy sarkában ideiglenes büfét rendeznek be. A ha­tározatot tett követte. A büfé azóta is kifogástalanul működik. Sőt, többet forgalmaz, mint a megszüntetett ósdi kocsma. Míg ez utóbbi a legjobb hó­napban sem ért el harmincezer koro­na bevételt, addig a büfé például augusztusban negyvenezer, szeptem­berben viszont már hatvanezer koro­nát forgalmazott. A Kávéházak és Éttermek nemzett vállalat (RAJ) máris felfigyelt a dol­gokra, s olyan kedvező ajánlattal hozakodott elő, hogy megvásárolja a kultúrházat, s átépítéssel korszerű vendéglátó üzemmé varázsolja. Az ajánlat tetszik a daróciaknak, s ha a másik fél is őszintén gondolja, az egyezségnek nincs akadálya. Hiszen a községfejlesztés távlati tervében a kornak megfelelő, új kultúrház épí­tésével számolnak. Ugyanebben a tervben orvosi ren­delő, szolgáltatások háza is szerepel. További új színfoltnak számít a kö­zeljövő új lakótelepe, ahol hatvan család rak majd fészket. S ezen kí­vül emeletes lakóházak építése is sorra kerül. Akaratlanul is a felújított óvoda ifjú emberkéire gondolok, a megújuló, megszépülő Nagydaróc jö­vendő gazdáira, akik a mai idősebb nemzedéket tudásban megelőzve, szü­leik örökébe lépnek. Megbecsülve mindazt, ami jó, ami megbecsülendő, ami előremutat a fejlődés örök or­szágútién. N. Kovács István SZABAD FÖLDMŰVES 1968. november 30. 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents