Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-23 / 47. szám
Mese az anyósról Egyszer egy fialtat tábornok elhatározta, hogy eladja az anyósát. Hogy miért határozott így? Mert előzőleg már eladott minden eladhatót: a tankokat, a puskákat, a rakétakilövő állomásokat, a gyalogságot és a légvédelmi tüzérséget, egyszóval az egész jólfelszerelt hadsereget s ráadáusl az országot is. Egyedül az anyósa volt még a nyakán. Elindult hát a vásárra: nyakában az anyósával. Súlyos, jóltáplált anyósa volt, szegény tábornok bizony egészen beleizzadt a vágtába, hiszen mondanom sem kell, hogy nagyon igyekezett: az elsők között érjen a piacra. Pirkadatkor érkezett a térre, — az anyóst rögtön elhelyezte egy farönkön, és várta a vevőket. Először egy sovány, girhes miniszter jött és tapogatni kezdte az anyóst. A tábornok rácsapott a kezére. A miniszter szó nélkül sarkon fordult és megvette a szomszéd kofa három tengeralattjáróját. Ezután egy juhász jött szamárháton. Végignézte az anyóst, hunyorgott és továbbkocogott. De előzőleg még hegyeset köpött a tábornok poros lovaglócsizmájára. Jött egy államtitkár is, tetszett neki az anyós, de kevés volt a pénze. A tábornok viszont nem volt hajlandó alkudozni. Az anyós eközben szomorúan bóbis költ a farönkön. Dél felé a tábornok idegeskedni kezdett. Éhes is volt, maradék fillérein vett egy zacskó keserűtúrót, azt szopogtatta. ^ Egy nyugati bank vezérigazgatója is ellépdelt a tábornok anyósa előtt, de csak fintorgott. Délután hat óra felé szinte már minden kofa túladott áruján. A piacon már alig lézengett ember. A tábornok nagyon dühös volt. Már éppen készült, hogy újra nyakába vegye az anyóst, amikor a banya kacsingatni kezdett. Egy fekete ruhás úriember lépett a tábornokhoz és megkérdezte az árat. A hadvezér megmondta. Amaz meg szó nélkül elővette pénztárcáját és leszámolta a kért összeget — az anyós kötényébe. Utána galléron ragadta a tábornokot és elsétált vele. A tábornok csak percek múlva ismerte fel a vasmarkú úriembert s bizony belesápadt. Az állami hóhér volt. szetet, ifjabb korábban ő maga ts írt verseket], hogy az élet sokkal, de sokkal nehezebb, mint a halál, hiszen a halál a mélységes nyugalom, az örök szélcsend, a béke birodalma. Folyékonyan beszélt Géza hóhér, hangja betöltötte a síralomház egyetlen szobáját. Szinte önmaga ts meghatódott, milyen új megvilágításba képes helyezni, egyenesen vonzóvá tud-Mese a hóhérról Az egyik híres fővárosban élt egyszer egy hóhér. Ö volt az ország legnépszerűbb hóhéra, a halálraítéltek kimondottan szerették, ha ö tette nyakukra a kötelet s kedves közvetlenséggel drága Géza bátyámnak szólították öt. Géza hóhér megérdemelte ezt a bizalmat, hiszen nem akadt még egy bakó az országban, sőt talán a világon sem, aki olyan kesztyűs kézzel bánt volna az elítéltekkel, mint 5. Akármennyi volt is a munkája, mindig szakított időt arra, hogy az ítélet végrehajtása előtt elbeszélgessen az áldozatokkal, akiket ö „kedves ügyfeleim“-nek nevezett, sokszor éjfélig is elüldögélt velük a siralomházban, kikérdezte őket családi körülményeikről, gyermek- és ifjúkorukról, szerelmükről, örömeikről és bánatukról, vigasztalta őket, könnyeiket sokszor a saját zsebkendővel törölte le arcukról, megmagyarázta nekik, hogyan kell férfiasán viselkedniük az akasztója alatt, elhitette velük, hogy az akasztás egy csöppet sem fájdalmas, annyi az egész, mint egy kiadós tüsszentés, mely után az ember megkönnyebbül és megnyugszik. Szerette öt az ország népe, munkáját kormánykörökben ts magasra értékelték, számgs jutalmat és kitüntetést kapott, a Humanista Hóhérok Nemzetközi Szövetsége elnökévé választotta, sőt Korszerű akasztások c. munkáját Nobel-dijra javasolták. Sajnos a díj odaítélésére már nem kerülhetett sor. Hogy miért? Épp azt akarom elmesélni. Egy este szokása szerint, egy cső-t kor ibolyával, benyitott a siralomházba, hogy másnapi ügyfelébe némi erőt öntsön. A rideg szobában sejtelmes félhomály uralkodott, de ez egy csöppet sem zavarta Géza hóhért, széket húzott leendő áldozata mellé, akt a kemény faasztalra borult s egy pillantásra sem méltatta a vendégét. A mester gyöngéden megérintette a halálraítélt vállát s az ibolyacsokrot az asztalra tette a bal halántéka mellé. Az ügyfél azonban, megérezvén az tbolyaillatot, utálattal söpörte le a csokrot az asztalról. Nem mondom, e szokatlan gesztus egy kissé meghökkentette Géza hóhért, de azért hozzáfogott mondókájához, amelynek lényege, mint már említettem az volt, hogy az akasztás egyáltalán nem olyan szörnyűséges, mini azt sokan hiszik, hogy tulajdonképpen sokkal férfiasabb, mint „ágyban, párnák közt halni meg" (Géza hóhér Imádta a költéja tenni a halált, pontosabban: az akasztást. Ejfél lehetett, amikor a halálraítélt hirtelen felkapta a fejét: — Elég volt a dumából. Vesd le a kabátod és gombold ki az inggallérod! A mester megrémült. Először életében. S ml több, nem akart hinni a szemének, hiszen aki a siralomház asztala mellől felemelkedett dühösen és szikrázó szemmel, az bizony nem volt senki más, mint ő maga: Géza hóhér. Mintha csak tükörbe nézett volna, azzal a különbséggel, hogy tükörképe más ruhát viselt, skarlátszínű hóhérruhát, arca eltorzult a dühtől. Es még valami: tükörképe hosszú kötelet ráncigáit elő zsebéből és a mester nyakába vetette az egyik, a mestergerendára a másik végét. így halt meg Géza hóhér s így maradt gazdátlan a Nobel-díj. így veszítette el legnagyobb elnökét a HUHÖNEMSZÖVET, a Humanista Hóhérok Nemzetközt Szövetsége. Az újságok viszont tévesen azt írták, hogy Géza bácsi, a híres ítéletvégrehajtó, a siralomházban felakasztotta magát. Mit várhat az ember a hálátlan újságíróktól! Mese a bordó szamárról A bordó szamár nagyon ritka állat, sőt, hogy egészen pontos legyek, a ritkánál is ritkább. Tulajdonképpen százévenként jön a világra egy ilyen bordó szamár, tehát rögtön viszik is a király istállójába. A király feltehetően örül a különleges állatnak. Végeredményben az is lehet, hogy az ilyen különös színű szamár egyenesen a király kedvéért születik. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen ritkaságot valaki csak úgy ukmukfuk kilopjon a királyi istállóból és tegyük is mindjárt hozzá: nagy elvetemültség kell ehhez. Nem is igen fordult elő, csupán egyszer a világ fennállása óta, ami nagy szó. Tény az, hogy egyszer bizony ellopták a király bordó szamarát, méghozzá télen, amikor pedig a nagy hóban egy ilyen bordó szamár könnyen felismerhető. A király irgalmatlan méregbe gurult, pedig máskülönben nagyon szelídlelkű, jámbor ember volt, mint általában a királyok szoktak lenni. Haragjának ez alkalommal nem volt határa, amit csak két okkal magya rázhatott: az első, hogy a bordó szamarat az előtte való napon kapta ajándékba egyik hű alattvalójától, vagyis őfelsége még nem is láthatta, aznap akarta megszemlélni. A királyi harag másik oka az volt, hogy a bordóval együtt a többi szamár is eltűnt az istállóból. A király szétküldte katonáit a világ minden égtája felé. Az egész hadsereg a királyi szamarakat kereste, később tartalékosokat is hívtak be, de a szamarakat mintha a föld nyelte volna el. Nem is tudom, mibe kerülhetett abban az időben egy szamár (különösen egy bordó), megérte-e a nagy felhajtást, az viszont biztos, amit egyszer egy uralkodó a fejébe vesz, azt onnan nehéz kiverni. Királyunk is presztízskérdést csinált a szamarakból, s mivel a hetedik napon sem kerültek elő, segítséget kért szövetségeseitől. Azok küldtek is néhány ezernyi katonát és egypár elavult helikoptert a nagy szamárkeresésre. Átkutatták az ország minden zegét és zugát, a réteket és a dzsungeleket, a teaültetvényeket és mandulaligeteket, de nem bukkantak a csacsik nyomára. A hadsereg egyrésze (elsősorban a szövetségesek) a keleti mocsarakba veszett. A szamaras király újabb támogatásért fordult a szövetségesekhez. Azok viszont a segítséget egészen váratlanul megtagadták. A király azonnal összehivatta minisztereit és tanácsadóit és háromperces tanácskozás után hadat üzent keleti, nyugati, északi és déli szomszédjainak. Természetesen a legjobbkor kezdte el a háborút, hiszen, mint mondottam, a szövetséges hadak egy része szamárkereséssel volt elfoglalva, a többi jobbára a mocsarakba fulladt. Királyunk egy hét alatt tönkre verte hajdani szövetségeseit, a legyőzött uralkodókat láncra fűzette és száműzte egy félreeső szigetre. Országa és népe meggazdagodott a hadizsákmányból és a hadisarcból. A király időközben el is felejtette volna, hogy remek győzelmét a szamaraknak köszönheti, de egy délután ismeretlen férfi kopogtatott palotája kapuján. Az ajtónállóval azt üzente a királynak, hogy a szamarak ügyében szeretne vele beszélni. A király aranyos tróntermében fogadta az idegent, aki térdenállva elmondotta, hogy a szamarakat ő tüntette el, mivel nem nézhette az ország rossz anyagi helyzetét, az alacsony életszínvonalat. — No dehát, hová tetted a csacsikat? — kérdezte a király vidáman. Az idegen elmondotta, hogy ő Pókuszmókus varázsló és a szamarakat miniszterekké és tanácsosokká változtatta a múltkor s mivel mindezt a király engedélye és tudta nélkül cselekedte, ezúttal kéri őfelsége megértő bocsánatát. — Jő, jó, te idegen, dehát akkor azt mondd meg, kivé lett a bordó szamaram? — így a király. — Természetesen őt miniszterelnökké változtattam — válaszolta a varázsló. — De ha őfelsége parancsolja, visszacsinálom az egészet. — Csak azt ne, csak azt ne! — kiáltotta hevesen a király —, hiszen láthatod, hogy szamarakkal megyen legjobban az uralkodás. Ezzel kegyesen vállonveregette a varázslót, s intvén kincstárnokának, egy kocsideréknyi arannyal jutalmazta országa megmentőjét. És most is boldogan élnek, ha meg nem haltak. TÖRÖK ELEMÉR: Muskátlik kopognak Kinyújtózkodtak a fák minden csupa ragyogás Muskátlik kopognak a házak ablakán a lombok szelíd árnyékában gyerekek játszanak ő ez a tisztaság ez a csend a falu tenyerében a lányok az utcára dobják mosolyukat s mennyi szerelmes sóhajtás úszik el kacajuk habjaiban RESZELI FERENC: Út hiába célunk a végtelen hiába szállsz fel más motorra nem jutsz el célba nélkülem én ott szállók fel ahol te átszállsz s ott várlak meg ahová érkezel ahová érkezel onnan indulok ahová érkezünk úgy hívják végtelen KMECZKÖ MIHÁLY: Autóbuszon Mint meredekre a rozzant motor Nyikorgó térddel kapaszkodik a lépcsőn gyűrött ruhájú görnyedt vénember Kimustrált daruként emeli bütykös keze a szatyrot Nézd hogy kövül a kéz Vésőkoccanást hallok A cserzett faarcon feneketlen-mély ráncok tátongnak örömszomjasan partjukon kacag a kínszenvedés ..MINTHA TŰZI 5Z0K0KUTTA VÁLTOZOTT VOLNA A CSÓNAK, ALLAN/ OF NÉHÁNY PERC MÚLVA MAR MAGUKHOZ TÉRTÉK A TOROKOK MEDD/G KÉRÉST,!EZED MEG UTAMAT9 GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÁRKUSZ LÄSZLÖ RAJZOLTA: ZÖRÁD ERNŐ
