Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-16 / 46. szám
A talajművelés távlatai Amikor szakkörökben a mezőgazda-sági termelés növeléséről van sző, egyesek sokszor eltérő nézeteket vaN lanak. A komplex megoldás rovására legtöbbször kiragadott módszereket javasolnak s ezeket elszigetelten, elvonatkoztatva tárgyalják, megfeledkezve ' arról, hogy a mezőgazdaság mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés terén élőlényekkel dolgozik, melyeknek élettani vonat-1 kozásai vannak. Sem az erőművi, (mechanikai) sem a kémiai termelési mód külön vagy együtt nem lehet kielégítő ha a biológiai hatásokat mellőzzük. A biológiai körfolyamat, a kölcsönhatás és viszszahatás révén zárt kört képez az élőtalaj, a növényzet és az állatok között. Ma már alig akad termelő, aki ne lenne tisztában a talajjal, mint biológiailag élő szubsztrátummal s a talaj és növény kölcsönös hatásával. Mégis aránylag elenyésző azoknak a szakembereknek a száma, akik megértik, hogy nem a minden körülmények közti legnagyobb hektárhozam a döntő, hanem a termelt anyag biológiai értéke. | Biológiai hatás szempontjából tehát óriási különbség lehet két egymástól eltérő területen termesztett búza, lucerna, répa, kukorica stb. közt. A biológiailag ' magas és alacsony értékű takarmány egészen más fejlődési feltételeket biztosít az állatoknál, melyek nemcsak teljesítőképességükben mutatkoznak, hanem morfológiailag és genetikailag is kihatnak a táplált utódokra. A műtrágyák helytelen használata pedig nemcsak anyagi kár a termelő száméra, de egyben veszély is a termék biológiai értékének csökkenésénél s olykor előidézője lehet különféle megbetegedéseknek s a tenyészállatoknál előfordulható meddőségnek. Ügy érzem, hogy ezen új tapasztalatok az agro- és biokémia, valamint az ezzel szorosan összefüggő növény* és állattáplálkozásban forradalmi újítást követelnek. Jövő gazdálkodásunkat feltétlenül ebben az irányban kell fejlesztenünk, s termelőink szakképzettségét is erre kell irányítanunk. A közelmúltban a Magyar Népköztársaságban, Szombathelyen az ottani szakkörök kérésére megtartott szakelőadás kapcsán e kérdés tárgyalásánál egyik állatorvos felszólalásában igen nagyra értékelte azt a tényt, hogy nálunk felfigyeltek a fontos biológiai tényezőkre, mert az egészséges állattenyésztés — szerinte — semmi esetre sem nélkülözheti a táplálkozás biológiai alapjait. Ettől függ az állatállomány egészségi állapota, de a növényi és .állati nyersanyagokat fogyasztó emberiség jóléte és egészsége is. A biológiai színvonalnak felismerése azonban nemcsak az állat és növénytáplálkozás terén bír jelentőséggel, hanem agrotechnikai műveleteink —■ a talaj megmunkálási és a növényápolási munkák minden területén, talajaink' humuszmérlege, a szervesanyagok korhasztásának gyorsasága, ideje és módja a talaj mikroflórájáhak szabályozásával, aerob vagy anaerob folyamatok támogatásával — fontos élettani műveletekké válnak és az erőművi behatás párosul a biológiai hatásokkal. A növényápolás minden műveletének szoros harmóniában kell lennie a növények fejlődésével és növekedésével. Az időelőtti Szemcsézett takarmányok stabilitása A szemcsézett takarmány stabilitásán a szemcsék ellenállását értik a dörzsöléssel, töréssel szemben, amely a szállítás, tárolás stb. során a gyártól az etetésig éri a takarmányt. A szemcsék stabilitásának megjavításában fontos szerepe van a keveréktakarmány alkatrészei megválasztásának, a préselésnél használt gőzmenynyiségnek, a szemcsenagyságnak, a matricák megválasztásának, a hűtési folyamatnak, valamint a kötőanyagoknak, amelyektől elsősorban megfelelő adhéziós képességet, préseléskor a hulladék csökkenését, megfelelő takarmányértéket, vagy préselődési kapacitását stb. kívánnak. Gyakorlatban legelterjedtebbek a ligninszu'.fonátból előállított kötőanyagok, amelyeket 1—3 %-os arányban adagolnak a keveréktakarmányokhoz. (Kraftfutter) 4 SZABAD FÖLDMŰVES 1968. november 16. behatás éppen olyan káros lehet, mint a megkésett. A növények gyökérrendszerének Ismerete, fejlesztésének elősegítése nemcsak a szántás mélységének helyes meghatározása szempontjából fontos, hanem azok sérülésének lehetősége miatt is. Egyes növények például eltűrik, mások pedig nem a gyökérsérülést, mások bizonyos fejlődési korban nemcsak eltűrik, de a behatás szinte serkentőleg hat fejlődésükre. Némelyek viszont egyáltalán nem tűrijt- el. A növények vetésforgóba történő besorolása nemcsak termeléstechnikai, hanem egybeír biológiai kérdés is, mely magában foglalja a fajta-agrotechnikán kívül mindazt, amit az előbbiekben már elmondtam. A fajta-agrotechnika kialakítása a jövő talajművelésének alapja s ehhez a feltételeket a növénynemesítő adja. Nincs általánosan jó és általánosan rossz elővetemény, hanem a jó elővetemény lehet rossz is és fordítva, ha bizonyos termelési feltételeket betartunk. Talajunkat ismernünk, kell, nemcsak talajtani vonatkozásban, de mint a növények tartózkodási helyéül szolgáló szubsztraktumot, melyben óránként nagy biológiai változások mennek végbe. Ezek a változások függvényei az uralkodó időjárási viszonyoknak, a növénytakaró lekerülésének és megújulásának. „Nincs rossz föld, csak rossz gazda.“ Milyen régi és igaz mondás ez. Aki ismeri földjét, azt is tudja, hogyan kell és hogyan lehet azon gazdálkodni. Az erőművi behatásoknak mindenkor a talaj jellegéhez kell alkalmazkodniok, de ezen belül ^ talajélet kívánalmait kell érvényesítenünk. A mezőgazdasági eszközök ismerete, használati ideje, sorrendűségí alkalmazása csakis a komoly tudás, vagyis a megfelelő szakfelkészültség mellett lehet eredményes. A véletlen, „vaktyúk is talál szemet“ módon történő gazdálkodási forma nagy bizonytalanságot okoz a termelésben s velejárója a tgrmés ingadozásának. A vegyszerek használata sokszor megzavarja a harmonikus összhangot a mechanikai vegyi és biológiai komplexumban s rendesen a legkisebb ellenállás vonalán haladó termelő az azonnali, de egyoldali hatást előidéző műveletet támogatja, elvesztve az áttekintést mindhárom tényező érvényesítése szempontjából. Előnyben részesíteni időszakonként bizonyos behatást lehet, de azt sohasem szabad olyan feladat pótlására használni, mely mással nem biztosítható. Például a gyomirtást vegyi úton végző termelő nem mentesül a károsodástól olyan mechanikai művelet elhanyagolásakor, melynek feladata a gyomirtáson kívül a talaj porhanyítása, légcseréje, hőszabályozása, biológiai aktivitása síb. Mindezen műveleteknek megvan az elsődleges, másodlagos stb. feladatuk, melyeket össze kell hangolnunk a más irányú behatásokkal. Csak az ilyen talajművelésnek és növényápolásnak van meg a kívánt hatása mind "a termésnövekedés, mind a termény biológiai értékének kialakítása szempontjából. Ezt kell ma minden termelőnek elsajátítania, ha hazája mezőgazdaságának érdekelt híven kívánja szolgálni. Ez nagy tudást, gyakorlatot és hivatásszeretetet igényel. Külön fel szeretném hívni azon termelők figyelmét, akik külföldre is eljutnak és az ott látottak alapján kritika nélküli bálványozői lesznek annak, ami egészen más termelési, valamint éghajlati viszonyok közt jött létre, s amit a hazai viszonyok között alkalmazni nem lehet. Termelésünknél és gazdálkodásunk színvonalának emelésénél a hazai rögből kell kiindulni, az itteni klímahatásokat figyelembe véve. Növénynemesítőink feladata, hogy részünkre a hazai viszonyoknak megfelelő fajtákat adják, melyek bővebb termőképességgel és magas jövedelemmel kecsegtetnek. A jő gazda kissé természettudós, meteorológus, építész, gépész, és biológus is kell hogy legyen, nem beszélve ökonómiai képességéről, mely tulajdonságot csak azért nem tárgyalom, mert e szakcikkbe nem tartozik., Szükséges lesz tehát hiányzó képességeinket magánúton vagy megfelelő szakintézetek útján, szaksajtó és szakirodalom olvasásával kiegészítenünk. A szaktudásban elmaradt termelő idő előtt visszavonul, ami nagy kár, mert egyéb ismeretei nagy értéket képviselnek s még hasznosíthatók lennének a társadalom részére. Készüljünk fel hazánkban alaposan a feladatokra. A harc nem könnyű, de a tét megéri. A korral haladó termelő tudatában lesz annak, hogy csakis a mechanikai, vegyi és biológiai hatások harmonikus összehangolása emelheti hozamainkat és növelheti a minőséget. Mi, tudományos munkások tudjuk legjobban, menynyire fontos az állandó tanulás és kísérletezés. Aki ezt nem teszi, lemarad. Szakcikkeim időközönkénti megjelenése a „Szabad Földműves“ hasábjain is azt a célt szolgálja, hogy felhívja a gazdálkodó társadalom figyelmét, elméleti tudásának állandó tökéletesítésére és kiegészítésére, a legújabb ismeretekkel. E téren azonban csak azt tudom ajánlani, hogy a szakirodalmat komoly, nagytudású és hasonló viszonyok között dolgozó forrásokból merítse, mert különben áldozatul esik a már cikkemben is célzott olyan elméleteknek, amelyek más viszonyok között érvényesek, de nálunk nem. Ugyanez vonatkozik olyan kísérletekre is, melyeket teljesen eltérő éghajlati viszonyok között és más talajokon végeztek és sokszor annyira rövid ideig, hogy használható és megbízható következtetéseket levonni aligha lehetne. Dr. Frideczky Ákos mérnök, egyetemi tanár Az idei három évnegyed állattenyésztési piaci termelésének eredményei az elmúlt év ugyanilyen időszakához viszonyítva 8,6 %-os emelkedést mutatnak. A vágómarha eladás ezen összehasonlításban 14,9 ezer tonna élősúllyal fokozódott. A hústermelésben legnagyobb relatív emelkedés (+44,8%) a borjúeladásban mutatkozott. Az átlagos eladási súly a tavalyi 61 kg-ról, 80 kg-os élősúlyra emelkedett. (Kucsera Szilárd felvételei Törődjünk többet a táblatörzskönyv vezetésével A korszerű termelés megszervezéséhez biztos támpontot szolgáltatnak a táblatörzskönyv adatai. A táblatörzskönyv vezetésének elsőrendű haszna a termelés megszervezéséhez szükséges megbízható adatszolgáltatás, amely a külön befektetést nem igénylő, nagy termést biztosító, szakszerű vetésforgó szerinti gazdálkodás bevezetését teszi lehetővé. Nincs olyan kiváló mezőgazdasági szakember, aki éveken keresztül a táblatörzskönyv adatai nélkül biztosan tudná, hogy az üzemben egy-egy táblán mikor termelnek gyomnevelő, gyomirtó, mélyen vagy sekélyen gyökerező, víz- és táplálóanyagigényes, szárazságtűrő, talajzsaroló vagy talajgazdagító, rövid és hosszabb tenyészidejű stb. növényt. A táblatörzskönyv adatai adnak arra is pontos választ, hogy az egyes területeken mikor és milyen szuperszelektív, vagy más gyomirtó vegyszereket használtak. A táblatörzskönyv vezetésének fontossága napjainkban méginkább növekedett, mert a sokféle kémiai anyag felhasználásának nyilvántartása elkerülhetetlen. Ma már vannak több évig ható vegyszerek, amelyek használatáról pontos nyilvántartás szükséges, mert anélkül a helyes növényváltást meghatározni nem lehet. A Simazin, az Atrazin, vagy a Hungazin hatása legalább kétéves.. Ha ezt nem vesszük figyelembe, és az ilyen vegyszerrel kezelt kukorica után az első évben kalászost vetünk, az kipusztul. A talaj termőerejének fokozását, a helyes munkaszervezést az üzemen belül csak akkor lehet megvalósítani, ha ismerjük a gazdaság tábláinak nemcsak jelenlegi helyzetét, hanem az elmúlt évek trágyázási, talajművelési és egyéb termelési adatait is. Mindezekre a kérdésekre a táblatörzskönyv kitöltött rovatai adják meg a választ. A táblatörzskönyv pontos vezetése lehetővé teszi a talaj legjobb hasznosítását azáltal, hogy minden növény az adott körülmények között legmegfelelőbb elöveteménye után kerül, biztosítja a helyes agrotechnika alkalmazásának előfeltételeit. Ennek keretében minden munkát a maga idejében, a legmegfelelőbb módon lehet elvégezni. Lehetővé válik a helyes trágyázás, a talajvíz- és táplálóanyag készletével való okszerű gazdálkodás. Alapja a helyes munkaszervezésnek, a gépesítésnek és a felszerelés tökéletes kihasználásának. A modern nagyüzemi gazdálkodás fokozza az árutermelést és a szövetkezeti tagság növekvő igényének kielégítését. A táblatörzskönyv adatai alapján kialakított vetésforgó a gazdálkodást könnyebben áttekinthetővé teszi, és így jelentős megtakarításokat lehet elérni. Fontos, hogy amikor a vetésforgót készítjük, a táblatörzskönyvből á gazdaság minden táblájára külön-külön állapítjuk meg,' hogy azon melyik évben mit kell termelni, fgy a talaj egyoldalú kihasználása elkerülhető, és megakadályozható lesz a növényi kártevők, gyomnövények, betegségek elszaporodása, illetve elterjedése. A fenti megállapítások után nyugodtan mondhatjuk, hogy a táhlatörzskönyv az okszerű gazdálkodás alapja. A szövetkezetekben a nagyüzemi táblákat már kialakították és ez lehetővé teszi a táblatörzskönyv felfektetését és vezetését. László László, tudományos munkatárs Ammónia felhasználása a szilázs nitrogénnel történő dúsításához Az állandó fehérjehiány, — amely mezőgazdasági üzemeink nagy többségének takarmánymérlegében mutatkozik — egyik legfontosabb akadályává vált a gazdasági állatok termelőképessége további növelésének. A takarmánymérleg megjavításának és a fehérjemennyiség helyettesítésének egyik módja a nem fehérjetermészetű anyagok lehető legnagyobb mértékű felhasználása az állatok takarmányozásában. A takarmányadagok fehérjetartalmának különböző nem fehérje-szerű nitrogénvegyületekkel való pótlására a század elejétől kezdve számos kísérlet történt. Bár a legnagyobb gyakorlati felhasználásra mostanáig nemcsak nálunk, hanem külföldön is a karbamid tett szert, meg kell jegyeznünk, hogy a kérődzők — különösen a szarvasmarha — számára a szerves ammóniumsók sokkal alkalmasabb fehérje-kiegészítő szerek. A karbamid mindenek előtt azért terjedt el, mert iparilag aránylag nem nagy költséggel állítható elő, míg a szerves ammóniumsók előállítása rendkívül drága. Ezzel szemben azonban viszonylag egyszerű és igen gazdaságos a szerves ammóniumsók előállításához kukoricaszilázst, esetleg más szénhidrát tartalmú szilázsokat és ammóniavizet felhasználni. Egy tonna jó minőségű kukoricaszilázsban kb. 15 kg tejsav és kb. 4,5 kg ecetsav van. Ha a szilázst nagyobb víztartalmú kukoricából készítjük, ecetsav-tartalma tonnánként 8—10 kg-ra emelkedik, és az íze is roszszabbá válik. Egy tonna szilázshoz vagy 25 liter 10 %-os, vagy 10 liter 25 °/o-os ammóniavizet használunk föl. Ha az ammóniavizet a szilázzsal jól összekeverjük, a szerves savakat az ammónia majdnem azqnnal semlegesíti és a szerves savak képződött ammóniumsói jó kiegészítő fehérjeforrássá válnak. Ha a kukoricaszilázsba vagy esetleg fehérjével dúsított szílázsba ammónlásvizet viszünk be, nem kell attól tartanunk, hogy szabad ammóniából fölöslegünk lesz. Hogy a szilázsban nincs szabad ammónia, azt meggyőzően bizonyítja a szaga, ugyanis 0,01 mg ammóniának egy liter levegőben már kifejezetten érezhető szaga van. Ha a szilázsban az ammóniaszag érezhető, Várnunk kell, míg a semlegesítés végbemegy a jelenlevő savak segítségével, vagy amíg az ammóniafölösleg teljesen el nem! távozik. Az ammőniásvizet feltétlenül szintetikus ammóniából készítsük, semmi esetre' sem gázgyártási ammóniából, mert az utóbbi sók egészségre káros szennyezést tartalmaznak. Általában 25 vagy 10 %-os ammóniavizet szoktak használni. A szilázst ammóniavízzel dúsítani a silótérből való kivételkor ajánlatos. Az ammóniával dúsított szilázs etetését csak akkor kezdjük meg, amikor az ammónia teljes mennyiségét semlegesítették a jelenlevő savak, vagy a közömbösítetlenül maradt rész eltávozott már a levegőbe. Ezért az ammóniás szilázs készítését legalább 1—2 órával az etetés előtt végezzük el. Mielőtt etetését megkezdjük, szaglószervi vizsgálattal győződjünk meg arról, hogy a szilázs szabad ammóniát nem tartalmaz. Tekintve, hogy jelentéktelen ammóniamennyiséget is kifejezetten érezni lehet, a szaglási próba teljesen elegendő. A folyékony ammónia hígítását valamely megfelelő térfogatú agyag-, duraluminium-, vas-, öntött vas-, acél-, vagy esetleg faedényben lehet végezni. Fontos, hogy az ammónia ne lépjen érintkezésbe színes fémekkel. A gyakorlatban a hígítőedény céljára legjobban régi tejeskannák felelnek meg, egyszerű átalakítással. Az átalakítás abban áll, hogy a kanna oldalát alul mindjárt az abroncs felett kifúrjuk és kivezető csapot szerelünk a lyukra. A csap Vá vagy % colos vízvezetéki csap lehet, anyaga lehet műanyag mint a fejőgépnél, de egyik alkatrésze sem lehet színes fém. A csap 1—2 perc alatt 1,5 liter ammónia kifolyását tegye lehetővé. A kanna fedelén két 10 mm-es lyukat fúrunk, egyiket középen a fogantyútól 1—2 cm-re, a másikat a kannafedél szélén. A középső lyukhoz 9—10 mm átmérőjű csodarabot rögzítünk vagy hegesztőnk (a kanna anyagától függően). Ebben helyezzül el a kanna úszó szabályozóját, amely vagy fából vagy bakelitből készül. Az úszóba behelyezünk egy legcélszerűbben alumíniumból készült 8 mm átmérőjű 53—60 cm hosszú rudat vagy .csövet. Ennek mércéjén megjelöljük a megfelelő űrmértékeket. A kannafedél másik (szélső) nyílását csavarmenetszerüen képezzük ki, hogy az összekötő acélcső rácsavarozhatő legyen. A lyukra ráhegesztünk legcélszerűbben egy 8 mm átmérőjű gázcsövet, mely az egyik végén 70—80 °-os szögben meg van hajlítva. A hajlat után a cső még kb. 50 cm hosszú legyen, hogy a kanna fenekéhez 50 mm-re leérjen. A cső meghajlított végére reduktort csavarunk. Reduktornak megfelel egy csavarmenet (átmérője 32 mm, emelkedése 1,5 mm), másik oldalán a gázcsőhöz csatlakozó csavarmenet (átmérője 12 mm, emelkedése 1,25 mm) van. Még egyszer kihangsúlyozzuk ezeknek a csatlakozásoknak a jó tömítését. A fémek közti tömítés legbiztosabban bőrdarabkákkal oldható meg. Ha valamiféle más edényt használunk hasonló célra, a csatlakozásokat hasonlóképpen oldhatjuk meg. Ezután elkészítjük a hígítóedényünk kalibrálását oly módon, hogy tiszta vízből 15, 17,1, 17,8, ill. 21 litert töltünk a kannába és a szintmérő pálcikák megjelölik ezeket a folyadékszinteket. Majd 15 liter vizet töltünk a higítókannába, azután megkezdhetjük a folyékony ammónia bevezetését a nyomőtartályból. Az úszószabályozóban elhelyezett osztályozó segítségével történik a hígítás. A 17,1 literes jelzés 10 %-os ammóniának felel meg. 17,8 literes jelzés 12,5 %-os ammóniának felel meg. 21,0 literes jelzés 20 %-os ammóniának íelel meg. Ha az ammóniavizet nagyobb edényekben készítjük, ezeknek az értékeknek a többszörösével dolgozunk. Svejda V. és Honisch 0.
