Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-26 / 43. szám

A szövetkezetnek több mint félmilliós haszon a méheknek erkölcsi elismerés

A közelmúltban úgy esett, hogy Bölcső István mérnökkel, a kalondai szövetkezet elnökével számos alapvető fontosságú mezőgazdasági-ökonómiai természetű kérdést boncolgattunk. Mondhatná valaki, mi helye ennek a témának a méhészmellékletben? Véleményem szerint a nagyüzemi méhészkedésnek fontosabb küldetése van a növénytermesztés speciális ágazatai ökonómiai helyzetének kedvező alakításában, mint teszem azt az egyáltalában le nem becsülendő méztermelésben.

Vallom továbbá azt is, hogy egy-egy nagy méhészettel rendelkező szövetkezet semmi esetre sem az aránylag bizonytalan, esetleg ingadozó évi mézhozam, hanem elsősorban a növények megtermékenyítése végett tartja a méheket. Ez még akkor is így van, ha több helyütt nincs elég lelkierő ennek „bevallására“.

A kalondai szövetkezet jelenleg 90 méhcsaládot tart. Az elnök beszélgetésünk közben megjegyezte, hogy bár idén nem volt mézhordás, jövőre mégis a családok létszámának emelése mellett döntenek.

Ha az ember nem nézné az összefüggéseket, azt gondolná, jótékonykodó, méhszerető emberekről lévén szó, bár ebben sincs hiány, az indíték mégis más. Bölcső ménrök ugyan nem vallotta be, azt gyanítom, a családfejlesztés mögött mégis csak bíznak a méhek megtermékenyítő tevékenységében.

Idén ugyanis egy 5,4 hektáros területen 8,4 mázsás átlagos hozamot, a másik 4 hektáros parcellán pedig 3,7 mázsás átlagot értek el lucernamagból. Tehát 9,4 hektárról nem kevesebb mint 55 mázsa tiszta lucernamagot mondhattak magukénak.

Bölcső mérnök megjegyezte, hogy a magtermesztést nem találomra végezték. Mindkét parcellát két ízben Melipax-szal kezelték. A megfigyelés azt mutatta, hogy a Melipax-szal való kezelésre főképpen a nedvesebb, mélyebb fekvésű talajokon van szükség. Külön figyelembe ajánlotta, hogy az 5,4 hektáros terület, ahol 8,4 mázsás hektárhozamot értek el, első esztendős lucernás volt. A Melipax-szal való kezelésre azért volt szükség, hogy késleltessék a növény nitrogénfelvételét és ennek kapcsán szüneteltessék a sarjadzást. így a növényzet maghozó csiga-állománya erőteljes fejlődésnek indulhatott, s az érés is egyenlő lehetett. A maga idejében persze Reglone-vegyszerrel (4 kg/ha) is permetezték s beérés után kombájnnal rendrevágás nélkül aratták és csépelték.

Az elmondottak természetesen a szemfüles szakembert dicsérik, hogy a rendelkezésére álló módszereket ésszerűen a termelés szolgálatába állította. A magam részéről természetesen a méhek megtermékenyítő tevékenységét is a módszerek közé sorolom.

Dicséretes továbbá, hogy a kalondai szövetkezet a vadméhek elterjedését is támogatja. Olyen területeket hagytak legelősítve, ahol feltételezhetően vadméhek tanyáznak. Hogy miért? Gondolom nem puszta szórakozásból.

Megfigyelték továbbá — egy öreg méhész tanácsára — ha a repce virágzását úgy irányítják, hogy egyszerre viruljon, a repcebolha bármilyen nagy mértékben is jelentkezik, a méhek jóvoltából károsítása mégis elenyésző. A repcebolha elleni védelem efajta változatát Bölcső mérnök a mechaniakai védelem régi hatásos módszerének tartja.

Ha tehát a kalondai lucernamag-termesztést ökonómiai szemszögből nézzük és minden közrejátszó tényezőt, a szakember beavatkozását, a házi és a vadméhek megtermékenyítő ingyenes munkáját számításba vesszük, azt láthatjuk, hogy a kalondai szövetkezetnek idén ezen a címen jóval fél millió koronán felüli nyersbevétele lesz. S amint Bölcső mérnök is említette, elismeri a méhek közreműködését, bár a pénzügyi terven koronákban nem számoltak az aprómagvakban való részesedésükkel, erkölcsileg mégis elismerik és értékelik ezt a tevékenységet. Különben, mint már említettem, ez a méhészet fejlesztésére való törekvésben is méltó módon kifejezésre jut.

HOKSZA ISTVÁN

A méhészek ama panasza, hogy nincs tisztesfű (tarlóvirág), egyidős a szövetkezetek megalakulásával. Lassan húsz éve tehát, hogy elkezdődött a „siratás“ s megindult a vita a méhészek és agrotechnikusok között. Örökéletű igazság, mindig az erősebb győz, így természetes, hogy a vitában mindannyiszor a méhészek maradtak alul. Nem titok, hogy minden anyagi juttatás, erkölcsi segítség a nagyüzemek felé irányult s háttérbe szorultak, akik egyénileg gazdálkodtak, méhészkedtek. Így történt, hogy a méhészek jajkiáltása ellenére a tarlókat „kasza után ekét“ jelszó alatt az aratást követő napokban leszántották. A tarlóhántás gyors végzését rendelettel biztosította a járás, majd az igyekvőket prémiummal jutalmazta.

Nem vitás, hogy a gyors tarlóhántás a magas terméshozam egyik fontos agrotechnikai tényezője. Ám az a tény is vitán felüli, hogy a méhészet a mezőgazdaság nélkülözhetetlen tartozéka. Éppen ezért nagyon érdekes volt az a vita, amely Svanczer Lajos — a méhészkönyveiről és szakcikkeiről ismert méhész — és dr. Fridecky Ákos mérnök, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola agrotechnikai tanszékének vezetője között lezajlott. A vita tárgya mi lehetett volna más, mint a tarlóvirág, illetve a gyors tarlóhántás. A vitában mindkét fél megvédte a maga álláspontját. Fridecky elvtárs tudományos szinten magyarázta a tarlóhántás agrotechnikai előnyeit, — Svanczer elvtárs viszont a méhészet mezőgazdasági jelentőségét bizonygatta. Természetes,

Egy érdekes vita margójára

hogy a vita holtpontra jutott, hiszen az agrotechnika módosításában nagyon sokan beleszólnak, és máskülönben sem megy egyik napról a másikra.

Remélem, egyik fél sem veszi rossz néven, ha utólag egy harmadik személy is megmondja véleményét e „kényes“ kérdéshez.

Előrebocsájtom, nem tartozók a tarlóvirág „siratók“ közé, így nem is szállók perbe azokkal a derék, becsületes traktoristákkal, akik a gabonatábla végén szorongva várják, mikor végez a kombájn, hogy földbe ereszthessék ekéjüket. Emellett azonban a józan gondolkozásé szakembereknek látniuk kell, hogy az utóbbi években csak az „imádság“ tartja fenn a méhészeteket. A nagyüzemi gazdaságok, főleg a szövetkezetek szabadulni igyekeznek a méhektől. Tehertételnek, szükséges rossznak, ráfizetéses ágnak tekintik a méhészetet, s nem bánnák ha egy szép „holdvilágos éjszaka“ megszabadulnának tőlük. Maradnak tehát az egyéni méhészek, akik minden jót, rosszat kibírnak. Ök odaadó, szorgalmas munkájuk mellett ráfizethetnek a méhészetre, — holott a „repülő agronómusok“ (értsd méhek) a nagyüzem kultúrnövényeit porozzák, termékenyítik. Kérdezem: mit ad a szövetkezet, állami gazdaság az egyéni méhészeknek ezért a szinte felbecsülhetetlen munkáért, amit a méhek a növények beporzásával létrehoznak. Semmit! Talán jő szót sem..1. Márpedig ahhoz, hogy a pillangósvirágúak maghozamával, a gyümölcsfák termésével elégedettek legyünk, a méhek munkája elengedhetetlenül szükséges. Nagyon téved az a mezőgazdász, aki azt hiszi, hogy méhek nélkül is gazdagon fizetne a maglucerna. Tudomásul kell vennünk, hogy az intenzív növényvédelem „jóvoltából“ a vadon élő poszméhek s egyéb virágot termékenyítő rovarok száma egyre kevesebb. Ninc^ szükség tehát annak bizonyítására, hogy a virágok beporzásában egyre nagyobb szerep jut a háziméheknek. Ennek tudatában senki előtt sem lehet közömbös, hogyan alakul a méhek sorsa, illetve növekszik vagy csökken az ország méhállománya.

Az utóbbi évtizedben a mostoha évek hatására számos méhész, akarva nem akarva, bizonyos cselekhez folyamodott. Immár nem titok, akadnak vidékek, ahol a méhészek az egész év folyamán etetik a méheket. Ez elsősorban szükségállapot, másodsorban pedig a méhész találkozni akar pénzével, fáradsága jutalmával. Mit is csinálhat, amikor elfagy az akác, nyáron nincs tarlóvirág, somkórő, baltacím, csillagfürt, egyszóval nincs mézelönövény. Csakhogy a cukor állandó etetése idő előtt elkoptatja a méheket, megvéníti azokat. S az Ilyen családok sokkal hamarabb esnek áldozatul különböző betegségeknek.

Joggal elmondhatjuk, hogy az utóbbi években keveset méhészkedtünk, de annál többet küszködtünk. S ezt a küszködést a mezőgazdasági üzemek vezetőinek is látnia kellene. Szerencse, hogy napjainkban még túlsúlyban vannak a vérbeli méhészek, akik egy mély sóhajtással elintézik, ha netán ráfizetéssel zárul az esztendő.

Ha megnézzük a méhészek táborát, rádöbbenünk a megmásíthatatlan valóságra: megöregedtek a méhészek. Jobbára nyugdíjasok, aggastyánok méhészkednek. Hiányzanak a fiatalok, nincs utánpótlás. Ezt a tényt nem akarom és nem is írom a tarlóvirág rovására, ám arra igen, hogy mezőgazdasági Üzemeink többsége semmit sem tesz, hogy virágzó méhésztelepek jöjjenek létre a környéken. Pedig ha elismerjük, hogy a méh mezőgazdaságunk ingyenes napszámosa, és szükség van rájuk, úgy valamilyen formában elő kell segíteni a méhészet fejlesztését, illetve meg kell hallgatnunk és teljesítenünk a méhészek jogos kérését. Más szavakkal: ha már egyszer valaki anyagiakat, majd ezt követően munkát fektet a méhészetbe, úgy a mezőgazdasági üzemnek duplán megéri, sőt érdeke, hogy némi áldozatot hozzon a sikeres méhészkedés érdekében. Hogy ez a segítség milyen formában történik, azt mindig a helyi körülmények és nem a tarlóhántás végzésének ideje szabja meg. A mézelő növények egész skálája áll rendelkezésre, köptük olyanok is, amelyek elsőrendű takarmányként hasznosíthatók. A sokat emlegetett és régen várt segítséghez tehát csupán megértés és jóakarat szükséges. Sándor Gábor