Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-26 / 43. szám
C^0ra@nűűÖC3g}[! szemle Vélemények ■ csehszlovák eseményekkel kapcsolatban A csehszlovák eseményekkel kapcsolatban a vélemények megoszlanak. A moszkvai Pravda prágai tudósítója többek között azt írja, hogy Csehszlovákiában egyre többen megértik, hogy az internacionalizmus szellemében nevelkedett kommunisták számára nem lehet közömbös a szocializmus sorsa más országokban. Ezután beszámol egy munkás-találkozóról és észrevételeit úgy összegezi, hogy az Idősebb munkások és kommunisták megértik, hogy a csehszlovák—szovjet egyezmény az ország legfőbb érdekeit védi. Sajnálattal állapítja meg, hogy a fiatalok körében elterjedt az a dajkamese, hogy a nyugatnémet revansizmus nem veszélyezteti Csehszlovákia biztonságát. A kommunistáknak most az a feladatuk, hogy megmagyarázzák a tömegeknek, milyen nagyfontosságú a csehszlovákszovjet egyezmény a szocializmus, a béke és biztonság szempontjából. Az Izvesztyija szintén leszögezi, hogy a haladó világ közvéleménye igen jelentős lépésnek tekinti a szerződést a szocializmus és a béke erőinek megerősítése szempontjából. Végül hangsúlyozza, hogy a szerződés nemzetközi jelentősége abban is megnyilvánul, hogy az imperializmus látja, milyen erővel találta magát szemben és ezért nem mer közvetlen háborúba bonyolódni. A Kurier Polski „Mit hoz a jövő“ című tikkében megállapítja, hogy a CSKP január után nem lépett fel kellő erővel a szélsőséges politikai irányzatok ellen. A bolgár lapok általában kifogásolják, hogy a csehszlovák ifjúsági lap, a Smena ismerteti a színésznők életét, különböző krimiket, azonban egy sort sem hoz a szocialista országok fiatalságának életéről. Párizsban a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának legutóbbi ülésén rendkívül viharos volt a légkör a csehszlovák fejlemények miatt. A francia kommunista értelmiség vezére Roger Garaudy valószínűleg elveszti a politikai bizottságban betöltött tisztségét, mert annakidején a csehszlovákiai fegyveres beavatkozást helytelenítette és kijelentette, hogy ez ártott a nemzetközi kommunista munkásmozgalom ügyének. Ezért most súlyos bírálatok érik őt. A francia kommunisták napilapja a L’Humanité, a szovjet—csehszlovák egyezménnyel kapcsolatban kifejti, hogy ez volt az egyetlen kiút abból a helyzetből, ami augusztus 21-e után Csehszlovákiában bekövetkezett. Tájékoztató jellegű megbeszélések Izrael és Jordánia között Hírek szerint az ENSZ keretében tájékozódó jellegű megbeszélés kezdődőt Izrael és Jordánia képviselői között. Ebben a bejelentésben a megfigyelők annak a bizonyítékát látják, hogy arab részről keresik a békés megoldás lehetőségét. Az előzetes tárgyalás hírét izraeli részről röpítették világgá. Nincs kizárva, hogy célzatosan. Ugyanis később mindkét ország képviselői megcáfolták a tárgyalások hírét. Külpolitikai kommentátorok arra következtetnek, hogy ezzel a hírrel Izrael és nyugati pártfogói éket akarnak verni az arab frontba. A polgári sajtó már pár napja erősen lovagol azon a témán, hogy konfliktus van a Jordániái kormány és az A1 Fatah nevű gerilla-szervezet között. Bár ezeknek az állításoknak ellentmond egy másik hír, hogy Ammanban koordinációs katonai bizottság alakult, az Izraeliek megszállta területeken működő gerilla-szervezetek tevékenységének összehangolására, és a bizottságba az A1 Fatah is elküldi megbízottját. Ennek ellenére az AP Bejrut! jelentéséből mégis bizonyos problémákra lehet következtetni. Az amerikai hírügynökség beszámol az A1 Fatah szóvivőjének nyilatkozatáról. A szóvivő figyelmeztette az arab kormányokat, ne fogadjanak el semmiféle politikai megegyezést Izraellel és azt is kijelentette, hogy szervezete száméra elfogadhatatlan az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata. Kémek a világűrben A TECHNIKA CSODÁJA A világűrből száz és száz szem kémleli éber figyelemmel a Földet. Az 1967-ben kilőtt 155 amerikai műbolygó közül kettő — a Vela-7 és -8 113 448 kilométer magasan (a Föld—Hold távolság egyharmada) kering. Feladatuk észlelni és Washingtonnak Jelezni az esetleges atomrobbanásokat. Katonai kémbolygók serege kering az egyenlítő felett. Keringési sebességük megegyezik a Föld keringési sebességével, úgyhogy látszólag mozdulatlanul állnak — és mindent látnak. Más műbolygók idegen országok katonai támaszpontjai fölött repülnek, ha valami új mozzanatot fedeznek fel, alacsonyabbra ereszkednek, fényképeznek, fölmérnek, értesítenek. A 155 műbolygó közül legalább 60 katonai célokat szolgál. SZIGORÚ TITOKTARTÁS Egyik nagyhatalom sem dicsekszik „világűri kémeivel“. Feltűnés nélkül, titokban küldik a bonyolult szerkezetet pályájukra. Egyesek évekig keringenek, másoknak meg csak meghatározott feladatot kell teljesíteniük, aztán visszarendelik őket. A számos katonai célokra épült műbolygó segítségével a Pentagon összeköttetésben áll a világ minden táján szétszórt katonai egységekkel. A véderőminisztérium utolsó találmánya egy kétemeletes ház nagyságú óriás'műbolygó. Tízezer kétirányú telefoncsatlakozást létesíthet. Repülőgépek, hajók, kis katonai egységek bármikor kapcsolatot teremthetnek általa a vezérkarral. A rádiójelzések felfogására elég egy mindöszsze 30 centiméter átmérőjű antenna. INFRAVÖRÖS SUGÁRZÁS ÉS A KÉMKEDÉS A vezérkarok természetesen nemcsak a hírközlés egyszerűsítése miatt érdeklődnek aműbolygó-technika iránt. Az első szovjet Szputnyik 1958. január 4-én sugározta a Földre világszerte ismertté vált jelzéseit. A tudósok azóta csöndben, feltűnés nélkül rendkívül bonyolult, pontos, nagyon érzékeny szerkezeteket alkottak. Az amerikai „világűri kémek“ már az ötvenes évek végén feladatuk teljesítéséhez láttak. Szerkezetük annyira finom és érzékeny volt, hogy úgyszólván semmit sem lehetett elrejteni előlük: rakétatelepektől a katonai kiképző táborokig mindent földerítettek. Ez azonban nem volt elegendő. A további kísérletek és a tökéletesítés eredménye az infravörös sugárzás mérése, amellyel azonnal észlelhető minden rakétakilövés. Egy rakétahajtómű üzembe helyezésekor ugyanis nagy mennyiségű hőenergia szabadul fel, infravörös sugárzás jelentkezik, amely a világűrt kém érzékeny szerkezetében jelzéseket kelt. Az elektromos agyak fölfogják és kielemzik a jelzéseket, a véderőminisztérium pillanatok alatt értesül a kilövés részleteiről. Először 1961-ben sikerült a Discovener 21 nevű, infravörös sugárzásra érzékeny műbolygót néhány napos Föld körüli keringés után visszarendelni, majd pedig egy másik pályára kilőni. így jött létre a Midas (Missile Defense Alarm System) nevű irányítható védőrendszer, amelynek célja előre jelezni az esetleges meglepetésszerű támadásokat. A rohamos műszaki fejlődésnek köszönhető, hogy a Földön és közelében mind kevesebb hadászattal kapcsolatos dolgot el lehet titkolni, és éppen ez a tény nyújt reményt a leszerelésre. Mert a szociális és a gazdasági jellegű akadályok mellett a leszerelésre irányuló törekvések mindmáig az ellenőrzés pillanatnyilag még megoldatlan probléma. Nixon vagy Humphrey? November 5-én a választási urnák elé járul az Amerikai Egyesült Államok több tíz millió választópolgára. Nem akármilyen választási kampány előzte meg ezt a napot. A külpolitikai kommentátorok úgy vélik, hogy politikai, szociológiai és igen sok más szempontból az utolsó évtizedekben nem volt még ilyen érdekes, küzdelemteljes és egyben meglepetésekkel teli választási hadjárat. Nagyon sok kortesbeszéd és esemény zajlott le addig, amíg kialakult a mostani hármas sorrend, amely szerint az elnökválasztás első esélyese Nixon, a második Humphrey, a harmadik pedig Walace. Igaz, az utóbbinak nem sok esélye van az elnöki választásra, azonban mégis jelentős erőt képvisel. Különösen az „elfelejtett“ kisemberek között, akikre hivatkozik. Hogy is nézett ki az elnökválasztási kampány még jó pár héttel ezelőtt? Eleinte Mc. Carthy Ígéretesen tört előre. Nagy meglepetés volt Robert Kennedy váratlan benevezése is, viszont népszerűsége már nem lepett meg senkit, és az egész világ közvéleménye úgy gondolta, hogy újra a Kennedy-család tagja kerül az Amerikai Egyesült Államok élére, Azonban az Ígéretes karriernek az ismert tragédia véget vetett. Még az utolsó hetekben is sokan úgy gondolták, hogy Johnson meglepetésszerűen benevez az elnökválasztási kam- 1 ányba, azonban önkéntes félreállásával végleg eloszlatta az ilyen reményeket. Johnson határozottan kijelentette, hogy nem akar tovább elnök lenni. Még a választási kampány közepén szó volt Edward Kennedy benevezéséről is, de a legfiatalabb Kennedy fivért annyira letörte két bátyjának tragikus halála, hogy a lelkes bíztatás ellenére is visszavonult a politikai élettől. A nagy választási harc, amelyre még nem volt példa az Egyesült Államok életében tehát kialakította a végleges sorrendet. Az első esélyes a republikánus Nixon, a második pedig a demokrata Humphrey. A két jelölt közül lesz valamelyik az elnök. Az eddigi közvéleménykutatások szerint valószínű, hogy az elnöki székbe Nixon ül. A közvéleménykutatás adatai arról tanúskodnak, hogy november 5-én Nixon a választások 40—50, Humphrey 35—40, Walace pedig 18 százalékát kapná. Persze addig még sók minden történhet. Nixon esélyeit ugyanis csökkenti az a tény, hogy bizonyos fokig háborús csörtető. Humphrey viszont a választók nagy részét a vietnami háború megszüntetésével akarja megszerezni. Egy hónappal ezelőtt is ezzel tört előre és úgy nézett ki, hogy Humphrey elsöprő győzelmet ér el Nixon fölött. Tény, hogy Humphrey esélyei különösen szeptember óta növekedtek meg, amikor kijelentette, hogy ha elnökké választják, mindent megtesz annak érdekében, hogy a Vietnami Népi Demokratikus Köztársaságra egyetlen bomba se hulljon és minden erejével arra törekszik, hogy a vietnami háborút valamilyen módon befejezze. A békeszerető közvélemény erre élénken reagált, és ez megmutatkozott a közvéleménykutatás eredményeiben is. Humphreynek tehát van egy olyan választótömege, amely a békés megoldások híve és elítéli az Amerikai Egyesült Államok imperialista kalandor politikáját. Ez a tömeg még november 5-ig lényegesen növekedhetne. Erre minden előfeltétel megvan és csak Johnsontól függ. Ugyanis Nixon azóta szorult valamennyire háttérbe, vagyis csak azóta majdnem egyformák az elnökké választás esélyei, amióta Johnson élesen támadta őt, ugyanakkor Humphreyt melegen ajánlotta a választóknak. Persze az említett előfeltételek, a meglepetés csak akkor következhetne be, ha Johnson a beszédek helyett megtenné várva-várt nyilatkozatát. Nagy jelentőségű nyilatkozatról van sző. Az utóbbi hetekben ugyanis elterjedtek olyan hírek, hogy Johnson be akarja jelenteni a Vietnami Népi Demokratikus Köztársaság bombázásának feltétel nélküli megszüntetését és általában olyan javaslatot akar benyújtani, ami hozájárulna a vietnami háború rendezéséhez. Ha ezt megteszi, akkor nem kétséges, a demokrata Humphrey győzelme. Ellenkező esetben viszont Nixoné az előny, bár Humphrey legutóbb a közvéleménykutatás adatainak közzététele után így kiáltott fel: „Bízom a választási kampány végében, a győzelem az. enyém lesz!“ BÁLLÁ JÓZSEF Új fordulat küszöbén ? Johnson így nyilatkozik a Kennedy-gyilkosság napjáról Amikor William Manchester író nekifogott a John F. Kennedy meggyilkolásával kapcsolatos események rekonstruálásának, egy kivételével minden fontos ajtó megnyílt előtte. Sohasem kapott interjút attól — a végzetes autókaravánban ült — férfitól, aki Kennedy helyét foglalta el a Fehér Házban. Amikor Jim Bishop író a maga szakállára kezdte összeállítani John F. Kennedy halála napjának időrendjét — kutatómunkája éppen ellentétesen alakult. A Kennedy-féle ajtókat szilárdan elbarikádozták Bishop elől, de ez év májusában a Fehér Ház kapuit szélesre tárták előtte. Bishop besétált, hogy az első íróként beszélgetést folytasson az elnökkel és feleségével a texasi könyvraktárból leadott végzetes lövéseket közvetlenül követő eseményekről. Bishop beszélgetéseinek részletes eredményét megtaláljuk majd „A nap, amikor lelőtték Kennedyt“ című könyvében. A kötet a dallasi gyilkosság ötödik évfordulóján jelenik meg. Bishop beszámolója világosan magán viseli majd a Johnson-bélyeget. Könyvét kétségtelenül az 1963. november 22-i drámai események „Johnsonverzió“-jának nevezik majd, amely éles ellentétben áll Manchester „Kennedy-verzió“-jával. — Különösen a Kennedy-kör és a váratlanul az elnöki székbe sodort texasi közötti, rendkívül túlfűtött kapcsolatokat illetően. Manchester „Az elnök halála“ című művében John F. Kennedy utódja olyan férfinak tűnik, aki kissé durván veszi át a hatalom gyeplőit és jelképeit a Kennedy gyászolóktól a gyilkosságot közvetlenül követő lázas percekben. Bishop beszámolója Johnson! ügy állítja be, hogy nagy óvatosságot tanúsít, nehogy lépéseivel sértse a Kennedyeket. Bishop azt írja, hogy az új elnök „felháborodással fogadta“ a titkosszolgálatnak azt a tanácsát, hogy az elnöki repülőgépen azonnal térjen vissza Washingtonba. Bishop Johnsont idézve azt állítja, hogy az új elnök egyáltalán nem akart felszállni az elnöki sugárhajtású gépbe „anélkül, hogy Kennedy környezetéből erre vonatkozó javaslatot vagy engedélyt kapott volna“. Bishop leszögezi: a gyilkosság utáni lépéseket illetően két ízben kértek engedélyt Kenneth O’Donnelltől, John F. Kennedy közvetlen munkatársától. (Ezt a Manchester könyv vitatja.) Mindkét író egyetért abban, hogy Kennedy özvegye kétségbeesett, amikor meglátta, hogy Johnson berendezkedett az elnök hálőfülkéjében a sugárhajtású gép fedélzetén. Bishop azonban azt írja, hogy Lyndon Johnson eredetileg utasítást adott: tartsák fenn a fülkét Kennedy özvegyének, és csak akkor vette igénybe, amikor rájött, hogy ez az egyetlen hely a zsúfolt repülőgépen, ahonnét lebonyolíthat néhány fontos magántelefont. Bishop beszámolója szerint, amikor Kennedy felesége iöv’d időre találkozott a gépen Mrs. Johnsonnal, kezet fogott vele és ezeket mondotta: „Oh, Lady Bird, milyen jó, hogy mindig annyira szerettük Önöket, kettőjüket.“ (A repülőúton vissza Washingtonba ez a szeretet nem nyilvánult meg.) Kennedy környezetét Bishop úgy írja le, hogy „duzzogtak a hátsó fülkében“ a halott elnök koporsója mellett. „Két különálló és egymástól határozottan elkülönült tábor volt a gép fedélzetén — írja Bishop —, mert Kennedy felesége ezt így akarta.“ Bármilyen okból is, vitathatatlan, hogy két egymástól elhatárolt tábor volt a repülőgépen, amit élénken aláfest Bishop beszámolója a — „vigéc“ről. A gyilkosságot közvetlenül követően — mondja Bishop —, komoly lehetőségként mérlegelték az Egyesült Államok elleni nukleáris támadást. A titkos kód-szöveget, amelyet az elnöknek használnia kell, hogy elrendezze a nukleáris megtorlást, egy lezárt fém kézitáskában egy tiszt viszi magával az elnöki utazásokon. Ezt a tisztet „vigécnek“ nevezték el. A dallasi eseményeket követő zűrzavarban ez a tiszt több ízben nem tudott közvelen kapcsolatban maradni Johnsonnal. Amikor pedig megtalálták egymást, kiderült; az új elnöknek sejtelme sincs arról, hogyan kell használni a kód-szöveget. Soha nem kapott ugyanis tájékoztatást e döntő fontosságú ügyben. „A Kennedyt körülvevő“ férfiak — fejtegeti Bishop azzal a bánatos jólértesültséggel, amely csak kizárólagos fehér házbeli forrástól származhat — a hatalommal kapcsolatos tudnivalókat elzárták Lyndon Johnson elől.“ Több mint öt hónap múlt el azóta, hogy Párizsban megkezdődtek a vietnami—amerikai előtárgyalások, amelyeket hétről-hétre újabb összejövetelek követtek. Míg Xuan Thuy miniszter, a VDK küldöttségének vezetője eleve leszögezte, hogy Washingtonnak teljesen, véglegesen és feltételek nélkül kell beszüntetnie a demokratikus Vietnam bombázását, hogy ezt követően a két felet érdeklő más problémák kerülhessenek napirendre, addig az északamerikai delegáció élén álló Harriman nagykövet Johnson elnök San Antonio-i formulációja alapján „viszonosságot“, „kölcsönös deeszkalációt“ követelt a bombázások beszüntetése fejében. Hosszú időn keresztül úgy látszott, hogy a tárgyalások, amelyekbe később fő tanácsosként Le-duc-Tho kapcsolódót be a VDK részéről, nem vezetnek eredményhez. Az összejövetelekről kiadott közlemények és a sajtókonferenciák minduntalan hangoztatták, hogy a tárgyaló felek közt nem történt semmiféle közeledés, és hogy változatlanul kitartanak eredeti álláspontjuk mellett. Még néhány nappal azelőtt cáfolta a Fehér Ház azokat a Washingtonban szállingózó híreket, hogy a Párizsban ülésező két küldöttség tárgyalásaiban afféle fordulat állna küszöbön. Másrészt feltűnést keltett, hogy az USA és a vietnami háborúban résztvevő szövetségesek, tehát Dél-Vietnam, Taiföld, Dél-Kőrea, a Fülöp-szigetek, Ausztrália és Oj-Zéland közt megbeszélések vannak folyamatban. Bunker amerikai nagykövet Saigonban vasárnap több ízben találkozott Nguyen-van- Thieu-vel a dél-vietnami köztársaság elnökével, hogy folytassa a konzultációkat. Bunker megbeszélései különösen azért figyelemre méltók, mert Nguyen-van-Thieu még előző nap .kijelentette, hogy csak kölcsönösség alapján fogadná el az Észak-Vietnam elleni bombázások beszüntetését. Adott esetben persze igazán nem a dél-vietnami elnökön múlik, mit tesz, vágy mit nem tesz Washington. Minden esetre a fejlemények arra engednek következtetni, hogy az amerikai és az észak-vietnami küldöttségek eszmecseréinek légkörében mégis csak kimozdultak holtpontjukról a tárgyalások. És bár a VDK déli részét még mindig érik légi támadások és Dél-Vietnamban sem szünetel teljesen a harci tevékenység, az ellenségeske dések mérve már jóval kisebb. Ső az USA és a VDK közt 36 órás fegy verszünetre is sor került a VDK part menti övezetében, hogy lehetőség áll jón fenn a két esztendővel azelőt foglyul ejtett 14 észak-vietnami ten gerész visszajuttatására. Kedvező tünetekben tehát nincs hiány. Ugyanakkor még korai volna — még arra az esetre is, hogy Johnson ezúttal valóban eltökélte volna a VDK elleni légi támadásokat és egyéb ellenséges akciókat a vietnami konfliktus teljes felszámolása érdekében beszüntetni, — zökkenőmentes tárgyaláoskkal számolni, ha az USA elnöke továbbra is próbálkoznék az ún. San Antonio-i formulációval, vagy annak valamily változatával, tehát lényegében a viszonosság érvényesítésével. Módot kell arra is találni, hogy a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselői, mint Dél- Vietnam leghivatottabb szószólói partnerként vegyenek részt a további párizsi tárgyalásokon. Nem tudni mi késztette Johnsont újabb kezdeményezésére, vajon az a meggondolás, hogy az hozzájárulhat Humphrey demokrata párti elnökjelölt népszerűsítéséhez a békére áhítozó amerikai tömegeknél, avagy pl. katonai szempontok játsszák-e a fő szerepet, minden esetre jelentős pozitívum volna, ha Johnson megszabadítaná utódát a vietnami intervenció gyűlöletes örökségétől. Az amerikai elnök titokzatossággal körülvett — Hanoihoz intézett — javaslata nyomán kétségtelenül új fordulatra lesz alkalma felfigyelni a világnak, amely a vietnami béke helyreállításában joggal látná az amúgyis annyira feszült nemzetközi helyrét enyhítésének egyik fontos elemét. Szírt 8 SZARAD FÖLDMŰVES 1968. október 26.
