Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-19 / 42. szám
mrnssmm IV. ÉVFOLYAM e A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE • 1968. OKTÓBER A tojótyúkok szakaszos takarmányozása A „Szakaszos“ takarmányozás új fogalom, de nem egészen mondható új technológiának. Azt jelenti, hogy az évszaknak és a termelés előrehaladottságának megfelelően kell a tojótyúkok takarmányát összeállítani. Régebbi szakirodalmunk is különbséget tett a téli és a nyári takarmányozás között, figyelembe véve az évszaknak megfelelő hőmérséklet-különbségeket. A szakaszos takarmányozásnál viszont ezen kívül a fajtának és a kornak megfelelő takarmányigényt is igyekeznek meghatározni. A szakaszos takarmányozási módszer különösen az Egyesült Államokban kezd népszerű lenni. Számos kutatóintézet és tenyésztő, valamint takarmánygyár foglalkozik vizsgálatával. A következőkben több neves szakember véleményét ismertetjük a „Feedstuff“ cikke nyomán. Dr. Paul E. Standford szerint a szakaszos takarmányozás olyan takarmányozási rendszer, amely esetben a tojótyúk takarmányigénye kapcsán figyelembe veszik a tyúk igényét a tojóév folyamán, vagyis annak minden szakaszában. Ezenfelül a szakaszos takarmányozás egyik legfontosabb eredménye a gazdaságosság: csökken a takarmányozási költség, mely a tojás önköltségének legnagyobb tényezője. Leong (1967) meghatározása szerint a szakaszos takarmányozás azt jelenti, hogy minden fiziológiai állapotban úgy kell takarmányozni, ahogyan a maximális termelés és növekedés érdekében szükséges. A növekedést, tojástermelést, tojásnagyságot, életfenntartó szükségletet, környezeti hőmérsékletet figyelembe kell venni a szakaszos takórmányozás kidolgozásakor. — ’ Couch (1967) a szakaszos takarmányozást „mérték utáni“ takarmányozásnak is nevezi, és ezáltal azt is érti, hogy minden állománynak meg kell találni a neki megfelelő takarmányösszeállítást. Kanadai kutatási eredmények kétségtelenül bizonyítják, hogy a tojótyúkok takarmányában a fehérje-mennyiséget a tojóév előrehaladása folyamán csökkenteni lehet anélkül, hogy a termelés romlana. Nemcsak a fehérje mennyiségét és arányát, hanem a takarmány energiatartalmát, vitamin- és ásványi anyag tartalmát is indokolt azonban változtatni. Larsen (1967) megállapítása szerint a szakaszos takarmányozás helyes alkalmazásának hatására növekedik a tojás mennyisége, de ugyanakkor csökken a takarmányban levő drága alapanyagok pocsékolási aránya is. Pasvogel (1966) szerint a jövőben azok képesek majd gazdaságosan termelni, akik tojóállományukhoz tudják szabni a megfelelő takarmányösszeállítást, és ezenfelül ehhez igazítják az egyéb technológiai feltételeket is. A mai kutatási eredmények szerint az ivaréréskor a jércék fehérjeigénye 17—18 %. Amikor pedig a jérce már elérte teljes testsúlyát, a valószínű fehérjeigény nem több, mint 15—16 °/o. Sanford szerint az alacsonyabb fehérjetartalmú takarmányt lehet etetni a meleg időszak beálltáig, amikor a takarmányfogyasztás csökken. A meleg Időszakban a fehérje arányát ismét 18 % körülire kell növelni. Ezek szerint tehát a takarmány fehérjetartalma magas-alacsony-magas sorrendben hullámzik. A kutatási eredmények szerint a teljes értékű tojótakarmánynak egy napra egy állatra a termelés első három hónapjában 17—18 gramm fehérjét kell tartalmaznia, s az egy állatra és 1 napra eső emészthető energiatartalma 330 kcalban határozható meg. A következő hat hónapra a tojótakarmány 350 kcal energiát és 15,5 —16,6 g fehérjét tartalmazzon állatonként és naponként. Természetesen ez még mindig nem elegendő, mert a tojótyúk kezelőjének állandóan figyelni kell, hogy a helyes összetételű takarmányból elegendő menynyiséget fogyasztanak-e az állatok. Hideg időszakban természetszerűen növekedik az állatok energiaigénye. Ez megmutatkozik a több takarmány fogyasztásában. Ha az állatok megnövekedett energiaigényét a magasabb fehérje-vitamin tartalmú takarmányból fedezik, szükségtelenül drágább takarmányt fogyasztanak s ez ismét jelentős költség. Fordítva: a meleg Időjárásban csökken az állatok takarmányfelvétele, ennek folytán kevés lehet a fehérje és egyéb tápanyagok felvétele, ez csökkenti a tojástermélést — növeli az önköltséget. Standford szerint jelenleg azt a gyakorlati tanácsot lehet adni a tojóstípusú tyúkok tartóinak, hogy a termelés első három hónapjában a fehérje aránya a takarmányban 18 °/o legyen, majd a következő hat hónapra csökkentsék ezt 16 °/ora, az utolsó szakaszban, kilenc hónapi termelés után pedig ismét növeljék a fehérje arányát 18 %-ra. „Feedstuff“ cikke nyomán VB © A TARTALOMBÓL 'A Húscsibeuevelö épületek megvilágítása A Fontos trágyaforrás: a baromfitelep A Tojástermelés növelése a céljuk A A saját keresztezésé típustól a Habbard broilerig A Előzzük meg a talpfekélyt A Házinyúltenyésztés Angliában A Kacsák, ludak felkészítése hizlalásra A Az ornitózis és a tularémia A Búcsú a madarak védelmezőjétől
