Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-19 / 42. szám

Tanácsadó

Búcsú a „madarak védelmezőiétől'

Kezdetben — értsd a múlt Század végén — mindössze három ház állott a Védcölöp úton, amelyet Palisády néven ismer az új nemzedék. Nyugatra a Pozsonyi Várig, északra a Hegyi-ligetig, keletre a Hercegfasorig (Gottwald térig) egyetlen gyümölcs- és díszkert-rengeteg húzódott, az éneklő madarak valóságos paradicsoma. Még régebben pedig kacsaúsztató éktelenkedett' a mai Stefánia kávéház helyén.

Ebben a „városi vadonban“ nőtt fel a nemrégen elhúnyt Dr. Kováts Lajos, a madarak védelmezője. Itt forrott össze a természettel, amelynek — közel tíz évtizeden keresztül — esodálójává, valóságos Imádójává lett. Itt ismerte meg szőkébb hazájának madárvilágát, amelynek mindvégig védelmezője maradt. Ember- és állatszeretetét különben édesatyjától, néhai Dr. Kováts György városi tiszti főorvostól örökölte. Ö is a természet egységét hirdető bölcselet híve volt, ő oltotta gyermekeibe a szeretetet minden élőlény iránt. Jaj volt annak a vásott nebulónak, aki bántani merészelte a tollás jószágokat!

Miután 1902-ben Budapesten az egyetemes orvostudományok doktorává avatták, már „cselédkönyves“ orvos korában a régi Pozsonyi Állami Kórház elmegyógyászati osztályára helyezték Dr. Kováts Lajost. A mélységes emberszeretettől áthatott fiatalember elsősorban lebontatta az udvaron a fogságra emlékeztető komor falakat és kerítéssel vétette körül az általa tervezett zöldellő parkot. Virágzó fákkal, kúszónövényekkel ültette be, madáretetőkkel, búgó gerlicékkel népesítette be az élő halottak szomorú otthonát. Az összes kerti munkát a női és férfiápoltakkal végeztette, ami csodalatos javulást eredményezett az elborult elméjű betegek állapotában. Kitűnően bevált módszerét az akkori országos közegészségügyi bizottság tagjai is lelkesen méltatták.

1908-ban Dr. Kováts megalapította a pozsonyi madár- és állatvédő egyesületet, amely közel negyven éven át teljesítette nevelő hivatását, mint a legtöbb kultúrállamban. Az állatbarátok számának növekedésével párhuzamosan lényegesen megcsappant az eldurvulás fiatalságunk soraiban, ami kedvezően kibontakoztatta a kölcsönös emberszeretetet társadalmunkban.

Dr. Kováts utolsó leheletéig remélte, hogy sikerül újra felélesztenie városunkban az állatvédő egyesületet. Halálos ágyán, szellemi képességeinek teljes birtokában is még így panaszolta el nekem: „Ember- és polgártársaim iránt legjobb tehetségemhez képest leróttam kötelességemet: — segítettem, akin tudtam. Mégis fájó érzéssel tölt el a tudat, hogy városunkban, sőt egész Szlovákiában nincs olyan közület, amely a védtelen, panaszkodni nem tudó madarakat istápolná.. .“

Az első világégés az élte delelőjén álló orvost is a vérzivatar kellős közepére sodorta, ahol az első arcvonalban teljesített katonaorvosi szolgálatot. Akkor érlelődött meg benne a nemzetközi segélynyújtás gondolata — a tábori műtök vöröskeresztes sátraiban: 1919- ben azután ő szervezte meg elsőnek a Csehszlovák Vöröskereszt szlovákiai tagozatát. A városi tiszti főorvost a népjóléti osztály vezetőjévé, majd egészségügyi főtanácsossá nevezték ki. Számtalan városi szociális intézmény szervezése,

kezdeményezése és alapítása az ő nevéhez fűződik. Amíg azonban az akkori városi képviselőtestület kommunista és baloldali tagjai tehetségükhöz képest támogatták az erélyes főhivatalnok jótékonykodását, addig a kormánypárti képviselők egyre több borsot törtek orra alá. Majd amikor a harmincas évek gazdasági válsága idején személyesen állott a környékbeli munkanélküliek éhségmenetének élére és a városi tanács számlájára kenyeret és péksüteményt osztott az éhezők között, a megcsontosodott városi „úri osztály“ tagjai felhördültek az „elprolisodott“ főtisztviselő elfajulásán.

Szeptember 22-nek hajnalán azután utolsót dobbant egy nemes szív. A pozsonyi szegények legendás hírű atyjáról nem nevezték el utcát, emlékművet sem emeltek tiszteletére. De felejthetetlen emlékét, áldásos tevékenységét szívében őrzi minden becsületes gondolkodású polgártársa korra, nemzetiségre és társadalmi állásra való tekintet nélkül. Dr. Kováts LajQst 1968. szeptember 24-én helyezték örök nyugalomra az ódon András-temetőbeli családi sírboltban — kilencvenkét éves korában a lakosság határtalan részvéte mellett.

Elállt az eső, s a felhők mögül kitörő napsugarak bearanyozták a sírkő peremén álló tiszafenyő vérvörös bogyóit. És ekkor egyszerre csipogva, jajveszékelve megszólalt egy kis fenyőmadár a tiszafa legmagasabb ágán. Az emberek könnyfátyolos szemmel figyelték az elkésett zsolozsma-énekest... Lehet, hogy párját siratta ... De az is lehet, hogy utolsó útjára kísérte, szívettépően búcsúzott a „madarak védelmezőjétől“. Kozics Ede

Figyel a kecskenyáj. A felsőszemerédi szövetkezetben Gulyás jánns a juhnyáj mellett még 20 kecskét is legeltet. A kecsketartók minden nap friss tejet ihatnak, és nem szorulnak a kiizellátásra. Bállá felv.

Elmúlt a szép meleg nyár és beköszöntött a hűvös, esős ősz. Ahogyan mi igyekszünk a téli hónapokra kellemessé tenni lakásunkat, ugyanúgy nem feledkezhetünk meg a baromfiakról sem. Nekik is szükségük van a tiszta, száraz, meleg ólra. Elérkezett az utolsó idő az ólak kitakarítására, fertőtlenítésére, javítására. Ne halogassuk ezt a munkát, hiszen napmint nap csak rosszabb időt várhatunk.

A nagyüzemi tenyészetekben a továbbtenyésztésre szánt törzsállomány remélhetőleg már, a tojóházakban van. Csakis egészséges, jól fejlett állatokat ólazzunk be. A törzstenyészetekben most több a munka, mert a jércéket be kell szoktatni az ellenőrző tojófészkekbe, hogy évi tojáshozamukat ellenőrizni tudjuk. Jércéink az első időben előszeretettel - tojnak az ólak sarkaiba.

Ez időben még készíthetünk szilázst a baromfi részére. Az utóbbi hetekben leesett csapadék következtében még zöldell a lucerna, gyenge a fű, sárgarépa. Ezekből kitűnő téli zöldpótló takarmányt készíthetünk télire. A háztáji baromfitartók is igyekezzenek minél több sárgarépát, takarmányrépát beszerezni, vermekbe, pincékbe elraktározni. A téli hideg napokban, baromfiaink szívesen fogyasztják és több tojással hálálják meg.

Ne feledkezzünk meg a szükséges alom beszerzéséről, ha birtokunkban van úgy igyekszünk azt száraz helyen tárolni. Az ólban csakis száraz alomnak van helye. Nedves alommal sok betegséget is előidézhetünk állatainknál.

Amint rövidülnek a nappalok, megkezdhetjük az ólak pőtvilágítását. A háztáji baromfiaknál is kifizetődik, ha néhány órán át villanyfénnyel megtoldjuk a nappali világosságot. Ha csupán IS—18 db tojással lesz több tyúkonként, a tél folyamán bőven megtérül a pár koronás villanyszámla-többlet.

A ludak és kacsák ilyenkor még fedél nélkül is megvannak. Ha víziszárnyasaink legelője fogy, úgy este bőségesen etessünk. Októberben már ne tépjük állatainkról a tollat, mert a hideg, nedves napokig nem tollasodnak újra.

Pulykáink még javában legelnek. Ezzel olcsóbbá tesszük tartásukat. Azonban a továbbtenyésztésre szánt pulykáink számára készítsünk téli szállást, nehogy a fákon teleljenek át. Baromfiaink részére készítsünk fürdőt, hogy tisztálkodni tudjanak. Egy alacsonyabb ládába, védett helyre tegyünk száraz homokot, ha lehet fahainuval keverjük. Öröm nézni az állatok fürdőzését, ugyanakkor a tolltetveiktől is megszabadulnak. P. L.