Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-05 / 40. szám
Halaink fontos táplálékállatai A vízi csigák tiszta, mérgező anyagoktól mentes, valamenynyi víztipusban élnek. Sebes folyásé vizekben a csigák növényekre, vagy kövekre tapadnak, állóvizekben vízi növényeken, vagy az iszap-fenéken tartózkodnak és szabadon mászkálnak. A vízi csigák részaránytalan testalkotású puha testű állatok. Testük külsőleg fejre, törzsre és lábra tagozódik. Bőrükben sok nyálkatermő mirigy van. A fejen foglalnak helyet a tapogatók és ezek tövében a szemek ülnek. Törzsük többnyire spirálisan felcsavart csigaháztól védett. A csigaházat a köpeny mészmirigyei termelik. Rendszerint jobbra csavarodott, kúp alakú, tornyos, vagy lapos házuk van. A csigaház közepén hosszirányú tengely, vagy oszlop van, mely a csavarutatok belső falának egybeforrása következtében keletkezett. A csigaház tetejét, ahonnan a kanyarulat kezdődik, csúcsnak, az utolsó kanyarulatot szájadéknak, vagy nyílásnak nevezik. A vízi csigák kopoltyúval és tüdővel lélegzenek. Kopoltyújuk egy-vagy kétsoros lemezkékből áll és rendszerint a köpenyüregben foglal helyet A vízben élő tüdős csigák légzőkészülékét a köpenyből átalakult tüdő alkotja, s fala igen gazdag véredény-hálózattal van ellátv.a. A tüdős csigák időnként a víz felszínére jönnek lélegzetet venni. A vízi csigák váltivarú, vagy hímnős állatok. Petéiket rendszerint kocsonyás tokban, ún. petecsomóban rakják le, többnyire vízi növényzetre. A csigáknak sajátos rágókészülékük van, melyet reszelő módjára előre-hátra működtetnek, miközben a felvett táplálékot szétaprózzák. A vízi csigák növényevők. Előnyben részesítik a rothadásnak indult növényrészeket. De állati táplálékot is fogyasztanak. A vízi csigák a ponty, compó, dévér. bodorka, angolna, pisztráng stb. halak kedvenc eledele, az akvárium igen hasznos állatai, mivel Irtják a túlszaporodott algákat, és a korhadó növényi részeket. A kopoltyúval lélegző csigák háznyílását mészhéj zárja be, amikor az állat visszahúzódik a házába. Egy pár tapogatójuk van. Folyóvizeinkben, de főleg a Dunában a rajzos és bödöncsiga él. Házuk különböző rajzolattal díszített, 5—3 kanyarulatból áll és 16 mm hosszú. Lassú folyású vizeinkben, tavainkban az elevenszülő vagy flallócsiga gyakori. Háza kúp alakú. Petezacskójában kb. 80 pete fejlődik. Ezek azonban csak fokozatosan érnek meg, egyszerre csak egy fiatal állat születik. Az elevenen szülő csiga iszapevő, s a hideg viszonyokat is jól bírja. Az apróbb termetű, kopoltyús csigák közül jelentősebb a kerekszájú csiga (Valvata piscinalis). Háza 4,5—6 mm magas. A dévér, koncér és angolna kedvenc tápláléka. A gömbölyded házú, 7 mm nagyságú kavicscsiga (Lithoglyphus naticoides] a Duna mellékfolyóiban mindenütt gyakori. Halastavakban az alig 4 mm-t elérő Bithynia tentaculata kopoltyús csiga él. A tüdős csigák másodlagosan tértek vissza a vízi életmódra. Tüdőnyílásuk kerek lyukká módosult, amelyet az állat tetszés szerint kinyújthat és becsukhat. Állóvizeink legismertebb képviselőjük a mocsári csiga (Limnaea stagnalis). Háza rend-Csigák: a = sapkacsiga (Ancylus fluviatilis), b — kerekszájú csiga (Valvata piscinalis), c *■ tányércsiga (Planorbis corneus), d = rajzos csiga (Theodoxus danubialis), e - fiallócsiga (Viviparus viviparus), f = mocsári csiga (Limnaea stagnalis) g = közönséges vízicsiga (Bithynia tentaculata), (Berlin nyomán). szerint megnyúlt, tekercse tornyos, hegyesen végződő. Legnagyobbra növő vízi csiga, 4—7 cm magas. Háza alakja és színe az életkörülményektől függően változó. A mocsári csiga igen falánk, növényevő. Akváriumban betelepítve a növényzetet elpusztítja. Több órán át is képes víz alatt maradni anélkül, hogy feljönne a vízfelszínre, mert bőrön át is tud lélegzeni. Nyáron tüdővel, télen bőrön át lélegzik. Télen a jég alalt is mozog. A mocsári csiga 1 cm3 levegőt tud felvenni, termetéhez képest még egyszer annyit, mint az ember. Hímnős. 5—6 cm hosszú, hurka alakú peteburkában 2—3 sorban elhelyezve 200—300 pete számolható. A 9—10 mm nagyságú Physa fontalis tüdős csiga háza balra csavarodó. A vízben talppal fölfelé, gyorsan úszik. Legfürgébb vízi csigafajunk. Érdekes házalakjuk van a tüdős tányércsigáknak. Házuk korong alakú, egy síkban jobbra csavarodott. Legnagyobbra növő képviselőjük a Planorbis corneus, átmérője 4 cm is lehet. A tányércsigák tiszta vizű és mocsaras jellegű tavakban egyaránt előfordulnak. Különösen a vízi növényzettel dúsan benőtt partszélen gyakoriak. Jellegzetességük, hogy köpenyüregükben járulékos kopoltyúként működő bőrlebenyek vannak, ezért 2—3 óráig is képesek a vízben maradni, anélkül, hogy légzésre a vízfelszínre jönnének. Télen csak kopoltyúval lélegzenek. Kocsonyás peteburkukban 50—70 pete számolható. A mocsári és tányércsigák rendszerint kiöregedett, mocsaras jellegű tavakban fordulnak elő, s éppen ezért jelenlétükből következtethetünk a halastavak elhanyagoltságára. Nevezett csigák fiatal példányait már gyakran eszik egyes halak. A sapkacsigák az eddig tárgyalt csigáktól abban különböznek, hogy házuk nem csavart, hanem kúpos, sapka alakú, jellemző még rájuk, hogy tüdőüregük visszafejlődött, bőrfüggelékkel lélegzenek. Legismertebb képviselőjük a folyami sapkacsiga (Ancylus fluviatilis). Folyóvizekben kövekre tapadva él, olyan szorosan, hogy alig lehet onnan eltávolítani. Kocsonyás peteburka óraüveg alakú, 2—4 átmérőjű és 2—10 petét tartalmaz. (J.) Etetés a horgászatban Az utóbbi években mindjobban megerősödik bennem az a hit, hogy állandó sikeres horgászatot csak etetéssel lehet elérni. Ezt hallom a dunai, tiszai horgászoktól, s egészen biztos, hogy másfelé is így van. Az örökös keresgélésnek, az új helyek felkutatásának és kiismerésének is megvan a maga izgalma, varázsa, de sok horgász szereti, ha ún. „saját helye“ van. Persze ilyesmit nem lehet törvényesíteni, de rendszerint tiszteletben tartják, és élhetetlennek tartjuk azt a horgászt, aki rögtön arra a helyre fut, ahol tegnap valaki halat fogott. Hiába mondják neki. hogy ezen a helyen a másik hcrgász már hetek óta etet, rendszerint az rá a felelet, hogy nincs senkinek külön bejárató horgászhelye. Hát nincs, de az ilyen horgász inkább űzxön más sportot, és hagyja a többieket békésen szórakozni. Az etetésnek több célja lehet, de lényegében két szempont emelhető ki: 1. a halak helyhez szoktatása, 2. a halak helybentartása a horgászat alatt. Persze lehet a cél bizonyos csalihoz való szoktatás, a kapókedv (étvágy) felébresztése, nagyobb területről a halak odacsalogatása stb. Míg azelőtt főleg pontyra és dévérre horgászok alkalmazták az etetést, újabban a süllő és a csuka horgászatakor is etetnek. Az apró keszegek etetését főleg a horgászat alatt végezzük. A ponty, dévér, kárász, coinpő stb. horgászatánál a nyers és a főtt kukorica, a darafélék, más gabonamagvak, tészták, agyagba gyúrt húscafatok, lárvák, gilisztadarabkák vagy gyümölcsök, főtt burgonya és ki tudná megmondani, mi képezheti a táplálékot. Keszegféléknél a szertefoszló, tejben gyúrt kenyér, véres gyurmák, olyan zamatanyagok, amelyekkel az apró halnép nem lakhat jól, esetleg apróra vagdalt férgek alkalmazhatók. A ragadozó halak esetében nagyon jó az összevagdalt keszeg, máj, tüdő, baromfi bele, nagyobb rovarok stb. Ha jó horgászhelyünk van, akkor egy helyen is szép eredményt érhetünk el. Mégis, rendszerint több helyen is etetnek a tapasztaltabb horgászok. Különösen a nagyobb állóvizekben szoktak több nádas öblöt megszórni, majd sorra veszik az egyes beetetett helyeket, és ahol eredmény van, ott kitartanak. A helyhez szoktatásnál napokig bőségesen etetünk, és csak a horgászat előtti napon adunk keveset, majd ha tovább is naponta kijárunk ugyanarra -a helyre, akkor mindig etetünk, de nem túl sokat. Ilyenkor horgászat közben is etetünk, ami szinte általános szabály minden hal horgászatakor. Sőt, a keszegféléknél, mivel úgyszólván csak ízanyagokat szórunk a vízbe, amelytől nemigen lakhat jól a hal, minél gyakoribb a kapás, annál inkább kell etetni, hogy a nagy raj ne szóródjék szét. Érdekes etetés az is, amikor a horog fölé spirálrugót szerelünk, és ezt tömjük tele gyurmával (ez fenekes horgászatnál alkalmazható). Jó módszer az agyagos part felturkálása a horgászat előtt vagy közben is. Az összegyűjtött száraz kenyérdarabokat egy kis hálóban vízbe lógatjuk, és időnként összenyomkodva egy részét szétmorzsaljuk a folyóvízbe. Az elsodródó morzsák odacsalják az apró, de néha a nagy halakat is. Ilyenkor történhet meg az, hogy a karikakeszegre horgászó hirtelen megakaszt egy 4—6 kilós pontyot is. Nem hiszem, hogy van horgász, aki tagadná az etetés előnyét. Legfeljebb kényelmes horgász van, aki nem akar magával cipelni élelmet, nem akar ezzel már otthon pepecselni stb. Pedig megéri, mert tartós siker csakis az etetéssel összekapcsolt horgászattól várható.
