Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-05 / 40. szám
Előre kell nézni! Néhány évvel ezelőtt Varga József, k köbölkút! szövetkezet agronömusa kljelentete, hogy az 1300 hektáros szövetkezetben a 240 hektár szőlő és gyümölcsös több jövedelmet hoz majd a közösnek, mint az összes termelési ág. Voltak akik csak mosolyogtak, nagyképűsködésnek tartották az előrelátó szakember véleményét. Múlnak az évek, s lassanként a tények igazolják, hogy a jóslat beválik. Kovács Ferenc, a szövetkezet ökonómusa ebben az évben 20 millió egynéhányszáz ezer korona összbevétellel számol. S bár még az említett szőlőterületből csak a kétharmad termő, már több mint 6 millió korona lesz ebben az évben a bevétel, és ebből njintegy 4 millió a tiszta haszon. Kissé hihetetlennek hangzik, de Köbölkúton az idén is elérték a 130 mázsás átlag hektárhozamot. Ez nem véletlen, s csakis valamiért lehet valamit. A főkertész szerint a gazdag szüretelés, amelyre a telepítéstől számítva négy év után került sor, már a talajelőkészitésnél kezdődik. Most forgatják például a földet az utolsó telepítési területen. (Ezt a részt sok csürés-csavarás után sikerült átvenni a Párkányi Állami Gazdaságtól.) De Bartha Adám centiméterrel a kezében óráról órára ott van és „jaj“ a traktorosnak, ha nem 70 cm mélyen forgat. De nemcsak a jó forgatás a lényeg, hanem a tápanyagellátás is. A forgatáskor 25 mázsa műtrágya kerül a talajba hektáronként, (15 q kálisó és 15 q skuperfoszfát), amellett az új telepítések 500 mázsa istállótrágyát kapnak. Ez az első lépés. A második, hogy kitűnő legyen az ültetőanyag. Ebből sincs hiány, hiszen a gazdaságban évente 200—250 ezer oltványt állítanak elő. Érdekes, amíg több gazdaságban a 300—350 cm-es sortávolság mellett törnek pálcát, addig a köbölkútiak 250 sor- és 130 cm tőtávolságra telepítenek. — Nyolc—tíz sorral több van így egy hektáron — mondja Kovács elvtárs. — Ez jónéhány mázsa szőlőt jelent. Viszont a gépekkel így is Jól tudunk dolgozni. A szőlőtőkéket különben magaskordonosra alakították ki. Szerintük ezzel a módszerrel termelhetnek a legtöbbet. És termelnek. Vannak 3—4 éves telepítéseik, ahol 150 mázsát szüreteltek hektáronként, és még az idei rendkívüli évben is elérték a 17—18 cukorfokot. Sokfajta szőlő van a könnyűtalajü köbölkúti határban. De amivel a legjobban dicsekszenek, az a Zöld veltelíni. Egy hároméves telepítést csodáltunk meg, ahol fürt fürt hátán volt és alig lehetett látni penészes, rothadásnak indult szemeket. A szőlészet négy részlegre van osztva. Bartha Imre és Adám, Kelemen János és Tóth István részlegvezetők, nem kihirdetett, hanem hallgatólagos versenyben vannak egymással. Így természetesen mindent elkövetnek, hogy elérjék a legjobb termelési eredményt. De nemcsak ők, hanem az egyes csoportokban dolgozók is magukénak érzik a rájuk bízott szőlőtáblákat, és talán nevet is tudnának adni az egyes szőlőtőkéknek, amelyeken előírásosan alakították ki a karokat. Ügyesek, szorgalmasak a szőlészetben dolgozók. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy még a szüretet is majdnem egészében maguk végezték el a csoport tagjai. Hat-hét mázsát szedett le egy szüretelő naponta és így sokan a 90—100 koronát is megkeresték. Hogy szemet gyönyörködtető, jól beállt szőlő van Köbölkúton, az sok mindennek köszönhető. Azt hiszem, ehhez az is hozzájárul, hogy a szövetkezet irányítói nem sajnálták a pénzt, a fáradtságot, hogy megismerkedjenek más tájak szőlészetével. A hazai szőlészeti tájak mellett ellátogattak a magyarországi történelmi szőlőtermelő vidékekre is. Az idén egy tíztagú csoport a Pécs környéki szőlészeteket tanulmányozta. A szőlészet irányítói, szakemberei bátran állítják, hogy sokat hoztak máshonnan a tarsolyukban, amit jól hasznosítanak a saját szőlészetükben. A szőlőtőkék árnyékában az eladás gondjairól is szó esett. Bár nagyon jó a kapcsolatuk a párkányi borüzemmel, mégis elgondolkodtató, hogy ha majd 100—150 vagon szőlőt termelnek évente, felvásárolják-e és megmaradnak-e a jelenlegi árak. Kovács elvtársnak sok rossz tapasztalata van a felvásárló üzemekkel kapcsolatban. Ez is az egyik oka, hogy igyekeztek megszabadulni a zöldségkertészettől. Bizony az idén is előfordult, hogy epret és egrest ettek a sertések. Jó, jó, azok örültek a finom csemegének, de azért nem szeretnék, hogy eljöjjön az az idő, amikor rá lesznek kényszerítve, hogy szőlővel is traktálják a disznókat. Mivel ismerik a Párkányi Borfeldolgozó Üzem kapacitását, már eleve nincs meg a garancia, hogy egy jó termés esetén fel tudják vásárolni az összes szőlőt. Ez a kérdés foglalkoztatja mostanában a szövetkezet irányítóit. Igaz már két évvel ezelőtt is ittak áldomást az új borfeldolgozó üzemre, amelyet a köbölkút! határban akartak építeni. Sajnos, az alapkő lerakása azóta sem történt meg. Akkoriban arról beszéltek, hogy egy 400 vagonos üzem épül. Most már csak 150 vagonosat emlegetnek, ami édeskevés az „üdvösséghez“. A párkányiak derűlátók A párkányi borfeldolgozó üzemben előrelátók voltak és a kitűzött határidő előtt az országban elsőként teljesítették a felvásárlási tervüket. Bár az üzemben éjt nappallá tettek, mégis csak 8—10 mázsát tudtak feldolgozni naponta. S bizony így nemegyszer a pótkocsik hosszú sora kígyózott az üzem udvarán. Mivel hamarosan megteltek a hordók a pincében, acélhordókat hozattak Nyitráról és az udvaron tárolták a mustot. De így is csak 160 vagonnal tudtak átvenni a beszállított szőlőből. Aztán mentőötletük támadt. Az épülő ógyallai sörgyár ciszternáit vették használatba és így nem lett komolyabb akadálya a szőlő átvételének. Verny Ferenc, az üzem vezetője, örül, hogy aránylag simán ment a felvásárlás, s hogy a korai szüret ellenére a szőlő cukorfoka elérte a 17 fokot. A borfeldolgozó üzem vezetője a jövőre vonatkozólag is derűlátó. Szerinte az elkövetkező években Párkányban és Köbölkúton felépítenek egy-egy 150 vagonos borfeldolgozó üzemet és nem lesz gond a must erjedésére. De nemcsak erre a két kis befogadó képességű borfeldolgoző építésére van kilátás, hanem egy többszáz vagonosra is, amely Párkányban préselné, palackozná a külföldről importált szőlő és borszállítmányokat. Nagyon szép, amit Verny elvtárs mondott. De amikor a tervek iránt érdeklődtünk, akkor már megakadt a tudomány, mert ezt még a borászati szakember sem látta. ☆ Azt hiszem, nem egészen indokolt a derűlátás, s szerintem a szőlőtermelő mezőgazdasági üzemek vezetőinek össze kellene dugni a fejüket, s vagy közösen, avagy külön-külön borfeldolgozót és palackozót építeni. A korszerű telepítésű szőlészetekben minden jel arra mutat, hogy a 180— 200 mázsás hektárhozam elérése nem lehetetlen. Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi kapacitással bíró állami borfeldolgozó vállalatok nem lesznek képesek felvásárolni. S ha igen, esetleg kénye kedvük szerint szabhatnák meg az árakat. Ennek az elkerülése végett fel kell mérni a hitellehetőségeket és hasonlóan, mint a Szobránci Állami Gazdaságban (keletszlovákiai kerület) bátran neki kell vágni az építkezésnek. Attól nem kell félni, hogy nem lesz, aki a bort megvegye. Például a Pozsonyban üzemben lévő borozók irányítói örömmel megvennék, ha nemcsak kiskárpáti, hanem más tájjellegű borokat is árusíthatnának. Igaz, van egy gond, hogy egyelőre nem válogathatnak a mezőgazdasági üzemek különböző kapacitású borfeldolozó, palackozó tervekben. Azt hiszem ezen a téren a szlovákiai parasztszövetségnek kell lépéseket tenni és elősegíteni, hogy a tervezőhivatalok különböző típusterveket készítsenek elő. De a szövetség bizonyára az adó kérdésben is tanácskozni fog az illetékesekkel és így ez sem riasztja vissza a szőlőtermelő szövetkezeteket a feldolgozó és palackozó üzemek építésétől. Tóth Dezső Hallottam Manapság általában sokat beszélnek a politikai helyzetről és a fiatalság állásfoglalásáról. Legtöbben elmarasztalják a fiatalokat, akik tejben-vafban fürösztve nőttek és most mégis min* den rossz nekik, és közülük jónéhányan sietve menekülnek a csodaszépt re festett nyugati világba. Valóban jócskán vannak ilyenek, de azt hiszem, jóval több azoknak a száma, akik hasonlóan gondolkoznak, mint amit félfüllel az elmúlt napok-, ban hallottam. Alsópéteren egy fiatal erdész jelentette ki beszélgetés közben. — Mindent szidnak, ami az előző években történt. Bn bátran kijelentem, soha nem lettem volna erdész, Ápoljuk a régi mesterséget A demizsonkötés- mesterség kitűnő ismerője az alsőszecsei Veres Lajos, akivel e foglalkozás fejlődéséről és szükségességéről beszélgettünk. — Mikor és hol tanulta ezt a szakmát? — Tulajdonképpen vincellér szakmát tanultam. 1924-ben Lukanyényére kerültem a pincegazdaságba és ott nagyon sok köttetlen demizson volt. Itt ismerkedtem meg a demizsonkötés fortélyaival. — Van-e valamilyen fejlődés ebben a szakmában? — Ebben az időszakban a demizsont az alsó részéről kezdtük kötni és a hézagokat szalmával töltöttük ki, de ma már éppen fordítva, vagyis a nyaktól lefelé haladunk a munkával és a bordákat nemesfűzzel fonjuk át. — Tudomásunk van róla, hogy az egyik alapítótagja volt a Lévai Kosárkötő Szövetkezetnek. — Igen, 1948-ban bátyámmal, Veress Gyulával szerveztük be az akkoriban falujáró kosárkötőket a szövetkezetbe. Innen mentem nyugdíjba 1961- ben de nem lettem hűtlen a vesszőkhöz, ma a- fiatalokat tanítom a demizsonkötés mesterségének elsajátítására. Eddig nyolcvan tanítványom volt, akik megállják a helyüket a kosárkötő szövetkezetekben. — Milyen tanácsot ad az ifjú demizsonkötőknek és a demizson tulajdonosoknak? — Ez a foglalkozás nem olyan nehéz, mint sokan gondolják, könnyen meg lehet tanulni. Azonban nagyon kell vigyázni arra, hogy a szakszerűen előkészített vessző szorosan legyen behúzva a bordák közé. Szerintem legnehezebb elsajátítani a fül fonását. A demizsontulajdonosoknak pedig ázt tanácsolom, hogy mindig száraz helyen tartsák a demizsont, ha pedig leviszik a pincébe, ott mindig deszkára tegyék rá. Mindig tölcsérrel kell megtölteni, mert ha a burkolat közé víz csepeg, akkor hamar tönkremegy a demizson. Határban sohase takarjuk be földdel, hanem tiszta ruhadarabbal. Pál Elemér ha nem élünk szocializmust építő országban. Más rendszerben legfeljebb cselédségig vitték a hasonszőrű szegény gyerekek, mint én Is voltam. Néha-néha szép napsütéses az idei kiszámíthatatlan nyárutó, s ilyenkor megtelnek a Dunaparton a padok. Bn is sütkéreztem az egyiken, amikor két fiatalember ült le mellém. A beszélgetésükből kivettem, hogy gyógyszerésznek tanulnak, s jövőre végeznek. — Hallottad? — mondta egyikük, a ,,pofaszakállas. — Már öten mentek kt azi osztályunkból. — Lehet, hogy többen is — bólintgat a magas homlokú, ritkuló hajú osztálytársa. — Bn nem értem őket — folytatja az előbbi. — Mit képzelnek ezek. A Pető meg a Jaroslav például négy év alatt alig tudott néhány szót angolul megtanulni. Miként akarnak ők Nyugaton boldogulni?l Miéo meg Karel csak keservesen lerakták az eddigi vizsgákat. Szlovákul sem ment nekik, s a latinnal még mindig hadilábon állnak. Ml lesz, ha valami más nyelven kell befejezniük az utolsó évet. — Ha ugyan elismerik a négy évet — veti közbe a magas homlokú. — Bizony az is kérdéses. De ha eltsmerik is. Honnan lesz pénzük a tanulásra. Itthon mégiscsak megkapjuk azt a pár száz korona ösztöndíjat, s aránylag olcsó kosztot és egyéb lehetőségeink is vannak ... — Nem tudom, mi lesz velük — mondja a másik. — Volt ami nekem Sem tetszett a múltban, de azért volt sok előnyünk is. Tudod, elég jól beszélek angolul. A nyáron összeakadtam angol és amerikai diákokkal, és elbeszélgettem velük. Ahogy mesélték, ott sem fenékig tejfel az élet. Nem is megyek én egyelőre sehova. Ha befejezem az iskolát, kezemben lesz a diploma, és letöltőm a katonaidőt, akkor elmegyek egy-két évre körülnézni a világba. De addig nem. Nem vagyok bolond négy évi gürcölést a bizonytalanságért eldobni... Hallottam és lejegyeztem. ♦3* «$♦ ♦** »*« »*« •*« ♦** »*« «3* «j* **♦ *** *“♦ »J» **• *3* A nyitrai járásban 14 traktoros vett részt a szántóversenyen. A nagy versengésben az első helyre Martin Kováőik a 4-es számú versenyző, a második helyre a 3-as számú versenyző, Ondrej Lelovsky, a Verebélyi Állami Gazda* ság traktorosa, a harmadik helyre pedig az 5-ös számú FrantiSek Stefáník, az Alekilncei Állami Gazdaság traktorosa került. A versenyzők értékes pénz- és tárgyi jutalomban részesültek. Kép és szöveg: Marián Takéő, Nyitra Takarmánybőség Csupán két év telt el azóta, amikor összeházasították Béla, Libád, Gyíva és Sárkány községeket, így létrejött az Egyetértés szövetkezet. Az elért eredmények alapján bátran állíthatjuk, hogy az egyesülés hasznosnak bizonyult. Ezt igazolják Vojtek Károly agronőmus szavai, akivel a közelmúltban értékeltük a szövetkezet eredményeit, fejlődését. A szárazság sok fejtörést okozott számos szövetkezetben a takarmányalap megteremtésénél. A bőséges takarmányalap az állattenyésztés kulcskérdése, ezért az agronómussal folytatott beszélgetésünk témája a takarmánytermesztés volt. — Nem lesz takarmányhiány a télen? — kérdezem az agronómust és kíváncsian várom a válaszát: — Nálunk nem okozott gondot a takarmányalap megteremtése. Tavalyról 6 kazal takarmány megmaladt, ami mintegy 24 vagonnak felel meg. Az idei termésre sem panaszkodhatunk. A lucerna első kaszálása 37, a vöröshere 26 mázsa szénát termett hektáronként. Bélán a lucerna első kaszálásából hektáronként több mint 40 mázsa szénát takarítottak be. Általában az első kaszálásoknál 4—5 mázsával volt nagyobb termés, mint tavaly. Lesz takarmány bőségesen a télen, hiszen 160 vagon jó minőségű szálastakarmányt készítettünk a téli takarmányozási időszakra. — Mi a bőséges takarmányalap titka? — A szükségletnek megfelelő nagyságú területen termeszteni az évelő takarmánynövényeket. Az egyesülés előtt a szántóterület alig 16 százalékán szorgalmaztuk a takarmánytermesztést. Ezt két év alatt 23 százalékra sikerült kiszélesíteni. Főleg lucernatermesztéssel foglalkozunk, melynek vetésterülete 413 hektár. A vörösherét 112 hektáron termesztjük, főleg ott, ahol nem érvényesül a lucerna. — Hány hektáron termesztenek lucernamagot? — 130 hektáron, amelyről 250 mázsa magtermésre számítunk. Szükség lesz a lucernamagra, mert az idei aszályos időjárás nagyon mostohán bánt az alávetésekkel. így tavaszra rávetéssel kell megjavítani a ritka lucernásokat. — Siló lesz bőven? Remélem, hogy igen. Mert 90 hektáron termesztettünk silókukoricát. Ráadásul a kukoricaszárat is szeretnénk lesilózni, amelyből van bőven, mert 340 hektár a szövetkezet, 120 hektár pedig a háztáji kukoricások területe. A 120 hektáron termesztett cukorrépa melléktermékeit szintén felhasználjuk silőzásra. Befejezésül csak annyit, hogy Libádon jó munkát végeznek a szövetkezet irányítói. Az esetleges felmerülő problémákat eredményesen oldják meg. Eddigi eredményeiket a szakszerű és megfontolt, körültekintő munkának köszönhetik. Eredményeik biztatóak és a pénzügyi terv teljesítése körül sem mutatkozik hiány. Tavaly például a nyerstermelés pénzügyi tervét 110 százalékra teljesítették és mintegy 2 millió koronát takarítottak meg. Ügy látszik, hogy az egyesülés gyümölcsözőnek bizonyult. KAJTOR PÄL Több lesz a Léván 1967. október 15-én 15 EFSZ és két üzem, valamint a Lévai Felvásárló Üzem és a baromfitenyésztő üzemek Cierna Vodán székelő nemzeti vállalat igazgatósága megalakította a szövetkezetek közti baromfi üzemét. Ma már kibontakozóban vannak az üzem épületei, s rohamosan közeleg üzembe helyezésének napja. Sokan, akik látják az építkezés gyors ütemét felteszik a kérdést, mi célból jött létre ez a szövetkezetek közti baromfi üzem. Ezt a kérdést tettem fel én is az üzem főállattenyésztőjének Leszko György agrármérnöknek, aki nemrég jött vissza féléves magyarországi tanulmányútjáról. Tőle tudtam meg a következőket: A szövetkezet három fő célkitűzéssel indul. Elsősorban a fogyasztás számára a piacra minél több tojást biztosítani, tehát tojástermelés. A második feladatként a húscsibe nevelését további hizlalásra és eladásra tűzték ki, amivel nagyban hozzá szeretnének járulni a piac ízletes baromfihússal való ellátásához, valamint biztosítani a fajcsibék eladását. Harmadsorban mintegy közvetítő szerepet szándékoznak betölteni a magyarországi Bábolnai Állami Birtok és a mi szövetkezeteink között. A lévai üzem a Bábolnai Állami Birtoktól fogja szállítani a HNL, Nick, Chick tojáshibrid naposcsibéket, melyeket részben saját termelésükre fognak felhasználni s részben egynapos korban eladják az érdeklődő üzemeknek, valamint magánnevelőknek — tehát magánembereknek, családoknak. Most pedig lássunk néhány számbaromfihús adatot az épülő új üzemekről, melyek közül az egyik Léván, a másik Alsószecsén épül. A lévai üzemrész 40 millió korona befektetést igényel és itt lesznek a csibenevelők, tojőházak. Alsószécsen 9 millió korona befektetéssel 4 THB típusú mélyalmú tojóház épült. Itt kerülnek elhelyezésre a húshibrid kitenyésztéséhez szükséges szülőpárok. Az egész állományt, valamint a nevelőházakat és a tojóházakat is a Magyar Népköztársaságból szállítják és az épületek felépítését is magyar szakemberek irányítják. A tojóházakban és a nevélőkben a legkorszerűbb felszerelés, valamint modern technikai berendezés kerül, ami lehetővé teszi, hogy egy dolgozó 12 000 db tojót gondozhasson. A tervek szerint az egész üzem mintegy 80 személynek ad kereseti lehetőséget. A baromfiüzem Alsószecsén november 20-án, Léván pedig a következő év januárjában indul. A közös üzembe a szövetkezetek részvényekkel társultak. A legtöbb részvénye az alsőszecsei és nagvsallói EFSZ-nek van, amelyek 10—10 részvénnyel neveztek be. Az előzetes terv szerint egy részvényre az üzem 1970-től 65 ezer koronát fizet. A lévai társulás előreláthatólag sikerrel jár és lényegesen hozzájárul majd ahhoz, hogy a jövőben több és olcsóbb baromfihús kerüljön a piacra- Sömegh Lajos SZABAD FÖLDMŰVES 1968. október 5. 3
