Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-13 / 28. szám

Megalakult a földművesek új társadalmi szervezete

(Folytatás az 1. oldalról.)

figyelem fordult a szövetkezeti dolgozók érdekvédelmi szervezetének alapvető kérdése, a tagság kérdése felé. A vita folyamán két fő vélemény alakult ki. Az egyik azt követeli, hogy az alapszerv maga az EFSZ legyen, a másik • azt, hogy az alapszerv egy 6! szervezet legyen, amelyet a tagok képeznének a szövetkezeten belül. Ogy gondolják, hogy a szövetkezeti földművesek szövetségében tekintettel kellene lenni az egyes szövetkezetek eltérő viszonyaira, tehát lehetőséget kellene adni többféle megoldásra. Ezt az elvet egyébként az alapszabályok javaslatába is belefoglaltuk.

Ami pedig az egyénileg gazdálkodó földműveseket Illeti, a szövetség felajánlhatja nekik a tagságot, amennyiben magukévá teszik az alapszabályokban körvonalazott társadalmi program rájuik vonatkozó részét. Ebben kifejezésre jutna az a tény, hogy az egyéni gazdálkodók társadalmilag elismert, teljes jogú, bár kis számú szociális csoportját képezik társadalmunknak. Azon a véleményen vagyunk, hogy az egyéni gazdálkodókat járási szinten kellene bekapcsolni á szövetségbe, akár egyénileg, akár helyi szervezeteik útján. A járási szervezet szükség esetén külön szekciót alakítana ki számukra.

Az elemzés és a tapasztalatok bizonyítják, hogy a gazdálkodás szövetkezeti formájában is vannak ellentétek a vállalati és az egyéni, vagy egyes csoportok érdeke között. Ezeknek az egyéni érdekeknek munkajogi, bér, kulturális, szociális védelme a szövetség munkájának elválaszthatatlan, fontos részét képezné.

Azt gondoljuk, hogy a tudomány és technikai haladás érvényesülésének fokozódásával ez az egyéni és kollektív ellentétesség bizonyos mértékben még növekedni fog.

A szövetség alapelvei

A javasló bizottság azon a véleményen van, miszerint ahhoz, hogy az új gazdasági-érdekvédelmi szervezet életképes legyen, hogy a vállalatok ezt maguknak érezzék, a következő alapelveket kellene figyelembe venni: •

• A mezőgazdasági vállalat önálló gazdasági egység, amely az érvényes szabályok értelmében önállóan határozza meg, hogy mit termeljen, kitől vásároljon, kinek adjon el, hogyan invesztáljon és kivel szövetkezzék. Ez ezt jelenti, hogy a szövetkezés szempontjából döntő a gazdasági előnyösség és az önkéntesség elve.

• Ha ( mezőgazdasági vállalatok bizonyos területen, körzetben vagy országos szinten elhatározzák, hogy érdekvédelmi szervezetet alapítanak (szövetség vagy szövetkezés), akkor egyik felettes szerv sem lehet a másik fölé rendelt intézmény.

• Azt hiszem, hogy a vállalatok szövetkezésének szervezeti formája nem lehet egy határozat műve — nem alakulhat meg egyik napról a másikra —, hanem egy fejlődési folyamat eredménye. Ez arra a gondolatra vezet, hogy a mezőgazdaság gazdasági szférájának rendezése egy nyitott rendszer lehetne, amely változtathatná formáit és állandóan tökéletesedhetne.

£ Az állam és a vállalatok közötti kapcsolatokat egyértelműen kellene megállapítani. Az államnak az össztársadalmi érdekeket kell védenie, ezért határozza meg az ökonómiai szabályokat. A vállalatok felelősek saját gazdasági tevékenységükért, ezért kell önállóaknak lenniük ezen szabályok keretében. Ebben pedig senki se korlátozhassa őket.

• Húszéves tapasztalataink meggyőztek minket arról, hogy a szövetkezeti vállalkozás nagyon haladó forma, főleg a mezőgazdaság feltételei között. Ha abból indulunk ki, hogy ki kell fejleszteni azt, ami haladó, nem szabad a szövetkezeti formát sem merevvé tenni.

0 A javasló bizottság az elemzések nagy számának értékelése alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy helyes megoldás lenne a vállalatoknak egy közös mezőgazdasági érdekszervezetét kialakítani. Elsősorban azoknak a vállalatoknak, amelyek a termelés és a kooperáció szempontjából egy bizonyos területen (főleg a járásokban) össze vannak kötve. Magától értetődik, hogy egy ilyen szervezet megalakítása csak az önkéntesség alapján és a szövetkezeti vállalatok érdekében realizálható. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a felvásárló és ellátó vállalatok is gazdasági szövetkezetekké alakuljanak, tehát közös eladási és ellátó vállalatokká szövetkezeti alapon.

0 Az erős gazdasági-érdekvédelmi szervezet elkerülhetetlen részévé kell válnia a mezőgazdasági pénzügynek és a mezőgazdasági, élelmezési termékekkel foglalkozó külkereskedelemnek is. Ezekkel a javaslatokkal szorosan összefügg a s>aját mezőgazdasági biztosítás az önsegély elvének alapján és a mezőgazdasági vállalat részvétele annak irányításában.

Dr. K. Botfa megbízott beszámolója

Tisztelt Elvtársnők, Elvtársak,

tisztelt Küldöttek!

Ilyen Jelentős esemény alkalmával, mint amilyen a szövetkezeti és egyénileg gazdálkodó földművesek társadalmi-érdekszervezetének megalapítása, szükséges elgondolkodnunk eddigi és főként a jövőben érvényesítendő agrárpolitikánk alapvető kérdései felett. Ezt annál inkább meg kell tennünk, mivel eddigi fejlődésünk egyik további természetellenességét küszöböljük ki. Ugyanis a szövetkezeti mezőgazdasági mozgalom, amelynek kongresszusait állami szerv hívta öszsze, eddig nem rendelkezett saját központi szervvel, tehát az eléje terjesztett javaslatokhoz csupán hozzászólt, vagy jóváhagyta azokat. Ogy vélem, hogy ez a konferencia a szövetkezeti és egyénileg gazdálkodó földművesek szövetsége központi szervének megválasztásán kívül lényegesen hozzájárul az eléje terjesztett javaslatok gazdagításához és agrárpolitikánk kialakításához is, amelyet meg kell szabadítanunk a régi bürokratikus-adminisztratív dinektív módszerektől.

Agrárpolitikánknak az adott feltételekből és mezőgazdaságunk fejlődési szakaszából, valamint népgazdaságunkban elfoglalt helyzetéből kell kiindulnia. Ki tudna nagyobb hozzáértéssel és az igazi gazda érdekeinek megfelelőbben hozzájárulni az agrárpolitika kidolgozásához, mint éppen a mezőgazdasági termelés 75 százalékát kitermelő dolgozóik képviselői és azok alakulóban lévő szervezete?

Engedjék meg ezért, hogy néhány olyan kérdést vessek fel, amely a mezőgazdasági dolgozók figyelmének központjában áll. Népgazdaságunk viszonyát mezőgazdaságunk irányában a lakosság állandóan növekvő számának ellátásához szükséges élelmiszeri cikkek előállításának elkerülhetetlen szükségessége és az élelmiszeri cikkek kvalitatív szerkezetének elkerülhetvén módosítása szabja meg. Ez a probléma nem ismer határt és a maga nemében nemcsak gazdasági,

hanem politikai világproblémát is jelent. Olyannyira előtérbe került, hogy számtalan politikus szerint a hidegháborúnak manapság inkább az élelmiszercikkeket kellene érintenie, mint a fegyvereket. Mi késztette őket erre a megállapításra? A számítások szerint 2000-ben a lakosság száma 250 százalékra, az élelmiszerszükséglet pedig 390 százalékra fokozódik, s ebből az állati eredetű élelmiszerek szükséglete 580 százalékra emelkedik. Ha ezt a programot teljesíteni akarjuk, aktkor az évi gyarapodásnak 1980-ig el kell érnie a 3 százalékos átlagot, és 2000-ig a 3,5 százalékos gyarapodást. Az élelmiszerkérdés a világ összes államát érinti, és általában az egész emberiséget. Megoldásának módja a világ különböző körzeteiben eltérő. Létkérdéssé vált a deficites élelmiszerellátású államokban (a világ lakosságának 1,5 milliárdot meghaladó része hiányosan táplálkozik), komolyan érinti a gazdaságilag fejlett, ám az élelmiszerelőállításban még nem önellátó államokat, amelyekhez mi is tartozunk (az élelmiszerbehozatal állandóan nehezebbé válik, ugyanakkor másképp érinti az élelmiszertúltermelésnek örvendő államokat, amelyek — főként az USA — ezt a „titkos“ fegyvert főként a fejlődő államokban saját befolyásuk biztosítására használják fel. Valóban olyan feszült helyzetbe kerültünk, amikor a termelés növelésének szükséges rendje már a lehetőségek határán mozog. Ezek a problémák minket is teljes mértékben érintenek.

A mi államunk — ami az élelmezés kalorikus értékét illeti — magas nívón mozog, ám az élelmezés kvalitatív összetétele nem ideális. Élelmiszerbehozatalra szorulunk, s ugyanakkor nem használjuk ki kellőképpen az élelmiszeri- cikkek előállítására kínálkozó lehetőségeket. Távlatilag szükségesnek és lehetségesnek tartjuk, hogy a lakosság feltételezett szaporulata számára szükséges élelmet megfelelő kvalitatív összeállításban saját termelésünk fokozásával állítsuk elő. Célunk, hogy az élelmiszercikkek termelésében maximálisan önellátó állammá váljunk. Ez a fő cél befolyásolja egész agrárpolitikánkat és e célnak végre az állami gazdaságpolitika központi problémájává kell válnia. Számunkra ez konkréten anynyit jelent, hogy feltételeket kell teremtenünk mindenütt a belterjes mezőgazdasági termelés számára, a mezőgazdasági termékek jó minőségű feldolgozására, jól szervezett értékesítésére és elosztására.

E termelési ágazat további fejlődése és az élelmiszerellátás biztosítása szempontjából nem az jelenti az alapvető kérdést, mennyibe kerül majd társadalmunk számára az élelmiszerkérdés megoldása, hanem az a tény, mennyibe kerülne a társadalomnak, ha nem sikerülne saját forrásokból és a megfelelő időpontban megoldani az élelmiszerellátás kérdését.

Élenjáró közgazdászaink már több éve hangsúlyozzák ökonomikánk szerkezeti átépítésének szükségszerűségét. Figyelmüket mindamellett egyoldalúan továbbra is elsősorban az ipar szerkezeti átépítésére összpontosítják. Mindezideig hiányoljuk a hasonlóképpen közgazdaságilag megalapozott álláspontot mezőgazdaságunk szerkezeti átépítéséhez, amelynek rendkívül nagy szerepe van egész ökonómiánk további megszilárdítása és hatékonyabb fejlődése szempontjából.

Amint az elmúlt húsz év tapasztalatai bizonyítják, ipari termelésünk nem képes a külkereskedelem közvetítésével eleget keresni húsra és kenyérre anélkül, hogy rá ne fizessünk. Az élelmiszerbehozatal az állam számára állandóan drágul és politikai szempontból is egyre kevésbé kifizetődő. Ha tehát a szerkezeti átépítésről beszélünk, akkor a preferált, vagyis fejlődő ágazatokhoz elsősorban a mezőgazdaság tartozik.

Nagy figyelmet fordítunk az exportra gyártott ipari termékek gyártásának további fejlesztésére, ugyanakkor elhanyagoljuk az import-ellenes termékek gyártásának lehetőségeit, amelyek között éppen a mezőgazdaság játszhat elsőrendű szerepet. Például csupán Szlovákia területén minden különösen nagyobb beruházás nélkül évente 150 millió koronával javíthatnánk a külkereskedelmi mérleget.

Mielőtt áttérnék az előttünk álló feladatokra, engedjék meg Elvtársnők és Elvtársak, hogy rövid kirándulást tegyek agrárpolitikánk történetében.

Csehszlovákia Kommunista Pártjának agrárpolitikája a burzsoázia hatalmának megdöntéséért folyó időszakban, valamint a szocializmus építésének időszakában is a falu és a város politikai-gazdasági szövetségének megszilárdításán alapult.

A mezőgazdaság szocialista átépítési folyamatában ezt az alapvető politikai elvet gyakran megkerülték és megszegték. A város és a falu szövetségét hosszú éveken át akadályozta a nem ekvivalens árucsere és a hatalmi ügykezelés. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt a mezőgazdasági munkától függő anyagi és erkölcsi érdekeltség elvét ásták alá. Az egyenlőtlen munkadíjazás és szociális ellátás a fiatal és progresszív erőket az egészségesnél nagyobb mértékben kiűzte a mezőgazdaságból, ami lassította az EFSZ-ek megszilárdulási folyamatát és fékezte azok progresszív fejlődését. Ezzel az egész fejlődés paradox helyzetbe került. A mezőgazdasági dolgozók számának csökkenése nem vezetett a földművesek jövedelmének növekedéséhez, ami máskülönben a mezőgazdaság iparosítási folyamatának tárgyilagos kísérő jele. Sőt, ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk. Nem vezetett a nemzeti jövedelem szükséges és feltételezett növekedéséhez sem, mivel a munkaerők iparba való átömlése az ipar és az építőipar külterjes fejlődéséhez vezetett.

Az újratermelési források elégtelen fejlődése és a politikai deformációk a mezőgazdasági termelés vontatott pangását hívták elő, ami a szocialista mezőgazdaság várható és lehetséges hatékonyságának lényeges csökkenéséhez vezetett.

Ogy vélem értékes tapasztalatnak tekinthetjük, hogy a korszerű mezőgazdaság hatékony fejlődésének alapvető előfeltételét két harmonikusan összefüggő tényező képezi. A nagyüzemi termelési formák egybekötése a termelésbe fektetett intenzifikálC anyagi eszközökkel. A második tényező lebecsülése a szocializálás folyamatában a termelés lassúbb külterjes fejlődésének okát képezte és a megteremtett előfeltételek elégtelen kihasználását vonta maga után. Az ilyen politika kikényszerítette a mezőgazdasági termékek behozatalénak erős fokozását, természetesen a költséges ipari termékek kivitelének árán és a korszerű technika behozatalának rovására.

A mezőgazdasági jogilag egyenlőtkony megosztására, valamint a közös vállalkozásokra a korszerű, optimálisan összpontosított és szakosított termelés feltételei között.

Nemcsak a termelés, de sok esetben főként az értékesítés és a mezőgazdasági termékek egész körforgása érdekel minket. Tehát közvetlenül és aktívan résztveszünk az értékesítésben, termékeink mennyiségi és minőségi eladásában. Akaratunktól függetlenül kicsi vagy nagy agrokomplex részévé váltunk, amelyből már nincsen kiút, s ezért kénytelenek vagyunk gazdaságilag összehangolni kapcsolatainkat a vállalatok érdekeivel egészen a központig olyképpen, hogy ezeknek a tendenciáknak normális lefolyást biztosítunk. A szövetkezeti dolgozók és egyénileg gazdálkodó földművesek most alakuló szervezetét az élelmiszeripari ágazat döntő láncszemének kell tekintenünk.

A földművesek új szervezetére vonatkozó javaslatok tömegében az elmúlt hónapok folyamán többször merült fel a kérdés, van-e ok arra, hogy az agrokomplex, amely a mezőgazdaság, élelmiszeripar és felvásárlás egysége, továbbra is létezzen. Be kell vallanom, hogy mindeddig csak nagyon kevés teljesült abból, amit a nép élelmiszerellátását biztosító ágazatok egyesítésétől vártunk. Ha ennek ellenére vállalatainknak döntő többsége (még az állami gazdaságok is) szükségesnek érzik a szorosabb együttműködést, ez az említett gondolat reális voltának és életrevalóságának bizonyítéka.

A szövetkezeti dolgozók és egyénileg gazdálkodó földművesek szövetsége a mezőgazdaság és az egész mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum magja lesz. Ez a helyzet abból az egyszerű tényből ered, hogy a mezőgazdaság döntő termelési szektoráról van szó. Olyan csoportról, amely a legnagyobb gazdasági és politikai befolyással rendelkezik majd és ennek legátütőbb I erejévé válik.

Ogy vélem, hogy a megválasztott Központi Bizottság egyik legfőbb és halaszthatatlan feladata lesz kezdeményezéssel és javaslattal elősegíteni az agrokomplex többi részével való együttműködést, és a gazdasági kapcsolatokat úgy irányítani, hogy ezek az érdekelt felek érdekeinek egységesítéséhez vezessenek és a lehető legnagyobb mértékben elősegítsék az agrokomplex további megszilárdulását.

Szeretném ismertetni az agrokomplex jövőbeni szervezésére és elrendezésére vonatkozó néhány elképzelésünket és javaslatunkat.

Egyelőre nem kellene semmit sem változtatni q járási mezőgazdasági társulások (mezőgazdasági termelési igazgatóságok) helyzetén és feladatain. Ám milyen lesz a helyzetük a jövőben? Szerintem a járási mezőgazdasági társulásnak a jövőben mindenekelőtt az agrokomplex vállalatainak (járáson belüli) önigazgató koordináló szervévé kell válnia.

A jelenlegi időszakban erre nagyon sok indok van. Ez a koordináló szerv a mai járási mezőgazdasági társulásokból is kiindulhat, amely belsőleg az egyenrangú partnerek koordinálására -szerveződik át. Ebben a formában a járási mezőgazdasági társulás a járás agrokomplexumához tartozó összes vállalata számára érdekessé válhat. Enélkül az egyetemesség nélkül elveszítené jelentőségét. A szövetkezeti szektort és az egyénileg gazdálkodó földműveseket a járási mezőgazdasági társulás szerveiben a szövetkezeti dolgozók és egyénileg gazdálkodó földművesek szövetségének járási szervezete, vagyis választmányi tagjainak egy része képviselhetné.

Szlovákiai vagy országos méretben a járásihoz hasonló fénykedésű szervezetről lehetne szó. Ennek szervezeti elrendezése azonban az agrokomplex egyes vállalatcsoportjainak vertikális szervezésétől függne.

Ismeretes, hogy az állami gazdaságok, éppen úgy mint a gépállomások, országos és szlovákiai szervezetet akarnak létesíteni. További vállalatok is érdeklődést mutatnak ilyen szervezet iránt.

Még nem látjuk világosan, milyen lesz e központi szervek helyzete, hatásköre, munkatartalma és hogyan alakul ki azok együttműködése. Azzal is számolnunk kell, hogy fokozatosan vertikális-kombinát szerű szervezési típusok is keletkeznek. Ilyképpen például szervezett baromfitenyésztés létesülhet. Hasonlóképpen megalakulhat a juhtenyésztők, szőlőtermelők stb. szövetsége. Ilyképpen szervezhetnék meg a vetőmagnemesítést, szaporítást és eladást. Az ilyen típusú szervezetek helyzete azonos lenne az említett szlovákiai szövetség helyzetével. Az (Folytatás a 4. oldalon.)

SZABAD Fttl DMÜVES

3

1968. július 13.

len helyzete lehetővé tette, hogy számtalan szállító és átvevő vállalat főként a szövetkezeti mezőgazdasági üzemek számlájára javítsa saját gazdasági eredményeit. Ez az adminisztratív úton kiikényszerített helyzet lehetővé tette számukra, hogy a rossz minőségű, kiöregedett, drága termékeket és mezőgazdaságnak nyújtott szolgáltatásokat is előnyösen értékesíteni tudják. A mezőgazdaságnak okozott károkon kívül ez a helyzet lassította az átvevő és szállító vállalatok és szolgáltatások progresszív fejlődését is. Ezek az ágazatok az említett okokból erősen lemaradtak a világszínvonal mögött. Mindez bizonyítja, hogy a mezőgazdaság jogilag egyenlőtlen helyzete nemcsak a mezőgazdaságnak okozott károkat, hanem az iparnak és egész nemzetgazdaságunknak is.

Kétségtelen, hogy a jogilag egyenlőtlen helyzetet az is okozta, hogy a szocialista parasztság az ügy kárára nem rendelkezett saját érdekszervezettel, amely egyenjogú partnerként megvédhette és átültethette volna a parasztság politikai, szociális és gazdasági érdekeit az erős, összpontosított átvevő és szállító partnerekkel, valamint az uralkodó bürokráciával szemben.

A mezőgazdaság adminisztratív-központosított irányításával erősen megcsorbítottuk a szövetkezeti vállalatok alapvető jogait, a szövetkezeti demokrácia elveit. Deformálódtak az önállóan gazdálkodó földművesekkel való politikai és gazdasági kapcsolatok.

A mezőgazdaság gazdasági és politikai alárendeltsége, a bizalmatlanság és lebecsülés érzete gyöngítette a munkások és parasztok szövetségét, s ez kihatott egész társadalmunk életére és légkörére.

Csupán annak köszönhetjük, hogy a munkás-paraszt szövetség meggyöngülése nem mutatkozott meg komolyabb meghasonlásbán, mint például 1953-ban, mivel az utolsó két-három esztendőben lényegesen fokozódott a falusi lakosság életszínvonala.

A kormány és az állam, de főként, számtalan felelőtlen egyén által az agrárpolitikában elkövetett összes hibát nem lehet maradéktalanul jóvátenni. Ezek következményeit nemcsak a földművesek, hanem ilyen vagy olyan formában az egész társadalom viselte.

Mindazt, amit a múlt deformációiból, főként a szövetkezetesítés ideién eset sérelmekből reálisan és felelősségteljesen jóvátehetünk, azt fokozatosan jóvá kell tenni. A vitákat, valamint a konkrét politikai és gazdasági ténykedést azonban nem arra kell összpontosítanunk elsősorban, ami volt, hanem főként arra, mit akarunk elérni vagyis a pozitív és reális agrárprogramra.

Ennek kidolgozásakor végre a mezőgazdaság objektív fejlődési fokából és a mezőgazdaság népgazdaságban elfoglalt helyzetéből kell kiindulnunk.

Minden fejlett állam mezőgazdasága a rákapcsolódó népgazdasági ágazatokhoz való viszonyában négy főbb fejlődési fokozaton halad át:

1. Primitív önellátó termelés, amelyen már régen túl vagyunk.

2. Kisüzemi árutermelés, amelyet a közelmúltban, a szocializmus építése előtt átéltünk.

3. Széleskörű adás-vételi kapcsolatok kiépítése a mezőgazdaság és a népgazdaság többi ágazatai között, amely a magasabb színvonalú mezőgazdaság kezdeti jellemzője, vagyis: szakosított mezőgazdaság. amely egyelőre nem vált egy egységes népgazdaság integrált részévé.

4. Egységes, kölcsönösen egybekapcsolt mezőgazdasági feldolgozóipari, termelő-fogyasztó komplexum kialakulása.

Az én véleményem szerint Jelenleg a harmadik és a negyedik állapot között vagyunk.

Ez a folyamat, amely nálunk is lejátszódik, nem véletlen eredménye, sem pedig szubjektív kívánságok szülötte. A mezőgazdaság fejlődéséneik objektív ismerete és népgazdaságunk egész mechanizmusában elfoglalt helye alapján ezt a folyamatot támogatnunk kell. Ha a mezőgazdaság fejlődését közelebbről megvizsgáljuk, akkor érdekes dolgokat tapasztalunk. Az utolsó időszakot az fellemzi, hogy a mezőgazdaságból sók ténykedést az ipari ágazatokba viszünk át. Az eredetileg mezőgazdasági szakágazatok objektív átcsoportosítása az ipari ténykedésbe egyrészt az agrokomplex kialakításához, másrészt a mezőgazdaság iparosításához vezet.

Elértük azt az állapotot, amikor ezeket a tárgyilagos tendenciókat teljes mértékben tudatosítjuk és a mi feltételeink között kezdjük őket formálni. Tudatosítottuk milyen helyzetben vagyunk. Ma már nagyon egyértelműen érezzük milyen kényszerzubbonyt jelent az egy vállalat keretében való gazdálkodás, s ezért lehetőségeket keresünk a munka haté