Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-28 / 39. szám
Beszélnek-e a méhek? A feltett kérdésre röviden igennel, vagy nemmel kellene felelni, de ezt a kérdést ilyen egyszerűen nem lehet lezárni. Ha beszédről van szó, önkéntelenül is az emberi beszédre gondolunk, vagy olyan hangokra, amit hangszálak rezgése idéz elő. Az állatvilág azon egyedei, melyek valamilyen módon hangokat produkálnak, azt leginkább hangszálaik segítségével végzik. A rovaroknál ez a test különböző pontjain történik, a legtöbbször olyan részen, ahol megkeményedett — kitines — rész van, s ezek öszszedörzsölésekor emberi füllel is hallható hangokat hallunk. Mindannyian ismerjük a tücskök, vagy szöcskék ciripelését, de ugyanígy csikorog a megpiszkált hőscincér vagy cserebogár is. Természetesen a méheknél is észleltünk már hangokat. Hisz minden méhész ismeri a rajzásnál az anyák jellegzetes til-tü és gá-gá hangjait, de ml azt szeretnénk tudni — mennyiben hallják a méhek ezeket a hangokat és mennyiben „értik“ a különböző hangrezgéseket. Mindannak ellenére, hogy a méhek tájékozódásánál a hangvillával végzett kísérletek nem adtak pozitív eredményeket, nem állíthatjuk azt, hogy a méhek nem is hallanak, de pontosan még az sem Igazolódott be, hogy melyik is tulajdonképpen az a szervük, amely a hangrezgést észleli. A csáp utolsó ízének kitinburkolatában van egy tölcsérszerű, hártyás érzékszerv, ennek felső kerek nyílását egy igen vékony áttetsző hártya borítja. A hártya alatt idegsejtek vannak vékony fonál kukkal a hártya pereméhez kapcsolódva. Ezeknek az érzőszerveknek a száma az anyánál kb. 2—3000, a munkás méhesnél 5 —6000, a heréknél pedig a harmincezret is eléri. Már az élettani feladatokat vizsgálva is arra következtethetünk, de az anatómiai összehasonlítások is azt bizonyítják, hogy ennek a szervnek a feladata a hangrezgések észlelése. Nem tisztázódott a tapogató tövénél a második csápízben elhelyezkedő johnston-féle szerv szerepe sem. Kroning kísérletei azt bizonyították, hogy ezeknek a szerveknek nincs semmiféle kapcsolatuk a hangok érzékelésében, de a rovarok anatómiai összehasonlításánál ez a vélemény is megbukik. Legtöbb rovarnál ugyanis éppen ez a szerv az, amely a hangrezgések alapján összehozza az ugyanolyan fajhoz tartozó egyedeket. A méhekkel való kísérletezéseknél, de különösen Dr. Kari von Frisch egyetemi tanár eredményes kutatásai után megismerkedhetünk azzal, hogyan irányítják és hogyan ösztönzik a kutató-méhek társaikat egy meghatározott nektárforrás irányába. Felvetődik a kérdés — najon a kör- és csóválótánc tdátt a méhek adnak-e más utasítást is, pl. hangok által, vagy csak a mozgás gyorsaságával vagy lassúságával a leírt körök nagyságával mérik a kaptártól való távolságot. Figyelembe véve azt a tényt is, hogy a méhek szaglása az emberi szaglóérzettel határos, valamint hogy színérzékük Is korlátolt, felmerül a kérdés, melyik az a szerv, amely mégis pontos utasítást ad arra vonatkozólag, hogy sokszor 2—3 km távolságban melyik az a virág, amely nektárt ad. A fenti porbléma késztette Dr. Harold Esch müncheni zoológust arra, hogy akusztikai jelek után kutasson a méhek tánca közben. Érzékeny mikrofonnal hangszalagra rögzítette a kutató méhek szárnyrezgetése közben előidézett kattogó hangokat s érdekes eredményeket kapott. A motorberregéshez hasonló hangok időtartama arányos a nektárt adó virág távolságával. Pl. a 0,4 mp-ig tartó kattogás megfelelt a 200 méter távolságra levő nektárforrásnak. A továbbiakban Dr. Esch egy elektromágneses vezérlésű méhutánzatot"“ készített, amellyel távirányítással elvégeztette a jellegzetes csóváló táncot, és ugyanabban az időben piciny hangszórón keresztül a kaptárban imitálta a régebben felvett kattogó hangokat. A méhek egy ideig érdeklődve kísérték a „műméhet“, majd hirtelen megtámadták s rövid időn belül az méhfullankokkal volt telítve. A további kísérletek megmagyarázták a méhek ellenséges viselkedését a műméh iránt. Mivel a pontos útbaigazítás végett a gyfljtőméheknek szükséges a nektár illatának és ízének megismerése — Esch megállapítása szerint — a felderítő méh az őt körülvevő gyűjtő méhektől hang segítségével parancsot kap arra, hogy megszakítsa a tájékoztató táncot és ekkor a begyűjtött nektárból valamit át kell adni a többinek. Az első „műméh“ a leadott hangjelekre nem reagált, hanem csak tovább táncolt s ezért azt a méhek „megölték“. A továbbiakban, amikor már az Esch által tökéletesített méhutánzat „figyelembe vette“ a kabóca hangokat, a méhek nem támadták és a kapott adatok alapján kutató munkára indultak. Cikkemben igyekeztem röviden feleletet adni a feltett kérdésre, de eddig sem igennel, sem nemmel nem adtam meg a végső választ. Nem is ez volt a célom, hiszen én Is csak azt írhatom, amit eddig a tudomány ismer. Hiszem azt, hogy a rádiótechnika és a különböző „mini“ műszerek segítségével a közeljövőben a fenti kérdésre is feleletet kapunk. <[-•») Póruljárt cimborák A tavasz bizsergető melege alighogy kicsalta az akác rügyeit, Palkó Rudi és Bodor Kálmán agyában angyali terv született: idén a borospincékhez vándorolnak a méhekkel. Jóllehet, néhányszáz méterrel távolabb több az akác, összefüggd erdő van, dehát istenemI Onnan messzebb a pince s akkor legzamatosabb a borocska, amikor a hordóból kicsurran. A mámorító nedű akkor is jókedvet varázsol, ha netán az akác megkutyálja magát, és elmarad a hordás. Két barátunk ily gondolatok közepette vitte negyven méhcsaládját a pincékhez, amikor még híre-hamva sem volt az akácvirágnak. Ezután nap mint nap meglátogatták a méheket, nehogy avatatlan kéz hozzájuk nyúljon, kárt okozzon bennük. Ilyenkor letelepedtek a pince előtti zsenge pázsitra, és zamatos kadarka mellett szőttek nagy terveket. Bőven mézel majd az akác, a szokottnál hosszabb ideig virít, csurdultig telnek a mézeskannák. Reményt keltő gondolatok közepette koccingattak napestig, sőt olykorolykor a késői esti órákban indultak hazafelé. Emberi dolog a szervezés és sokszor áthúzza egy láthatatlan kéz a halandó számítását. Méhészeinkkel is ez történt. Gyéren virágzott, nem mézelt az akác. Elfagyott a zimankós télben s emellett rossz idő járta. Ám a magyar ember örömében, bánatában egyformán iszik. A kudarc ok volt arra, hogy a hordó napról-napra mindjobban apadjon. Amíg a két cimbora élte világát s pihengetett a természet ölén, addig otthon az asszonyok nagy reményeket fűztek a pergetéshez. Egyszer-másszor szóba is hozták, mikor kerül a méz a kannákba. Ha már az emberek egész nyáron a méheket őrzik, bizonyára roskadoznak a mézterek a begyűjtött nektártól. ígérgetésekből nem volt hiány. Csupán a cselekvés váratott magára. Palkó Rudi felesége az egyik holdvilágos estén fel ts dühödött, mert férjurára mindhiába várakozott. Rá Is adta a tisztát, amint megérkezett. Palkó mámoros feje csak annyit időzített, pergessenek és azonnal térjenek háza a méhekkel. Sült-főtt a feje a méhészeknek. Sajnos, a mézkamrák üresen maradtak. Erről ők igazán nem tehetnek. Igaz, heteken át bő hordással csitították az aszszonyak nyelvét. Most kiderül az igazság. A hordó is kong az ürességtől, akárcsak a mézkamrák. Ám azért van az ember esze, hogy gondolkozzék. Poharazgatás közepette meg is született a mentöötlet. Cukrot adnak a méheknek. Néhány mázsát feletetnek, s annyi lesz a méz, mint Dunában a víz. Másnap délután öt mázsa cukrot raktak le a pince előszobájába. Tíz zsák cukor. Időbe telik amíg literenként feletetik. Ojabb botrányt csapnak az aszszonyok, ha késlekednek. Mi történne, ha ... Hatalmas vályút helyeztek a kaptárok elé. Száz liter cukorszörpöt elnyel egyszerre. Ezek után naponként kétszer, délután és hajnalban is kiruccant a két jóbarát. A méhek a vártnál szorgalmasabbak voltak. Mindannyiszor elhordták az eléjük öntött élelmet. Sőt, a negyedik-ötödik napon nem is tartott estig az eleség. A terv ezúttal hajszál pontosan sikerült. Bár a méz érlelésére még várni kellett, máris kitűzhették a pergetés időpontját. Bő lesz az aratás s befoghassák szájukat az asszonyok. Több mézet visznek haza, mint bárki a faluban. Poharazgatás közben ezúttal csupán egyetlen téma körül forgott a beszélgetés. Hány kannát hozzanak pergetéskor? Ehhez pedig fel kell becsülni a mézkészletet. A két cimbora el is ballagott a kaptárokhoz, megnézze mit rejtegetnek a mézkamrák. Még tisztes távolságban voltak a méhektől, de már az első szúrásokat megkapták. Palkónak az orra hegyébe, Bodornak a tarkójába hatolt a tüzes nyíl. A támadásra fittyet sem hányt va lépkedtek a kaptárok felé. A méhek pedig minduntalan tát madtak. A kaptárok körül szint te sötét volt a tőlük a levegő. Százával rontottak a két hívatlanra. Az igazi méhész nem futamodik, bárhogy támadnak a méhek, s különösen nem, ha szesz fűti a bátorságot. Embereink mindkét tenyerükkel söpörték magukról a vadul támadókat, de nem engedtek a huszonegyből. Törik vagy szakad, tudniok kell, hány mázsa mézzel számolhatnak. Palkó le is emelte az egyik kaptár fedelét és a méztér közepéből kihúzott egy keretet. Az erősen beragasztott keret nehezen mozdult, majd könnyen kicsúszott a többi közül. Palkónak torkán akadt a szó a meglepetéstől. Egy csöpp méz sem voll a keretben. Gyors tempóban feU bontott még néhány kaptárt, de méznek se híre, se hamva. A nincs láttán kiverte a hideg verejték. A túlsó oldalon pedig Bodor szidta a méhek istenét, amiért nem védekeztek a rablók ellen és kihagyták fosztogatni lakásaikat. Aznap este nem tért haza a két cimbora. Hajnalban az aszszonyok leltek rájuk a pincében. Bedagadt ábrázattal fújták magukból a borgőzös levegőt. A rossz nyelvek szerint a falu méhészei nem tudták miből, de másodszor is pergettek. (Sándor)
