Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-28 / 39. szám
I Második kaszálás után elkerült a rétről a tilalomfa és a mező átalakult játszótérré. Toronynyánött nyárfák, megmászhatatlan óriásfák álltak a szélben, sorjában elosztva a papsajttal, kökörcsinnel és gyermeklánccal telehintett mezön, amely oly tágas volt, hogy száz és száz diákláb nem tudta összetaposni sárgán virító pompáját. Augusztus végére esett a tilalomfa tltávolítása, kevéssel utána megnyíltak az iskolák, megjöttek a környékbeli fiúk és a napsütötte őszi délutánokon csapatostul vonultak ki a rétre. Messze, északabbra, érett répatáblák és tarlók mögött kis erdőcske bújt meg, apró tóval, melynek partján tavasszal fiatal füzes bontogatta üde zöldjét és pompás liliomok, virítottak. Kígyók siklottak a hínáros utakon és az egész erdőnek áporodott, erjedt szaga volt. Titokzatos hely volt ez, betöltötte a világok dühödt sárga színe, a pillangók tarkasága, a dongók és darazsak zümmögése. Érettebb volt itt minden szín; kerültük a tó környékét, a rét volt a mi igazi tanyánk, ahol foltozott futball-labdákkal hosszú csatákat vívtunk. Naponta elkeseredett meccsek folytak késő alkonyaiig, bíró és tacs nélkül. Széles volt a mező és a fiatal tüdő bírta a százméteres iramlásokat. Legfürgébb volt köztük Alexis Bandi, csapatunk jobbszélsője. Medvemormogásos beszéde miatt Grizlinek hívtuk. Valahányszor Grtzli megkaparintotta a labdát, kikanyarodott vele a gondolatban meghúzott tacsvonalból és nekirugaszkodott a mezőnek. Centerünk ilyenkor leheveredett a fűbe és mi vártunk, vártunk, míg valaki viszszahozza Grizlit labdástul. Tibor, a kapusunk is elúnta az ácsorgást s a kalapok és kabátok közt, melyek a kapufákat pótolták, csavarta, lengette, lóbálta és tekerte a karjait. A görcsös rángatódzásra ráfogta, hogy indus tánc. A moziban látta a táncot Tibor, az elsődiák, és a groteszk vonaglás sejttette a későbbi művészt. Aztán egy óvatlan pillanatban valamely nyárfa mögül előbukkant Grtzli az üldöző ellenféllel, a táncoló Tiborban megdermedt a vér, de mielőtt Grizli gólhelyzetbe került volna, rávetettük magunkat valamennyien, a labda ktpukkadt és Grtzli nyögve a földön maradt. Egyszerre öt csapat is játszott a réten, az öreg diákok mésszel megvont határvonalak között; a rét sarkaiban pedig utcagyerekek és suhancok eregették a magasban úszó hosszúfarkú sárkányokat. Egy ősszel új tornatanárt kaptunk és egyszerre vége szakadt az alkonyatba nyúló labdarúgásnak. Vége lett minden rendszertelen játéknak és ugrándozásnak. Oj tanárunk katonás regulára fogott. Vezényszavak pattogtak s először kóstoltunk bele a svédtornába. Feketére lakkozott botokat, palackszerű, gúnárnyakú súlyzókat kaptunk, azokat efheltük, lóbáltuk és jártunk ütemre, elképzelt zenére. A tornaórák délutánra tolódtak és ha az idő megengedte, kint gyakorlatoztunk a réten. — Hé, Alexis, ne lógasd a fejed!... Polák, te szerencsétlen, fordítva csinálod! — harsant végig a réten Hajnal tanár hangja. Kínosan és makacs dühvei lépdeltünk, megtanultunk járni, Hajnal tanár úr mindenféle csillagformába kényszerített, ütemre futottunk szét, körökben hajladoztunk, vigyázni kellett minden lépésre és minden ütemre. Egy esztendőbe telt, míg megértettük és megszerettük a svédtornát. Akkor aztán szlvvel-lélekkel Hajnal tanár úr hívei lettünk. Szerettük a szigorát, katonás modorát, szűkszavú zsörtölödését és még kurtább dicséreteit. A szertornára, bakra, korlátra és nyújtókra csak később került sor, a téli délutánokon, amikor beszorultunk az enyhén fütött tornaterembe. Az úf iskolaévben komoly küzdelmek csábítottak ki a rétre. Hajnal tanár úr rekordéhes, métereket és másodperceket számolgató csapata vonult ki nagy buzgalommal a sportpályára, a rétnek palánkkal elkerített, futópályával ellátott darabjára. A síkfutásnál jobban izgatott a gerely és a diszkosz. Elegáns és nehéz EGRI VIKTOR Ebé' halál sportnak bizonyult a diszkoszdobás és a gerelyvetés. Pörögve meglóbálni a lazán fogott korongot és lábujjhegyre szökkenve úgy kiröppentent a lapos tenyérből, hogy simán suhanjon a mező fölött és lapjával zuhanjon a földre. Közben ügyelni arra, hogy a forgás ki ne lendítsen a dobókörből. Vagy sebesen rohanni a könnyedén megmarkolt náddal, aztán hirtetén megszegett, dűtött testtel úgy kilökni merészen, hogy fémhegyével szúrjon a légbe, s egy óriásparabolát leírva, zengve fúródjon a földbe. Ez még a diszkosznál is nehezebb volt. Az első próbánál csak Benczl Jóskának sikerült a gerelyvetés. A vékonytestű, fekete fiú arcában már akkor is volt valami férfias; koromszín haját kerek koponyáján gondosan szétválasztotta. Általában tudtuk róla, hogy ritkán nyúl a könyvhöz, az esztendőt mégis megúszta intők nélkül. Órák alatt gyakran elővette zsebtükrét és úgy nézegette magát benne, hogy két ujjúval eltakarta kicsi horgas, előugró orrát. Grizli a padszomszédja Ilyenkor ugratta: — Operáltasd le az ormányodat! — Szép pubi volnál kultább szaglószervvel, — kontrázott neki Jászt Gyurka és mindenünnen csípős megjegyzések estek. Benczi fölényesen mosolygott és előkelő mozdulattal megigazította nyakkendőjét. Gőg volt benne, ahogy válasz nélkül hagyta a gúnyolódást. Ormányosnak és elefántnak is csúfoltuk, ezt is szótlanul tűrte. Határozottan előkelő volt fölényes hallgatása, finom csontjai, karcsúsága, és mozdulatainak szokatlan biztonsága valahogy másfajtájának mutatták. Mestere volt a gerelynek, utánozhatatlan biztonsággal szaladt vele és úgy torpant meg a dobóvonal előtt, hogy egy ujjheggyel sem lépte túl. Felajzott kemény nyílként szúrt a magasba a gerely és nagyokat kurjantottunk, ha valaki a dobópálya közelébe került. A dárdánál is veszedelmesebb fegyvernek látszott a gerely, amint éles szögben csattanva megállt a földben. Tavasszal a középiskolások versenyére készülődtünk. Jászi rudat ugrott, Alexis volt a futónk és Benczi, osztályunk szemefénye kínt a sporttelepen, biztos gerelyvetőbajnok. Pünkösd hetében történt. Délután korábban mentünk ki a térre, hogy újból felmérjük a futópályát. Tornatanárunkat csak háromra vártuk. A dobók leheveredtek a tér sarkában, tornatanárunk nem szerette, ha felügyelet nélkül fogtak tréningbe. Akkor történt, hogy Alexis, a Grizli, stopperórával a markában először tett kísérletet egy négyszázas körrel. A dobók közt felemelkedett Benczi, egy darabig bajmolódott a gerellyel, aztán csak úgy helyből, nagy lendülettel, magas ívben elhajította. Kttűnő dobás volt, csak néztünk a gerely után, olybá tűnt, mintha percekig suhanna a magasban, aztán sebesen lekanyarodott. Hirtelen elharsant egy kiáltás: — Vigyázz, Grizli! — Ugorj!... Jaj, Grtzli!... Lapulj! Késő volt! A tér végéről úgy látszott, mintha Grizli a fejével egyenesen nekirohanna a lecsapódó nád hegyének. Aztán elvágódott szörnyű jajjal. Odafutottunk és nem értettük, mt történt, mit jelent ez az élettelen elvágódás, ez a meglékelt fej, melyet elborított a vér. Grizli csak nyögött és vonaglott, értelmes szó nem hagyta el az ajkát, és ez is ijesztő volt, rettegve vártuk, hogy mi történik a következő pillanatban. Valaki a sebesült teste alá nyúlt, hogy felemelje. Grizli hosszú jajjal feleli. Aztán felnyitotta szemét, körbe nézett, de mintha már nem látta volna az összedugott rémült fejeket, homályos és végtelen szomorú volt a pillantása, az arca egyre fehérebb lett, az ajka mozgott, anyját hívta, azt az eay szót megértettük, ahogy panaszos, kisgyerekes sírással ismételte egyre elhalóbban. Aztán már ezt se hallottuk, az aika még vonaalott, de tekintetében már fagyos nyugalom rémlett. Ekkor élesen ránkreccsent tornatanárunk hangja: — Mt történt? Hajnal tanár úr letépte magáról az ingét, hogy bekötözze a sebet, amelyet eddig csak zsebkendőkkel szorítottunk le. Egy szempillantás alatt vörösre festödött a vászon. Hajnal tanár úr magára nyalábolta Grizli vonagló testét és láttam, csupa rémület ő is és sírt, amikor megszólalt: — Jaj, fiúk, mit tettetek!... Megmondtam, ne nyúljon a gerelyhez senkt! ... Rohanjatok kocsiért!... Hátha még életben marad. Tompán megütött a szó. Egyszerre megvilágosodott minden, ami egy perc előtt még foghatalan volt. Alexis meg fog halni. Földöntúlt borzadály rántotta tágra a szemét, halottjai között, aki futva vitte a pályán át. jai között, aki vitte a pályán át. Mire előkerült a kocsi, Alexis már nem rázódott és nem vonaglott többé. A halántékán fekete fonálban alvadt meg a vére. — Meghalt! — mondta Hajnal tanár úr csüggedten, amint a kocsiba emelte Grizlit. Hirtelen kitört belőlüjnk a sírás. Csak akkor kérdezte Hajnal tanár úr, ki volt a tettes. Valaki Benczít említette. Körülnéztünk, Benczi nem volt a közelben, nem láttuk sehol. Eltűnt. — Fussatok utána! Keressétek meg! Nehogy kárt tegyen magában — szólt Hajnal tanár úr. — Szerencsétlen fiú! Csak most döbbentünk rá, hogy ezért a halálért valakinek felelnie és bűnhődnie kell. Csak most ébredtünk rá, hogy egy pajtásunk akaratlanul szőrnyű bűnbe esett: embert ölt! Ügy hatott ez, mintha durva ököllel arcul ütöttek volna. És éreztük, Benczi nem a miénk többé, egyszerre ijesztően idegen lett, mtnden közösségünk megszűnt vele. Nem tekintettük i S' többé barátunknak, el kellett húzódnunk tőle, ott állt közöttünk a halott, szegény megölt Grizli! Benczi gyilkosa lett egy pajtásunknak, sápadt arcán ott tzzott a láthatatlan bélyeg. Jó volt e percekben, hogy hirtelen nyoma veszett. Es nem értettük, hogy tornatanárunk a keresésére küldött és sajnálatát sem értettük meg akkor. Grizli meghalt és Hajnal tanár úr mégis Benczit féltette, róla mondta: szerencsétlen fiú! Két nap múlva temettük Grizlit. A temetőben mind ott voltunk, csak Benczi hiányzott. Később hallottuk, hogy Benczi a katasztrófa után berohant a városba. Szállásadója a padlás lépcsőjén találta ájulton. Három hétig feküdt tdeglázban, amíg annyira jutott, hogy szülei kocsin hazavitték. Szeptemberben más iskolába került, idegen városba, és hallottuk, hogy a sporttal teljesen felhagyott. Az esztendőt Ismételnie kellett és a fiúk, akik a nyári versenyre átrándultak hozzánk, kételkedve hallgatták, hogy nálunk jó diák volt. Később onnan is elkerült és ha valaki a réten emlékezetünkbe Idézte vékony, inas alakját és a biztonságot, amellyel a gerelyt elhajította, vagy kifigurázta a hiúságát, ahogy az órák alatt kis zsebtükrében az orrát nézegette, úgy gondoltunk rá, mint esett emberre, akit a fonák vakeset virágjában megroppantott és aki elkállódik az életben. Solrise láttam többé. (1926), i GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÄSZLÖ RAJZOLTA: ZÖRÄD ERNŐ -fr • • Forbáth Imre versei A REGGEL Már jön a legegyszerűbb reggel: vasalt gatyában józan honfiak, penészvirágként zöldül föl a nap s ■ elhallgatnak az éji madarak. Pedig csak elbújtak a démonok rettegve a taknyos reggel előtt, a szűk utcák torkolataiban, s a szívemben az éjszaka pokla égi ESTI DAL Lágyan izzanak a felhők, óriási fák alatt bolyong az alkonyat, már szikra hull a holdról, s a tó is fátylat ölt, a csókod is kihűlt, mint az esti föld. 70 éve született Forbáth Imre NINI! GERGELY MM! V!Ct/S BENN f AKIK (( KIRÁLYNÉNÁL ' MCUSKA? •E2TÄ 'VIRÁGOT NEKI ’NOZTAM! ^ mrm*mm A SZÖKÉS SIKERÜLT ES NÉHÁNY HAPOS ÚT HUN GERGELY , a vnrr ^>tYE6mANT0T: 1TA A SOKTORMÁTYÁS /(IRÁLY! INYŰS BUDÁT. IA/OS, KIRÁLY, tSf 1 £S,m EL AZ EN.klS éVAM A DIÁK ELSŐ ÚTJA X CECímmZ VEZETETT. PALOTÁBAN?
