Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-21 / 38. szám
Állategészségügyi problémák A betegségek mindig megjelennek, amikor a tenyésztést intenzív irányba fejlesztjük, és amikor kis területen nagyszámú állatot összpontosítunk. A galambok esetében éppúgy, mint a baromfinál szigorú megelőző védekezési programot kell bevezetni. Ez megakadályozza a nagyobb arányú elhullást és jövedelmezővé teszi a termelést. A galambtenyésztés számára kevés vakcina, áll rendelkezésre, viszont igen sok hatásos gyógyszerrel rendelkezünk mind a megelőzés, mind a gyógyítás szempontjából a kokcidiózis, a trihomonozis, valamint a parazitás megbetegedések ellen. Az értékesítés A piac újabb szállítókat keres, hogy az igényeket ki tudja elégíteni. Az értékesítés tehát könnyűszerrel megoldható egy átlagos (100 pár galambot tartó) vagy egy jelentős (500 pár vagy ennél is több galambot tartó) tenyészet számára. Franciaországban csak három ilyen nagyságú tenyészet létezik. A fogyasztók igényeit a piac távolról sem képes kielégíteni. Franciaországban is és Európában is megvannak a lehetőségek jelentős tenyészetek fenntartására. Mit produkál egy pár? A költségek közül egyesek állandóak, vagyis nem függnek a felnevelt fiókák számától. Ilyen a takarmány. Ehhez járulnak az állategészségügyi költségek (alacsonyaik, ha a tenyésztő körültekintő és gondos), továbbá az épület- és eszköz-amortizáció, a munkabérek és a tenyészállat-amortizáció. Ez utóbbi igen jelentékeny lehet, különösen amerikai tenyészállatok esetében, amelyek jelenleg még nagyon drágák. A jövedelmezőség természetesen annál nagyobb, minél magasabb a fiókáik ára. A legjövedelmezőbb azonban a tenyészállat-értéikesítés, mert a tenyészállatok ára 10—20-szor magasabb, mint a vágásra szánt fiókáké. A tenyésztés jövedelmezősége ezeken múlik, s ráfizetésessé is válhat, ha az állatok termékenysége nem kielégítő. Egy jól és ésszerűen vezetett francia gazdaságban páronként 30—40 frank jövedelem számítható, s ennél is több, ahol tenyészállatokat is értékesítenek. Néhány év óta a modern baromfitenyésztés olyan szárnyas húsféleségeket keres, amelyek változatosabbá teszik a fogyasztást. A pulyka, a gyöngytyúk és a fürj után a galambhús mutatkozik erre legmegfelelőbbnek. Valamennyi „elődjénél“ lényegesen jelentősebb lehet, mert termelési üteme sokkal lassúbb, mint a .tyúkféleségeké E tenyésztési ág iparosításának a lehetőségei nagyon korlátozottnak látszanak, tehát hosz- 6zabb-rövidebb időre mentesül az intenzív termeléssel járó kockázattól, vagyis az árak és a fogyasztói kedv csökkenésétől. Milyen típusú galambot tartsunk? Jelenleg igen élénk a kereslet az olyan galambfiókák tránt, amelyek élősúlya 4—5 hetes korban 450—500 g. Egy ilyen fióka bőségesen elég egy személynek. Kisebb típus is megfelelne, mert egy 500 g-os fióka könnyen szolgáltat 200 g húst. A nehezebb fiókák úgyszólván nem érdeklik a vásárlókat. Kereslet mutatkoznék viszont súlyosabb húsgalambok iránt is, ha azok 2 személy igényét is ki tudnák elégíteni. Ebben az esetben a 4—5 hetes korban 800—900 g-nyi súlyt elérő típushoz kellene folyamodni. Egyes fajták — így a francia mondain — könnyen elérik ezt a súlyt. Sajnos az említett fajta nem nagyon szapora, pedig ez a tulajdonság véleményünk szerint, a galambtenyésztés jövedelmezőségének első tényezője. A szaporaság Az egyes fajták közötti különbség óriási. Az amatőr tenyésztők által szelektált különböző európai fajták nem elég szaporák, mert tartóik erre sohasem törekedtek. A mondain például a legjobb esetben évenként nyolcszor költ, vagyis 16 fiókát tud felnevelni, ha a termékenység és a szülők tenyészértéke tökéletes. Az európai fajták 8—12 fiókánál többet általában nem nevelnek. Az amerikaiak, akik sokkal nagyobb gondot fordítanak a jövedelmezőségre, mint az európaiak, olyan fajtákat tenyésztettek ki, amelyek lényegesen termelékenyebbek. ’ Európában viszont még csak kevéssé ismeretesek. Erőfeszítéseik annál nagyobb elismerést érdemelnek, mert a szelekciós munka a galambtenyésztésben hosszú időt vesz igénybe. A haladás lényegesen lassabb, mint a baromfitenyésztésben, először mert minden nőnemű állatra egy hím állatot kell számítani, és különösen, mert az utódok száma nagyon kevés. Néhány év óta egyes amerikai fajtákat, így a texánt és a kinget bevitték Franciaországba. Ezek a fajták átlagosan 5 fiókával termelnek többet, mint a legjobb európaiak, másrészt a legtöbb autosex, vagyis naposkorban felismerhetők a nő- és hímivarú fiókák. Ez a tenyésztésben igen nagy érték. A túlzott szaporaság veszélyei Az amerikai fajták hozzávetőlegesen minden hónapban hoznak egy pár fiókát. Mihelyt a fiókák elérik a 10—12 napot, a nőstény ismét megtojik, és megkezdődik az újabb keltetés. Ennek következtében a szülők a fiókákat kissé elhanyagolják. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a fiókák 4 hetes korra nem érik el a kellő súlyt és kereskedelmi formát. Jelenleg a jövedelmezőség alsó határa az évenkénti legalább 8 fióka, de valószínű, hogy a húsgalambtenyésztés fejlődésével ez a jövedelmezőségi küszöb az évenkénti 10 fiókára növekedik, mint ahogyan ez ma Amerikában már kialakult. Azokat a tojókat tehát, amelyek nem felelnek meg ennek a követelménynek, selejtezni kell. Bokor Pál portáján (Bart) is nagy szeretetnek örvend a galambtenyésztás. A két Bokor-fiú nagy gondját viseli a tenyésztett galamboknak. Foto: s Lengyel hiúz hím A húsgalambtenyésztés jövedelmezőségéről Magyar óriás tojó
