Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-21 / 38. szám
rAz 'öregasszony ott fönn az emeleten, a halálán volt — mióta csak Martha az eszét tudja. Akár egy viaszbáb, úgy feküdt a takarók közt, amikor a kicsiny Martha az édesanyja kíséretében gyümölcsöt és főzeléket hozott a haldoklónak. Martha azóta köténye s mintás ruhája alatt nővé serdült, szőke haját kontyba csavarta a tarkóján. Minden reggel a napkeltével ébredt, tüzet gyújtott, s beengedte a vörösSzemü macskát. Egy csésze teát főzött és felment a hálószobába, s az öregasszony fölé hajolt, aki sohasem csukta le vak szemeit. Minden reggel belenézett az. öregasszony szemének árnyaiba, s elhúzta a kezét fölöttük. Hogy lélegzik-e az öregasszony, azt sose tudta megállapítani. — Nyolc óra, nyolc óra van — kiáltotta. S a vak szemek elhomályosodtak. A takaró alól egy eres kéz nyúlt ki, s nem mozdult, amíg Martha meg nem fogta kicsi, párnás kezével, s ujjait nem fonta a csésze köré. Amikor a csésze kiürült, Martha újra megtöltötte, s amikor a kanna is üres lett, leszedte a fehér paplant az ágyról. Az öregasszony ott feküdt hálóingben, kiterítve, s testének színe éppoly szürke volt, mint a néhány szál megmaradt haja. Martha rendbetette az ágyat, s várta az öregasszony parancsait. Aztán elvitte a kannát. Minden nap együtt reggelizett a fiúval, aki a kertet gondozta. Odament a kerti kapuhoz, kinyitotta, s a távolban meglátta a fiút az ásóval. — Fél kilenc — mondta. Csúnya fiú volt, az arcában a szeme: két metszés, vörösebb, mint a macskáé. Martha elébe tette az ételt, félreült, kezét a tűznél melengette. Amikor a fiú felállt, mindig megkérdezte: — Nincs szükséged valamire? — De a lány még sose mondott igent. A fiú pedig visszaballagott, hogy kiássa a burgonyát a földből, vagy megszámolja a tyúkok alatt a tojásokat; s ha a kerti bokrokon beértek a gyümölcsök, Martha még délelőtt odafutott hozzá. Ahogy Martha a piros ribizlik halmát bámulta a maga kezében, a pénz jutott eszébe, az öregasszony matráca alatt. Ha tyúkokat kellett leölni, a lány sokkal ügyesebben tudta elvágni a nyakukat, mint a fiú, akinek tétovázott a sebben a kése, s a vér végigfolyt a késen p. ruhája ujjára. A lány elkapta a tyúkot, és leölte: ujjain érezte a vér melegét, s nézte, hogy futkos a tyúk fejtelenül, a kerti úton. Aztán bement a házba, hogy lemossa kezét. Tavasz első hetében történt. Martha betöltötte huszadik életévét, s az öregasszony ugyanúgy nyújtotta kezét a csésze teáért, s a hálótngének eleje éppoly kevésbé libbent meg a lélegzetétől, mint eddig, s a vagyona még ott hevert a matracok alatt. Martha oly sok mindenre vágyott. Egy férfira, aki az övé lesz, egy fekete ünneplő ruhára, s egy virágos kalapra. De nem volt egy garasa se. Azokon a napokon, amikor a fiú a tojásokat és a főzelékfélét a piacra vitte, Martha átadta neki azt a hatpennyst, amit az öregasszony bízott rá, s a pénzt, amit Nádass József versei OSTOBA KÍSÉRLET A vízre ábrát rajzolok, Ujjal, faággal, De nem marad nyoma ... Te késeddel próbálkozol? 0, ostoba! ÉRZELMES VERS Készülődj, tűnj már el, te öreg legény A Diszkjét spanyol fal megett, Versedből fogy a szín, szavadból a fény Más hangol különb éneket, Abban még rejtőzik a romlandó anyag, Mit vitázol? Felkelt a hold a Tajgetosz felett. a fiú zsebkendőjébe kötve hozott viszsza, a vénasszony kezébe nyomta. Koszt-kvártélyért dolgozott, — mtnt ahogy a fiú is, igaz a lány szobában lakott fent, míg a fiú szalmazsákon az üres fészerben. Egyszer piacnap fényes reggelén Martha kisétált a kertbe, hogy a fejében rajzó gondolatokat lehűtse. Két felleget látott az égbolton, két ormótlan kezet, ahogy összecsukódnak a feje körül. Ha repülni tudnék, gondolta, berepülhetnék a nyitott ablaj kon, s a fogaimmal belemarnék a vénasszony torkába. De a szél elfújta ezeket a gondolatait. Erezte, hogy nem akármilyen lány 6, hiszen a téli estéken, amikor a fiú a szalmán álmodott, s az öregasszony magára maradt a sötétben — ő könyveket olvasott. Egy Istenről olvasott, akt aranyban öltött testet, kígyókról, melyek emberi hangon szólaltak meg, s egy emberről is, aki a hegy tetején állt, s lángoló-lobogó eszméket hirdetett. A kert végében, ahol a kerítés zárta el a vad, zöld mezőt, egy dombocskához ért. Ott temette el a kutyát — ezt azért ölte meg, mert elkapta és megfojtotta a tyúkokat a kertben. Nyugodjék békében, hirdette a kereszt, de halálának napját a hónapéval felcserélve véste oda: így hát c. kutya még nem is halhatott meg. Itt eltemethetném őt is, mondta Martha magában, a kutya mellett, a trágya alá, úgyhogy senki se találja meg. Pattintott egyet az ujjaival. A ház hátsó ajtajához akkor ért oda, amikor a két kéz megmarkolta a napot. Bent ebédet kellett készíteni a vénasszonynak, burgonyapürét teával. Csak a konyhakés pengése hallatszott: a szél elállt, a szíve olyan csendben dobogott, mintha vattába csomagolta volna. A házban senkt se moccant; a keze elzsibbadt az ölében, s hogy a füst felszáll a kályhából, ki a magas égre — ezt se hitte most el. Csak az 0 gondolatai zakatoltak, a nagy magányban. Aztán, amikor már minden elcsitult, egy kakas kukorékolása hallatszott, s neki eszébe jutott, hogy a fiú nemsokára megtér a városból. Megint úgy érezte, hogy ölhetett kezére halálos zsibbadás száll. S e halálos zsibbadásban meghallotta, hogy -a fiú keze elhúzza a reteszt. Belépett a konyhába, s látta, hogy Martha pucolja a krumplit. A fiú a zsebkendőt az asztalra dobta. A lány felnézett és rámosolygott, hogy a pénz csengését meghallotta. Sohasem látta még mosolyogni őt a fiú. A lány a fiú elé tette az ételt, s ö maga a másik oldalon ült le a tűz közelében. Odahajolt a fiúhoz: az beszippantotta Martha hajának lóhere illatát, s látta, hogy a körme alatt a poros kerti föld gyászol. A lány ritkán ment ki a házból a furcsa külvilágba: csak néha — ha gyilkolni kellett, vagy megdézsmálnt a ribizltbokrokat. — Felvitted már az ebédet? — kérdezte a fiú. Martha nem válaszolt. Amikor befejezte a falatozást, felkelt az asztaltól, s odaszólt a lánynak. — Nincs szükséged valamire? — mint ahogy már ezerszer megkérdezte tőle. — Vanl — felelte Martha. Sohasem válaszolt még erre Ingerlőn. S a fiú sohasem hallott még nőt úgy beszélni, mint Marthát. Mellének növő árnyai sem voltak még ilyen sötétek. A fiú odabotorkált hozzá, keresztül a konyhán, s a lány vállához emelte a kezét. Mit tennél meg értem? — kérdezte a lány, s megoldotta a ruhája kötőjét úgy, hogy az leesett róla, s fedetlenül hagyta a mellét. Megfogta a fiú kezét, s a melléhez vonta, ö megbabonázva bámulta a meztelenségét, s lány nevét kiáltotta, s átkapta a derekát. — Mit tennél értem? — kérdezte a lány. A matrácba dugott pénzre gondolt, és szorosan ölelte magához a fiút: a ruhája a padlóra esett, s az ingét leszakította magáról. — Azt teszed, amit én akarok — mondta a lány. Egy perc múlva kitépte magát a fiú karjaiból, és beszaladt a szobába. Meztelen hátát a felfelé vezető lépcső ajtajának támasztotta, s odaintette a fiút, és megmondta neki, mit kell tennie. — Gazdagok leszünk — suta togta. A fiú még egyszer megtapogatta volna, de a lány elkapta a kezét. — Segítesz nekem! — parancsolta. A fiú elmosolyodott, bólintott. Martha kinyitotta az ajtót, s felvezette öt a lépcsőn. — Itt maradsz, csendben — utasította Martha. Ö a csorba kanosát, a félig nyitott ablakot s a falra akasztott imádságokat bámulta meg először. — Egy óra van már — kiáltotta a lány az öregasszony fülébe. A vak szemek mosolyra nyíltak. Martha körülfonta ujjaival a vénasszony nyakát. — Egy óra már — kiáltotta, s a falhoz verte az öregasszony fejét. Három kis koppanás kellett csak, s a fej úgy loccsant szét, mint valami tojás. — Mit tettél? — ordította a fiú. Martha kiszólt neki, hogy jöjjön be. A fiú kinyitotta az ajtót, s dermedten bámult a meztelen nőre, aki az ágyneműbe törölgette a kezét. A vér kerek foltot festett a falra, s a fiú felsikoltott az iszonyattól. — Csendben maradj — mondta Martha; de a fiú az 0 nyugodt hangját hallva újra felsikoltott, s leszaladt a lépcsőn. — Így hát Marthának el kell repülnie — mondta a lány magában —, elszállni az öregasszony szobájából, ki a szélbe. — Szélesre tárta az ablakot, s átlépett a párkányon. — Már repülök — mondta. De Martha nem tudott repülni. Ungvári Tamás fordítása Almást Gyula Béla (MNK): A SZAKÉRTŐ KMECZKÖ MIHÁLY: Halálnász Olyan a közöny, mint rémed, a rák: Gyomlálhatod, — újra kinő, akár a fák; kinyílik méregvirágot hajtva, akár a vád. Karja utánad nyúl, szorosan ölel; ágyéka kitárul, s kéjelegve elnyel. GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÁSZLÓ & RAJZOLTA: ZÖRÄD ERNŐ &
