Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-08 / 27. szám
Mire ügyeljünk a gyümölcs-sövények nevelésénél? E művelésmód alkalmazása igen előnyös. Telepítésükhöz korán termőre forduló, kisalakú fákra van szükség, melyek nem nőnek ki a gazda keze alól, amelyekkel éppen ezért jól megbirkózik. Másrészt a fa méretei olyanok, hogy viszonylag lényegesen többet ültethet el adott területen, viszonylag hamar élvezheti termését ültetés után. Ilyen többek között a termőkaros orsófa és a Bouché-Thomas sövény. A termőkaros orsó tartó-ágrendszer nélküli gyümölcsfa. Minden vesszeje, gallya, ága — emelkedő magasságban még a törzse is — terméshozásra szolgál. Az orsófa függőleges tengelyén a termőgallyazatot hordó termőkarok szabálytalanul, a természetes fejlődésnek megfelelően csigavonalszerüen egymás fölött helyezkednek el. A termőkaros orsó termését vízszintesen kinevelt termőkarokon képződött termőrészeken hozza. Az első, legalsó termőkarokat a talaj felszínétől 50— 70 cm magasságban érdemes kinevelni. Az alacsonyabban kinevelt termőkarok, az ág és a növekvő termés súlya alatt olyan mértékben lehajolhatnak, hogy az alatta levő terület megmunkálása nehézségekbe ütközik. Az amúgy is csüngő gallyazatú fajták törzsmagasságára (Jonathán, Golden Delicius) ez különösen vonatkozik. Célszerű a termés súlya következtében a földre fekvő termőkart erre alkalmas, kissé felfelé álló elágazódásra visszavágni. Az így megifjitott termőkar eredeti magasságban a termőfelület nagyobb sérelme nélkül töltheti be szerepét. Termőkaros orsófáink nevelésekor hiba, hogy helyenként kissé gyorsan neveljük ki az új termőkarokat. Erre mutat, hogy a vízszintes alá hajló termőkarok feletti fiatalabb termőkarok a kelleténél gyengébbek, helyzetükhöz mérten rövidebbek, és ezért termőrésszel is kisebb mértékben berakódottak. Lassúbb nevelés módot adna a gallyazatot hordozó termőkar megerősödésére, ha idő előtt nem lenne túlterhelve. A termökaros orsófák nevelésekor szem előtt tartandó agrotechnikai szempont elsősorban a lekötözés és a ritkítás olyan mértékben, hogy az a kívánt céljainkat elősegítse. A termőkaros orsófát 2,5— 3,5 m-nél magasabbra nem neveljük, hiszen „földszinti magasságban“ kívánjuk termőgallyazatát tartani a nagyobb termékenység, a jobb minőségű gyümölcs érdekében. A Bouché-Thomas sövényhez nem szükséges támrendszer. Nevelésének három sarkalatos alapelve: 1. a telepítés alapanyagát, a suhángot a vízszintessel 30°-os szöget bezáróan neveljük, (1. kép), 2. a csúcsrügy, a csúcshajtás megtartása és mögötte 5—10 cm hosszan a rügyek és hajtások eltávolítása, 3. a suhángat a faiskolai mélységnél 5—15 cm-el mélyebben ültetjük, hogy a nemes is legyökeresedjék. A 30°-os telepítés célja a suháng felső felületén levő rügyek megközelítően egyenletes kihajtása, majd azt követően egyenletes növekedése. Legerőteljesebben — helyzetéből adódóan a csúcsrügyből, valamint az alapi rügyből előtörő hajtások fejlődnek. Amint a suháng hosszában előtört hajtások a 10—15 cm hosszúságot elérték, azokat egymástól arasznyi távolságra kiritkitjuk. A későbbiek során mindazokat a hajtásokat, amelyek a 60—120 cm hosszúságot elérték, a hajtást létrehozó szárképlettel ellentétesen hajlítjuk le a talajhoz képest 30°-os szögben. A lehajlított hajtásokat célszerűen kikötözhetjük a suhánghoz, vagy az ültetvény sorában kihúzott egy szál dróthuzalhoz. A hajtások, vesszők lekötözésekor vigyázzunk, nehogy azok ívben meghajoljanak (2—3. kép). Ez sövényforma ritkítást kíván, vagyis a felesleges elágazódásokat tőben eltávolítjuk. A csonthéjasok Bouché-Thomas sövényformára nevelésével is folynak kísérletek. A felkopaszodás elkerülése érdekében azonban a csonthéjasokat, például az őszibarackfát e sövényformában metszeni kell. A vegetációt megelőzően valamennyi vesszőt, kivéve az alapnál előtörőt, a termő őszibarackfa metszésénél ismert elvek alapján megmetszük. Mindaddig azonban amíg a termővesszőket hordozó vázrendszert ki nem alakítjuk, a veszszőt, illetve hajtások 30°-os szögben való kikötözését a nevelés alatt álló őszibarackfák esetében is elvégezzük (4. kép). Dr. HORN EDE Rosszul termő fák átoltása Szomszédom vetette fel a fogas kérdést. Tizenöt éves terebélyes, életerős meggyfáiról hiába vár termést. Évről évre rogyásig vannak virággal, a termést viszont a zsebében hazaviheti. A kitűnően fejlett fák nem hoznak termést. Nem érdemes őket tartani, ki kell vágni. Az agronómus megnézte a fákat, és megállapította, hogy azért nem teremnek, mert ez a meggyfajta meddő, nagy körzetben pedig nincs meggyfa, ahonnan a rovarok segítségével átkerülhetne a megtermékenyítő hímpor. Néhányat közülük át kell oltani olyan fajtára, amely az önmeddővel egyidőben virágzik és jó hímpora van, tehát alkalmas a megtermékenyítésre. De az se rossz megoldás, ha mindegyik fa egy-két ágát átoltja megporzó fajtával. Hogyan történik ez a művelet? A legegyszerűbb csak néhány ágat átoltani. Erre a célra a korona külső részein szemeljünk ki néhány ágat, olyanokat, amelyek különböző oldalon állnak, és csonkoljuk őket vissza, oly módon, hogy a csonk körül vékonyabb ágak maradjanak. Ezeket szintén vágjuk vissza, majd oltsuk át. A visszavágott ág csonkjához mérten, egy két vagy több oltóvesszőt ültessünk a csonkba. A vastagabb ágak csonkjaiba azért kell köröskörül több oltóvesszőt is beoltani, hogy a csonk sebe gyorsabban beforrjon. Ennek megtörténte után csak oltóvesszőt hagyunk meg mint az ág új folytatását. Ebből új vezérág fejlődik. Az átoltáshoz mindjárt a fagyok elmúltával hozzáláthatunk. A kecskeláb-ékezés és a javított hasítékoltás ajánlható. Rügyfakadás után a héj alá való oltás a jobb. Ha nincs ősszel vermelt oltógallyunk, akkor még télen szedjük ezeket meg, és hideg helyen vermeljük, nehogy a rügyek az oltás előtt meginduljanak. Ha valami ok miatt az átoltást nem tudjuk tavasszal elvégezni, vágjuk vissza rövidebbre az átoltandó ágakat, és friss hajtásaikat szemezzük be augusztusban. Körülményesebb az egész fa átoltása. Először ifjítást kell végeznünk. Elhhez nagy koronái ú, idősebb fák esetében két év szükséges. Az első évben a korona összes ágait körülbelül a felére megrövidítjük, vigyázva, hogy a fa megtartsa természetes alakját, azaz megmaradjon a növekedési egyensúly. Az így visszavágott fán a csonkok alatt erőteljes hajtások fejlődnek ki, az ág alsó részéből pedig vízhajtások törnek elő. Ezeket augusztusban beszemezhetjük, vagy a következő tavaszon átolthatjuk. Ha ezek a 6zemzések, oltások már elegendő új lombozatot adnak, kialakíthatjuk az új koronát, és a második évben eltávolíthatjuk tőből a szükségtelen ágakat. A terebélyes nagy fát azért nem szabad egyszerre teljesen lecsonkolni, mert befullad, kipusztul. A részleges, vagy teljes átoltásnál ügyelni kell arra, hogy olyan fajtát oltsunk át, amely biztosítja a megporzást. Hogy ez melyik fajta, azt legbiztosabban a gyakorlat mutatja meg. Keressünk olyan gyümölcsöst, amelyben a mi meddőnkkel azonos fajtájú meggy jól terem, és nézzük meg, milyen fajtáktól kaphatja a porzót. Ezt oltsuk át. Ez a gyakorlati tapasztalat annál fontosabb, mert nálunk olyan sokféle változata van az ugyanarra a névre keresztelt meggynek, hogy a szakember is nehezen igazodik el közöttük. Másrészt ugyanannak a fajtának sokszor 4—5 neve is van. Mindebből adódik, hogy végtelenül nehéz pontosan meghatározni, milyen i6 a szóban forgó fajta. Legegyszerűbb tehát: ami másnál már bevált, azt alkalmazzuk. Azt is a gyakorlatból tudjuk, hogy a meggynek jó megtermékenyítője a Germensdorfi cseresznye. A Pándy-meggynél jó porzónak bizonyult a korai májusi meggy, az Amarella, az angol meggy és a badacsonyi, de részben megfelel a cigány- és császármeggy is. Az se baj, ha ugyanaz a fa két-három fajta gyümölcsöt terem, fontos, hogy jól termékenyüljön, é6 sok termést hozzon. (mj) 4
