Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-08-30 / 36. szám

Hogyan rendezték át a világot 1943-ban a (harcban álló nagyhatal­mak nemcsak kiutat kerestek a harc­tereken, hanem arról is tárgyaltak, hogyan rendezik el a világot, ha a fasiszták ágyúi elhallgatnak és a há­ború rémülete elcsitul. A nagyhatal­mak közötti konferenciák láncolatát szervezik. Roosewelt amerikai köz­­társasági elnöik 1943. Január 14— 24-én Casablankában Churchill-lel, Nagy-Britannia miniszterelnökével ta­lálkozik. Ehhez a találkozáshoz még azt is hozzá kell fűzni, hogy erre meghívták Giraud és De Gaulle fran­cia generálisokat is. Ezek abban az időben a Szovjetunió szövetségesei voltak. Ezek az államférfiak másod­szor 1943. május 11—24-én találkoz­tak Washingtonban. Ám az események olyan gyorsan váltják egymást, hogy 1943. augusztus 11—24-én sor kerül Quebecben az államférfiak harmadik találkozására is. A katonai helyzet a szövetségesek javára gyors ütemben változik. Rugalmasan kell dönteni a világ helyzetéről. Hogyan és mit kell tenni tovább? Az első tanácskozáso­kon a Földközi tenger, Olaszország, Görögország és Jugoszlávia kérdéseit, valamint a többi háborús felet érintő kérdéseket tárgyalták. Egyedül nem tudnak mindent megoldani. A körül­mények megkövetelik, hogy a fasiz­mus ellen harcoló nagyhatalmak ta­lálkozzanak egymással. A Moszkvában 1943. október 19-től november 1-ig tartó konferencián a Szovjetunió részéről Molotov, az USA képviseletében Cornell Hull, Nagy- Britannia képviseletében pedig Anto­ni Eden miniszter tanácskoznak. Ki kell jelölni a világbéke útját. A mi­niszterek lázasan tanácskoznak a sa­ját politikai és katonai tanácsadóik­kal is. Meg kell mondaniuk a népek­nek és az egész világnak, milyen po­litikát folytatnak majd nemcsak a legyőzött fasiszta államokkal szem­ben, hanem Európában és az egész világon általában. A tanácskozások kulcspontjának az 1943. november 28-tól december 1-ig tartó Teheráni konferenciát kell te­kintenünk. Ezen a konferencián Roo­sewelt, Churchill és Sztálin találko­zott. Rajtuk kívül a tanácskozáson jelen volt az USA részéről V. A. Har­­riman és Harry Hopkins, Nagy-Britan­nia részéről A. Eden és Sir A. J. Kerr nagykövet, továbbá a Szovjetunió ré­széről V. M. Molotov és K. J. Vorosi­­lov. Ezek az államférfiak és katonai és politikai vezérkaruk éppen ezen a konferencián tárgyalták le nyíltan és szabadon a világ elredezésére vonat­kozó legkényesebb politikai kérdése­ket is, és levonták ebből a közös vég­határozatokat és döntéseket. A világ közvéleménye számára az alábbi kö­zös nyilatkozatot adták ki: „Mi, az Észak-Amerikai Egyesült Államok köztársasági elnöke, Nagy- Britannia miniszterelnöke, valamint a Szovjetunió Népbiztosi Tanácsának elnöke a szövetséges Irán fővárosá­ban négy napon át tanácskoztunk és megerősítettük közös politikánk irányvonalát. Teljes elszántságunkat nyilvánítot­tuk arra vonatkozólag, hogy orszá­gaink egységesen járjanak el mind a háborúban, mind a békében. Ami a tulajdonképpeni háborút illeti, kato­nai vezérkaraink a közös beszélgeté­siek folyamán letárgyalták a német hatalom megsemmisítésének tervét; teljes megegyezést kötöttünk a kö­zös hadmozdulatok terjedelméről és időpontjáról mind a keleti, mind a nyugati és déli frontokon. Ez a közös megegyezés biztosítja, hogy a győze­lem a miénk lesz. Ami a békét illeti, arra a kölcsö­nös meggyőződésre jutottunk, hogy ezt tartósan csakis a mi megegyezé­sünk alakíthatja ki. Teljes mértékben tudatában vagyunk a saját és az ösz­­szes szövetséges nemzetek nagy fele­lősségének azért, hogy a világ népei széleskörű rétegeinek jóakaratú szel­lemében békét teremtsünk és lehetet­lenné tegyük számtalan jövő nemze­dék életében a háború borzalmait és rémületét. Diplomáciai tanácsadóinkkal tisz­táztuk a jövő politikai problémáit. Arról van szó, hogy biztosítsuk az összes, nagy vagy kicsi államok tel­jes mértékű összhangját és kölcsönös együttműködését, mindazokét, ame­lyek népe, mint a mi három orszá­gunk népe, minden érzelmi és eszmei erőfeszítésével igyekszik hozzájárulni a rémuralom és rabszolgaság, vala­mint az elnyomás és összeférhetetlen­ség megszüntetéséhez. Üdvözöljük mindazokat a nemzeteket, amelyek a világ demokratikus népeinek család­jába léptek. Nincs azonban ezen a világon olyan hatalom, amely megakadályozhatná, hogy a földön a német katonaságot, a tengeren azok tengeralattjáróit és a levegőben azok fegyvereit elpusztít­suk. A mi támadásaink kegyetlenek és a támadások ereje állandóan nö­vekvő lesz. Ezekről a baráti tanácskozásokról bizalommal tekintünk arra a napra, amikor a világ összes népe szabadon és a rémuralomtól megszabadulva él­het saját kívánsága és a saját lelki­­ismerete szerint. Reményekkel és el­szántsággal eltelve jöttünk ide. Mint tettekben, lélekben és közös célokban barátok válunk el egymástól.“ Tehát így szól a máig is érvényes Teheráni egyezmény. Doktor E. Benes a Teheráni konfe­renciáról annak idején azt mondotta, hogy: „Mindamellett döntést hoztak a háborús zónák Kelet és Nyugat kö­zötti elosztásáról Németországban és Közép-Európában. Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát, Magyaror­szágot és Jugoszláviát a , szovjet zó­nába foglalták. Velünk ezt akkor sem hivatalosan,' sem másképp nem kö­zölték. Tulajdonképpen csak ikerülő úton szereztünk tudomást róla, még­hozzá a Szlovák Nemzeti Felkelés idején.“ Ezt ma is tudatosítanunk kell, és nem szabad elfelejtenünk, hogy ez ma is érvényes. E megegye­zés gyakorlati következményeit a Nyugat részéről már a Szlovák Nem­zeti Felkelés idején is érezni lehe­tett. Számunkra csupán erkölcsi buz­dítást nyújtottak. Ez volt minden. A békét Németországgal nem kötöt­ték meg, s ezért a három nagyhata­lom katonai szerződései érvényesek, így kell értelmezni Josef Smrkovsky, Nemzetgyűlésünk elnökének kijelen­tését is, mikor a realitásról és a biz­tosítékokról beszélt, amikor magya­rázza, hogy saját magunkra és saját munkánkra kell támaszkodnunk. Eh­hez mindjárt hozzá kell tenni, hogy az ész mindig győzedelmeskedik a fegyverek felett, mivel a fegyvereket egyedül az ész irányítja. Hiszen mi nem élünk a tábornokainkkal sem Bagdadban, sem Kairóban, és soha­sem gondolkodtunk vagy cseleked­tünk úgy, mint a világnak ezen a ré­szén. Eszünk erejét népünk akaratának ereje még megsokszorozza. Elhatáro­zásunk, hogy szabadon akarunk élni, a szocializmusnak emberi arculatot akarunk adni és bizonyítani akarjuk, hogy érett és fejlett kultúrnép va­gyunk. Ezt a világnak már megmu­tattuk és bebizonyítottuk, s ezt a tényt még ellenségeink is elismerik. ' Semmi mást nem akarunk, csak szeb­ben, jobban és megelégedettebben él­ni, amit más népeknek is kívánunk. Nem akarunk sem háborút, sem fa­sizmust, sem imperializmust. Csupán békét és rendet akarunk. JOZEF NOSKO, mérnök Teljes mértékben Dubcek koncepciója mellett (Folytatás a 3. oldalról.) re szóló ügyekről szó, hanenv helyze­tünk rendezésével kapcsolatban, aránylag rövid időről. Meggyőződé­sem, hogy amennyiben a kommunis­ták s nemzeteink minden becsületes tagja bölcs magatartást tanúsít, úgy ez a kérdés is megoldódik. Arról volt szó, hogy felújítjuk szu­verenitásunkat. Ha azt mondom, hogy működni fognak törvényes szerveink, hogy a katonai egységek fokozatosan kivonulnak területünkről, ez annyit jelent, hogy felújul nemzeti és állami szuverenitásunk, hogy ez nemzeti és állami szuverenitásunk megújhódása, és félreérthetetlenül megmondották nekünk, hogy ezt tiszteletben is fogják tartani. Arról van szó, hogy ismét rendes kerékvágásba hozzuk életünket. A katonai egységek fokozatos kivonulá­sával egyidejűleg napról napra ki­sebbek lesznek a nálunk ma még lé­tező akadályok. Megnyílik előttünk, a szó szoros értelmében minden nap egyre jobban megnyílik az az út, ame­lyen haladva felújíthatjuk gazdasági életünket, a termelést, a közlekedést, a közellátást és politikai életünket. Hol van tehát az a borzalmas áru­lás, amelyről ma egyes emberek be­szélnek? Hol vannak azok a szörnyű megalkuvások? Tudom, hogy helyzetünk nem Iköny­­nyű, és még néhány hónapig nem lesz könnyű. Az ilyen beavatkozás, az ilyen tragédia után máról holnapra nem változtathatjuk meg. Mivel a Szlovák Nemzeti Felkelésről is beszél­tünk, engedjék meg, hogy emlékeztes­sem önöket arra, mi minden követ­kezett az akkor két hónapig tartó erőfeszítések, óriási erőfeszítések nagy lelkesedés és áldozatkészség után? A borzalmas szenvedés hosszú hónapjai, mészárlások, falvaink fel­­perzselése, és egyebek következtek. Akkor csak egy gondolat élt bennünk, 4 SZABAD FÖLDMŰVES 1968. szeptember 7, hogy e nagy áldozatok árán egyszer szabadon fogunk élni ebben az ál­lamban. A ma követelménye az, hogy a gyárakban, falvalnkon, a járások­ban, Szlovákiában és az egész ország­ban megfontoltan, józanul s nyugod­tan lássunk hozzá ügyeink intézésé­hez. Amikor Moszkvában egymással beszélgettünk, olykor nagy lehangolt­­ság vett erőt az embereken. Termé­szetesen mindenki örömmel dolgozik akkor, amikor az ember kellemes dol­gokat közölhet, amikor terveit meg­valósíthatja, anyagi, szellemi, politi­kai életünk javára, amikor örvendez­ve léphet az emberek elé, amikor velük jó híreket közölhet. Arról is be­széltünk, hogy nagyon is nehéz a munka, ha fegyelmezettséget, áldoza­tokat s bizonyos önmegtagadást kell követelnünk. Ez nagyon nehéz. Nem egy ember szeretne elmenekülni e té­nyek elől, mondván: én ezt így nem bírom, nem ilyen a természetem, ezen nem tudom túltenni magam. Mi pe­dig azt mondtuk: Az, aki nemzeteink és pártunk ily nehéz helyzetének pil­lanataiban távozni akar, az közönsé­ges áruló. (Taps!) Könnyű akkor dol­gozni, amikor az emberek megtapsol­nak, amikor azt mondhatjuk nekik, hogy le Novotnyval, most általános lesz a szabadság, nem lesznek bör­tönök, megkezdődhet a rehabilitáció. És az emberek ezt megtapsolják stb. Könnyű így dolgozni, és ezt közülünk mindenki jól tudja. Ám ha azt kell mondanom, tartsd féken szenvedélyei­det, gondolkodj józanul, ne hagyd magad azzal kiprovoikálni, hogy ide­gen fegyverek állnak készenlétben, hogy itt lesznek egy hónapig, talán két hónapig is, végezd munkádat a nemzetért, nyugtasd meg az embere­ket, magyarázd meg nekik, hogy bár fáj a szívük, így és így kell a ténye­ket nézni. Nehéz így dolgoznunk, ne­hezen kelthetünk így bizalmat, de mi olyan kommunista párt vagyunk, a­­mely már szerzett bizonyos tapaszta­latokat és amely nemcsak akkor akar politikai munkát végezni, amikor minden úgy megy, mint a karikacsa­pás. Olyan időket éltünk át, amikor na­gyon nehéz körülmények között dol­goztunk, s amikor a becsületes embe­rek kitartottak. Álljanak félre az in­gadozók, mentesüljünk mindattól, ami opportunista, de maradjanak meg mindazok .a pártban, akik szilárdak, jellemesek, akik küzdeni akarnak a nemzetért. (Taps.) Elvi döntés előtt állunk, amiben a kongresszusnak állást kell foglalnia: vagy elfogadni Dubcek elvtárs, Svo­­boda elnök, Cerník koncepcióját, és én teljesen egyetértek Dubcekkel és a többi vezető elvtárssal abban, hogy a mai helyzetből a kivezető út a megkötött egyezmény alapján életünk normalizálása felé haladni. A másik lehetőség lenne e koncepció elutasí­tása. Semmilyen harmadik út nincs! Akinek jobb javaslata van, aki más koncepciót lát, álljon elő vele! Min­denki törte a fejét, az egész vezető­ség is. Tehát így áll a kérdés: vagy szilárdan DubCeket, vagy mellette és a többiek mellett állni, vagy pedig bizalmatlanságot nyilvánítani velük szemben. Harmadik út nincs, mert egyetlen politikai tényező sem telje­sítheti funkcióját, ha nem élvezi a párt és a közvélemény döntő részé­nek teljes támogatását. Ilyen esetben távoznia kell, ilyen esetben nem dol­gozhat. Akkor pedig egy másik gar­nitúrát kell keresni, olyat, amely haj­landó más úton haladni. Kemény sza­vak ezek, de ez a bizalom kérdése, személyesen szamomra is. Én teljes mértékben Dubcek kon­cepciója mellett állok, ott voltam a koncepció kialakításánál s ezt teljes mértékben támogatni fogom, vagy ve­le állok, vagy távozom. Tehát e kér­désben dönteniük kell. (Taps.) Meg­győződésem, hogy az itt lévő funk­cionáriusok és küldöttek politikai érettsége biztosítja azt, hogy az ösz­­szes feladat mérlegelése után teljes mértékben támogatják a párt dubőeikl vezetőségét és az állam vezetőségét. így sem lesz ez könnyű, így is elég probléma lesz. Elhangzanak bírálatok is és minden egyéb, de ha az ember legalább a pártban támogatást talál, akkor csinálhat is valamit, anélkül azonban munkája nem sikerülhet. Törlesztjük adósságainkat ? Örömmel állapíthatjuk meg, hogy szövetkezeteink egyre gazdagabbak, pénzügyileg gyorsan szilárdulnak és a tagok keresete már vetekedik az ipari dolgozók fizetésével, sőt egyes helyeken magasabb. A parasztság be­vétele rohamosan emelkedik. A múlt évben például ez az emelkedés húsz százalékot ért el. Volt idő, amikor irigyelték, hogy a földművesek túl sok bevételhez jutnak és meggazda­godnak. Ma már más szemszögből né­zünk erre a problémára. Akik jól gaz­dálkodnak, ám jussoljanak többet. Azért alakítottuk a közös gazdaságo­kat, hogy azokban megelégedett, jó jövedelemhez jutó tagok élhessenek, így van ez rendjén, iki-ki jő munká­jáért megfelelő arányban részesüljön a közös javakból. Szövetkezeteink tehát virágzóak, a tagok jómódúak. Ha jobban körülné­zünk a tagság körében, azt látjuk, hogy egy bizonyos korosztály azon­ban ráfizetett. Cikkünkben ezeknek problémájával foglalkozunk. Meddig várjanak pénzükre az alapító tagok? Szerkesztőségünkbe elég sok levelet kapunk olvasóinktól, akik türelmetle­nül teszik fel a kérdést, vajon a szö­vetkezetek mikor fizetik ki nekik az átadott leltári 1 tárgyak ellenértékét. Ezer meg ezer olyan földművesünk van, akik a szövetkezetek alapítása­kor beadták élő leltárukat, hogy meg­kezdődhessen a nagyüzemi gazdálko­dás. Ök adták az első tőkét ahhoz, hogy szövetkezeteink a még járatlan úton elindulhassanak. Ezek a földmű­vesek voltak a szövetkezeti mozgalom úttörői. Az utókor ritkán köszöni meg az elődök fáradozását, áldozathozá­­sát. Sajnos ezt tapasztaljuk sok eset­ben a kiöregedett szövetkezeti tagok helyzetével való ismerkedés folyamán is. Akik ma a munkából kiöregedett és otthon töltik utolsó éveiket, öröm­mel hallják, hogy a mostani tagok már 1700—2000 koronát is keresnek havonta. Persze eszükbe jut az is, hogy ők annakidején hónapokig nem kap­tak fizetést, vagy csak annyi jutott a munkaegységre, hogy abból máról holnapra tengődhettek. A kiöregedett szövetkezeti tagoknak éppen ezért fáj, hogy most, amikor a szövetkezeti ta­gok milliomosok, ők még az átadott leltári tárgyak ellenértékét sem kap­ják meg. Pedig egy kis emberiesség­gel, megértéssel ezt a problémát is meg lehetne oldani. Végeredményben nem nagy tételről van szó. Ez az összeg valósággal eltörpül a szövetke­zeti tagok munikadíjazására előirány­zott összeg mellett. Példa erre a lévai járás, ahol évente öt millió koronát fizetnek ki a tagok leltáráért, ugyan­akkor tavaly 267 millió koronát hasz­náltak fel szövetkezeti tagok munka­díjazására. Ebben a járásban egyéb­ként a leltárak kifizetése elég jó ütemben halad, hisz mindössze 12 millió koronával tartoznak. Más já­rásban sokkal rosszabb a helyzet. A losonci járásban például még 20 mil­lió koronával tartoznak a szövetkeze­tek. Ez sem túl nagy összeg, és egy kis megértéssel kiegyenlíthetnék. Igen, megértésről, emberiességről van szó. Ma már a leltárak kifize­tése nem annyira ökonómiai, mint inkább emberi kérdés. Az utóbbi hetekben több járási és szövetkezeti ökonómussal beszélget­tem erről a problémáról és megálla­pítottam, hogy a kellő pénzfedezet már minden szövetkezetben meg van a leltári tárgyak ellenértékének ki­fizetésére, azonban bizonyos okokból kifolyólag halogatják azt. Egyes he­lyeken nem becsülik eléggé a volt alapítótagokat, s a kérdés megoldá­sának halogatását azzal magyarázzák, hogy a leltári ellenérték kifizetése a munkaegység rovására menne. Van­nak olyan nézetek is, hogy a leltár ellenértékét nem kell kifizetni, mert az alapító tagok félig-meddig aján­dékba adták a szövetkezetnek. Az évek múlnak, az alapító tagok egyre öregszenek és keserűen gon­dolnak arra, hogy áldozatkészségük­ben nincs köszönet. Egy Ipoly menti szövetkezetben — ahonnan több pa­naszlevelet kaptunk —, amikor több­szöri levélváltás után beszéltem az ökonómussal erről a problémáról, a világ legtermészetesebb hangján mondta, hogy nincs már baj, hiszen a notorikus panaszkodó meghalt, a többiek pedig hallgatnak. így intézik el az embereket. Ama viszont nem gondoltak, hogy az a földműves, aki mindenét a szövetkezetbe adta, öreg napjaiban mennyi keserűséget érzett, mert a neki járó összeget nem fizet­ték ki. Nem bántja az ilyen szövet­kezeti vezetők lelkiismeretét, az idős bácsi esete, aki pihenés helyett örök­ké őrlődött, panaszkodott. Mi lesz az állami birtokokba beadott leltárakkal? A deformációk éveiben olyan nézet is uralkodott, hogy fokozatosan meg kell szüntetni a szövetkezeteket, és a nagyüzemi gazdálkodást főleg az állami gazdaságok folytassák. Egyes járások ezen a téren ugyancsak „nagy munkát“ végeztek. A losonci járásban 20 szövetkezetei számoltak fel és föld­jeiket, ingóságaikat az állami birto­koknak juttatták. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy több eset­ben nem volt más kiút. A szövetkezet gyengén gazdálkodott, kevés volt a munkaerő, egyre nőtt az adósság és a munkaegységet csak állami segít­séggel tudták fizetni. Az esetek több­ségében más utat is lehetett volna választani. Esetleg káderkisegítéssel megjavulhatott volna a munkafegye­lem és a gazdálkodás is. Persze a fel­oszlatás könnyebb volt. Akkoriban, amikor a szövetkezeteket felszámol­ták, a tagoknak ígértek fűt-fát. Pél­dául, hogy a leltár értékét rövid időn belül kifizetik. Az ígéret azonban csak a papíron maradt. Erre panaszkodtak nemrég a volt nánai szövetkezet ve­zetői is. De hasonló a helyzet a lo­sonci járásban is. Ezzel kapcsolatban biztató jelenség, hogy újabban a já­rási mezőgazdasági társulás komolyan foglalkozik ezzel a problémával és olyan következtetésre jutottak, hogy az állami gazdaságok fizessék ki a tagoknak a beadott leltár ellenérté­két. Az ügy jó úton halad, A volt keresztúri szövetkezet tagjai máris elkészítették a beadott leltárról a ki­mutatást, ezt elküldik a Füleki Állami Gazdaságnak, hogy megkaphassák beadott leltáruk értékét. Hivatalos fórumokon olyan véleményt hallot­tam, hogy bár vannak még akadályok a kifizetés körül, belátható időn be­lül rendeződni fog a dolog. Megmondom őszintén, örömmel ve­tettem papírra azt a tényt, hogy a múlt évben 20 százalékkal növekedett a szövetkezeti tagság bevétele. Azon­ban még jobban örülnék, ha a közel­jövőben olyan cikket írhatnék, hogy a szövetkezetek már kiegyenlítették tartozásukat tagjaikkal szemben. Balta József (Következik: Az alacsony nyugdíjak kiegészítésének lehetőségei.) Mezőgazdaság az események tükrében A kedden délelőtt tartott sajtótájé­koztató keretében Dr. Koloman Boda, az SZNT földművelési és közélelme­zésügyi megbízottja őszinte elismerés­sel nyilatkozott a mezőgazdasági és az élelmiszeripari dolgozókról, akik a tragikus napokban biztosították a dolgozók zavartalan élelmiszerellátá­sát s így magasfokú politikai és er­kölcsi érettségükről tettek tanúbi­zonyságot. Megállapította azt is, hogy a kri­tikus napokban bebizonyosodott, hogy a mezőgazdasági üzemek tudnak ön­állóan gondolkodni, tehát direktív irányítás hiányában is képesek meg­oldani a termelési és árúértékesítési problémáikat. — Ez a tény arra kö­telez bennünket — hangsúlyozta Boda elvtárs —, hogy a mezőgazdasági üzemek maximális önállóságának irányelveit mielőbb kidolgozzuk és a gyakorlatban is érvényesítsük. Az értekezleten jelen volt a Szlo­vákiai Egységes Parasztszövetség Köz­ponti Bizottságának elnöke és főtit­kára is. Megjegyezték, hogy a nyitrai konferencia óta eltelt idő arról ta­núskodik, hogy a szlovákiai elképze­lés a parasztszövetség küldetésére vonatkozóan, életképesebbnek bizo­nyult, mint a csehországi elvtársak elképzelése. Ezért kétségtelen, hogy a Szlovákiai Egységes Parasztszövet­ség, a szövetkezeti és az egyénileg gazdálkodó földművesek egységes társadalmi és gazdasági — érdekvé­delmi szervezete lesz. A SZÉP Központi Bizottságának képviselői nyomatékosan hangsúlyoz­ták, hogy a szövetség nem válik a mezőgazdasági üzemek direktív irá­nyítójává, hanem arra törekszik, hogy minél több hasznos szolgálatot tegyen tagszervezeteinek, tehát a mezőgazdasági üzemeknek. Az értekezleten résztvevő vezető tényezők egyöntetűen azt a nézetet vallották, hogy — a rajtunk kívül álló okok miatt keletkezett új hely­­nem gátolhatja a demokrati­zálódási folyamatot, s ez egyben azt is jelenti, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szakaszán is mi­előbb létre kell hozni az irányítás demokratikusabb módszereit. Pk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents