Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-03 / 5. szám
Tanácsadó A szőlőtermesztés területén februárban a borkezelésen van a fő hangsúly. Januárban az egészséges borok kezeléséről beszéltünk, most pedig a betegségre hajlamos, illetve beteg borok gondozásának módját ismertetjük. A bor rendellenes elváltozását gombák, baktériumok okozzák. Ez esetben bőrbetegségekről van sző. A bőrbetegség hanyagság mellett, az edények, lopó, hordó stb. útján átvihető az egészséges borba is, tehát fertőző. Más eset, amikor rendelleneséget nem mikróbák okozzák, hanem valamely más külső behatás következtében a bor izében, szagában, színében és tisztaságában káros elváltozások történnek. Ez esetben borhibáról beszélünk. A bőrbetegségek közül a leggyakoriabbak a bor virágosodása, ecetesedése, a tejsavas erjedés, barnatörés, egériz, a bor megfordulása, kesernyésedés és nyúlósodás. A bor virágosodását gomba (ún. borvirág) okozza. Csak a levegő jelenlétében szaporodhat. Tünetei: A bor felületén szürkésfehér hártya keletkezik, amely vastagszik, majd ráncosodik is. Ezt a borvirággombák képezik. A fertőzés már a szőlőből származik. Erjedés alatt nem terjed, mert a forrásban lévő bor nem érintkezik levegővel. Megbontja az alkoholt, a bor savait, illat- és zamatanyagokat, s a vörös festőanyagát. A megtámadott bor üres, bágyadt, később gyakran ecetesedik. Gyenge alkoholszegény borok hajlamosak e betegségre. Megelőzése: a gondos töltögetés. A kénezés nem nagyon használ. Védekezéskor a boron lévő hártyát átszúrjuk s a lopót a borba dugva feltöltjük a hordót, úgy hogy a hártya az akona nyíláson kinyomódjék. Ha a bor esetleg már zavaros, megszűrjük s a hordót alaposan kitisztítjuk és bekénezzük. A bor ecetessége a legveszedelmesebb, gyakran nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható bőrbetegség. Ecetbaktériumok idézik elő. Csak a levegő jelenlétében szaporodhatnak. Alig látható hártyát képez a bor színén. Az alkoholt ecetsavvá bontják fel. A meleg pincét kedvelik. A kénsavval szemben nagyon érzékenyek. Tünetei: A bor íze savanyú, szaga szúrós, borecetre emlékeztet. Jól beváltak az ausztriai gyártmányú Reform 158 Super jelzésű fűkaszák, amelyekből már néhányezer darab működik hazánkban. (Kucsera Szilárd felvétele) Akiről tizennégy növényt neveztek el... 1967 februárjában volt 120 esztendeje annak, hogy Bäumler János András Bratislavában megszületett. (1847 február 21.) Pozsony-vármegye monográfiája ugyan nevét sem említi a táj tudósai között, ma mégis Szlovákia egyik legjelesebb természettudósának tekintjük, akinek neve a botanika terén világviszonylatban is ismert. Igaz, nem volt sem gróf, sem nemes, csak egyszerű polgárember, egy kereskedő fia. Az apa belőle is kereskedőt akart nevelni, aki majd az üzletet átveszi tőle. A fiúnak azonban egészen más hajlamai voltak. Szerette a természetet, csatangolt szabad perceiben a főváros környékén és a Kis Kárpátokban — már akkor a növényvilág érdekelte leginkább. A haragos apa nem nyújtott anyagi segítséget a továbbtanulásra, s így sikerült elérnie, hogy fia 1892-ben belépett az üzletbe. Az engedelmes fiú azonban ekkor is többet törődött a botanikával, mint az üzlettel, és végül is — miután közben az iskoláit is elvégezte — 1900-ban végképp megvált az üzlettől. Ezután teljesen a tudományos munkának élt és csakhamar általánosan elismert nevet vívott ki magának a botanika terén. Érintkezésben állott kora legjobb szakmabeli tudósaival, egymás után jelentek meg nagyobbrészt német nyelven írt könyvei. Olyan szaktekintély lett, hogy tizenegy növényfajt neveztek el róla. Különös szaktekintély volt a gombák flórájában. A Bratislava környéki gombákról külön könyvet írt (Moosflora von Pressburger Umgebung). Számos gombafaj viseli a nevét ma is. A „puccinia bäumleri“-t a bratislavai Malomvölgyben találta meg egy gyönyörű Rhodobrym Rboseum és Phane roagama társaságában. Ezt a gombát gyakran Puccinia Bäumleri-Legerbeimnek is nevezik a szakkönyvek, mert Legerheim tanár is ismertette. A petrzalkai ligetben fedezte fel a Diplodia Beckit, a szalmakunyhónál bukkant rá a Gloesporium pruionesumra, egy erdei úton a Plylosicta Stomacolrara. Róla nevezték el a Spetoria Posoniensis Bäumlert, a Diplodia Rehmi Bäumlert, vagy a Diplodiella Faginae Bäumlert E néhány szemelvényből is láthatjuk, milyen szeretettel foglalkozott a nagy tudós a szülőföldje növényvilágával. Híres gombagyűjteményét a Budapesti Nemzeti Múzeumnak ajándékozta (1903). Bratislava flórájáról egy másik könyvet is írt: Beiträge z. Krytogamen flora des Pressburger comitates „Pilze“. Mint általánosan elismert tudós halt meg 1926. február 4-én. Megérdemli, bogy emlékét 120 év távlatából felidézzük. M. L. A betegség felléphet a gyengébb borokban, a borvirággal egyetemben erősebb boroknál önállóan is. A betegség forrása a sérült bogyók, sokáig álló törődött szőlő stb. Ha az erjedés magasabb hőmérséklet mellett megy végbe, már ezidő alatt Is elszaporodhatnak az ecetbaktériumok. A bor is megbeteghet, ha levegővel érintkezik. A betegség könnyen átvihető az egészséges borokra is, a munkaeszközökkel. Megelőzése: A szőlő gyors feldolgozása, a rothadt szőlő válogatása. Ügyelni kell a tisztaságra és a helyes erjedési hőmérsékletre. A bort szükség szerint gyakran töltögessük fel. A beteg borok gyógyítása igen nehéz. Ha időben észrevesszük, akkor az ecetbaktériumok terjedését 65—70 C fokos hőmérséklet mellett pasztőrözéssel és erős kénezéssel megakadályozhatjuk. Az ecetes ízt azonban nehéz eltüntetni. Erősen megtámadott borból csak ecetet, illetve ipari szeszt készíthetünk. Tejsavas erjedést a tejsavbaktériumok idézik elő, melyek a levegőtől elzártan működnek. A borban lévő cukrot felbontják tejsavvá, ecetsavvá s az úgynevezett mannit — édeskés anyaggá. Tünetei: A bor zavaros — opálos lesz. Ize émelygős, édeskésen savanykás, karcolóan csípős (az ecet és szénsav), a szaga szúrós. Később a szaga és íze káposztalére* emlékeztet. A tejsavas — mannitos erjedés rendszerint a helytelen erjedésnél kezdődik, ahol az erjesztő élesztők legyengülnek, s a cukrot a tejsavbaktériumok megbontják. Megelőzése: A lágy must házasítása kemény musttal, alacsony erjedésű hőmérséklet, a must kénezése, a fajélesztővel történő gyors és tökéletes erjesztés, valamint a korai fejtés. Előfordulása esetén 70 C fokos hőmérséklet mellett pasztőrözéssel védekezünk, vagy kénezünk 10—20 gramm káliummetabiszulfittal. A kellemetlen ízt kazein derítéssel, spanyolfölddel, átterjesztéssel, szénen történő átszűréssel távolíthatjuk el. Barnatörés: Erjedés után a bor bámulásával és zavarodásával nyilvánul meg. Hajlamos a lassan feldolgozott szőlőből készített bor. Az íze avas. A levegő segíti elő, okozója a penészek által termelt oxidáz nevű emzin. Megelőzése: A termés válogatása, gyors feldolgozása, a must erősebb kénezése. Védekezés: Megállapítjuk a bor barnatörésre való hajlamosságát (palackba félig öntve a levegőn figyeljük a színváltozást). Ha a bor hajlamos a barnatörésre, fejtés előtt zártan megkénezzük, 5—15 gramm káliummetabiszulfittál. (A kén az oxidáz emzimet elpusztítja.) Ha a borunk már barnás színű, szintén kénezzük kazeines derítésben, esetleg csersavas zselatinos derítésbe részesítjük. (4— 6 gramm csersav, 6—9 gr. zselatin.) A borhibák közül gyakoriak penészíz, és dohosság, mely a friss penésztől, illetve a penészes hordótól származik. Megelőzése a tisztaság. Védekezés: Nyílt fejtés, szellőztetés, kénezés, szűrés és derítés. Seprőíz. Főleg a lágy, könnyű vagy rothadt termésből nyert boroknál jelentkezik. Nehezen gyógyítható borhiba. Szűréssel, derítéssel, szénkezelés után áterjesztéssel javítható. Feketetöréskor a borban a fejtés után kékes-fekete színű csapadék képződik, s a bor zavaros lesz. Eredete a többkevesebb vas ős csersavtar *lom, amely a levegővel történő érintkezésnél vegyületet alkot. Védekezés: Csersav — zselatinos derítés. Fehértöré3t a bor vastartalma okozza. A bor zavarosodása, fehéres-szürkésszínű. Védekezés azonos a feketetörésnél elmondottakkal. Vanek Gáspár mérnök g-y.ZV 7
