Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-03 / 5. szám

I A A tűzszünet ntán heves összetűzések Vienamban A Washington katonai nyomással próbálkozik a Pueblo ügyben A Johnson háborús költségvetése A A saigoni kormány bejelentette, hogy öt északi tartományban nem tartják be a 36 örás holdüjévl tűz­szünetet sem. Mint ismeretes, ezzel szemben a dél-vietnami hazafiak hét­napos tűzszünetet javasoltak. A tűz­szünet ellenére az amerikaiak és szö­vetségesei heves támadást intéztek a partizánok ellen. A szabadsághar­cosok válaszképpen rakétákkal vették tűz alá Dongha amerikai támaszpontot és négy repülőteret. Jelentések sze­rint a partizánok megtámadták a sai­goni kormánypalotát is. Hírforrások a tűzszünet utáni összecsapásokkal kapcsolatban megjegyzik, hogy az amerikai légihaderő rendkívül nagy veszteségeket szenvedett, a jelentések szerint egy nap alatt 42 repülőgépet és helikoptert semmisítettek meg. Az Egészségügyi Világszervezet je­lentése megemlíti, hogy a háború kö­vetkeztében egyre aggasztóbb a dél­vietnami polgárok egészségi állapota. Amíg Észak-Vietnamban felszámolták a himlőt, a kolerát, a gyermekbénu­lást és csökkentették a tüdőbetegek számát, ezzel szemben Dél-Vietnam­­ban a múlt évben 4532 himlőmegbete­gedést, 7313 koleramegbetegedést je­gyeztek fel, de nagy mértékben nö­vekedett a nemi betegek száma is. A betegségek terjedését azzal indo­kolják, hogy 1 millió 890 ezer polgár volt kénytelen elhagyni otthonát, és ennek fele még most is ideiglenes táborban él. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság felségvizein fogságba esett Pueblo kémhajó ügye továbbra is fog­lalkoztatja a világ közvéleményét. Az Ki o zöld szörnyeteg ? Guatemala, ez a közép-amerikai kis köztársaság, valamikor nagy sikerrel szerepelt a kalandregény­irodalomban; bizonyára emlékeze­tes az olvasó előtt a Zöld szörnye­teg című Írás. A Zöld szörnyeteg tulajdonképpen az United Fruit Company — az USA-beli gyümölcs­­monopólium, amely a közép-ame­rikai kis országokban nyolcórai kemény munkáért kerek 80 cen­tet (I) fizet alkalmazottainak. Kü­lönös módon a „Szövetség a ha­ladásért“ nevezetű washingtoni emberbaráti akció még ezt a 80 centet is soknak találja. Tudni­illik a földbirtokos oligarchia ér­dekeibe ütközik a Company által fizetett és fent említett „magas“ bér; következésképpen a „Szövet­ség a haladásért“ igyekszik mér­sékelt maradni az indián bérrab­szolgák- megsegítését illetően... De ugyanilyen mérsékelt, illetve óvatos a zengzetes nevű államfő és miniszterelnök, Julio Cesar Mendez Montenegro és az ő bel­ügyminisztere, bizonyos Hector Mansila Pinto; utóbbi minden óva­tossága és ébersége ellenére a lehető legkínosabb helyzetbe ke­rült a minap. A főváros, Guatema­la City utcáin ismeretlen tettesek géppisztolysorozattal végeztek a Guatemala Cityből is elmaradha­tatlan amerikai „tanácsadóval“, továbbá egy ugyancsak USA-beli haditengerészeti attaséval! A tette­sek (lehetséges, hogy csak tettes) zöld Chevrolet autón menekültek, és így Mendez és Pinto az orszá­got felforgatva keresteti ezt a zöld szörnyeteget... A belügyminiszter szerint kizá­rólag „szörny“ lehetett, aki fényes nappal Tommy Gun-jából (gép­pisztolyából — a szerk). elkövette a merényletet. Óráról órára válto­zik a vélemény: hol közönséges bűnözőnek vélik, hol „terroristá­nak“ gondolják a merénylőt. Mind­két változat lehetséges; addig is, amíg kiderül melyik az igaz, rend­kívüli állapotot hirdettek Guate­malában. Mendez államfő máris útnak akarja indítani a partizánok ellen korábban szervezett „bünte­tő expedíciót“. Mert mind gyako­ribbak a fegyveres összecsapások a helyi szabadságmozgalom és a jobboldali reakció között! Csak a lakosság „passzivitásával“ nincs kibékülve a kormány... Pedig még földreform is volt a közelmúltban Guatemalában, az igazi Zöld szörnyeteg, az United Fruit Company jóvoltából. Felosz­tottak a maják leszármazottai kö­zött néhány parlagon heverő, ter­méketlen földbirtokot... J— 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1S33. február 3, USA a Biztonsági Tanácson keresztül akarná elérni, hogy a hajó elfogását tekintsék törvénytelennek, és a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaságot agresszorként bélyegezzék meg. Az USA azonban nemcsak diplomáciai úton próbálkozik a tekintélyén esett csorba kiköszörülésével. Már csak azért is, mert bár közvetítésre akarta rábírni a Szovjetuniót, majd pedig a Lengyel Népköztársaságot, de ezek nem álltak kötélnek. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kijelentet­te, hogy csak elvitathatatlan jogával élt, amikor a felvégvizeire behatolt kémhajót elfogta. A Biztonsági Tanács tagjai között súlyos véleményeltéré­sek mutatkoznak a Pueblo-ügyben és hírügynökségek szerint gyors megol­dásra alig lehet számítani. Az USA to­vábbra is fitogtatja erejét, több ame­rikai repülőszázadot készültségbe he­lyeztek s a Canberra amerikai cirkáló több más hajó kíséretében kifutott a Tokió melletti Yokozuka támasz­pontról és Korea felé indult. A Ko­reai Munkapárt központi lapja a Ro­­dong Színműn vezércikkében leszö­gezi, hogy az USA-nak haladéktalanul abba kell hagyni háborús mesterke­déseit. Megállapítja, hogy a Pueblo az amerikai imperialisták fegyveres kém­hajója és kémcselekményeket köve­tett el. Washingtoni jelentés szerint John­son elnök rekordmagasságú háborús költségvetést terjesztett az amerikai törvényhozás elé. Egyáltalán nem emeli a szociális kiadások összegét, de mintegy három milliárd dollárral többet kíván fordítani katonai célok­ra, mint tavaly. A közvetlen katonai kiadások tervezett összege 79,8 mil­liárd, ennek egyharmada szolgálja a vietnami háború költségeit. Többek között többszáz új harci repülőgépet és más hadfelszerelési cikkeket kí­vánnak beszerezni. Johnson ismét kö­veteli a 10 %-os háborús pótadő be­vezetését, amely nélkül a költség­­vetés deficitje meghaladja a 20 mil­liárd dollárt. Ha az adóemelést elfo­gadják, még mindig 8 milliárd dollár lesz a deficit. A Szuezi osatorna hajózhatóságának érdekében jó ütemben haladtak a roncseltakarító munkák. Minden re­mény megvolt rá, hogy a csatornába szorult külföldi hajó hamarosan ha­zájába térhet. Azonban az izraeli tü­zérség kezdeményezésére mintegy 70 perces tűzharc keletkezett a csatorna fölött és így az EAK szervei átmene­tileg leállították a munkákat. Tehát a csatorna továbbra is hajózhatatlan. i\ német hadvezetőség a moszkvai sokk után aránylag gyorsan összeszedte magát és 1942. január 30-án a hatalomátvétel napjának év­fordulóján Hitler a Sportpalotában tartott beszédében magabiztosan ki­jelenti; ez az év a nagy győzelmek éve lesz. A Wermacht főparancsnok­ságán pedig már készen van az 1942. évi hadműveletek terve. A német hadvezetőség célkitűzése tehát 1942 nyarán: 1. Áttörni a Kaukázuson és elfoglalni a Kaukázuson túli olajme­zőket, 2. meghatározott helyen, Sztá­lingrádnál elérni a Volgát, a várost elfoglalni, kettévágni az orosz közle­kedési hálózatot és hátulról megke­rülni Moszkvát. A Wermacht mivel a második front megnyitása nyugaton késett, ezért Nyugat-Európából több tucat hadosztályt tudott átdobni a szovjet frontra. 1942 júniusában a szovjet fronton 237 hadosztály áll a német nagyvezérkar rendelkezésére, 1942 őszén — a nagy nyári csaták után — már 266 harcképes német, olasz, finn, román és magyar hadosz­tályt vethetnek harcba (egy-két dan­dár szlovák és horvát) a Vöröshad­sereg ellen. A német haderők anyagveszteségé­nek pótlása Hitlernek és a nagyvezér­karnak kisebb gondot okozott, mint az emberanyag pótlása. Mivel a leigá­­zott Európa népeit mégsem merték besorozni a hadseregbe, azt a meg­oldást választják, hogy megnyitják a börtönök kapuit a fegyencek előtt, és tolvajokkal, rablókkal, gyilkosokkal töltik fel a zászlóaljak és az ezredek megritkult sorait. Július 28-án hosszú előkészületek után megkezdődik a Volga—Kaukázusi offenzíva. A déli hadsereg csoportjához a németek pa­rancsnoksága alá rendelnek egy-egy romén, olasz és magyar hadsereget (a 2. magyar hadsereget, ez a hadse­reg 185 000 emberből állott és a Don— Voronyezsi harcokban teljesen felmor­zsolódott. A 185 000 emberből meghalt és megsebesült 130 000) valamint né­hány szlovák és horvát egységet. A román, az olasz és a magyar had­sereg feladata: állandó támadásokkal biztosítani a front északi szárnyát. Augusztus 19-én a hatodik német had­sereg parancsnoka, Paulus tábornok kiadja a parancsot: augusztus 25-lg el A „zátonyrafutott" kémhajó A MENYÉT A Pueblo kémhajó az Egyesült Álla­mok világot átfogó elektronikus kém­láncolatának egyik láncszeme volt. A New York Times erről Így ír: „Aki a legközelebbről ismeri a CIA titkait, néha úgy véli, hogy az embe­rek mint kémek, vagyis a James Bon­­dok és a Mata Harik már elavultak. Csakúgy, mint másutt, a CIA-nál sem bírják a versenyt a számítógépekkel, a kamerákkal, a radarkészülékekkel, és más műszerekkel, amelyekkel az egyes országok kikémlelhetik mind ellenfeleik, mind barátaik legsötétebb titkait is. Figyelmen kívül hagyva a területi szuverenitást, a nemzeti és az egyéni létben, a privát életben való jogot, az Egyesült Államok kormányzatának hivatalos személyiségei a CIA műsze­reit dicsérve, nem kevesebbet álllta, nak, mint hogy „fenomenálisak“. Ki­jelentik, hogy mindenütt rengeteg az információ és a műszaki hírszerző szolgálat célja, hogy ezeket az infor­mációkat összegyűjtse és tudássá vál­toztassa.“ Ilyen célokat szolgálnak a felderí­tő mesterséges holdak s ez a felderítő hajók rendeltetése is. A Pueblo a „Ferret“ hajókból álló nagyhajőraj egyik hajója. Az 54,5 mé­ter hosszú hajó titkos műszerek gaz­dag készleteivel van felszerelve, s ez lehetővé teszi a hajó személyzete szá­mára, hogy lehallgasson minden olyan távközlést, amelyet a szárazföldén, hajók között vagy repülőgépről adtak le. A Ferret hajókon az a gyakorlat, hogy a lehallgatott közléseket magne­tofonszalagra veszik fel. A szalago­kat azután repülőgépen a szárazföldi hírszerző központokhoz küldik, ahol azokat értékelik. A nyugati katonai szakértők az alábbiakban foglalják össze a kém­­hajó felszerelését. A FELSZERELÉS Nagyméretű ikerantennák megmu­tatják milyen irányból érkeznek a je­lek, ezáltal a hajó más műszereit be lehet állítani a jelek irányába. A közzétett fényképeken is látható magas rudak egy hosszú vezetéket tartanak víz alá merült tengeralatt­járóknak való üzenetadás céljára. A hosszú vezeték nagyon alacsony frek­venciájú rádióhullámokkal dolgozó tengeralattjárókkal tartja a kapcso­latot; a nagyon alacsony frekvenciájú hullámok 15,2 méter mélységig le tudnak hatolni a tengerbe. Radar felszerelés a troposzféráról visszavert jelekkel való távközlés cél­jára. Ez újabb módszert biztosit a hajó számára a lehallgatásra vagy az adásra. kell foglalni Sztálingrádot. Négy nap múlva, augusztus 23-án a németek­nek óriási veszteségek árán sikerül áttörni a várost védő 62. hadsereg vonalán, és mintegy 100 harckocsival elérik a Volgát. A 8 km széles áttö­rési folyosóba Paulus több gyalogos, gépesített és páncélos hadosztályt irá­nyít. Ugyanezen a napon óriási mé­retű légitámadást intéznek Sztálin­grád ellen, a Volga partján mintegy 50 km hosszúságban épült város láng­Egy az ég felé irányított félgömb­alakú antenna. Ez a főeszköze a re­pülőgépekkel való kapcsolat fenntar­tásának és a repülőgépek között foly­tatott beszélgetések lehallgatásának. A hajó a víz alatti mikrofonok hosszú sorát húzza maga után. Ugyan­is minden egyes hajótípus más han­got ad a vízben. Ezeket a jeleket « szakértők betáplálják egy elektroni­kus agyba, hogy bármikor összeha­sonlíthassák már ismert jelekkel. A hajá kapitánya elfogatása után a következőket mondotta: „Az utasítá­sok értelmében hajóm állandó ké­szültségben állt. Mérte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság partmenti vizeinek mélységét, áramlatait, a ten­gerfenék alakulatait, sótartalmát és a víz átlátszóságát. Erre különböző megfigyelő műszereket és radarberen­dezéseket használtunk fel. Felderítet­tük a KNDK radarhálózatát, a kikö­tők befogadóképességét, az érkező és távozó hajók számát és a koreai hadihajók manőverező képességét is.“ Ez utóbbira vonatkozóan a kapitány megbízható információt szerzett. Ki­tűnő hajójának elfogása a dél-koreai hadihajók nagyfokú manőverező ké­pességét bizonyította. A DRÄMAI ELFOGÁS A Pueblo — írta egy párizsi lap — évek óta kémtevékenységet végzett. A hajó kapitánya Lloyd Bucher magas képzettségű tengerésztiszt. 1967 ja­nuárjában nevezték ki a Pueblo kapi­tányává. A múlt évben több ázsiai ország partjainál hajtott végre kém­feladatokat. Két héttel ezelőtt jelent meg a koreai partok előtt. Hajójának fedélzetén a személyzeten kívül két polgári ügynök is jelen volt, akik óceánkutatőknak álcázva folytattak felderítést. A kapitány a személyzet hangulatáról ezt mondotta: „Nagyon nyugtalanok és bizonytalanok vol­tunk, amikor megközelítettük a KNDK partjait, mivel tudtuk, hogy a part­védelem erős és mélyen bent jártunk a partmenti vizeken. Közel jártunk Ho Do helységhez, még a kémények füstjét is láttuk. Amikor megjelentek a néphadsereg őrhajői, azonnal harci készültségbe helyezkedtünk és rájuk lőttünk. Parancsunk értelmében sem­milyen körülmények között nem volt szabad fogságba esnünk. Meg is pró­báltunk mindent, de nem volt kiút. Segítséget is kértünk a Dél-Koreában és Japánban állomásozó katonai erők­től, de a segítséget nem tudtuk meg­kapni.“ Erről a segélykérésről az amerikai kormány szóvivője azt mondotta: „Időhiány és a távolság miatt már nem lehetett rá válaszolni.“ A szó­vivő felvilágosításai alapján az ame­rikai hírügynökségek nyilvánosságra tűzvészek tombolnak. Éjszakánként heves szélviharok támadnak és ösz­­szedöntik a félig már rombadőlt há­zakat. A város védői nagy német erő­ket kötnek le, és lehetővé teszik a Vörös Hadsereg főparancsnokságának a nagyarányú ellentámadás előkészí­tését. Sztálingrádban egy pillanatra sem szünetel a harc, a németek ál­landóan újabb és újabb egységeket vetnek harcba, a védők helyzete nap­ról napra súlyosbodik. Október 14— A történelmet formáló csata tengerré változik. A német csapatnak sikerül ugyan kijutni a Volgához Sztálingrádtól északra, de az áttörést nem sikerül kiszélesíteniük. Különö­sen elkeseredett harcok folynak a Mamajev kurgánon, amelynek birtok­lása döntően befolyásolhatja Sztálin­grád sorsát. Itt a németek szeptem­ber 14. és 15-én kb. 8—10 ezer em­bert és 54 harckocsit veszítenek. De igen nagy veszteségek érik a szovjet csapatokat is, úgy hogy vissza kell húzódniuk. Különösen heves harcok dúlnak a sztálingrádi főpályaudvar körül. A pályaudvar öt nap leforgása alatt 15-ször cserél gazdát, s amikor szeptember 18-án ismét a németek kezébe jut a védőknek már nincs erejük megrohamozni a pályaudvart. Rogyincev tábornok 13. hadosztálya a harcokban teljesen felőrlődött. A németek vesztesége is hallatlanul na­gyok. A 29. hadosztály parancsnoka jelenti Paulusnak: „A hadosztály két gépesített ezrede csaknem teljesen megsemmisült, 220 harckocsiból 42 maradt. Szeptember 22-én elkesere­dett harcok után a 16. német páncé­los hadosztály egységei újból kijut­nak a Volgához, kezükbe kerül a köz­ponti kikötő. Hitler ujjong; már csak az van hátra, hogy a várost megtisz­títsák az ellenség szétszórt csapatai­tól... De az igazi harc csak ezután kez­dődik, Sztálingrád romjai között. A város romokban hever, mindenütt 17-ig minden eddiginél elkeseredet­tebb ütközetek tombolnak, elsősor­ban a traktorgyár körül, ahol Paulus mintegy 5 km-es szakaszon három gyalogos és két páncélos hadosztályt vet be. A szovjet csapatok elszánt vé­dekezésén megtörik a német fasiszta támadók minden rohama: Paulus tá­bornok nem éri el a célját, nem sike­rül beleszorltani a szovjet hadsere­get a jeges Volgába. És nyolc nappal Paulus hadsere­gének utolsó támadása után, novem­ber 19-én Sztálingrádtól északra és délre a Vörös Hadsereg ellentáma­dásba megy át és november 23-án pedig bezárul a német fasiszták kö­rül a gyűrű. A német hadvezetőség döntő elha­tározás előtt áll. November 24-én a Führer főhadiszállásán viharos meg­beszélés zajlik le. A német táborno­kok véleménye megoszlik. Egyesek azt tanácsolják, hogy vissza kell vo­nulni, meg keli kísérelni az áttörést a gyűrűn. Hitler ellenzi ezt. Hitler álláspontját támogatja Keitel, Jődl és Göring is. Ugyanekkor Hitler kiadja a parancsot Hoth tábornoknak, hogy szabadítsa fel Paulus hadseregét. De­cember 12-én megindul a Sztálingrád felmentésére irányuló hadművelet, de Hoth páncélosai Kotelnyikovnál dön­tő vereséget szenvednek. A gyűrűbe zárt hatodik német hadsereg sorsa megpecsételődik. A sztálingrádi kat­lanba körülzárt hatodik német had­hozták a Puebloről érkezett rádió­üzenetek sorrendjét és a foganatosí­tott intézkedéseket.“ „Kedd 3 óra: észak-koreai őrhajó közelíti meg a Pueblot és azonosítás­ra, majd leállásra szólítja fel. 4 óra: újabb három őrhajó tűnik fel, az egyik követésre szólítja fel a Pueblot. Mind a négy hajó körülveszi az amerikai hajót és két MÍG vadász­gép jelenik meg fölötte. 4.45 óra: a Pueblo rádióüzenetet továbbít, amely szerint fegyveres észak-koreaiak lépnek fedélzetére. 5 óra: Dean Ruskot tájékoztatják az Incidensről. 5.30 óra: a Pueblo jelenti, hogy felszólították: kövesse az észak-koreai nasszádokat a vönszani kikötőbe. 5.32 óra: a Pueblo rádión jelenti, hogy minden leállt és nem ad több rádióüzenetet. 7.00—7.30 óra: Walt Rostow a Fehér Házban felkelti Johnson elnököt. 13.40 óra: a washingtoni Hadügy­minisztérium nyilvánosságra hozza az incidenst. Az a mód, ahogy a hajnali álmuk­ból felriasztott amerikai vezetők a Puebloval történt eseményeket kezel­ték, nem öregbítette az amerikai dip­lomácia amúgy is megtépázott tekin­télyét, és a nemzetközi közvéleményt a hírhedt U-2 kémrepülőgép lelövése utáni hazudozásra és mellébeszélésre emlékeztette. A Pentagon és a kül­ügyminisztérium szóvivői tagadták, hogy a hajó behatolt a KNDK parti vizeire, s tagadták azt is, hogy a Pueblo a CIA kémszervezet megbízá­sából kémkedett. Nem telt el azon­ban 24 óra sem és a hajó kapitánya első nyilatkozatában — amelyet ké­sőbb sajtóértekezletén és rádiónyilat­kozatában is megismételt — beismerte a Jiatársértést és részletezte a kém­feladatokat is. (A Népszabadság nyomán) Alexander Dubcek hazatért a Szovjetunióból Alexander Dubéek elvtárs, a CSKP KB első titkára, aki az SZKP KB meghívására Moszkvá­ba látogatott, hazatért Cseh­szlovákiába. A megbeszélések folyamán megvitatták a szovjet­csehszlovák együttműködés fej­lesztésének lehetőségeit, eszme­cserét folytattak a nemzetközi helyzetről, valamint a nemzet­közi és kommunista munkás­­mozgalom időszerű kérdéseiről. sereg haldoklása 1942 december utol­só napjaiban megkezdődik. 1942 ka­rácsonyán már csak fejenként mint­egy 20 dkg kenyeret és lóhúst kapnak a katonák. 1943. január 8-án a sztá­lingrádi szovjet csapatok főparancs­noksága felhívást intéz a hatodik német hadsereg főparancsnokához. Hitler azonban kiadja az utasítást: nem szabad tárgyalni fegyverletétel­ről. Paulus engedelmeskedik a vezér! parancsnak. Január 10-én a Vörös Hadsereg 5000 ágyújának irtózatos pergőtüze zúdul a német csapatok állásaira. 1942. november 19-én a német hadse­reg állománylistáin 330 000 ember szerepelt, 51 nap alatt 140 000 embert törölni kellett, ennyien pusztultak el. A megmaradt német csapatok harci szelleme már nem a régi. Magasrangú német tisztek óriási összegeket aján­lanak az utánpótlást szállító pilóták­nak egy-egy helyért a repülőgépen, hogy elmeneküljenek Sztálingrádból. A német nép a sztálingrádi katasztró­fáról csak 1943 január közepén érte­sül, amikor a német főparancsnok­ság jelentése minden magyarázat nél­kül közli, hogy Paulus tábornok csa­patai védekezésre szorulnak. De ek­kor már a hatodik hadsereg haldok­lásának utolsó szakaszába érkezett. Január végén a Vörös Hadsereg há­romrészre szakítja Sztálingrádban a német hadsereget. 1943. február 1-én Paulus tábornagy (utolsó napokban nevezték ki marsallá) Fjodor Jevcsen­­kó 21 éves páncélos hadnagy előtt az asztalra teszi fegyverét és a gép­­pisztolyos vöröskatonák sorfala kö­zött elhagyja utolsó főhadiszállását, a sztálingrádi nagyárúház bunkerét. Egy nappal később, február 2-án délelőtt a traktorgyárnál a tizenegye­dik német hadsereg is leteszi a fegy­vert. 91000 fogoly, köztük 24 tábor­nok, 2500 tiszt kerül Sztálingrádban a Vörös Hadsereg fogságába. Sztálingrád felszabadult és a Sztá­lingrádi Győzelem világszerte óriási örömet kelt a tengelyhatalmak ellen küzdő népek millióinak szívében. A náci fenevad halálos sebet kapott. Teljes fordulat áll be a második világháború menetében. Molnár Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents