Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-27 / 4. szám
A ff őrt horgászatról általában Munkatársaim többsége sporthorgászattal is foglalkozik. Néhány közülük idős, tapasztalt horgász. Ha összejönnek, heves szócsatákat vívnak egymással a sporthorgászatot illetően. Néha elmés megjegyzések hangzanak el, melyek nagy derültséget váltanak ki. Máskor pedig komolyan latolgatják a lehetőségeket, de egyben mindnyájan megegyeznek. Éspedig abban, hogy mindenki halat szeretne fogni. Ugyanis a halfogás ma már nem egyszerű dolog. Folyóvizeink halállománya évről-évre pusztul a vizek szennyeződése, fertőzése miatt. A halállomány pusztulását elősegíti az is, hogy egyes sporthorgászok felrúgnak minden szabályt, előírásokat és kíméletlenül halásszák a folyók vizeit. írásomban nem az említett kihágásokkal akarok foglalkozni, de azzal, milyen csalikkal igyekeznek a vérbeli sporthorgászok megszerezni zsákmányukat. Tudott dolog, hogy a halat kizárólag táplálkozás közben lehet fogni, amikor a horgon levő táplálékra, vagy táplálék utánzatra ráharap. Néha sok vita folyik egy-egy halcsali előnyéről. Gyakran ellentétes állítások hangzanak el a halcsalit illetően, de ezt a körülmények és a szerencse is befolyásolja. A horgászatnál használt csalikat két csoportba sorolhatjuk. A természetes és mesterséges csalik csoportjába, melyek lehetnek növényi és állati eredetűek. ' A mi vidékünkön igen elterjedt halcsali a kukoricalisztből készült „máié“, melyet kis gombócokká gyúrva jól kidolgoznak, hogy minél ruganyosabb legyen. A jól kidolgozott málégombóc úgy ugrik, mint a kaucsuklabda. A kiszáradás ellen vizes ruhába csavarva tartósítják. Elkészítésének többféle módja van. Leggyakoribb elkészítési mód: a tiszta kukoricalisztet egy lábosban főzzük, mégpedig úgy, hogy előbb a lábasba annyi vizet teszünk, amennyit a főzésre előkészített liszt felvesz. A víz mennyiségét ’nehéz meghatározni, mert az a liszt mennyiségétől függ. Ismétlődő főzés után azonban magunktól is rájövünk a helyes arányra. A kukoricamáié főzése úgy történik, hogy amikor a víz legjobban forr, lassan belecsurgatjuk a lisztet, melyet közben keverünk. Ezt a műveletet addig végezzük, amíg az egész vizet felszívja és kásává válik. A kemény, kásaszerű pépet addig keverjük, míg jól összefől — kb. 8—10 percig —, de nagyon ügyeljünk arra, hogy le ne égjen. Amikor úgy gondoljuk, hogy a pép elég kemény, levesszük a lábast, kiszedjük belőle a kész máiét és hozzálátunk a kidolgozásához. A száraz kukoricát megfőzve etetésre és 'halfogásra egyaránt felhasználhatjuk. De jól használható a nyers tejeskukorica is halcsalinak, akár ponty, akár pedig a többi békés halfajták fogására. Ma már kevés horgász áldoz időt arra, hogy etessen, mert ha „a beetetett“ helyen sikerül zsákmányra szert tennie, másnap már tízesével lepik el a sporthorgászok. NÉHÁNY SZÓ A GILISZTÁKRÓL A giliszta, mint halcsali általánosan elterjedt. Mind a ragadozó, mind a békés természetű halak egyaránt kapnak rá. Éppen ezért a sporthorgászok előszeretettel horgásznak vele. A város külső területein jó gilisztás helyek vannak. Gyakran járnak oda munkatársaim, ahol jó húsos, vastag gilisztákat ásnak ki. Legjobban a vörös színű gilisztákat kedvelik, mert ezzel érnek el legjobb eredményeket. A giliszta jelenlétét jellegzetes túrásával árulja el. A gilisztának több fajtája van. A trágyagiliszta élénkpiros színű, melynek nagysága 6—8 cm. A trágyagiliszta leginkább a folyóvizekben pontyozásra és keszegfogásra alkalmas. Jellegzetes tulajdonsága, hogy érintésre bűzös folyadékot bocsát ki magából. A gilisztából rendszerint olyan mennyiséget viszünk magunkkal, mely a tervezett horgász-időre elegendő, mivel a giliszta csak rövid ideig életképes. A kerti giliszta nem igen alkalmas horgászásra, mert puha és a legkisebb halfajták is hamar lecsípik a horogról. A sporthorgászok előszeretettel horgásznak lótetfivel, mely szerintük a harcsa csemegéje. A lótetű növényevő rovar. Főleg a kertészetekben elhelye zett trágyarakások környékén található. Innen indul pusztító útjára. A kertészetekben nagy kárt okoz azáltal, hogy elrágja a növények földalatti szárát, gyökérzetét. Erről nekem is volt alkalmam meggyőződni, amikor a kiültetett palánták nagyrészét elpusztította. Amikor tudomást szerzett erről egyik horgásztársam, megkért, engedjem meg, hogy kiáshassa őket. Heteken át szebbnél-szebb példányokat ásott ki a kertemben levő trágyadombból. Volt olyan nap, hogy 15—18 darabot is sikerült megfognia. Némelyik nagysága meghaladta az 50 mm-et is. Szívesen teljesítettem kérését, mert így legalább meg szabadultam e hívatlan látogatóktól. Neki pedig szerencséje volt, mert nem egyszer sikerült kapitális halat fognia. A lótetű júniusban párosodik. A hím párosodáskor ciripelő hangot hallat, ilyenkor a föld felszínére jön, s így lámpával könnyen megkereshetjük. Mivel nemcsak kizárólag növényi eredetű táplálékkal él, hanem kisebb bogarakkal Is, sőt a saját fajtáját sem kíméli, ezért hosszabb tárolása nagy körültekintést igényel. Ha lótetűt akarunk horgászat céljából tárolni, legjobban bevált módszer erre, ha egy fémdobozt rekeszekre osztunk, melybe földet teszünk és növényi táplálékot, hogy a lótetű éhen ne pusztuljon. Lehetőleg egyforma példányokat teszünk össze, mert a nagyobb példányok fölfalják a gyengébbeket. Hasonló lótetű-tárolót láttam egyik sporthorgásznál. A horogra szerelésnél nem muszáj ügyelni épségére, mert a vízben úgyis rövid idő alatt megdöglik. A ragadozóhalak horgászatára legalkalmasabbak a keszegfajták kisebb egyedei. Ezeket rendszerint kisebb merítőhálóval fogjuk. Nagyobb mennyiséget nem érdemes tárolni belőlük, mert hamar elpusztulnak. Tartósításukat úgy oldjuk meg, hogy egy vízzel telt edénybe tesszük őket és a folyó partján védett, hűvös helyen tartjuk. De úgy is élve tarthatjuk, hogy a kanna falait kilukasztjuk és azt a folyó vizébe eresztjük, kikötjük. Persze ügyelünk arra, hogy a kanna fedele jól zárjon, nehogy a kishalak megszökjenek. De téves az a nézet, hogy a ragadozóhalak csak élő halra kapnak. A döglött halat éppen úgy szeretik, mint a felszeletel» haldarabokat. A sikeres horgászás attól is függ, hogy milyen éhesek a ragadozók. Egy öreg horgász tapasztalata szerint a rablóhalak jobban kedvelik az olyan csalihalakat, melyek az itteni folyóvizekben ritkán fordulnak elő. A modern technika vívmánya a horgászatban is nagy fordulatot hozott. A különféle formájú és méretű villantok teljes mértékben helyettesítik a halcsalikat. Főleg a színes, halfor. májúak, melyek a vízbe bocsátva semmiben sem különböznek az élő halaktól. A villantókkal való horgászásnál forgós előtétet alkalmazunk, mely a víz áramlása következtében hűen utánozza az úszó kishalat. A ragadozó halakra, mint élőcsali, jól alkamazható az egér és a béka is. A horgászok többsége azonban idegenkedik ezekkel történő horgászástól. Bizonyos ellenszenvvel viseltetnek velük szemben. Viszont vannak olyan sporthorgászok, akik azt állítják, hogy a csukák szinte bolondultak az egérért. De a balinok és a domolykók sem idegenkednek tőlük. Mint fenntebb mondottam, munkatársaim többsége sporthorgász. Akarva-akaratlanul elsajátítom mindazon ismereteket, melyek a horgászás legismertebb fogásai közé tartoznak. Anélkül, hogy bejárnám a Vág, Nyitra, Zsitva és a Duna folyók zegzugos partjait, tudom, hogy melyik helyen milyen hal tanyázik, mikor hová érdemes ellátogatni. S ha sikerül nekik egy ritka halpéldányt fogni, napokig erről folyik a szó, s ilyenkor én is velük örülök. Andriskin József A nyughatatlan horgász Fotó: KruZinsky VADAS* * HALASZ 5
