Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-27 / 4. szám

JANUÁR — A BAK HAVA

Ha csak rajtam állna, januárt, a régiek bak havát a béke hónapjának nyilvánítanám. Alapos jogom van ehhez, mint vadásznak. Vadászgazdátnk már megkötötték a legfőbb békeszerződéseket s a hátralevőket s a fegyverszüneti szerződéseket is megkötik még ebben a hónapban. Teljes a béke és a csend a dámvad-, muflon-, őz-, vadliba-, nyúl- és a fácánfronton. A hónap végén pedig a szarvas-ügy is lezárul. Megtorló hadművelet már csak a kártékony vadak ellen folyik. Hiűz, farkas, róka, vadmacska, nyuszt, nyest, gatyásölyv és vetési varjú retteghetnek még a vadászok fegyverétől. A balkáni gerlének sincs mit kacagnia, rossz diplomaták képviselik, — még nem sikerült békét kötniük.

Az intenzív vadvédelem és gondozás a vadász fő teendői januárban. Magas hó hullott és nagy hideg köszöntött be már a hónap első napjaival. Ilyenkor sínylődik legtöbbet minden vadunk. A mély hőtakaró elfödi a vad természetes táplálékát. A kedvező nyáron és őszszel felszedett tartalékok hamar elfogynak. A jó vadásztársulatok gondos tagjai már megtöltötték a felállított etetőket, sózókat, Ha kifogy belőlük az eleség, újra feltöltik őket. Hófúvás, havazás után kisöprik, ellapátolják az etetők aljáról a havat, hogy a fácán, fogoly megtalálja az elszórt táplálékot. Apró Szárnyasvadunk asztalát — ha van rá módunk — dúsítsuk olajos magvakkal: repcével, kenderrel vagy napraforgóval. Egy-egy fácánra, fogolyra evőkanálnyi szemes takarmányt számítsunk naponként. A nagyvad etetőiből se hiányozzék a makk, vadgesztenye vagy egyéb szemestakarmány. Gondoskodjunk megfelelő mennyiségű lágy lombfa döntéséről, aminek nedvdús kérgét a Szarvas, őz és nyúl egyaránt nagy előszeretettel rágcsálja.

A nappali, olvadás és az éjjeli fagyok miatt többnyire jégkéreg keletkezik a hótakarón, ami kemény próbára teszi a csülkösvad erejét. A beszakadó hórétegben nehéz a járása, felsebzi lábszárát, csülkét. A nyúl, a szárnyasvad sem tudja elkaparni a fagyos havat. Ezért hóekével vonjunk pásztákat a terület több helyén, főként az etetők körül, csenderesek, vadbúvók közelében.

Kihasználva a havon látható nyomokat, fokozottan irtsuk a károsvadat. Azok gereznája most a legértékesebb. A hónap végén koslatni kezd a róka is, többet tartózkodik kotorékjában, ezért az ismert kotorékokat gyakrabban ellenőrizzük. Magas hó esetén szórakoztató és eredményes a róka vadászata csalsíppal. Ahol nagyon elszaporodott a kártékony vad, az emberiesség és a törvényes előírások betartása mellett meg kell kezdeni a mérgezést és csapdák felállítását. Ha ilyen módszerre szántuk el magunkat, ne felejtsük el naponta ellenőrizni a csapdákat! Ha erre nincs időnk, ne fogjunk hozzá, ne hagyjuk a vadat feleslegesen kínlódni, hogy a mérgezett károsvadat más dúvad kikezdje és széthurcolja.

Figyeljük hasznosvad-állományunk egészségi állapotát, mozgását. Minden rendellenességet, fontosnak tűnő eseményt jegyezzünk fel vadásznaplónkban. Az esetleg elhullott vadat küldjük el az állatorvosi kutatóintézetbe kivizsgálásra. Ojabban a tularémia és a veszettség terjed s ezekkel a betegségekkel nem szabad könnyelműsködni. Kimer Károly, mérnök

KÜLFÖLDI

VADÁSZKÜLDÖTTSÉG

HAZÁNKBAN

Kedves vendégei voltak a Csehszlovákiai Vadászszövetség szlovákiai bizottságának 1967. december 10-e és 13-a között. A Magylar Vadászok Országos Szövetségének négy tagú küldöttsége látogatott el hozzánk Kassai László, a MAVOSZ intéző bizottsági tagjának vezetésével. Köztük találtuk Varga Józsefet, a MAVOSZ gazdasági osztályvezetőjét, Debreceni Imre erdőgazdasági igazgatót Nyíregyházáról és Pető Bélát, a MAVOSZ hajdú megyei titkárát. Sok hosszú és hasznos eszmecserét folytattunk magyar vadásztársainkkal. Főleg gazdasági és szervezési vonalon cseréltük ki tapasztalatainkat, mondhatjuk mindkét fél okulására és hasznára.

Kedves figyelemképpen a bősi „Kormorán“ vadásztársulat bensőséges, kis vadászaton látta vendégül a MAVOSZ küldöttségét. A vendégek nagyon jól érezték magukat a szívélyes vendéglátók között és elismeréssel adóztak a szép vadállomány láttán. K. K.

Január 16-ával lezárult a vadászév. Akárcsak mezőgazdasági üzemeink, mi is gazdag évet hagytunk a hátunk mögött. Elmondhatjuk, ily vadbő még nem volt a határ. Az apróvadas területeken, különösen sok volt a nyúl, és fácán. Örvendetes tény, hogy tavaly a foglyok száma is jelentősen növekedett. A nagyvadas területekről Is jő hírek érkeztek. Bár a szarvasbőgés soká váratott magára, a siker nem maradt el. Leszögezhetjük tehát, hogy gazdag volt a vadászaratás.

E siker jegyében kezdődnek a közeljövőben a vadásztársaságok évzáró gyűlései, ahol számot vetnek az eseményekről, a gazdálkodásról, megvitatják mit csináltak jól, miben hibáztak az elmúlt esztendőben. Úgy gondolom a jó év ellenére lesz ok a vitára.

Őszintén szólva nem ártana,

s mindazon munkák, amelyek a vadtenyésztéssel összefüggnek. Ez az állapot az előrehaladás kerékkötője, mely végül a következő évekre is rányomja bélyegét.

Am örömteljesebb azon vadásztársaságok évzárása, melyek az ésszerű gazdálkodás közepette megtalálták számításukat. Azonban itt sem árt ha megvizsgálják, mit tettek jól s milyen hiányosságokat követtek el az elmúlt idényben. Tudvalevő bármilyen jó a terv, szervezés, menetközben mégis „beugrik“ valami, amivel nem számoltunk. Sosem árt, ha a kisebb hibák okait is megvizsgáljuk, s eltávolításukat szorgalmazzuk. A példásan működő vadásztársaságok fő feladata olyan intézkedések létrehozása, hogy, az eddigi eredmények stabilak, felfelé ívelőek legyenek. Nem elégedhetünk meg az elmúlt év sikereivel, hanem

r

Évzárás előtt

ha az évzárás új mederben folyna, tartalma az előbbiekétől megváltozna. Köztudomású, hogy a mezőgazdaságban immár egy éve érvényben lévő tökéletesített irányítás a vadgazdálkodást Is érinti. E módszer lényege, hogy a vadásztársaságok önálóbb gazdálkodást folytathatnak, jórészt tőlük, illetve a vadállomány helyzetétől függ a vad élve fogása, lövése. Emellett a felettes szervek nem írják elő a lelőtt vadmennyiség hány százalékát köteles eladni a vadásztársaság. A vad értékesítése akárcsak mezőgazdasági üzemeinkben a termékek eladása, szerződéses alapon történik. Vitathatatlan, hogy ezt az intézkedést örömmel fogadták a vadászok. Am számos vadásztársaság félreértette az új irányítás lényegét. Amíg a múltban kötelező volt a lelőtt vad bizonyos hányadának eladása, s ezt szem előtt tartották a vadászok, addig az elmúlt évben ezen a téren némi hiányosság mutatkozott. Ugyanis több vadásztársaság nem szorgalmazta következetesen a lelőtt vadak eladását s emiatt bár gazdag volt a vadászaratás, ennek arányában nem növekedett az illető vadásztársaság pénzbevétele. Sőt akadt vadásztársaság, mely a tervszerűtlen gazdálkodás következtében annyi pénzt sem árult, hogy az évi haszonbért kifizesse.

Egyetlen vadász számára sem lehet közömbös az évzárás. Nem elégedhetünk meg részlegeredményekkel, azzal, hogy a zsákmányból bőven futotta a konyhára. A vadgazdálkodás továbbfejlesztésére anyagiakra is szükség van, melynek előteremtése elsőrendű feladatunk. Nem kétséges, ha nincs pénz a folyószámlán, ezt megsínyli a vadállomány. Ilyenkor sáriikéi azután a vadeleség beszerzése, a kártékonyok irtása

azon kell fáradoznunk, hogy a következő év egy fokkal jobb legyen. Ez pedig úgy érhető el, hogy tervszerűbben, lelkiismeretesebben foglalkozunk a vadtenyésztéssel. Ogy gondolom, még nagyon sok revírben kevés az etető, sózó, az eleség, s emellett az apróvad számára alig akad búvóhely. A „módosabb“ vadásztársaságoknak minden lehetőségük megvan arra, hogy a kopár, kihasználatlan területeken remízeket, a vad takarására alkalmas búvóhelyeket létesítsenek. Az etetők, sózók számának növelése pedig egyenesen létkérdés, melyet minden vadásztársaságnak kivétel nélkül szorgalmaznia kell.

Természetes, hogy az említett munkák elvégzése időt, s némi anyagi befektetést igényel. S ez az idő sok esetben nem akar kikerülni. Sajnos akadnak vadászok, akiknek a vadneveléssel járó munkákra „sosincs“ idejük. Ellenben puskával a kézben nap- mint nap csatangolják a határt. Az ilyen és hasonló észrevételek, kérdések megtárgyalása az évzárógyűlés legfontosabb feladata.

Tanácsos lenne, hogy a vadászok évi tevékenységének elemzésekor nemcsak dízsérőleg szólnánk a jól működő egyénről, de munkáját pénzzel is jutalmaznánk. Az anyagiak elosztásakor kerüljük ki az „egyenlősdlt“, mert ez nem Serkenti a tagokat jobb munkára, ellenben azoknak is kedvét szegheti, akik a vadnevelés terén becsülettel megállták a helyüket.

Nem szeretném az ünneprontó szerepét betölteni, de szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a vadak árából befolyt összeg a vadnevelést kell hogy szolgálja. Csak ez esetben lesz bő vadállomány, mindannyiunk örömére.

Sándor Gábor