Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-27 / 4. szám
Horgászcsomók a műanyagzsinegen Két, gyakran használt horgászcsomó kötését mutatjuk be több rajzban, hogy ezzel Is megkönnyítsük a csomózás elsajátítását. Az ún. „Blood“-csomót eredetileg műlegyes előkék kötéséhez találták fel. Vékonyodó pisztrángozó élőkét 30 cm-es selyemhernyó bélből csakis több szál csomózásával lehet 1,60—2 m hosszban előállítani. Ez a csomózás kitűnően felhasználható bármilyen müanyagszál összekötéséhez is. Sőt, ha az oldalt elálló szálat elég hosszúra meghagyjuk, úgy erre az oldalt elálló szálra közvetlenül is felköthetjük a fenekező horgot (1. ábra „a“), vagy a szivarólmos balinozó élőkére az oldalt elálló műlegyeket (1. ábra „b“). A Blood-csomó kötéséhez mindenekelőtt fogjuk jobb kezünk hüvelyk- és mutató ujja közé a két összekötendő szálat a 2. ábra szerint, úgy, hogy azok legalább 10 cm-rel túlérjenek a metszésponton (y). Ezután a 3. ábra szerint járunk el, amely hat rajzon tünteti fel a csomózás menetét. 1. Tekerjük az „a“ szálvéget legalább háromszor, de lehetőleg ötször a „b“ szál köré. Az ábra ötszörös körültekerést mutat be. 2. A szálvéget fűzzük át az „X“-szel jelölt helyen, s ott bal kezünkkel szorosan fogjuk le. Ezután a ,.b“ véget tekerjük a másik szál köré az ábra szerint. 3. A „b“ szálvéget ugyancsak az „X“-el jelölt helyen fűzzük át, de ellenkező irányban. Ha helyesen jártunk el, a két szálvég legalább 3—4 cm-rel túlér a csomón. Erre azért van szükség, hogy a két szálvég ne ugorjon ki a helyéről a csomó összehúzódása előtt. Ha ilyen veszély nem fenyeget, megszüntethetjük balkezünk szorítását. Ekkor a csomó a 4. rajzon feltüntetett alakot veszi fel. Most húzzuk meg fokozatosan a két zsinórt, de gondosan ügyeljünk arra, hogy a két SLálvég ki ne ugorjon a helyéről. Az 5. rajz mutatja, milyen alakot vesz fel a csomó az összehúzás közben. Végül 6. rajz a szorosan összehúzott csomót ábrázolja. Megjegyzésünk még, hogy az első kísérleteknél nem árt, ha a szálvégek akár 15 cm-rel is túlérnek egymáson. Ha oldalt elálló élőkét akarunk készíteni, pl. 15 cm hosszban, úgy az egyik szálvég nem 10—15 cm hosszú, hanem 25— 30 cm kell legyen. Az oldalt elálló fül ugyancsak gyakori csomózás. Ennél a 4. ábra szerint a következőképpen járunk el. 1. A főszálon többszörös hurkot képezünk. Vagyis a szál egyik végét pl. négyszer, hatszor körültekeriük a hurkon. Ezután a nyíllal jelölt helyen kézzel — vagy szükség szerint — egy meghajlított vékony drótszál segítségével átfőzzük a hurok átellenes oldalát. A 2. rajz az áthúzott fület mutatja. Most óvatosan, fokozatosan meghúzzuk a zsineg két végét a nyilak irányában, miközben állandóan ügyelünk arra, hogy a fül ki ne ugrojon. A i 3. rajz összehúzás közben mutatja a csomót. Végül a L á- a feszesen meghúzott fület tünteti fel. A. Z. AZ ANGOLNA életének rejtelmét a dán Schmidt kutató fejtette meg és ez a megokolás közismert. Schmidt sem fagott azonban soha az ívóterületeken európai kifejlett angolnát, egyes helyeken pedig az európai és az amerikai angolnaivadék keverten van együtt az ívóhelyen, a Mexikói öbölben. Ojabban fenti körülmény és számos olyan megfigyelés alapján, melyeket Schmidt akkor még nem ismert — az angol Danys Tucker új hipotézissel igyekszik a kérdést megvilágosítani. Szerinte e két angolnafaj közötti (csigolyaszámokban mutatkozó) különbség a külső tényezők befolyásának eredménye. A Mexikói-öbölben csak az amerikai angolna ívik, az európai a 4800—8400 km hosszú, és áramlás ellenében teendő utat nem tudja megtenni. E távolsághoz viszonyítva az amerikai angolna által megteendő út csekélynek mondható. Ha Tucker felfogása helytálló, az angolnaivadék elfogyasztásától akkor sem kellene tartani, ha Európában kifejlődött ivarérett angolnákat az utolsó darabig kifognák. (Normann [. R. Die Fische, 257. old.).
