Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-27 / 4. szám
Ai 1963. évben a 3100 termelőszövetkezet 920 szövetkezetben egyesült és Így a termelés szakosításának és koncentrációjának magas fokát érték el. A termelőszövetkezetek Jelenleg nagyméretű szocialista gazdaságok, egy-egy nagyüzem földterületének általános nagysága ma körülbelül 36 000 dekár (1 dekár 1000 négyzetméterrel, vagyis 0,1 hektárral egyenlő). A bolgár mezőgazdaságról Minden egyes gazdaságra átlagban 60—65 traktor (15 lőerőre számítva), 8—10 kombájn, 10—12 teherautó stb. jut. Tízszeresére növekedett a szerves- és műtrágya menynyisége: 1965-ben dekáronként átlagosan 28,6 jcg-ot használták fel. Az elmúlt esztendő folyamán az öntözött területek megművelhető földünk 20 százalékát tették ki, szemben az 1956. évi 8,18 százalékkal. Mezőgazdaságunkban a szakemberek száma meghaladja a 10 500 főt. A HOZAMOK EMELKEDÉSE Mindennek eredményeként elértük a mezőgazdasági termékmennyiség 1,9-szeres emelkedését. Ez idő alatt a búza átlagos terméshozama kétszeresére, a kukoricáé 2,8-szorosára, a napraforgóé 1,7-szeresére, a cukorrépáé több mint kétszeresére, a gyapoté több mint háromszorosára, a borszőlőé 1,5-szörösére emelkedett. Jelentősen nőtt a dohány, a gyümölcsök és a zöldségfélék terméshozama is. Az egységnyi területre eső átlagos színvonala több mint 70 százalékkal emelkedett. Az elmúlt esztendőben mezőgazdaságunk 3173 000 tonna búzát termelt. Egyes kultúráknál sok termelőszövetkezet elérte a terméshozam világszínvonalát: 400 kg búzát, 700 kg kukoricát, több mint 220 kg napraforgót takarított be egy hektárról. A szövetkezetek a fejlődés újabb, magasabb fokára léptek. Ennek a szakasznak jellemző vonása a mezőgazdasági termelés ipari formáiba való átmenet, az egyes szövetkezetek termelési együttműködésének kibővülése. A vezetés, a termelés szakosítása és koncentrációjának új rendszere megköveteli, hogy széleskörűen alkalmazzák a tudományos-műszaki eredményeket, amelyeknek segítségével gyorsabb ütemben emelkedik a munka termelékenysége. Ezért mindezek megvalósításához az szükséges, hogy megteremtsék a szövetkezeti rendszer egységes, szervezeti-gazdasági struktúrái át. Az öfzi búza az átteleléf után Az eddigi kísérleti eredmények és tapasztalatok világosan bebizonyították, hogy az adott éghajlati és talajfeltételeken kívül maga a termesztő is lényegesen befolyásolhatja az elért terméshozamot. Nem lehet például véletlen az a tény, hogy a dunaszerdahelyi járásban az elmúlt négy év alatt 88 százalékkal növelték az őszi búza átlagos hektárhozamát és országos viszonylatban már harmadik éve első helyen áll az említett járás. Emellett 1987-ben csaknem 17 000 hektár területen 41,5 mázsa szemtermést értek el járási viszonylatban. Ugyanakkor nem lehet ezt az eredményt kizárólag a fajtának tulajdonítani, mert a nagy hozamú fajták mind alapvető agrotechnikai, mind pedig a termesztői beavatkozást illetve szakszerű gondozást igényelnek a tenyészidény alatt. Figyelemre méltóak ezen a téren Ladislav Loreníík mérnök tapasztalatai, aki a kelet-szlovákiai kerület 41 mezőgazdasági üzemében — azonos módszerek alapján — megfigyelte az egyes búzafajtáknál az alkalmazott agrotechnika és tápanyag-ellátás hatását a terméshozam nagyságára. Megállapította, hogy a különben azonos agrotechnikai módszerek alkalmazása mellett az egyes fajták közti különbözet csak 1,73 mázsa volt hektáronként, az ellenőrzés alatt lévő bezosztája, mironovszkája és belocerkevszkája fajtáknál. Ezzel szemben a helytelen agrotechnikai módszerekből és a nem kielégítő tápanyag-ellátásból eredő különbségek a 7,2 mázsát is elérik hektáronként. A növénygondozással kapcsolatban felette jelentős volt az a megállapítás a búza áttelelése után, hogy a tenyészidény alatt végzett megosztott táppanyag-ellátás 6,12 mázsával több szemtermést eredményezett hektáronként a nem műtrágyázott növényzethez viszonyítva. A tápanyag-alkalmazás különböző módozatainak hatását — azonos, 200 kg-os adagok mellett a mironovszkája és a bezosztája fajtánál N 1: P 2 : K 1 arányban — 1967-ben Stefan Matejőík mérnök, a Szenei Állami Gazdaság igazgatója vizsgálta felül. Megállapította, hogy mindkét fajta kedvezően reagál a megosztott tápanyag-ellátásra. Emellett a mironovszkája fajta 5,5 millió hektáronkénti növényegyed, és az egész trágyamennyiségnek a vetés előtt egyszerre történő beszántásával 39,20 mázsa szemtermést eredményezett hektáronként. Viszont a vetés előtt és már a szántásnál alkalmazott megosztott tápanyag-ellátás, valamint a tenyészidö alatti kétszeri nitrogénezés (a III. és az V. fejlődési szakaszban) 46,20 mázsát hozott hektáronként, ami 7,20 mázsa hektáronkénti különbözetnek felel meg. Éppúgy a bezosztája fajta is azonos vetésnél és valamennyi trágyaanyagnak a vetés előtt történt alkalmázásánál 43,70, a megosztott tápanyagellátással pedig 49,70 mázsát eredményezett, ami egyenlő 6 mázsa különbözettél a megosztott tápanyagellátás javára. Az áttelelt őszi búza gondozására vonatkozólag felette időszerűek Zbynek Janousek mérnöknek, a Nyitrai Állami Gazdaság fő agronómusának tapasztalatai, aki 1967 tavaszán megállapította a mironovszkája fajta búza átteleiésének ellenőrzésénél, hogy egy négyzetméteren 120 és 150 darab között mozgott az életképes egyedek száma. Növényzetük felette silánynak, nem sokat ígérőnek mutatkozott a mai viszonyokhoz mérten. Kétszeres nitrogénezéssel, 150 kg-os adaggal (március 6-án és 28-án) annyira javult a helyzet és olyannyira sűrűsödött a növényzet, hogy végül is 20 hektáron 51,20 mázsa volt az átlagos terméshozam. Ezt a gyakorlati tapasztalatot jelentősen alátámasztják a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola növénytermesztési részlege tanszékének megfigyelői, akik szerint a kosuti fajtánál 17—29, a Diana I. fajtánál 15— 31, és a bezosztája fajtánál 12—25 százalékkal, valamint az ausztriai Harrachweizen fajtánál 18—49 százalékkal növekedett az említett egyedek száma négyzetméterenként, a megosztott tápanyag-ellátás esetén. Az évek során a kölcsönös összehasonlítás azt bizonyította, hogy minél ritkább a növényzet az áttelelés után, annál kirívóbban befolyásolja a póttrágyázás az egyedek, illetve a kalászok számát a területegységen, mert ha a fogasolást és hengerlést a póttrágyázással párosítjuk, az intenzívebb bokrosodás fokozását Is elérjük. A tél folyamán, esetleg tavasszal megkülönböztetett kezelési módszert követel meg a növényzet az egyes fajták szerint — különös tekintettel biológiai tulajdonságaikra és egymástól eltérő fiziológiai szükségleteikre. Legfontosabb teendőnk, hogy időben és tüzetesen megvizsgáljunk minden növényt az áttelelés után, hogy ugyancsak időben és tárgyilagosan eldönthessük, melyik növényt hagyjuk meg és hogyan gondozzuk, vagy ellenkezőleg, melyiket szántsuk ki, hogy helyébe mást, például tavaszi búzát vessünk. Ez a tüzetes megvizsgálás anynyit jelent, hogy több, találomra kiszemelt egy négyzetméteres területen megszámoljuk az összes növényt, ugyanakkor pedig minden ellenőrzött négyszögméteren legalább két sorban, 25 cm hosszúságban és 5—8 cm-es mélységben kiszedünk minden egyes növényt a hozzá tapadó földréteggel együtt. Ezeket a növényeket nedves papírba csomagolva zárt helyiségbe visszük és szükség esetén 2—3 óráig szoba-hőmérsékleten tartjuk, hogy a föld felengedjen. Azután edénybe helyezzük a növényeket, megmossuk, és egyenként megvizsgáljuk őket. Főleg a gyökérrendszert, a bokrosodási csomót és a tenyészcsúcsot vizsgáljuk meg aprólékosan. Előfordul ugyanis, hogy látszatra jól telelt át a növény levélzete és szára, vagyis a föld feletti részek, de annál komolyabb károsodást szenvedtek a bokrosodási csomók, a gyökérrendszer stb. Az át• telelt növényeket ért súlyos károsodás csalhatatlan jele, a bokrosodási csomón vagy a körül jól kivehető sötét szürke kör. Ha ez a kör nincs bezárva, vagy csak gyengén látszik, a tenyészcsúcsot is megvizsgáljuk, amelynek sértetlennek kell lennie, ha nagyítóüveg vagy mikroszkóp alatt nézzük. Az egyes fajták és az életképesnek mutatkozó áttelelt egyedek szerint azután döntünk a növények meghagyásáról és gondozási módjáról. A bezosztája fajtánál legalább 150, a mironovszkája és a belocerkovszkája fajtánál legalább 120 életképes egyedet követelünk meg négyzetméterenként az áttelelés után. Ezek a legelemibb kívánalmak, ha fagykár érte a növényeket, ha kipállottak a vastag hó- vagy jégtakaró alatt, ha kiáztak stb. Különben a bokrosodó fajtákból négyzetméterenként 150— 300, míg a nem bokrosodó fajtákból 200—450 egyedet tartunk szükségesnek. Ha ezen kiválogatás alapján úgy határozunk, hogy az erősen megritkult növényzetet is meghagyjuk, legfontosabb teendőnk a póttrágyázás, amelyet a helyzethez képest további növénygondozással párosítunk. Ha ritka növényzetről van szó, amely azonban nem fagyott ki a felületen, viszszafelé fordított hegyű fogast alkalmazunk boronálásra. Utána következik a hengerelés. Ennek célja az életképes egyedek mérsékelt ingerlése, hogy bokrosodásra serkentsük őket és megszilárdítsuk a növényzetet a talajban, s így a tápanyagot hatékonyabban felhasználhassa. Amennyiben a felszín felett sérült növényzetről van szó, a póttrágyázást csak akkor párosítjuk hengereléssel és utólagos boronálással, ha a növény már megerősödött a talajban. A növénygondozásnak ez a módja mentő jellegű, de hatásosabb, mintha a naptári vagy biológiai időpontokat követnénk. Normális vagy túl sűrű növényzet ápolásánál a biológiai időpontoknak fajta szerinti ellenőrzése kívánatos. Csomósodó és megdőlésre hajlamos fajtákat, mint amilyenek például a mironovszkája vagy a belocerkovszkája, elvileg még a III., illetve a II. és III. közti fejlődési szakaszban’ kell póttrágyázní. Ezeknél viszont indokolt az aggodalom, hogy a III. fejlődési szakasz után adagolt tápanyagot esetleg további heveny, túl bokrosodásra használják fel, aminek gyakori következménye a megdőlésre való hajlamosság és betegségek előfordulása. Nem vonatkozik ez a túl ritka, de annál inkább a túl sűrű növényzetre. A felette sűrű növényzetet nehéz boronával és — ugyancsak — visszafelé fordított hegyű fogassal kell átboronálni, mert a túl sűrű növényzet ugyanúgy nem termelékeny, mint a felette ritka növényzet. A bezosztájánál például már nem múlik annyira a biológiai határidők betartásán, mivel ez a fájta erősen generatív jellegű tulajdonságokkal rendelkezik és csak tetemes nitrogéntöbblet, valamint a tápanyag gyors felbomlása esetén bokrosodik túlságosan, illetve megdől. Mivel a II. és III. fejlődési szakasz közti átmenet esetleges foszfor- és káli-póttrágyázására is alkalmas, legalább nagyjában megadom a nitrogén-ellátást és a tápanyag-viszonyt az egyes fajták szerint. A foszforos és káliumos póttrágyázás csapadékos helyeken ajánlatos. A bezosztája fajta kedvezően reagál N 60 —100 kg-rs, hektáronként, N 1: P 0,8— 1,2 : K 1—1,5 arányban, a mironovszkája N 50—70 kg tiszta hatóanyaggal hektáronként N 1: P 1,2—2 : K 1—1,5 arányban, a belocerkovszkája N 40—50 kg-ra N 1: P 1,5—2,2 : K 1—1,5 arányban. A tápanyag-mennyiség és arány kérdéséhez az egyes fajtákra vonatkozólag még meg kell jegyezni, hogy a haladó gyakorlat megfigyelései és tapasztalatai szerint a tápanyag-arány néha fontosabb, mint az egész tápanyag-mennyiség, mert az arányok be nem tartása a növényzet idő előtti elburjánzásához és megdőléséhez vezethet, ami kedvezőtlenül befolyásolja az őszi búza termésének minőségét és mennyiségét. A téli nitratációval kapcsolatban, amelyet tél vége felé, de néha felette eltérő időpontban (főleg idén is) szoktak végezni, meg kell jegyezni, hogy ha síkföldi területeken végzünk trágyázást fagyott talajon, ahol a hóvagy jégkéreg vastagsága nem haladja meg az 5 cm-t, előnyös a salétromozás a fagyott talajra, de a lejtőkön, ahol a hótakaró vastagsága meghaladja az 5 cm-t, nem ajánlatos, mert a lejtőrí olvadáskor lefolyik a trágyaoldat a síkságra, ahol a felgyülemlett hólével vagy jeges vízzel vegyülve annyira ritkul, hogy elveszti hatását. Végezetül még megemlítem, hogy ha bármilyen okból elmulasztottuk a pőttrágyázást a III. fejlődési szakasz végéig megvalósítani, várjuk ki az V. és VI. fejlődési szakasz közti átmenetet, ami gyakorlatilag a növényzet szárbaszökésének kezdetével azonos. Ebben a szakaszban a póttrágyázás egyúttal növeli a növényzet ellenállóképességét a megdőléssel szemben. Ennek feltétele azonban, hogy az előbbi trágyázásoknál figyelembe vettük a tápanyagösszetétel arányát az egyes növényfajtákhoz képest. Jozef Húska mérnök, Nyitra Calvaink a zárszámadások jegyé■ ben élnek. A közös gazdaságok vezető dolgozói górcső alá helyezik az elmúlt gazdasági évet, az ökonómusok nap mint nap újabb kimutatásokat készítenek, amelyek különböző szempontokat figyelembe véve lényegében feltárják a gazdálkodás menetében mutatkozó napos és árnyas oldalakat. Talán felesleges különösképpen hangsúlyoznunk menynyire fontos, a gazdálkodás további irányítását mennyire meghatározó az év végi mérleg pontos, hiánytalan elkészítése. Ilyenkor kerülnek napfényre az egyes üzemágak gazdasági hatékonyságát előmozdító ökonómiai tényezők, az egyes termelési szakaszok között ható gazdasági erővonalak. Zárszámadások idején egyetlen elv vezérelhet csak bennünket: „Tiszta vizet a pohárba!“ Minderre pedig azért van feltétlenül szükség, hogy tisztán lássunk, célravezetőén cselekedhessünk. Az esetleges buktatók elkerülése, ugyanakkor a mutatkozó lehetőségek jobb kiaknázása teszi lehetővé, hogy évről évre emeljük a gazdálkodás színvonalát, hogy nagyüzemi mezőgazdaságunk lépést tarthasson a szükségletek kielégítésével és természetesen az ipar fejlődésével is. Az idei év végi mérleg elkészítése bizonyos fokig eltér az előző esztendők gyakorlatától. A közvetlenül ökonómiai jellegű elemzésen kívül bonckés alá kerülnek az irányítással, a termelés szervezésével kapcsolatos kérdések is. A járási mezőgazdasági társulások megalakulásával mezőgazdasági üzemeink jogilag is megváltozott körülmények közé kerülnek, míg a tökéletesített irányítási rendszer bevezetéséből, az árucsere kapcsolatok módosulásából eredő reformok egy egész sor újabb aspektus figyelembe 4 SZABAD FÖLDMŰVES 1968. január 27. vételét követelik meg a vezető dolgozóktól. Nem szólva arról a tényről, hogy a földművesszövetkezetek küszöbön álló kongresszusának határozatait is respektálni kell majd a továbbiak folyamán. Ezzel magyarázható tehát az a fokozott aktivitás, amely földművesszövetkezeteink irányítói és tagsága körében tapasztalható. A gazdálkodás magasabb szintjére lépni — ez törvényszerű — tiszta számlával lehetséges csupán. Még abban az esetben is, ha ez a tiszta számla nem éppen a legörvendetesebb jelenségeket tárja elénk. A nagyborsai közös gazdaság a magasabb szinten gazdálkodó szövetkezetek közé tartozik. Az utóbbi évek erőfeszítései most gyümölcsöznek, az egykor távlati tervek ma válnak valóra. Annak idején a szilárd bérezés feltételeként a mezőgazdaságot irányító felsőbb szervek azt a követelményt támasztották, hogy a béreknek legalább 25 °/o-át tartalékolják az új jutalmazási rendszert bevezető gazdaságok. A szóban forgó földművesszövetkezet stabilitását jellemzi, hogy jelenleg az alapbérek 147 %-át tartalékolják. Ez bizony, az ökonómus szavaival élve „vastagon elegendő“. A borsai szövetkezet az elmúlt esztendőben átlagon felüli eredményeket ért el. S ez a megállapítás általánosságban érvényes, hisz az állattenyésztés és a növénytermesztés lényegében hasonló aránnyal részesedik az elért eredményekben. A szemléltetés okáért számadatokkal is alátámasztjuk ezt az állításunkat. A növénytermesztésből eredő bruttó jövedelem 1 555 000 korona, az állattenyésztésből eredő 1 601 000. Ennek az aránynak a realitását talán majd a továbbiak világítják meg jobban. Bár teljes szakosításról még nem beszélhetünk, az utóbbi időben egyre jobban körvonalazódik, melyik termelési ágazatok felé veszik a borsaiak az irányt. A növénytermesztést illetően elsősorban a gabonatermesztés terén érnek el szembeötlő sikereket. Az idei terméseredményekkel módfelett elégedettek, a 39,66 métermázsás átlaghozam gabonaneműekből várakozáson felüli volt, s arra enged következtetni, hogy a borsai határban valóban érdemes erre specializálódni. Cukorrépát nem termesztenek, ellenben kukoricából, a talajviszonyokat figyelembe véve, szintén jő eredményt értek el; 40,04 mázsa termett hektáronként átlagosan. Kenderből 86,19 mázsás átlagot értek el. E néhány számadatból is kitűnik, hogy a földművesszövetkezet tagsága és vezetői bizakodva tekinthetnek a jövőbe. A megfelelő tápanyagellátás biztosítása mellett, s itt a járási mezőgazdasági társulás közreműködésétől is sok függ, még jobb terméseredményekre van kilátás. Nem feledkezhetünk meg természetesen arról sem, hogy a korszerű agrotechnikai követelményeknek megfelelően, s a termelés olcsóbbá tételének érdekében a szövetkezet gépparkjának is megfelelő szinten kell állnia, bár igaz az, hogy ezen a téren Jelenleg még nem merülnek fel lényegesebb problémák. A jelenlegi eredményeket figyelembe véve vannak még tartalékok az állattenyésztés vonalán is. Tejtermeléssel nem foglalkoznak, likvidálták a TBC-s állományt. Marha és sertéshizlalással, illetve malacneveléssel próbálkoznak. A súlygyarapodást illetően a növendékmarháknál 0,62 kg-ot, a sertéseknél 0,54 kg-ot értek el. Az elválasztási átlag 11,5 db. Az ökonómus véleménye szerint aránylag drága a marhahús termelése. Egy kilogramm hús közvetlen termelési költsége 10,11 korona. Itt tehát lehetne a jövőben „behozni“ valamit, bár ha az elért eladási árat vesszük figyelembe — átlagosan 13,50 korona — nincs ok az elkeseredésre. Jobban jövedelmez ezek szerint a sertéshizlalás. Egy kiló sertéshúsra a ráfordítás 6,72 korona, ugyanakkor átlagosan 12,50 koronáért adják el kilóját. A súlygyarapodás és az értékesítés, illetve a ráfordítás mutatóit összevetve végkövetkeztetésként levonhatjuk, hogy a korszerű takarmányozási technika, az állomány lehető legszerencsésebb fajta-összetétele szabja majd meg a fejlődés, illetve továbbfejlődés ütemét. Jól jönne, ha az elválasztás terén is sikerülne javítani a jelenlegi színvonalon. Egyrészt az elválasztási átlagra, másrészt az egy elválasztott malacra fordított költséget illetően. Jelenleg egy elválasztott malac, 16— 17 kg-os súlyban, 253.— koronába kerül. Ez még nem az ideális ár, kevesebb pénzből is ki lehetne hozni. Végezetül, a teljesség kedvéért, vessünk egy pllantást a tojástermelésre is. Egy tojás termelési költsége 0,56 korona, az eladási ár 0,35—0,96 korona között mozog. Az állattenyésztésből eredő bevételek a borsai szövetkezet összjövedelmének több mint a felét alkotják. Az adott körülmények között jó eredmények ezek. Amikor mégis az egyes mutatók megjavításáról teszünk említést, lényegében az egyre növekvő igényeknek adunk hangot. Jól tudják ezt a borsai földművesszövetkezet vezetői is, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy gazdaságuk az elkövetkező évek során is a megfelelő színvonalon maradjon. Az előbbiek során említést tettünk a szövetkezet stabilizációjáról, amely lényegében már befejeződött. A kedvezőbb ökonómiai feltételeken, a szakszerű, körültekintő irányításon kívül ennek természetesen még egyéb okai is vannak. Nem hanyagolandó el ugyanis a munkaerők kérdése sem. A 330 hektáros szövetkezetnek 56 állandó dolgozója van. Értesüléseink szerint ebben a vonatkozásban nincsen különösebb fennakadás. Végeredményben az előbb felsorolt eredmények is arra engednek következtetni, hogy a tagság munkaerkölcse, szorgalma nem hagy hátra kívánni valót. Egy átlagdolgozó évi keresete eléri a 22 392 koronát. Minden megművelt hektárra 3800 koronát fizetnek ki bérek formájában. Az év végi részesedés magassága szintén hozzájárul a tagság elégedettségéhez. A közös gazdaság vezetőinek gondoskodása, embersége abban is megnyilvánul, hogy törődnek a nyugdíjas szövetkezeti tagokkal is. Házastársak esetében 600.—, egyedülállók esetében 450.— koronára egészítik ki a régebbi, alacsonyabb nyugdíjakat. A szövetkezeti tagság művelődését és egyúttal szórakozását kívánják előmozdítani az évente megszervezett kirándulások, s az a tény is, hogy minden szövetkezeti családnak járatnak újságot. S ez mind az év végi mérleghez tartozik Mind azt bizonyítja, hogy örvendetesen fejlődik a szövetkezet, elért eredményei járási méretben is méltóak a figyelemre. A tagság összetartása, akarata, amelyre ilyen feltételek között természetesen a jövőben is számítani lehet, a záloga annak, hogy a továbbiak során is mezőgazdasági nagyüzemhez méltó szinten gazdálkodjanak a borsaiak. B. P. I. Tiszta vizet a pohárba...
