Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-29 / 26. szám
Hej halászok, halászok A MAGYAR HALÁSZAT FEJLŐDÉSE III. A harmaduk nap is szépen telt el. Gyönyörködtünk a nagy folyam lágyan ringó vizében. Majd beeveztünk a partszéli csalitosba, ahol a hal szívesen sütkérezik, jó fogással tértünk meg. A halászás befejezése után újra összejöttünk a halászikunyhó mellett és elbeszélgettünk a halászokkal, majd a halászati felügyelő mondta el a történet befejező részét. Halgazdaságoké a jövő Valóban megismerkedtünk a magyar halászattal és haltenyésztéssel. Bár dióhéjban, de így is gazdagodtak ismereteink. A harmadik este — a változatosság kedvéért — a battai halászasszonyok rántotthalat tálaltak a vendégeknek. Amire valóban jól csúszott a könnyű, homoki kadarka. A halászati felügyelő azonban tovább folytatta elbeszélését és kérésünkre elmondotta hogyan Is alakul a jövőben a magyar halászat. — A folyami és a természetes vizeink halállománya a jövőben nem nagyon szaporodik, mert sok folyó vize ipari szennyvízzel szennyeződött. A tógazdasági haltenyésztés azonban állandóan bővül. Az elmúlt években sikeresen alakultak a tenyésztői munkák. Ennek okai között szerepel a jó tenyészanyag ellátás, és kedvezően alakult a halegészségügy és a takarmányellátás. Remélhető, hogy a tenyésztői kedv sem lanyhul, bár egy hold tógazdaság megépítése 25 ezer forintba kerül. Mégis érdemes halastavat építeni a tsz-eknek, mert jól kiegészíti a közös gazdálkodást. Azoknak a tsz-eknek különösen érdemes halászattal foglalkozniok, amelyeknek saját csárdájuk van, vagy halsütöket készítenek, amelyekben forgalomba hozzák a halat. A távlati tervek szépek. 1970-re a tsz-tógazdaságokból 720 vagon halat várnak, a tóterület nagysága pedig 19 ezer holdra növekszik. 1975-ig pedig 34 ezer holdra nó a halastavak területe. — A régi szép foglalkozás tehát nem hal ki, sőt tovább fejlődik. Igaz, hogy a halászás a természetes vizekből áttevődik a mesterséges tavakra, csa tornákra. De a magyar halászat tovább él és virul. Ezzel be is fejeződött a Itá romnapos kirándulás, a szép halászás a Dunán. A bogrács - tüzek melletti beszélgetések hasznosnak bizonyultak. A fcró nikásnak nem maradt más hátra, mint megköszönje a battai halászoknak a szíves vendéglátást, az országos halászati felügyelőnek pedig a színes beszámolót, amelyet ezennel át is nyújt a kedves olvasónak. Gáli Sándor — Európában első helyen állunk a belvízi halfogyasztás dolgában, de ha a tengeri halat is számítjuk, akkor az utolsó helyen. Ugyanis Magyarországon évente egy lakosra csak két kiló halfogyasztás jut. Az a cél, hogy 1980-ig elérjük a fejenkénti 5 kilós halfogyasztást. Ezért hazánkban továbbfejlesztjük a haltenyésztést. Jelenleg a folyami és természetes vizeink területe 220 ezer hold. A halgazdaságok összterülete pedig 37 ezer 698 hold. — Szeretnénk valamit hallani a horgászokról is — szólt közbe egy batta halász. — A horgászat nagyon szépen fejlődik, amely inkább sport, mint halászat. Hazánkban 80 ezren horgásznak. A horgászok 300 hold vizterületet tartanak birtokukban: kitűnő horgásztelepeik működnek a Velencei távon és a soroksári Duna-ágban. Termésűik azonban jelentéktelen, közfogyasztásra lényegében nem is kerül. — Hogyan fejlődik a termelőszövetkezetek halászata? Hány szövetkezetnek van halastava? — Először a rizsföldeken tenyésztettük a halat, 1953-ban még csak 240 mázsa halat szállítottak a tsz-ek. Ma már 160 Csz-nek van halastava, amelynek összterülete 7300 hold. Ehhez jön még 2500 hold úgynevezett halasított víztároló. A halmennyiség amely a tsz-tavahból került ki, 450 vagon. Nem lebecsülendő ez a szám, ha figyelembe vesszük, hogy az ország egész haltermése 2800 vagon. A megyéik közül Tolna és Somogy vezet, bár ezekben a megyékben viszonylag kicsi a tész-ek tótéi ülete, 100 hold fölé alig emelkedik. Az Alföldön viszont kevesebb tsz foglalkozik halászattal, de na gyobb területeken, általában a 6Zikes, rossz minőségű talajokon, Dunántúlon pedig a mély fekvésű savanyú, füves réteken építették meg a halastavakat. Nagyon sok mindent megtud tunk ez alatt a pár nap alatt a halászatról. A halászattal és a halvacsorával összekötött tájékoztató hasznosnak bizonyult. 6 VADASZ “ HALASZ ■ ■ Onsúlyos csalihal A mártogató süllőzés lényege, hogy a horgász a különféle módon lesúlyozott csalit a bot emelgetésével, illetve a zsinór húzogatásával a fenék kövei, akadó! felett változó ritmusban vezeti. A horgon levő ki6bal természetellenes mozdulatai, a sérült, vagy beteg halacskák vergődését utánozzák. Ezeket a ragadozó halak előnyben részesítik a fürgékkel szemben. A legrégibb és legelterjedtebb mártogató módszer abból áll, hogy a főzsinőrra a horogtól kb. 40 cm-re ólomgolyót nyomunk vagy lapított ólmot tekerünk. A nehezék súlya a víz mélységétől, illetve áramlásának sebességétől függ. A felcsalizott horgot rézsűt lefelé dobjuk be, majd a bot végének emelgetésével lassan behúzzuk a zsinórt. A módszer hibája az, hogy a különálló ólom súlyát a süllő megérzi, ezért gyakran kiköpi a kishalat. Mivel a süllő általában akadős helyen tartózkodik, ha túl lassan húzzuk a szereléket, gyakori a szakadás, még akkor is, ha az ólomra műanyag csövet húzunk, ütközőnek. Gyors húzás esetén viszont a süllő ritkán ugrik rá a babahalna. Szintén közismert a külön előkés ólmozás, (fenekező súlyozáshoz hasonlóan). Ez lassabb kishalvezetést tesz lehetővé, sőt „görgetve“ is felkínálhatjuk a csalit. Az akadások aránylag könnyebben kiszedhetők, mint az előbbi ólmozásnál. A módszer nagy hibája, hogy gyakran kapás közben akad el, mivel az ólmot nem tudjuk vízközt tartani. Az elakadt ólom ellenállását érezve a nyelés közben helyét változtató süllő a kishalat rendszerint otthagyja-A múlt év őszén olyan módszert próbáltam ki, amely kb. 80 %-ban kiküszöböli ezeket a hibákat, — önsúlyos kishalat kínálok fel! Majdnem mindegy, hogy a „spinnelés“ közben állandóan mozgásban tartott kishal él-e vagy döglött, horgászat közben amúgy is hamarosan elpusztul, (különösen aküsz ésagrundli). A horgászatot megelőzően kellő számú ólomrudacskát hegyezek ki, melyeket szájon keresztül belenyomok a friss döglött halba. A lesülyozott kishalat koponyáján keresztül szúrom a horogra. így nehezebben szakad le, mintha orrlyukába akasztanám. Ekkor máris kezdhetjük a horgászatot, a közismert tapogató eljárással. Az elszakadást természetesen nem tudjuk teljesen kiküszöbölni, de lényegesen megritkíthatjuk, mert az előbbi esetekben elakadhat az ólom is és a horog is, míg jelen esetben — külön ólom nem lévén — csak horgos akadásokkal kell számolnunk. Kapás ©setén a zsinórt úgy adagolhatjuk, hogy a hal semmi ellenállást nem érez, a kishal megnövekedett súlya tapasztalatom szerint nem tűnik fel neki. Abban az esetben, ha mégis többször előfordul a csa li otthagyása (ez leginkább nyáron szokott bekövetkezni), célszerű 2 db horgot szúrni a kishalba, egyet a fej-, egyet a farokrészen. Ekkor nincs szükség „nyeletésne“, amint kapást érzünk, bevághatunk. Űjabban a csalihalat nem ólommal, hanem ólomamalgámmal töltöm meg. Az amalgámkeverés mikéntjét a fogorvosoktól lestem el, a higanyban oldott ólmot (keverési arány hamar kikísérletezhető) fecskendő-szerű eszközzel nyomom a kishal belsejébe, ezáltal rugalmasságát megtartja. Amalgámos súlyozásnál azonban „asszisztensre“ van szükség, aki a keverést elvégzi, és használat után a töltőt gondosan kitisztítja, mivel az amalgám gyorsan megköt. Ha mindezt nekünk kellene csinálni, túl sokat vesztenénk az értékes kapásidőböl. Az önsúlyos kishalat a döglött hallal való pergetés híveinek is melegen ajánlom. Szabó Tamás
