Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-22 / 25. szám
Szóljanak tapasztalataikról az idősebb méhészek A „Méhész“ 1967 júniusi számában megjelent „Tapasztalataim a cukorszörp etetéssel“ című cikkben többek közt azzal is foglalkoztam, hogy a híg cukorszörp etetésével nem pótolható a méhek vízszükséglete. Hálás vagyok a szerkesztőnek, aki megjegyzésében nem értett egyet állításommal, mert ez alkalmat nyújt arra, hogy erről elvitatkozzunk. Hasznos dolog lenne mindannyiunk számára, hogy azok a méhészek, akik kaptárban Itatják méheiket, hozzászólnának e kérdéshez. Engedjék meg, hogy a vitában elsőnek jelentkezzem: 1966. november 16-án beadott 3 deci tiszta vizet, 1967. március 4-ig fogyasztották el méheim. Március 6-tól 29-ig 5X3—3 dl (lA °/o) sósvizet, míg március 29—31 3X1—1 liter cukorszörpöt adtam. Áprilisban hasonlóan folytattam a 60s víz adagolást |15-lg 4X3—3 dl). Közben 3X1—1 liter cukorszörpöt adtam. 15-től 30-ig 6X1—1 liter sós vizet kaptak a méhek. Május 26-án feltettem az első mézkamrát. Június 8-ig 4X1—1 liter sós vizet adtam. Majd a második mézkamrát is feltettem és ezzel végétért a sós víz itatása a kaptárban. Az első mézkamra feltétele előtt és utána mézec-íkerefékből etettem méheimet. Éjszakára e mézes kereteket a kijáró elé rakom. Családonként összesen 16 liier, mfg az 50 család 400 liter sósvizet fogyasztott el. Megállapított tény, hogy a méhek a frissen behordott nektárból is pótolják vízszükségletüket „A bőséges híg nektárban annyi a víz, hogy a család Jő hordáskor elhanyagolja az Hatót.“ De miért hanyagolja el? Mert a bőséges híg nektár gyűjtéskor a munkások minden üres sejtbe friss nektárt raknak. Az anyának nincs hová petéznie. Ha volna Is helye, akkor sem petézhet, mert a munkások az anyta táplálását szűkre szabják. Fempő helyett mézzel táplálják • mivel éhezik, maga is felkeresi a mézes sejteket, hogy jóllakjék. Pempő híján nincs nyitott flasftás, nincs szükség sós vízre. Ez okozza az itató elhanyagolását! „A serkentés hármas hatású.“ Ezt én Is aláhúzom. A húszas években, amikor szaporítással foglakoztam, szorgalmasan serkentettem a fejlődő méhcsaládokat, de törzscsaládokat nem serkentem, mert ettől jobb módszerem van. (Erről más alkalommal írok.) Tavasszal számos napon a méhek nem repülhetnek a szabadba elhelyezett ltatóra, így hiányzik a víz a nyitott Hasítás táplálásához. Viszont ha vizet és benne sőt Is adok a fiasítás táplálásához semmi sem hiányzik és a méhcsalád nem esik vissza a fejlődésben. Példaként említem, hogy tavaly április 4 I^NSI=l+i 21—25 között a méhek a kellemetlen időjárás miatt nem repülhették ki a kaptáraikból, ugyanakkor ezen idő alatt egy liter sós vizet elfogyasztottak. Kézzel fogható bizonyíték tehát, hogy a belső itatás nagyon Is szükséges a méhcsaládok egyenlő tavaszi fejlődéséhez. Azok a méhészek, akiik kaptárban még nem itattak, fogalmuk sincs, mennyi vízre van a méheiknek szükségük kaptáronként. Én 36-ik éve végzem a belső Itatást. Azért mert szükséges! Mézestésztával számos méhész serkenti méhcsaládjait. Igen nagy mulasztást okoz azzal, hogy ezzel egyidejűleg nem Itat a kaptárban. Nekem a vízzel töltött balon barométer Is mutatja a fiasítás fejlődésének, terjedelmének nagyságát. A vízfogyasztás szerint előre számításba veszem, melyik méhcsalád milyen mértékben járul hozzá az átlagos mézhozamhoz. Nagyon téves az az állítás, hogy a só ártalmas és a méhek életét megrövidíti. Ellenkezőleg meghosszabbítja! Mert az a méh, amely álca korában szükség szerint megkapta sőmenynyiségét, egészségesebb, hoszszabb életű, több nektárt gyűjt, tehát több mézet is termel. Többet épít, továbbá ellenállóbb a méhbetegségekkel szemben. Ugyanis a sót a munkás méhek nem saját maguk részére viszik a kaptárba, hanem az álcák táplálására! Ogy gondolom ezekután elhiszik a méhészek, hogy a sóra ugyanolyan szüksége van a méhcsaládnak, akárcsak a mézre, virágporra, vízre, melegre, végül a jő legelőre. Ha a világ méhészeit felszólítanák, hogy ki mennyi sőt etetett fel méheivel, lehet hogy Csehszlovákia méhészei járnának az élen. Végezetül annyit, hogy az 1967. november 15-én beadott 3 deci tiszta vizet 1968. február 19-ig fogyasztották el a méhek. Ősszel só nélkül adom a vizet, azért, hogy idő előtt ne serkentsem petézésre az anyát. Január 16 és 20-án néhány méh kirepült s ugyanakkor az anyák megkezdték a petézést Is. Ezt a vízfogyasztás igazolta. Szerintem hasznos dolog ha a méhcsalád a víz és só szükségletét kirepülés nélkül a fészekben megtalálja. Február 10-én adtam másodszor 3 del vizet, de már sósat. Tisztuló repülés még nem volt, de a víz már fogyott. A vízbe nemcsak sót, de literenként 3 csepp 85 °/o-os hangyasavat is adok. Ha a hangyasav 20 °/o-o®, akkor 12 cseppet használok literenként. Júliusban, amikor a lerakott petékből kikelt méhek már áttételnek, a kinti itatőből 50 %-kal több sősvizet hordanak el a méltók, amelybe hangyasavat adagoltam. Tehát a méhek maguk megmutatják, mire van szükségük. Cukorszörpben is jő szolgálatot tesz a hangyasav. A szerkesztőség megjegyzései az egyes cikkekhez kívánatosak már azért is, hogy ezáltal hasznos eszmecserére kerülhet sor. Hiszen ahány ember, annyi tudás. Mikulás Lajos Létesítsünk méhlegelőket A méhészek körében egyre gyakrabban hangzik el panasz a méhlegelőket illetően. Nemcsak azt kifogásolják, hogy kevés a méhlegelő, 'hanem azt is, hogy a meglévő kevés méhlegelőt is veszélyezteti a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszeres gyomirtás. A felsorolt tények nem vitathatók, ám mit kellene tenni e bajok orvoslására? Néhány mezőgazdasági üzem pillangós növények intenzivebb termesztésével próbálja ellensúlyozni a kiesést. Másutt viszont a méhek vándoroltatásával igyekeznek leküzdeni a nehézségeket. Mindkét módszer csak részben segíti eló a méhek életképességét és a máztermelést. Sőt, az utóbbi módszer elég költséges és kockázatos. Az eredmények elérése érdekében azonban bizonyos kockázatot is kell vállalni. Tudott dolog, hogy az akácfa virága a méztermelés szempontjából milyen jelentőséggel bír. Nem egyszer vagyunk tanúi annak, hogy akácvirágzás idején a méhek áradata indul olyan helyre — gondolok a vándoroltatásra —, ahol kisebb-nagyobb kiterjedésű akácerdők vannak. Ilyenkor a képtárak százai sorakoznak az erdú védett pontjain, ahol a méhek szorgalmasan gyűjtik a nektárt Sajnos, az utóbbi évek folyamán rendszerint akácvirágzás Idején következik be időjárás változás. Hideg, szeles az idő, s ez nagy mértékben befolyásolja a méhek munkáját, kirepülését. De a kockázatvállalást akkor is meg kell kísérelni. Azt hiszem, hogy nem szükséges különösebben bizonygatni az akácméz jelentőségét. Azt, hogy az emberi szervezetre — különösen kisgyermekek fejlődésére — milyen hatással van. De ugyanúgy serkentő hatással van a méhek fejlődésére is. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az utóbi két évtized során milyen helytelenül viszonyultak egyesek az akácfák kérdéséhez. Akácosaink csaknem egyharmada fölszámolódott, de pótlásukra nem került sor. Nemcsak a termőföldek, dülőútjaink, a vasűtak mentén fogyott egyremásra számuk, de az akácerdők is szűkültek. Néhány évvel ezelőtt ugyan a hivatalos szervek intézkedéseket foganatosítottak az akácfák védelmére. Jelenleg még sem fordítanak nagyobb figyelmet telepítésére. A kitermelést illetően sem tartják be az előírt rendelkezés pontjait. Így azután az akácfák száma évről-évre csökken. Ennek következménye az, hogy akácvirágzáskor egyes akácerdők környéke képtárakkal zsúfolt, ami eleve gátolja a méhekkel való manipulációt. Ha az akácerdő közelében oly kultúrnövény van, amelyet vegyszeres permetezéssel kell védeni a kártevők ellen, akkor fennáll az a veszély, hogy a méheket is megfertőzik. Az elmúlt évek során nem egy ilyen eset fordult elő. A mezőgazdasági üzemek vezetőinek arra kell törekedni, hogy az általuk művelt területen szélfogóként akácfákat ültessenek ki. Ezzel kettős célt szolgálnak. Védik az egyes parcellák kultúrnövényeit a hevesebb szelek, esetleges viharok ellen, a méhek számára pedig méhlegelőt biztosítanak. Hiszen szövetkezeteink többsége foglalkozik méhészettel, mely a növénytermesztés szempontjából nagyjelentőségű, mivel a méhek a növény virágainak porzásával hozzájárulnak a gazdasági eredményekhez. Különösen ott van nagy jelentősége a méhészetnek, ahol magtermesztéssel foglalkoznak. De ott is, ahol nagykiterjedésű gyümölcsösök vannak. Amint már elöljáróban mondottam, több szövetkezetben a pillangós növények területének gyarapításával igyekeznek pótolni a kiesést, de a méhlegelőt egészében megoldani nem tudják. Nézetem szerint e hiányosság csak következetes munkával oldható meg. Hiszen mezőgazdasági üzemeinknek sem lehet közömbös, hogy a már említett nagyjelentőségű munka mellett mennyi mézet pergetnek. ANDRISKIN JÓZSEF
