Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-22 / 25. szám
— Nem mégy el rögtön a rácstöll? — rtvalü rá a hevelőnő a kts Hildára a hamburgi állatkertben. — Te haszontalanI Még át ts bújik a biztonsági korláton az ostoba kölyök. Hát nem tudod, hogy azok ott közveszélyes fenevadak, bestiák? — Ml az, hogy besztiák? — tudakolta selypítve a csöppség, — Az oroszlánokat, tigriseket és a többi vérszomjas ragadozókat, bestiáknak nevezzük ,,. ☆ — Hallotta ezt a lesújtó véleményt, kedves szaki? — szólt át a berberoroszlán a szomszéd ketrecbe. — Még bele se marnék egy Ilyen temetőszökevénybe, nem hogy McsontoznámI — Nekem se kénél — vetette oda orrflntorgatva etióplat fajtársa. — Bátyám is azt tartotta, hogy még az olaszok ts húsosabbak a szikár germánoknál. Távoli hazánkban, az egykori Abesszíniában találkozott néha olasz feketelngesekkel, amikor még jóformán kölyökszámba ment. Azt ts elmesélte, hogy egyszer bizony kénytelen volt egy Ilyen taljánt leütni... Legyen neki könnyű a földi Csak azért kapta el, mert annyit legyeskedett körülötte, nyomon követte még a bozótba is. Az egész mókára akkor szegény Leo bácsink fizetett rá: bátyám segítségére akart sietni s lelőtték szegény öreget. Pedig éppen 6 figyelmeztetett mtndtg bennünket, ne kezdjünk kt emberállattal. Nincs benne köszönet. Az antilophúsnak különben sincs párja. — Bátyám tehát kiköpte a pasas fekete Ingét, és húsát átengedte távolt rokonunknak, Hiéna néninek, az Addis Abeba-Í hullaeltákarltó vállalat Igazgatója özvegyének. Az abesszíniát betörést követő években úgyis eleget koplalt szegény. Hja, nehéz, de szép idők voltaki Leo bácsink bőréből állítólag ügyelőt készítettek az örök városban, ahogyan ők Rómát nevezik. Ctano hálószobájába került, hogy a gróf úrnak legyen min csoszognia... — Ezek szerint, kedves kollégám — vette át a szót a berberoroszlán, — a maguk nemzetségében is csak egyetlen emberállatot ütöttek le, akárcsak jómagam. Lelkiismeretűnk megnyugtatására szolgáljon, hogy mindig önvédelemből cselekedtünk, oroszlánbecsületünkért, puszta létünkért verekedtünk. Én Is csak egyszer emeltem kezet — illetve mancsot — egy amerikai kocavadászra. De miérti? Annyit lövöldözött a szerencsétlen körülöttem, hogy a célt tévesztett golyók hol a jobb, hol a bal fülemet csiklandozták. Ez annyira Idegesített, hogy meglegylntettem a képét. Később megtudtam, hogy utána elfelejtett lélegezni. Húsát Allahban boldogult Féltx sógorom ette meg, de gyomorégést kapott tőle... — Mégis vérszomjas fenevadaknak tartanak bennünket! — szólt közbe epésen Etiópia hajdan erős ura. — Dédnagyany'ámtól hallottam, — folytatta elmerengve a berberoroszlán, — hogy amíg az emberállatok még nem Ismerték behatóbban Osetm hazáját, fehér folt tá* tongott a térképen a Szahara helyén „Htc sunt leones" figyelmeztető felirattal. Mintha ml jelentenénk a legnai gyobb veszélyt az emberállatok számárai Kíváncst vagyok, vajon a legújabb térképeken feltüntettk-e majd a sivatagból kisajátított záróövezetek helyén a rádtoaktivitás veszélyét, a tömegpusztító fegyverek tárházát, a föld alatti kísérleti robbantások helyét, amelyek százmtlltószor nagyobb veszedelmet rejtenek magukban, mint a ml kthalófélben lévő fajunk .., ☆ — Itt nyugodtan tárgyalhatunk, Mister Businessman! — jelentette kt a kormánybiztos. — A déli órákban kihalt a hamburgi állatkert. Hacsak nem tart ettől a két kivénhedt oroszlántól?! Szóval: megbízóim találmánya páratlan a maga nemében, mondhatnám korszakalkotó. A teljes sikerért különben szavatol a jó hangzású védjegy: Chemlsch-Baktetrtologische Versuchs Industle... Made In Western Germany ... — Miért nem szabadalmaztatják találmányukat saját hazájukban? — vágott közbe gúnyosan az amerikai gyáros. — Vagy már elment a kedvük a katonásdltól a revámpolitikától? — Köztünk szólva, távolról sémi De amíg nekünk állandóan a körmünkre néznelf, addig önök korlátlanul gyárthatnak bármilyen és bármennyi fegyvert. Nem tgaz? — Mondjuk, hogy úgy van. De miféle tömegtrtó fegyvert akarnak velünk tulajdonképpen gyártatni? — Hallott már valamit a lacráról? Ugye, nem. A lacra egy aránylag ritkán előforduló trópusi betegség, de borzalmasabb a rettegett lepránál. Mindkét betegség lappangást ideje rendes körülmények között hónapokra, sőt évekre tehető. De a lacroid szinte órák alatt elvégzi pusztító munkáját. A szlntéttkus úton előállított, hlpervlrulens badlusokból álló, ezerszeres potenciára, sűrített Illő töményoldat ugyanis láthatatlanul, hangtalanul és szagtalanul elpárolog ,,. Talán kételkedik benne? — Ml a biztosíték? Nem veszek zsákban macskátI — Biztosítékot kíván? Tessék! Vigyen magával egy kis próbafiolát a Pentagon számára. Itt van: mtnta érték nélkül, hehehel Hajítsa el valahol, mondjuk... mondjuk valamelyik dél-amerikai országban, ha fészkelődnt kezd a színes bőrű csőcselék. Hiszen van belőle elég, nem? Nincs előzetes hadüzenet, nincs robbanás, semmi feltűnés. Es amt a legfontosabb, nem marad terhelő bizonyíték. A lacroid diszkéten végzi el munkáját, Mister Businessman! — Ez mind szép, de hol próbálták kt önök? — makacskodott az óvatos amerikai. — Kísérleti állatokon kívül bizonyos alacsonyabb rendű néprétegek egyedetn. Hogy hol? Hm... Mondjuk egy dél-afrikai „négerkarámban“. Kiszámítottuk, hogy egy liter lacroid elegendő ahhoz, hogy száz négyzetkilométernyi területen három-négy óra alatt nyomorultul elpusztuljon minden élőlény. Ügy lemállik a hús a csontról mint a puhára főtt csirkecombról, hehehe. Főleg gyermekeknél mulatságos megfigyelni... ■ír Velőtrázó, panaszos oroszlánüvöltés reszkettette meg a levegőt. Az állatok ki tkartak törni ketreceikből, hogy rávessék magukat az üzérekre. — Hát akkor ktk a bestták?! — hallatszott az oroszlánok ketrecéből, K. E. A „borbélyinas“ nem érdekel. Három hétig, amíg ott voltam, mást se csináltam, csak tápészikodtam és néztem hogyan dolgozik a festettbajszú főnök. Nagynéha szappanoztam. Anyám felpofozott, én meg mondtam neki, még ha ezret ad, volna ... ott állni, bámészkodni, nézvolna... ott álllni, bámészkodni, nézni, hogyan dolgozik a festettbajszú. — De azért valamilyen szakmát mégis tanulnod kellene. — Kell, kell, ezt nekem ne mondja ... majd tanulok valamit, majd meglátja, hogy még híres biciklista lesz belőlem ... és aztán beszélhet... még írni is fog rólam, majd meglátja ... A napokban ismét találkoztunk. Messziről megismert, meghívott egy sörre. Tiltakozott ellene, hogy én fizessek, ö hívott, ő fizet. Aztán rámnézett és elővett egy papírt a zsebéből. Értesítés volt, hogy felvették a közgazdasági középiskolába. — Az anyám még nem tudja... — mondta lelkesedve. Most tizenhat éves, a haja már nem hosszú, sportosan viseli, ahogy az egy leendő kerékpár-versenyzőhöz illik. — Szóval mégsem leszel biciklista? — Mi az, hogy nem leszek, hát már veled se lehet beszélni? Szakmát azért kell tanulnom, na nem? Észre sem vettem, hogy letegezett. Aztán megittunk még két kissört. (keszeli) £ingár hosszúhajú kanász, akit a vidéki negyvenévesek aszfalton, gyepen egyaránt huligánnak neveznek. Lassan egy éve lesz, hogy a borbélynál megismerkedtünk. Én kuncsaft voltam, ő másnapos borbélyinas. Érdekes arca volt, hát figyelni kezdtem. Aztán felfedeztem a szemeit. Sokáig sikerült néznem, nem vette észre, mert ő még nem tapasztalta ki a törökfalú borbélyüzletek csalafintaságát. Aztán megismerkedtünk. Szülei öt évvel ezelőtt elváltak, apja Ostraván dolgozik, s iszik, ha teheti. Anyja éjjeli takarítnönő, nővére daruslány egy építkezésen, a másik cipőboltban elárusító, öccse harmadikos kisiskolás. A nagybátyja maszek borbély. Nyugati kocsija, villája, pénze van. — Te is az leszel mondta az anyja két évvel ezelőtt. — Az már csak természetes. Ezt a nagybácsi mondta és meg Is sértődött, hogy miért kell ezt mondani. Az már csak természetes, hogy borbély lesz a gyéreikből. Aztán négy hónap múlva a nagybácsi ismét átjött, de nem tudta elintézni, hogy a fiút magával vigye pesti üzletébe, — inasnak. Szidta a rendszert, meg a törvényeket, de aztán belenyugodott, hogy majd decemberben, mert megígérték a hivatalban, hogy decemberig elintézik és magával viheti. Aztán az iskolában, ahol nem tudtak a nagybácsi és az anyja tervéről, elhelyezték borbélyinasnak, mert amikor kérdezték ki mi akar lenni, ő csak úgy rámondta, hogy borbély. Így került abba az üzletbe. Akkor volt másnapos bormélyinas, nézte, hogyan dolgozik a mester, én meg az arcát néztem, és éreztem, hogy ebből a kamaszból akkor lesz borbély, amikor belőlem ... Azaz soha. Se jő, se rossz. Három hét múlva már nem is volt ott. Aztán karácsony előtt láttam egy Játéküzletben, tűzoltó-autót vásárolt az öccsének. Nem ismert meg, az elején beszélni sem nagyon akart velem, aztán megmozdult a nyelve. — Vasat vágok ... síneket darabolunk, kisebb-nagyobb darabokra. Ezerhármat tisztán megkeresek és nem leszek én borbély soha. Csak csinálja a nagybátyám, keressen, engem SZABAD FÖLDMŰVES 19B8. június 22. A romantikus költőt, aki a maga képére alakított egy fél évszázadot, s aki szélsőséges vitákat váltott ki kortársai és későbbi kritikusai körében — csaknem más századdal halála után végre elismeri saját hazája: emléktáblája helyet kap a Westminster Apátság“ Költő Sarkában. Byron eddig három alkalommal próbált szerencsét a Westminster Apátságban — sikertelenül. A legutóbbi kísérlet 1924-ben volt, amikor Herbert E. R y 1 e püspök, az akkori esperes a következőkkel utasította el: „Byron egyrészt züllött életével, másrészt féktelen verseinek hatásával erkölcstelen hírnevet szerzett az egész világon. Arról az emberről, aki bemocskolta isten kegyelméből való főrendiházunk lordi címét és aki a női nemmel szembeni viselkedésével súlyosan megsértette a tisztaság és becsület keresztényi elvét, nem emlékezhetünk kegyelettel a Westminster Apátságban.“ Arról, hogy a féktelen, züllött ember végül is harminchat éves korában életét adta a görögök szabadságharcáért, a püspök úr szót sem ejtett. Talán azért, mert helytelenítette ezt is. A jelenlegi esperes nem indokolta meg döntését. Talán ő mór nem tekinti Byron költészetét „féktelennek“ s még az egyház is kevésbé szigorúan ítéli meg a „szertelen“ lángelmét. Bármint is van: Byron, a szívós har cos, százötven év után végleg legyőz te az Apátságot, mely ellen — s mindaz ellen, ami abban jelképesen összpontosul — életében sem tett éppen keveset. (jik) 0 Híres festmények árverése. Amszterdamban nemrégiben megtartott árverésen Van Gogh együk kevésbé ismert képe, a Homokdűnék, amelyet 1882-ben festett a nagy művész, 70 000 guldenért kelt el. A kikiáltási ár 30 600 gulden volt. Sokkal nagyobb szenzációt keltett azonban egy XVI. századbeli ismeretlen holland mester Csendélete. A műgyűjtők és mű kereskedők egyáltalán nem beszéltek erről az alkotásról. A kikiáltási ár mindössze 300 gulden volt, néhány perc alatt azonban már 12 000 guldenra szökött fel a kép ára. Amikor gazdát cserélt, akkor kezdték kommentálni értékét, mely egyesek szerint legalább 80 000—100 000 guldent ért. JEVGENYIJ JEVTUSENKO: A gyilkolás szabadsága Szabadság szobra: egyre holtabb szomorúság. Mert szabadságot golyóval mérve-szabva, Amerika Te lelövöd — Amerikát. Vigyázz! Golyót röpítesz önmagadba. Pokolvilág. Kilépsz s veszélyről hallasz, És meghúzódni még veszélyesebb. Szétterjed egy világ nagyságú Dallas, és élni félsz, és félni szégyened. Ki hisz már a jámbor szónokok szavának? Arad duzzad frázisfolyam, s emelkedik a pisztoly-kenőolaj ára, az emberélet ára meg zuhan! Hány gyilkos jár temetésre és gyászol, aztán a részvénykurzust fölveri — és nézd: golyómagtől súlyos kalászok Teremnek Texas földjein. Áldozatát gyilkos-szem kergeti, gyilkos-láb surran a kertek alatt, s lehull már a második Kennedy,,, Amerikai mentsed meg fiaidat! Ott, odaát megőszült gyermekek. Ott álmukban széjjelbombázott falvak, s alkotmányodra nem más vet tüzet — porrá saját tüzedben hamvad. Egész világnak lelkiismeretje akartál lenni s állsz szégyenörvény felett. Nem Kingbe eresztesz golyót — saját hitedbe. Vietnamban bombázod — saját becsületed. Ha — iszonyú! — eszét veszti egy nemzet, a végzetitől meg nem menti senkinek parancsolt higgadtsága, attól még elveszhet. Talán csak egy — a szégyenérzet — menti meg. A történelmet nem tisztítja mosoda, még nem találkozunk effajta géppel. A vérfolt megmarad. De hát hova szökött a nemzet szégyene, mint hajszolt néger? Rabból rab Elszabadult gyilkosok, merényletek, ököljog, emberhajsza. Amerikában jár Raszkolnytkov, örült kezében vérben' ázó fejsze. öreg Able! az emberek fajultak! Azzá lett megcsúfolt hitük, hogy tudják: csak ledőlt órjás fájuknak könnyű a nagyságát megmérniük. Lincoln sebzetten ül a gránit székben. Reá lőnek megint! Vadállatok! A csillagot lövik cafattá széjjel, Amerika, mely zászlódon ragyog. Kelj végre föl, kit sokszor megggyilkoltak — mint asszony és anya szólj végre hát kelj föl, Szabadságnak golyőluggatta szobra, átkozd meg a szabadság gyilkosát! De lám, az égre, mintha kérnéd, hogy zúzzon szét, a rád fröccsentett vért nem is törülve le, gyötrött arccal — zöld, mint a vízbefúlté — tekintesz fel, Szabadság szobra, te., ■ Ra'dó György fordítása Jevtusenkónak ez a verse a moszkvai Pravda június 7-i számában jelent meg. (Abie: Abraham Lincoln népszerű neve.) Győzött Byron PANORÁMA
