Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-15 / 24. szám
A kannibalizmussal kapcsolatos megfigyeléseim A baromfi-kannibalizmus szakirodalma évszázados múltra tekint vissza, amely azonban mind az oktan, mind pedig a terápia tekintetében ellentmondó megállapításokat tesz. Az ok-komplexumba sorolják a tartási, takarmányozási hibákat, ezeken belül a hő- és fényhatásokat, az unalmat, a különféle tápanyagok, ásványi anyagok, aminosavak és vitaminok teljes, vagy részleges hiányát, az elégtelen nyersrostellátást stb. Ezeket kísérleti úton máig sem sikerült egyértelműen bizonyítani. Számos esetben genetikus diszpozícióra is történt hivatkozás (Kiel H. 1963, Leslie E. Card 1961). Eddigi ismereteink szerint a kiváltó okok a pusztító, kannibál egyedre hatnak, azt teszik „beteggé“. Talán az utóbbi tévhit volt a helyes ok megtalálásának legfőbb akadálya. A megelőzés és a „gyógyítás“ érdekében Engelhardt már 1881-ben javasolta a felső csőrkáva kurtítását. Ennek technikája azóta tökéletesedett, de nem bizonyult gyakorlatias eljárásnak (nagyobb állomány esetében nehézkes, nem nyújt védelmet az egész tenyészidő folyamán stb.). A csőrkurtítást 1983-ban White E. G. és Jordan F. T. V. „csődnyilatkozatnak“ és „erőszak-intézkedésnek“ tekintette. Ismerjük be, hogy valójában tényleg az, és csak tüneti kezelésnek minősíthető! Egyéb megelőző és gyógyító eljárásokkal egyelőre még csak próbálkoznak. A baromfi-kannibalizmus valóságos okainak és természetének megismerése céljából a Hortobágyi Állami Gazdaság ohati kerületében három éven keresztül részletes megfigyeléseket és modell-kísérleteket végeztem többezres létszámú sárgamagyar Xhampshire 1—2 éves tojóállományában. Az eredmények újszerűek. A megfigyeléseket követő kísérletek azt bizonyították, hogy az eddig feltételezett okok hozzájárulnak ugyan a kannibalizmus kialakulásához, de azok nem a pusztító, hanem a megtámadott, az elpusztított egyedekre hatnak. A három év folyamán a kannibalizmusnak 913 áldozata volt s ezek túlnyomó többsége (84,4 %-a) klinikailag is megállapítható kóros szervi elváltozásokkal volt terhelt. A kannibalizmus „támadáshelye“ a kórosan elváltozott testrész volt. (Például 1. tojástartó előesés vagy tojócső repedés esetén a kloakát csipkedték, és súlyosabb esetben kibelezték az állatot; 2. A baromfi-himlőben súlyosan megbetegedett és bedagadt fejű tyúkoknak a fejét csipkedték társaik.) A betegségeken kívül hatékony oknak bizonyult az abnormális viselkedés és testtartás is az áldozat részéről. (Az olyan tyúkot például, amely a csípések elhárítása céljából himlőtől bedagadt fejét eldugva tartotta és így napokig mozdulatlanul állt, vagy feküdt, egyéb hozzáférhető testrészén kezdték ki és semmisítették meg társai.) A megfigyeléseiket minden esetben modell-kísérletekben indukáltam. Nagy biztonsággal vezetett kannibalizmusra a művi tojástörés folytán keletkezett heves hashártyagyulladás (kifolyással), a kloaka bemetszése következtében fellépő vérzés, s az egészséges egyed mozdulatlanná való kikötése társai között. Megfigyeltem, hogy a kezdeményezőik minden esetben a tyúkok voltak. A kakasok csak később csatlakoztak, amikor már a megtámadott egyed ellenállása megtört, és gubbasztva tűrte a csípéseket. A kakasok módszere azonban különbözik a tyúkokétól. Űk szinte soha nem csipkedték, hanem feltűnő erővel és gyakorisággal hágták az áldozatokat. Számos esetben tapasztaltam, hogy egy-egy tyúkot teljes likvidálásáig 80—100, vagy ennél is több alkalommal hágtak meg a kakasok néhány óra leforgása alatt. Ezt elsősorban a senyves egyedek elpusztítása alkalmával tapasztaltam. Később megfigyeltem azt Is, hogy a kakasok nemi kapcsolata a „meddő“ tyúkokkal fokozottabb erővel [erőteljesebb és gyakrabbi aktusban) nyilvánul meg. Ennek pszichés Okait még nem ismerjük. A továbbiakban vizsgáltam a kannibalizmus kialakulásának és folyamatának jellegzetességeit is. Kísérletileg megállapítható volt, hogy a kannibalizmus mértékét nem csak az okok jelenléte és súlyossága határozta meg. Amikor ugyanis például baromfihimlőben az egész állomány megbetegedett, alig lépett fel kannibalizmus, a himlő terjedése, majd a gyógyulás idején azonban nagymértékű volt. Ebből és egyéb hasonló megfigyelésekből azt a következtetést vonhattam le, hogy a különféle betegségeken és abnormitásokon (mint okokon] kívül szükséges az állomány egészségi állapotának differenciálódása. Egyöntetűen beteg, abnormális, vagy minden tekintetben egészséges, normális viselkedésű populációban soha nem tapasztaitam kannibalizmust. Következtetéseim szerint a baromfi-kannibalizmus kezdeti formája örökletes alapon nyugvó természetes szelekciós folyamat, amelynek során a közösségben élő állatok eltávolítják az olyan egyedeket, amelyek a falka szempontjából hátrányos tulajdonságúnk. A tömeges zárt tartásban azonban esetenként „járványos pszichózisként is felléphet. Ebben az esetben mindazok az egyedek a kannibalizmus áldozatéivá válnak, amelyek nem képesek magukat megvédeni, betegek vagy beteggyanúsak, a csipkedés! sorrend alsó fokán helyezkednek el, rendellenes tartásúak, vagy formájúnk stb. A kannibalizmus tehát főként pszichikai és szociológiai természetű s ezt a rohamosan fejlődő állatlélektan hivatott tisztázni. Draskóczy János mérnök Talán Önt is érdekli... ÜRES CSIGAHÁZAK etetése lehetséges. A száraz csigaházakat jól törjük össze. Kis ládában (edényben) adjuk a tyúkjaink elé. Azok tetszés szerinti mennyiséget fogyasztanak belőle. Mész pótlására kitűnő! A TERMÉKETLEN ÉS BEFULLADT tojásokat is feletethetjük. Előzőleg alaposan megfőzzük, majd összeaprítva a takarmányba keverhető. A VADGESZTENYE ÉS A TÖLGYMAKK etetése nem ajánlatos, mert mérgező hatásnak. ÁLLATI EREDETŰ FEHÉRJETAKARMÁNYT otthon is előállíthatunk, ha gilisztatelepet készítünk. Ennek módja: 1 m mély árkot ásunk. Aljára 10 cm vastag lótrágya réteget teszünk. Erre 2—3 cm vastagságban humuszos kerti, erdei földet hintünk. Ebbe helyezünk néhány földgilisztát, majd a földet hintsük be korpával. Ezután újra kezdhetjük, lótrágya, humuszos föld, földigiliszta, korpa. Ezt mindaddig folytatjuk, míg a kiásott árok meg nem telik. Az így elkészített giliszta telepen kb. 1 hónap alatt a giliszták gyorsan elszaparodnak. Etetéskor azután a trágyáz földet a gilisztákkal együtt az állatok elé szórjuk, a szükséges mennyiségben. Ha több földigiliszta telepet készítünk, folyamatossá tehetjük az állati eredetű fehérje takarmány etetését. Több tenyésztő tapasztalata, hogy a földigiliszta testgyűrűiben párosodásuk alkalmával (májusban) a baromfiakra részben mérgező anyagok halmozódnak fel. Tehát májusban lehetőleg ne etessük baromfiakkal nagyobb mennyiségű földigilisztát. A TOJÁSOKAT SZÁRAZ VAGY NEDVES állapotban tartósíthatjuk. A cél az, hogy a tojásokat a bomlástól és a kiszáradástól (apadástól) megóvjuk. Száraz tartósítási módszerek közt legjobb a hűtőházi raktározás. Itt 1—4 C fokon 80—85 •/« páratartalom mellett tartják a tojásokat. Így egy évig is frissen marad a tojás. Hibája az, hogy a hűtőházakból kikerülő tojásokat mielőbb el kell használni, mert gyorsan romlanak. Nedves eltartáshoz a mésztejet használjuk. Legjobb tartósító oldat a 3—8 #/o-os mészoldat. Az oldatot úgy készítjük, hogy a vízbe 1—3 % frissen égetett meszel és 0,1 %-os konyhasót vagy borkősavat adunk. Ezzel az oldattal nagyobb edényben leöntjük a télire eltett tojásokat Nagyon jól bevált a „vízüveggel“ tartósított tojás is. Egy 5 literes befőttes üvegbe kb. 45—47 db ép, tiszta, friss tojást helyezünk. Majd friss tiszta vízzel feltöltjük az üveget annyira, hogy a tetejére még elférjen a drogériában vett vízüveg is. A tojás több hónapig eláll lekötés nélkül folyamatosan használható. kotlásra bírni a baromfit NEHÉZ. Nincs rá biztos módszer. Sok gazdasszony sötétebb helyen készít kényelmes, puha fészket, melyre egy—két db tojást tesz. Az ilyen melegebb helyen, egyoldalú takarmányozással (kukorica etetésével) részben rálehet bírni egyik-másik tyúkot vagy pulykát a kotlásra. Jó, ha egy kosárral leborítjuk a fészekben ülő baromfit. A BAB SZÁRAZON ETETVE a gyomorban erősen megduzzad, megpuffad. Ezért a babot mindig darálva, beáztatva vagy főzve etessük. Ezen rossz tulajdonsága miatt 10—15 ®/o-náI többet soha se keverjünk a takarmányba. A BAROMFIAK TÉLI ETETÉSÉHEZ szükséges lucernaszéna a zöld akác és liciumbokrok levelével helyettesíthető. A levelet árnyékos, szellős helyen szárítjuk. Kiváló téli takarmány. A tyúkok is szívesen fogyasztják. Számos baromfitartó tavasztól őszig gyűjti a falevelet és szárítja, tárolja. A szárított leveleket összemorzsolva a takarmányba keverve etetik. P. L. KÖililÜfö 3
