Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-15 / 24. szám
A baromfiistállók Az Intenziven tartott tojótyúkok tojástermelése, illetve a pecsenyecsirkék súlygyarapodása nagymértékben az istálló klimatikus viszonyaitól függ. A Jó istálló-klíma egyik előfeltétele a tökéletes szellőzőberendezés, amely lehetővé teszi a friss, oxigéndús levegő utánpótlását, a káros vízgőz és gázok eltávolítását az istállótérből és részben a hőmérséklet szabályozását. A rosszul szellőző istállókban gyakori a légzőszerv! megbetegedés, s ennek következtében az állatok hozama csökken, és a termelés gazdaságossága romlik. Számos üzemben azonban mégsem tulajdonítanak nagyobb Jelentőséget a baromfi-istállók szellőztetésének és kis teljesítményű, rosszul elhelyezett szellőző-berendezést használnak, vagy a meglevő Jó szellőző berendezést szakszerűtlenül üzemeltetik. Az ilyen istállókban gyakran bűzös levegő, magas páratartalom, vagy kedvezőtlen hőmérséklet észlelhető. Mit kell tennünk annak érdekében, hogy a rosszul szellőzött istálló hibáit kijavítsuk? Meg kell állapítani 1. a baromfi-istállóba telepített állatsűrűséget; 2. a ventillátorok számát, megoszlását; 3. a légbevezető nyílások vagy ablakok keresztmetszetét, számát, megosztását és elhelyezési módját; 4. a szellőző berendezés és tartozékai évszaknak megfelelő, helyes üzemelési módját. A megengedett maximális állatsűrűség baromfiistállókban a hasznosítási irány szerint könnyűtestű tojótyúkokból 5 egyed/m2, a középtestűeknél 4—4,5/m2, hústípusú nehéz tyúkokból 3,5/m2, csibékből 15 kg/m2. Az állatok zsúfolt elhelyezése nemcsak bioklimatikus szempontból hátrányos (emelkedik a hőmérséklet, a páratartalom, a széndioxid, az ammóniakoncentráció, az alom állapota romlik) hanem az etető- és itatótér-szükséglet szempontjából és állatpszichológiai okok miatt is kedvezőtlen. Az elhasznált levegőt eltávolító ventillátorok összteljesítménye a nyári maximális légcsere teljesítéséhez 5 m3/élősúly kg/6. Az épület egyenletesebben átszellőztethető több kisebb teljesítményű egyedi axiálventillátorral, mint kevés nagy teljesítményű, szívőcsatornába helyezett ventillátorral. A gyakorlatban leginkább elterjedt 10—12 m széles istállókba 3000 —6000 m3/ó teljesítményű ventillátorok megfelelőek. A 3000 m3/ó-nál kisebb teljesítményű ventillátorok csak 10 m-nél keskenyebb, a 6000 m3/6 teljesítményű 12-nél szélesebb istállókba alkalmasak. A szívó-ventillátorokat az istálló szélvédett hosszanti fala mentén célszerű beépíteni, egyenletes távolságra, az adottságoknak megfelelően 5—9 m-re egymástól. A ventillátorok körülbelül 2 m magasságban építendők a falba, hogy hozzájuk alsó-felső elszívásra állítható szellőző zsilip legyen csatlakozható. A 15 lnnél szélesebb istálló, az épület középvonalába, egyedi függőleges szellőző kürtőbe helyezett ventillátorokkal szellőztethető át tökéletesen. Kézi kapcsolás esetén ajánlatos minden ventillátort külön kapcsolóra kötni, hogy a takarmányos helyiségből minden ventillátor különkülön üzemeltethető legyen. A friss levegőt bebocsátó légvezető nyílások méretét úgy kell tervezni, hogy 1000 m3/ó levegő bevezetéséhez 0,15 m2 keresztmetszet jusson. A légbevezető nyílások felülete tehát legalább kétszeres legyen az elszívó nyílásokénál. Célszerűbb több, kisebb felületű légbevezető nyílást létesíteni. A légbevezető nyílások száma legalább annyi legyen, mint az elszívó ventillátoroké. A légbevezető nyílásokat, vagy ablakokat a ventillátorokkal ellentétes hosszanti falba létesítsük, lehetőleg a ventillátorokkal átlós irányba, egyenletes megoszlásban. Ha az épületben az elszívó ventillátorok középvonalban helyezkednek el, akkor a légbevezető nyitások az épület mind a négy oldalán egyenletesen helyezendők el. A légbevezető nyílások vagy ablakok alsó széle a padozat szintjétől legalább 1 m magasan húzódjék. A nyílás elé, valamint két oldalára belülről légterelő lemezt helyezzünk el, hogy a beáramló friss levegő ne juthasson közvetlenül az állatok tartózkodási zónájába. Légbevezető ablakok esetében a felülről befelé bukó ablak tölti be a légterelő lemez szerepét. Helytelen, ha a légbevezető nyílásokat és a ventillátorokat együtt csak az egyik épületfalba építik be, vagy a ventillátorokat a légbevezető ablakba helyezik. Ilyen esetben „rövidzárlat“ keletkezik s a beáramló levegőt rögtön eltávolítjuk anélkül, hogy az istállóteret átszellőztette volna. A szellőzés mértékét mindig az állatok kora és az adott időpontban uralkodó külső légállapotok szabják meg. A naposbaromfi oxigén-fogyasztása, hőpára-, széndioxid- és ürülékleadása az istállótérhez viszonyítva minimális. A csibenevelés kezdetén ezért csak kismértékű szellőzés szükséges. A friss levegő pótlása céljából időszakonként a rendelkezésre álló ventillátorok csak V3-át üzemeltessük egyenletes elosztásban, a ventillátorok szellőző zsilipét alsó elszívásra állítva. A légbevezető nyílások vagy ablakok mintegy felét kis nyílásra nyissuk ki. Nagyobb légcsere csak akkor szükséges, ha az istálló levegője túlzottan, 32 C° fölé melegszik. Ebben az esetben a ventillátor szellőző zsilipét felső elszívásra állítsuk, ilyenkor a felső meleg levegő eltávolítása a cél. Az összes légbevezető nyílást nyissuk ki, de csak kis mértékben. A kombinált rendszerű, fordítható tengelyű ventillátorokat a nevelés kezdetén nagyon célszerű légkeverésre állítani, ez lehetővé teszi az istállótér egyenletes hőelosztását. Az istállótér levegőjének keverése csak a hőeloszlás szempontjából jelentős, ezzel a kívánt légcsere nem oldható meg. Az olyan rendszerű keverő ventillátorokkal, amelyek friss levegő hozzákeverésére is képeseik, a minimális légcsere igény — a nevelés kezdetén és kifejlett állatoknál a téli hidegben — teljesíthető. A növendékcsibék légcsereigénye 3—4 hetes korban már emelkedik, de a szellőzöberendezés teljes kapacitású üzemeltetésére csak 5 hetes kor után van szükség. A szellőzés mértéke az. időjárástól függően nyáron a legnagyobb, tavasszal és ősszel kisebb, télen a legcsekélyebb. Nyáron hőlépték szerint 4—5 m/3ó élősúly kg, tavasszal és ősszel páralépték szerint 1,2— 3,5 m3/ó kg, télen a pára- és 4 .
