Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-15 / 24. szám
A túlszaporulat ellensúlyozása a madaraknál Több más országhoz hason- 16an köztársaságunk illetékes tényezőit is sokat foglalkoztatja a kérdés: hagyjunk-e szabad folyást a népszaporulatnak, vagy küzdjünk-e az esetleges túlnépesedés ellen, jóllehet e téren még távolról sem fenyeget bennünket olyan veszély, mint például Kínát, Indiát stb. Köztudomású ugyanis, hogy az ember az egyedüli élőlény, akinek módjában áll a születések számát tervszerűen szabályozni, vagy legalábbis szükség esetén csökkenteni. A nemrégen lezajlott „Kiéli Egyetemi Napok“ alkalmával rendezett előadás-sorozaton a jeles német zoológus, W. Tischler professzor is megpendítette a fenti, sokat vitatott problémát, de egyúttal ellenséges álláspontot foglalt el a tudatos születésszabályozás ellen. Tudatlanoknak, felelőtleneknek, emberteleneknek nevezte azokat, akik — úgymond — kontár kézzel belenyúlnak a természet örök rendjébe. Tischler elméletét egy másik, kevésbé ismert felszólaló azzal támasztotta alá, hogy a történelem bebizonyította, miszerint a túlnépesedett országok vagy vidékek lakosságát rendszerint árvíz, éhínség, járványok vagy háborúk tizedelték meg. Eltekintve attól, hogy „vitatkozni“ lehetne, vajon a kettő közül melyik az „emberségesebb“ módszer, mai cikkünk szerény keretében földműveseink ingyenes segítőtársainak túlszaporulati ellenrendszabályaival akarunk foglalkozni. A Der Tagesspiegel szerint, az alaposságukról ismert németek valamelyike megfigyelte, hogy egy kékcinke-szülőpár 18 nap alatt 1.743-szor, egy nagy alatt tehát pontosan 430-szor hordott táplálékot a fészekben várakozó fiókáknak. Más szóval kb. minden második percben ki- és visszarepült eleségszerzés céljából. A kitartó német cinkemegfigyelő alighanem gúnyolódó hangulatban lehetett, mert utóbbi megállapítását azzal toldotta meg, hogy: „Vajon melyik ember-szülőpár vállalna magára ilyen „emberfeletti“ munkateljesítményt?“ Vitus B. Dröschet- azt is megfigyelte, hogy átlag minden harmadik fészekben a cinkeszülők annyira elhanyagolják a legkisebb és legvéznább fióka etetését, hogy az előbb-utóbb éhen pusztul. Ellentétben az emberekkel, akik rendszerint a legcsenevészebb gyermeküket igyekeznek feltáplálni. A tudomány jó ideig azt a téves nézetet hirdette, hogy a madárszülők kegyetlenek s ily módon akarnak szabadulni kevésbé életképes utódjaiktól. Dr. Hans Löhrl, a Max Planck Intézet radolfzelli madárkutató részlegének vezetője azt a következtetést vonta le rendszeres megfigyeléseiből, hogy a széncinke-szülők látszólagos kegyetlensége mögött hajszálpontosan kiszámított „élelmezési lehetőség“ rejlik. Nem kegyetlenségből, hanem célszerűségből hagyják valamelyik fiókájukat éhen pusztulni, mert tudják, hogy — mondjuk — kettőnél több fiókát a környékbeli „éléskamrából“ nem tudnának felnevelni. Elméletének helyességét azzal bizonyította be Löhrl dr., hogy több ízben kiemelt egy cinkefészekből egy-egy szenvedő, elhanyagolt fiókát és olyan fajtabéli madarak fészkébe csempészte őket végtelen gonddal, amelyek fajtájuk „étlapjának“ megfelelő, elegendő élelemmel rendelkeztek szűkebb hazájukban. És a rosszul táplált, girhes fiókák valamennyi esetben rövidesen erőre kaptáik. Sőt az egyik, lábkarikával megjelölt cinke-kisasszony a következő év tavaszán újra megjelent szülőhelyén és a sok ezer kilométeres költözés után maga is világra hozott egy fészekalja utódot. — A „madártragédiák“ magyarázatát tehát kizárólag a táplálékhiányban kell keresnünk, mert a felnevelt utódok számát a környék élelemmennyisége határozza meg. A dr. Löhrl-féle elmélet persze nem alkalmazható a „keMelyiket szeressem? nyérgondokat“ nem ismerő ma darakra. Alfred Seitz dr. például, a nürnbergi állaükert igazgatója megfigyelte, hogy a törpe bölömbika-szülőik egyáltalában nem veszik figyelembe az etetésnél, melyik fióka tátogatja jobban a csőrét, melyik az éhesebb. Sőt erélyesen felrázzák álmukból a kisebbeket és akár erőszakkal is megetetik őket. A törpe bölömbika zsombékos vidéken, nádasokban tanyázik, ahol bőven akad hal, a szülők tehát bármennyi ivadékot képesek táplálni, felnevelni. Az életben maradt utódok számát a jelen esetben az élelembőség határozza meg. Feldolgozta: K. E. ■köztudomású, hogy juhá■•szatunk fő jövedelme a gyapjú eladásából származik. Ezért számunkra nem közömbös a gyapjú gondozása, tisztántartása már az állatokon. Az állatok gyapját védenünk kell mindennemű szennyeződéstől, valamint minden ikülső és belső hatástól, melyek a bundában kárt tehetnek. Minden juhásznak, juhtartónak ismernie kell mi lehet ártalmára, kárára a gyapjúnak, s mindazon módszereket, amelyek segítségével a károsodást elkerülheti, megakadályozhatja. A gyapjú minőségét ronthatja a túl meleg, fülledt, páratelt levegő az akolba, ahol hosszabb időn át tartózkodnak az állatok. Ugyanis a nyirkos, nedves helyiségben a gyapjú nem bír megszáradni, ennek következtében megsárgul. A juhaklot tehát tanácsos gyakran szellőztetni, ugyanakkor a hőmérsékletet is csökkenteni. Egyébként az állatok jobban érzik magukat a hűvös, száraz levegőjű akolban, mint a nedves, meleg helyiségben. A gyakorlatban elterjedt jössz szokás, hogy a juhászok a takarmányt és az almot a juhok felett hordják széjjel az akolba. Ily esetben sok takarmány és szalma, törmelék hull az állatok bundájára s ez természetesen növeli annak piszkosságát, csökkenti értékét. Ennek megelőzése érdekében mind a takarmányt, mind az almot akkor hordjuk a jászolba, illetve teregessük szét, amikor a juhok nem. tartózkodnak az akolban. A gyapjú szennyeződését nagyban előidézi a szénarácsból vagy boglyából történő etejú eladásakor tekintélyes öszszeg lefogásával számolhat az állattartó. Tartsuk szabályként tehát, hogy a juhok alá szálas szalmával almozzunk, és ezt is gyakran cseréljük ki. Az állat bundájára káros lehet, ha többször megázik. Ilyenkor a gyapjú elveszti erősségét, rugalmasságát. A gondos juhász tehát esőben nem legeltet, hanem fedél alá hajtja a nyájat. Ügyeljünk a gyapjú tisztaságára tés. A tiszta gyapjú előállítására törekvő gazda tehát függőleges rácsból etessen, melyből nem hull a juh nyakába a törmelék. Erősen szennyezik a bundát a hasmenést okozó takarmányok etetése, mivel a bélsár a bundára tapad. Ezért a hasmenést okozó takarmányokból (burgonya, takarmányrépa) csak annyit adjunk, amennyi nem vált ki hasmenést. Legnagyobb mértékben akkor szennyeződik a gyapjú, ha törekkel, pelyvával, fűrészporral almozunk. Az ilyen almon tartózkodó juhok bundája annyira összekeveredik törmelékekkel, hogy azt a gyár sem tudja tökéletesen kitisztítani. Természetes, hogy ily esetben a gyapA gyapjú minőségét különösképpen rontják az élősdiek; (juhcsimbe, népiesen ikulancs). A ikulancs főképpen egy éves koráig uralkodik a bárányokon. Legegyszerűbb orvoslása az állatok nyírása. Ha a kulanos ellen nem tesszük meg a szükséges védekezéseket, az állatok teljesen lesoványodnak, sőt el is pusztulnak. A második veszedelmes betegség a rühesség. Ez úgy állapítható meg, hogy az állat a hozzáférhető testrészét rágja, ennek nyomában fehér foltok keletkeznek. Ez a betegség nagyon ragályos. Ezért a rühes állatot különítsük el és forduljunk állatorvoshoz. További ismert betegség a gyapjúrágás. Ugyanis ekkor egyes állatok rászoknak a gyapjúevésre. Ennek oka lehet só, vagy fehérjehiány. A betegség megelőzése érdekében ajánlatos, ha ellés után az anyák tőgyét megtisztítjuk a gyapjúcsomóktól, hogy a kisbárányok szopás közben rá ne szokjanak a gyapjú rágására. Akadnpk juhászok, juhtartó gazdák, akik nyírás előtt rázárják az ajtót, ablakot az állatokra, befüllesztik az akol levegőjét, mások nedves pincébe helyezik el a lenyírt gyapjút, hogy az a mérlegen többet nyomjon. Természetes, ezek a gyapjú átadásánál, illetve osztályozásánál rádöbbennek, hogy fababkát sem ért turpisságuk. Ellenben számos gazdaság kihajtás előtt nyírja az állatokat. Ennek előnye, a gyapjú tisztasága. Ajánlatos aki akolból nyirat 3—4 héttel a kihajtás előtt végezze ezt a munkát, hogy az állat megszokja a csupaszságot, mielőtt legelőre menne. Végül jótanácsként még anynyit, aki jó nyírási eredményt akar elérni, ne sajnálja az állatoktól az abrakot, mert a mostani árak mellett minden kiló abrakért duplán fizet a Juhállomány. Azok a juhtartók, akik nem sajnálják a fáradtságot a gyapjú tisztántartására, és az állatok helyes takarmányozására, s gyapjú eladása után megtalálják számításukat. Hunyák László, Hajnácska e «Mias
